„A művész felelősséggel tartozik a társadalom felé”

A világhírű op-art- és kinetikusművészeti-alkotó Victor Vasarely művészi és szellemi hagyatékának kizárólagos gondozója az unokája, Pierre Vasarely. A nagyapai örökség ápolásáért francia részről megkapta az Irodalom és Művészetek Rendje tiszti fokozatát, magyar részről pedig a Pécsi Tudományegyetem díszdoktori címét, valamint Provence tiszteletbeli konzuli címét. Az aix-en-provence-i Vasarely Alapítvány elnökeként is tevékenykedő Pierre Vasarelyt kettős évforduló és három kiállítás hozta legutóbb Budapestre: a Vasarely 120 életmű-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezzel egyidejűleg a Neo Kortárs Művészeti tér és a Nemzeti Galéria önálló tárlata. Pierre Vasarely-vel az évforduló koncepciójáról, a nagyapai örökségről, Magyarországhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk.

Százhúsz éve született Victor Vasarely, a nevét viselő alapítványa pedig ötven éve jött létre Aix-en-Provence-ban, ahol a művész munkásságát bemutató múzeum is található. Franciaországban ön a Vasarely-emlékév fővédnöke: milyen koncepciót szeretett volna megvalósítani a dupla évforduló kapcsán?

Az volt a terv, hogy együttműködés jöjjön létre Vasarely életének, munkáinak három legmeghatározóbb helyszíne között : a pécsi, a budapesti és az aix-ex-provence-i Vasarely-múzeumok között. Miután ez megtörtént, már csak az volt a kérdés, hogy a Vasarely Alapítvány milyen művekkel járulhat hozzá a tematikus-kronologikus egységekben bemutatott művekhez, amelyek másutt nem találhatók meg. A legátfogóbb, minden alkotói időszakot lefedő kiállítások megvalósítására törekedtünk. Jelentőségükben fő műveket kölcsönöztünk, mint például a mechanikus kiállítóállványt, amelyen gombnyomásra lehet „lapozni” a művész a „Jövő boldog városához” készített építészeti terveit.

Lényegesnek tartom, hogy megmutassuk, mennyire büszke volt Vasarely a kettős identitására: szülőhazája, Magyarország és a befogadó hazája, Franciaország iránt. Mindig erősen kötődött a szülőhazájához. A tény, hogy ebben az évben jelentős kezdeményezések láttak napvilágot Pécsett, Budapesten, Aix-en-Provence-ban, alkalmat ad arra, hogy szintézisben lássuk a páratlan, rengeteg területen kísérletező, alkotói-feltalálói életművet. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a művészi nagylelkűségről, ami a nagyapám sajátja is volt. Számos művét felajánlotta, elajándékozta hazai és külföldi múzeumoknak. Így jött létre a pécsi és az óbudai Vasarely múzeum, valamint a Vasarely Alapítvány is.

Pierre Vasarely a pécsi JPM Vasarely Múzeum újranyitásán 2026 áprilisában (fotó / forrás: Füzi István / Janus Pannonius Múzeum)

Claire Vasarelyről sem szabad megfeledkezni: a múzsáról, a feleségről, a festőművész-grafikusról, aki árnyékba került férje tehetsége, népszerűsége miatt. Ezért tartotta fontosnak, hogy külön tárlatot szenteljenek az ő alkotásainak?

Spinner Klárának Egy élet színesben címmel szerveztünk 2025-ben kiállítást Aix-en-Provence-ban. Nagyszüleim művészi karrierje egyszerre indult, a Bortnyik Sándor vezette Műhelyben ismerkedtek meg, aztán a párizsi emigrációt követően pár évtizeddel Klára szép lassan kivonult a műteremből. Azontúl kizárólag férje munkásságának szentelte magát, eleinte, mint asszisztens, majd mint az alapítvány, valamint a magyar és francia Vasarely múzeumok kiállításaihoz kapcsolódó jogi és egyéb adminisztratív ügyek intézője. Egész életében a férje árnyékában maradt, ami akkoriban nem volt ritka áldozat a művészfeleségek részéről. Harminc év grafikái, festményei kerültek elő a Claire Vasarely-kiállításhoz magángyűjteményekből.

Mennyire tartják számon Victor Vasarelyt magyar képzőművészként Franciaországban? Hogyan állt az identitásához, mint magyar születésű francia állampolgár, aki egyszerre volt európai és kozmopolita?

Nagyapám világpolgárnak tekintette magát, csak 1961-ben folyamodott francia állampolgárságért, harminc évvel Párizsba érkezése után. Egyenlő arányban osztotta meg az érzéseit Magyarország és Franciaország irányába. A magyarságát a magyar nyelv és a népzene szeretetében őrizte. Soha nem felejtette el, honnan jött. A mestere, Bortnyik Sándor vezette Műhely számított a művészi bölcsőjének. Bortnyik és a Műhely nélkül nem tudott volna fejlődni, megvalósítani az életművét. Ez vonatkozik a franciaságára is, ha nem kerül befogadó közegbe Párizsban, ha nem járja végig a kísérletezések stációit, akkor ma nem beszélhetnénk egy úttörő, a korát megelőző művészről.

Victor Vasarely – részlet a Szépművészeti Múzeum kiállításából (fotó: Art is Business)

Gyerekként, kamaszként többször is elkísérte nagyapját Magyarországra. Milyen benyomásokat szerzett ezeken az utazásokon?

Annak ellenére, hogy fiatalon, huszonnégy évesen ment el a hazájából, mindig meg tudott lepni azzal, hogy milyen közel maradt a nyelvhez, a szokásokhoz. A nagyszüleim magyarul beszéltek egymással. Minden alkalmat kihasznált, hogy megőrizze magában ezt a mély kötődést a gyökerekhez. Párizsban is szoros kapcsolatokat tartott fenn emigráns magyar művészekkel, köztük Kassák Lajossal.

Victor Vasarely egyszerre lehetett idealista és kommunista. Mindenki számára hozzáférhetővé akarta tenni a művészetet. Ezért álmodta meg a végül csak tervként fennmaradt „a boldogság és a jövő sokszínű városát”?

A Bauhaus-iskola elveit követve olyan alkotóműhelyt képzelt el, ahol művészek, tudósok, építészek, írók közösen alkotnak egy jobb világért. Nagyon sokat foglalkoztatta az építészet, a vizuális kultúra hiánya a nagyvárosi lakókörnyezetben. Ezért tervezett lakótelepekre geometrikus épület-szobrokat. A Vasarely-életmű a provence-i Gordes-ban indult, 1970-ben, közel négyszáz festménnyel az előző mintegy négy évtized „terméséből”. Sajnálatos módon a múzeumot be kellett zárni 1996-ban egy családi botrány miatt. Apám második felesége számos művet eltulajdonított a gyűjteményből – azok jelenleg Puerto Ricóban találhatók. Az évekig tartó pereskedés, a visszaszerzési procedúra még ma sem zárult le véglegesen. Nagyon fontos küldetésemnek tartom, hogy a jogtalanul elhurcolt műveket újra kiállíthassuk a gordes-i házban, ahol a kinetikus művészet született.

Ami a kommunista elköteleződését illeti, annak egészen más, utópisztikus jelentése volt a nyugat-európai társadalmakban, mint a vasfüggöny mögötti országokban. Amikor 1969-ben Budapestre látogatott – a Műcsarnokban nagy kiállítást rendeztek az alkotásaiból – az volt a szándéka, hogy találkozzon magyar művészekkel, hogy nyisson feléjük. Értetlenség fogadta, „Vasarely Go Home” táblával tüntetett ellene magyar képzőművészek egy csoportja, vélhetően némi irigység is közrejátszott. Kapitalistának nevezték, amiért Ford Mustanggal közlekedett Budapesten, pedig nem feltűnőségből tette – egyszerűen szerette a szép autókat.

Pierre Vasarely Budapesten, a Millenium Házában (fotó / forrás: Mohai Balázs / Liget Budapest)

Victor Vasarely szellemi örököseként mit tart a munkája legnagyobb eredményének?

A világ számos pontján rendezett kiállítások révén szeretném megmutatni, hogy milyen forradalmi volt a munkássága a XX. század második felében a vizuális kultúra, a modern művészet, az építészet területén. Bemutatni, hogy ez a munkássága hogyan képezett hidat a Bauhaus, a Műhely az avantgárd és a modern művészet különböző területei között. Új kontextusba helyezte a kultúra és a művészet fogalmát a társadalom és a technikai fejlődés jövőjében. A „művészet mindenkié” elképzelés állt minden tevékenysége mögött. Elméleti munkássága is arról tanúskodik, hogy mélyen hitt a művészet közösségformáló erejében. Manapság sok fiatal művész vallja az elődjének Vasarelyt, sokan gondolják úgy, hogy negyven–ötven évvel megelőzte a korát.

Victor Vasarely: Maamor, 1969, kárpit, 392 x 381 cm (forrás: Szépművészeti Múzeum-Vasarely Múzeum, Budapest)

Kivételes kapcsolat fűzte a nagyapjához, aki a végrendeletében is kifejezte, szeretné, ha ön vinné tovább az alapítvány ügyeit, gondozná az életművet.

Victor nem volt a klasszikus értelemben vett nagypapa, aki kényezteti a kis unokáját. Egész napokon át intenzíven dolgozott. Mégis szoros érzelmi, baráti kötődésben álltunk egymással. A nyaralások alkalmával lényegében a játszótársa voltam  sakkoztunk, pétanque golyóval játszottunk, biliárdoztunk. Néhány éve találkoztam nagyapám egyik ügyvédjével, aki elárulta nekem, hogy már tizenegy éves koromban azt mondta rólam: „Kis Pierre lesz az árnyékom a Földön”. Nagyon felzaklatott, hogy ennyire előre eltervezte a jövőmet, mintha megszabta, kijelölte volna az utamat.

Nyitókép: Pierre Vasarely (fotó / forrás: Mohai Balázs / Liget Budapest)

Lásd még:

Több mint száz Vasarely-festményt foglaltak le egy razzián – A rajtaütés a Vasarely-örökösök régóta húzódó jogi csatájának legújabb fejezete.

Egy város, két jubileum: Pécs egy teljes éven át ünnepli a modern vizualitás mestereit – Különleges kulturális programokkal vár jövőre is a baranyai város