Egy inspiráló épület ihlette gyűjtemény

A vállalati gyűjtemények közül kiemelkedik a Nestlé Művészeti Gyűjtemény (Collection d’art Nestlé), amely kezelője, a  Nestlé Művészeti Alapítvány megszűnéséig háromszáz műtárgyat foglalt magában. Bár a kollekció nagyrészt kortárs művészek alkotásaiból állt, XVI. századból származó műtárgy is szerepelt benne. Emellett a kurátorok kiemelt figyelmet fordítottak a grafikusokra és a svájci művészet képviselőire. Olyan nemzetközi szinten is jegyzett alkotók képei kerültek be a gyűjteménybe, mint Franz Gertsch, Ferdinand Hodler, Alain Huck,  Jean-Luc Manz és Christine Sefolosha.

A történet 1960-ban kezdődött, amikor a Henri Nestlé által 1866-ban alapított, mára a világ egyik legnagyobb ital- és élelmiszeripari vállalatává fejlődött Nestlé megépítette világhírű Y alakú székhelyét a csaknem húszezer lakosú svájci településen, Veveyben, Vaud kanton Riviera-Pays-d'Enhaut kerületében. Az épületet a mai napig Svájc egyik legszebbjeként tartják számon. Tervezője, Jean Tschumi pedig előállt egy ötlettel: azt javasolta a multinacionális vállalat vezetőinek, hogy hozzanak létre egy képzőművészeti gyűjteményt. A döntéshozók támogatták Tschumi elképzeléseit.

Egy díjnyertes építészről

Jean Tschumi 1904-ben született Genfben egy asztalos fiaként. A legendás párizsi Beaux-Artsban (Szépművészeti Iskola), Emmanuel Pontremoli francia építész műtermében tanult, később rendszeresen dolgozott két vezető art deco formatervezőnek, Émile Jacques Ruhlmannnak és Edgar Brandtnak is. Miután találkozott Édouard Marcel Sandoz francia szobrászművésszel, a Sandoz vállalat egyik vezetőjével, Tschumi megtervezte a Sandoz-France összes laboratóriumát és irodáit.

Jean Tschumi (fotó: Wikimedia Commons)

1943-ban Lausanne-ba költözött, ahol tizenöt éven át építészetet és várostervezést tanított. A második világháború után Tschumi újrakezdte tevékenységét Franciaországban. Két építészeti iroda vezetőjeként irodaházakat épített, elsősorban a Sandoz és a Nestlé számára. 1960-ban a Nestlé vevey-i székházának felépítésével elnyerte a Nemzetközi Reynolds-díjat (International Reynolds Price).

Ötvennyolc éves korában, egy Párizsból Genfbe tartó éjszakai expresszvonaton halt meg.

„A művészeti mecenatúra ritkán jár ilyen őszinteséggel”

A Nestlé 2016-ban, tehát több mint ötven évvel a gyűjteményépítéssel kapcsolatos gondolat megfogalmazása után alapításának 150. évfordulóját ünnepelte. A nagyszabású program egyik fő eleme a Nestlé Művészeti Gyűjtemény bemutatása volt. Helyszínként a svájci Musée Jenisch Vevey képzőművészeti múzeumot választották, amelyet 1897. március 10-én alapították Fanny Henriette Jenisch, Martin Johann Jenisch hamburgi szenátor feleségének kétszázezer frankos hagyatékának köszönhetően. Az épületet Louis Maillard építész és Robert Convert tervezte neoklasszicista stílusban. A Musée Jenisch Vevey munkatársai szervezett idegenvezetéseket tartottak Tschumi épületében is.

Részlet az ikonikus épület belső tereiből (fotó: RDR architectes)

A Nestlé Művészeti Gyűjtemény nagyjából háromszáz darabjából Julie Enkell Julliard múzeumigazgató körülbelül száz művet választott ki. A látogatók a válogatásban felfedezhették a pop-art talán leghíresebb alkotójának, Andy Warholnak a festményei mellett a „fény mesterének” tartott amerikai James Turrellnek, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festőjének, a spanyol Pablo Picassónak és a német parlament, a Reichstag épületét is becsomagoló bolgár képzőművésznek, Christónak az alkotásait. A helyi művészeket például a legismertebb XIX. századi svájci festő, Ferdinand Hodler és a leginkább a kinetikus szobrászati gépeiről ismert Jean Tinguely képviselte. A korabeli beszámolók megjegyezték, hogy azáltal, hogy Julie Enkell Julliard a szintén svájci Fischli & Weiss duó (Peter Fischli és David Weiss egy 1979 óta együttműködő svájci művészpáros voltak) egy kisméretű, négy öltönyös nőt ábrázoló szobrát is beválogatta a bemutatandó alkotások közé, finoman gúnyt űzött a svájci vállalati világból, amely igen ritkán engedi meg a nőknek, hogy vezető pozíciókat töltsenek be.

Alfons Mucha plakátja: Nestlé's Food for Infants, 1897 (forrás: Wikimedia Commons)

A kiállításon más meglepetések is voltak, például Solomon „Sol” LeWitt amerikai minimal art-művész 1989-es levele, amelyben elutasít egy megbízást azzal az indokkal, hogy a Nestlé nem szüntette meg az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) fennálló problémáit. „A művészeti mecenatúra ritkán jár ilyen őszinteséggel” – jegyezték meg a kiállítás kritikusai.

A kiállításon bemutattak egy dokumentumfilmet is, amely arról szólt, hogyan alkotta meg Jean Tschumi a Nestlé központját, amely a látogatókban azt a benyomást kelti, mintha a hatalmas épület a levegőben lógna.

Egy másik híres Nestléről, Jacquesról, a színek és formák festőjéről

Jacques Nestlé a híres vállalatot alapító család egyik tagja volt, aki képzőművészként, igaz inkább csak a halála után, de a legnagyobb karriert futotta be. Artur Nestlé néven született a németországi Saarbrückenben 1907-ben. Tizenhat éves korában elhagyta szülőföldjét, hogy a párizsi Saint-Germain-des-Prés negyedbe költözzön. Egy litográfiai nyomdában dolgozott, ahol találkozott Henri Matisse-szal, aki megnézte rajzait, és arra biztatta, hogy figyeljen mindenre, amit más alkotók mondanak és tesznek, de azután csak a saját érzéseire hagyatkozzon. A művész szavai végigkísérték Nestlé festői pályafutását.

Jacques Nestlé Cím nélkül, 1960 körül (forrás: Modern Fine Art)

1925-ben a fiatal művész Berlinben telepedett le, amelyet kulturálisan és művészetileg is zűrzavaros városként jellemzett, és ahol áruházak kirakatrendezőjeként dolgozott. Georg Kolbe német szobrászművész biztatására több alkotását is kiállította, az egyikért elismerést is kapott a kor egyik jelentős művészeti magazinjában, ő mégis azt vallotta: „sem festő, sem művész nem vagyok, egyszerűen csak egy ember, aki fest.”

Nestlé a XX. század első felében legjelentősebb szerepet betöltő művészeti intézmény, a Bauhaus örököse volt, de megőrizte egyediségét, és a művészete, ahogy később mondta, valójában semmihez és senkihez sem hasonlított.

1927-ben bekerült a Neumann-Nierendorf Galéria művészei közé. Még ebben az évben vásárolt tőle műveket a Saarbrückeni Nemzeti Múzeum (Musée National de Sarrebruck). Az alkotások 1937-ig maradtak az intézmény gyűjteményében. Ugyanis június 27-én megjelent Joseph Goebbels rendelete, amely elrendelte a Harmadik Birodalom múzeumaiban, galériáiban és gyűjteményeiben található, úgynevezett degenerált művészeti alkotások elkobzását. Sok műtárgyhoz hasonlóan Nestlé műveit is megsemmisítettek. A szerencsének köszönhető, hogy három alkotása elkerülte a náci „művészeti tisztogatást”, ezek a fiatal művész késői posztexpresszionista stílusáról tanúskodnak.

A nemzetiszocializmus szókimondó ellenzőjeként Nestlé halálos fenyegetéseket kapott, ezért elhagyta Berlint. Visszatért a Saar-vidékre, ahol szénbányákban dolgozott. Az üldöztetéstől tartva minden kapcsolatot megszakított Németországgal, beleértve saját családját is, ekkor vette fel a Jacques keresztnevet is.

Jacques Nestlé: Cím nélkül, 1955 körül (forrás: Modern Fine Art)

Miután visszatért Párizsba, belsőépítészként dolgozott a Francia Nemzeti Vasúttársaságnál (SNCF), emellett intenzíven festett. A XX. század egyik legjelentősebb francia műkereskedője, Daniel-Henry Kahnweiler felfigyelt rá, és szerette volna népszerűsíteni, ahogy korábban tette  Georges  Braque-kal, André Derainnel és Pablo Picassóval is, de Nestlé nem érezte magát elég felkészültnek, így visszautasította az ajánlatot.

A második világháború kitörésekor belépett a Francia Idegenlégióba; az 1940. június 22-ei második compiègne-i fegyverszüneti egyezmény után illegalitásba vonult. Négy évig Lyonban bujkált, titokban az ellenállásnak is dolgozott. Csak a felszabadulás után tért vissza Párizsba.

Az 1950-es években a lírai absztrakció intuitív festményei, valamint az amerikai absztrakt expresszionizmus nyomot hagytak a nemzetközi művészeti életben. Jacques Nestlé is magába szívta ezeket a hatásokat.

Az utolsó éveit súlyos betegen és szegénységben töltötte. 1991. március 11-én hunyt el Párizsban. Egy közös sírba temették el Pantin temetőjében.

Halála után a műtermét kiürítették, sok műve majdnem a szemeteskukákban kötött ki, de végül megmentették őket.

Jacques Nestlé lenyűgöző alkotásai ma is nagyrészt ismeretlenek és nehezen hozzáférhetők. Maga a művész is szinte a feledés homályába merült, de a modern művészet kánonján belül különleges figyelmet érdemel.

A Nestlé székháza madártávlatból (fotó: RDR architectes)

A Nestlé Művészeti Gyűjtemény 2022-ben megszűnt. Ezt Michael Jennings, a Nestlé S.A. vezető vállalati szóvivője is megerősítette, azonban azokra a kérdésekre, hogy mi volt a bezárás oka, és mi történt a cég gyűjteményében lévő műalkotásokkal, nem kívánt válaszolni. Talán a bezárásnak köze van ahhoz az „átfogó fordulathoz”, amelyet a Nestlé új vezetése hirdetett: a Reuters beszámolója szerint a svájci élelmiszeripari óriás költségmegtakarítási célját 2027 végéig két és félről hárommilliárd svájci frankra emelte.

A cikk először a 2026 áprilisában kiadott, Svájc kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: A Nestlé székháza Veveyben (fotó: RDR architectes)

Lásd még:

Amikor a művészet stratégiai befektetéssé válik – Vállalati műgyűjtemények Svájcban

UBS Art Collection – a „legek” és a jó példák gyűjteménye

Filantrópia és stratégia között – A svájci Julius Baer művészeti gyűjteménye

A kortárs művészet globális erőtere – Art Basel: a művészeti világ találkozási pontja és a vállalati kultúratámogatás mintapéldája

A kultúra közügy, jóllét, nem luxus – A kultúra támogatása Svájcban