„A múlt a jövőre kötelez”

A Zwack család történetében a vállalkozás és a magánélet sosem vált el egymástól: az Unicum nemcsak ikonikus márka, hanem generációkon át öröklődő identitás és felelősség. Zwack Izabella családi örökségről, emberségről, női vezetésről, kultúráról és a hosszú távú gondolkodás értékéről mesélt.

Van egy pont az ember életében, amikor rájön, hogy nemcsak egy családba, hanem egy történetbe is beleszületett. Ön mikor érezte először azt, hogy a Zwack név nem pusztán családnév, hanem felelősség is?

Szerintem már egészen az elejétől így volt: amióta az eszemet tudom, ez így természetes. Ebben nőttünk fel. Persze, volt egy szerető család, amelyben az életünk úgy telt, mint más szerencsés gyereknek, de az Unicum mindig is ott volt, akár egy különleges családtag. Ezért nem is tudnám külön választani a kettőt, hiszen mindig is együtt mozogtak. És ez ma is így van. Bármennyire fontosnak tartom, hogy a tízéves fiam a saját útját járja az életében, bevallom, nagyon örülnék neki, ha ő képviselné a hetedik generációt. Ezt persze próbálom nem éreztetni vele, de nincs kétségem afelől, hogy az ő mindennapjainak is az állandó szereplője a vállalat – hol egy meeting, hol egy telefon, ő pedig megkérdezi, mi történt ebben, mi történt abban, érdekli már, merre tart ez az egész. Szóval, nálunk a kettő tulajdonképpen egy: a család és az Unicum ugyanaz a szövetség, ugyanaz az adottság. 

Firenzében nőtt fel, mégis egy nagyon magyar márka egyik arca lett. Mit jelent ma önnek a „magyarság”? Inkább kultúra, ízlés, emlékezet vagy valami egészen más? 

Az identitásom része, az identitás pedig érdekes dolog, mert építi saját magát, fejlődik, alakul, erősödik. Magyarország bennem van, talán nem olyan módon, mint annak a lelkében, aki ott született, de nekem is ott van a szívemben. Utcák, ételek, hangulatok formájában. Ahogyan egy tizenkét évesen hazaköltöző kislányt csak megérinthet, úgy lopta be magát az életembe – már első pillanatban kialakult az erős kötődés, amely az évek során csak szilárdabb lett. 

Sokszor szokta megemlíteni az édesapját, Zwack Pétert, mint meghatározó mintát. Van olyan mondat vagy gesztus tőle, ami ma is ott van önnél?

Édesapám igazi úriember volt, remélem, hogy a bátyám és én ezt örököltük tőle. Azt mondta mindig: „a legfontosabb: embernek maradni az üzletben is” – és ez a gondolata a mai világban különösen értékes intelem. Számos dologban szeretnék a nyomában járni. Örök optimista ember volt, mindig mindenben talált örömöt és valami jót. Aztán a kreativitása! Állandóan ötletelt, megoldásokat keresett, folyton haladt, folyton fejlődött, folyton kutatott. Glória fénylett a feje körül – én legalábbis látni véltem. 

Zwack Péter és Zwack Izabella (fotó: Nánási Pál)

Ön szerint mit jelent ma ez a bizonyos „embernek maradás”?

Szerintem könnyebb, mint gondolnánk, hiszen alapvetően emberek vagyunk, még ha a mai világ próbál is rávenni minket arra, hogy másként viselkedjünk. Hiszek abban, hogy az ember eredendően konstruktív lény, pozitív lény, és az üzleti világban ez a hit létfontosságú, mert az asztal másik oldalán mindig ül valaki, aki tiszteletet érdemel, még ha rivalizálunk is éppen. Az üzleti világban az emberség ott húzódik, hogy keretek, szabályok között kell mozogni. De mindig tisztelettel és kreativitással kell és szabad ezeket tágítani.

Mondhatjuk akkor, hogy azt vallja, mindez döntés kérdése? Hogy jónak lenni elhatározás kérdése?

Igen, ez így van. Az ember alapvetően szeretetre született. A rossz pillanatokban végül csak ez marad nekünk. Nem a gyűlölet, nem az üzlet, nem a rivalizálás. Végül mindennek a végén szeretetet markolunk. 

Hogy érzi, nő vezetőként mennyire hoz más érzékenységet egy több mint kétszáz éves márka működtetésébe? 

Attól függ, hogy ha egy nő bemegy az irodába, nőként megy-e be. Nőnek maradni, nőként ülni az asztalnál egészen más attitűd, mint férfiként. Ha egy nő belép egy szobába, más lesz az energia. Egy nőbe kódolva van a hosszú távú gondoskodás, ahogyan az angol mondja, a care economy, tehát esetünkben a gondoskodó vezetői attitűd. Sokan úgy tartják, hogy ha nők kormányoznának, nem lennének háborúk. Nekem szerencsém van a testvéremmel, Sándorral, mert ő ott van nekem a vállalat férfi oszlopának. Szépen kiegészítjük egymást, én néha túlbonyolítom a dolgokat, ő akkor kibogozza a sok szálat, máskor az én gondolataim segítik megvilágítani számára a lehetőségeket. Így a kettőnk egyensúlya: arany középút.

Zwack Izabella (forrás: Unicum)

Egy ilyen nagy múltú családi cégben bizonyára sokat lehet és kell tanulni. Ez folyamatos munka?

Inkább azt mondanám, mindennapi edzés. Intellektuális és mentális edzés. Rengeteget tanultam, számtalan érdekes emberrel és helyzettel találkoztam, és közben egyedülálló anya vagyok, ami sokszor éppen akkora logisztikát igényel, mint a cég irányítása. Néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy zsonglőr, igyekszem mindig elkapni a labdákat, sokfelé figyelni, a napomat kitöltő számos dolgot összekapcsolni, és azokat tisztelettel menedzselni – és közben időt szánni magamra is. Néha nem egyszerű, de végül mindig megoldom.

Az Unicum Ház nem egyszerűen márkamúzeum, inkább családtörténeti helyszín, egyfajta lenyomat a XX. századról. Ön szerint miért fontos ma egy vállalatnak emlékezetet őriznie? 

Papa mindig azt mondta: a „múlt a jövőre kötelez”. „Ha van valamid, őrizd meg!” És nekünk nem kérdés, hogy ezt a fontos, hosszú, gazdag, izgalmas, regényes történetet tovább vigyük. Napjainkban kevés intézmény gondolkodik hosszú távon, negyedévekre terveznek, deadline-okban, határidőkben élnek. Úgy érzem, manapság már talán csak a családok gondolkodnak hosszú távon, a generációk történetében lehet a jövő éppen olyan végtelen, mint a múlt. A mi regényünk az Unicum, erősségünk a kreatív, innovatív, merész gondolkodás, az alkotás, a kíváncsiság, a bátorság, a hosszú távú tervezés, a felelősség. Ez mind olyan érték, amely arra kötelez minket, hogy csakis a múlttal együtt lássuk a jövőt. És a múzeum ennek a szemléletnek a tere.

Az Unicum Ház régen és ma (forrás: Zwack Izabella)

Tegyünk egy virtuális túrát a múzeumban! Meséljen, mi minden fogad minket?

A múzeum egy régi, az 1800-as években épült téglagyárban működik. Ha belépünk, egy filmet lehet megtekinteni a családról: akár egy megelevenedett regény, benne van az egész életünk, hogy mi mindenen mentünk keresztül. Azt látom, hogy az emberek meghatódnak, hiszen nem mindennapi történet a miénk. Az első emeleten a megőrzött családi tárgyakat, relikviákat állítottuk ki: árjegyzékek, Zwack Béla babacipője, kézműves üvegek, képek a lerombolt gyárról, a gyárról a vörös kereszttel, nagypapáról Ellis Islanden. A túrát füves bár zárja, ott Unicumot lehet kóstolni, ott már a jövőhöz szólunk – a múltra építve. Az én álmom, hogy az udvar dzsungelként, tele növénnyel vegye körbe ezt az egész szentélyt, és hogy ha valaki betér hozzánk, azt érezze, ő is részese a történetnek. 

Mi az a tárgy vagy történet a múzeumban, amelyhez a legerősebben kötődik?

A régi poszterek. Mindig csodálom, milyen kreatív volt a marketing: a gömbölyű üveg, rajta a kereszt, a név – az ember szinte érzi az Unicum jellegzetes illatát. Számomra ezek a régi plakátok a kreativitást és a kitartást jelentik. Hogy nem adod fel, bármi is történjék, teszed, ami a feladatod. Hiszen mi mindenen ment át a családunk! A papám élete egy egész könyvet megtöltene. Ez mind benne van a gömbölyű üvegben a kereszttel. 

Az ikonikus császáros plakát (forrás: Zwack Izabella)

Mit gondol, a látogatók vajon mire kíváncsiak inkább: az Unicum titkára vagy a Zwack család túléléstörténetére?

Ezt nem lehet szétszálazni, nincs egyik a másik nélkül. Úgy látom, a történetek reményt adnak az embereknek. Az Unicum már nemcsak ital: értéket képvisel. A törekvés és az állandóság szimbóluma. Kellenek dolgok, amikre ránézünk és örülünk nekik. Ugyanakkor az Unicum tanú is. A történelem tanúja. Rajta keresztül egy egész ország sorstörténete elevenedik meg.

A Zwack névhez régóta kapcsolódik a kultúratámogatás és a mecénási szemlélet. Önök szerint egy nagy múltú családi vállalkozásnak mennyiben kötelessége visszaadni valamit a kulturális életnek?

Nem lehet másként. Ez szerintem, szerintünk evidens. Hisszük, hogy egy cég számos dolgot tehet a közösségért, akár mikroszinten, a mindennapokban, akár nagyot álmodva, támogatóként, pártolóként. Ez különbözteti meg a családi és multi vállalatokat: egy családi vállalat a közösség szereplője, tesz érte, vigyáz rá, erősíti. Nálunk a legerősebb tradíció a zene támogatása, de fontos a természetvédelem, a fenntarthatóság kérdése is. Forró témák egy forró világban. Azt gondolom, hogy ha valakinek fontosak bizonyos ügyek, akkor azok támogatása valódi értékteremtés. És ez a hitelességgel kezdődik: nemcsak kifelé kell építeni a közösséget, hanem a saját munkatársaink felé is.

Van olyan művészeti ág vagy kulturális kezdeményezés, ami különösen közel áll önhöz?

Igyekszünk sok fiatal zenészt támogatni, miközben szeretnénk, hogy az Unicum a fiatalabb generációkhoz is közel kerüljön. A Papám szívügye és így az enyém is a klasszikus zene, a kamarazene. Imádta az operát. Számomra minden művészet a szépség keresését jelenti, a szépség felmutatását. És nagy kár, hogy erre leginkább csak egy múzeumban, egy esti koncerten eszmélünk rá, miközben a mindennapjaink, a kapcsolataink, a munkák része kellene, hogy legyen. Nem kívül kell keresnünk a szépséget, hanem magunkban, a környezetünkben kell rátalálni.

Erre sokan azt mondanák, hogy a mai kor nem igazán kedvez az ilyesfajta belső munkának.

Hiszem, hogy az emberek még mindig igénylik az igazit, a szépet, az értéket – még ha ez most kicsit a radar alá is kerül a sok közösségi platformos tartalom miatt. Firenzében nőttem fel, ahol a szépség: szemlélet. Számomra a szép és a jó együtt jár. Nemrég hunyt el László Ervin filozófus, az általunk támogatott Budapest Klub alapítója, aki mindig a koherenciáról beszélt. Ő azt mondta: az ember, a kultúra, a környezet egyetlen koherens és komplex egész, ha tetszik, a káosz ellentéte. És szerintem ez a szépség. Hogy ott van bennünk Észak és Dél, Kelet és Nyugat. És végül mind összeáll.

Ha ma az édesapja belépne az Unicum Ház egyik termébe, vajon mire lenne a legbüszkébb?

Arra, hogy mindenki szereti, úgy, ahogyan ő is szerette. Elkötelezettséget érezne, tiszteletet a márka, a múlt iránt, ígéretet, hogy mindez a jövőnek íródik. Szerintem mosolyogna, és azt mondaná: na, így kell embernek maradni. 

Nyitókép: Zwack Izabella (fotó: Nánási Pál)

Lásd még:

A Halott Pénz ikonikus dalai újragondolva – Megérkezett az Unicum Akusztik negyedik adása

A malátaillat misztériuma – Interjú Békefi Gáborral, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatójával