„A művészet béke”

A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok. Ez ilyen egyszerű. A művészet béke” – fogalmazott Jon Fosse abban az üzenetben, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt. 

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, illetve tágabb értelemben a kutúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ez a nap azok ünnepe, akik látják a színház mint művészeti ág értékét, és ébresztőként szolgál azon politikusok, kormányok és intézmények számára, akik, amelyek még nem ismerték fel a benne rejlő társadalmi értéket és gazdasági növekedési lehetőségeket.

Az ITI minden évben a színházi világ egyik jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadain. Az idei színházi világnapon a 2023-ban irodalmi Nobel-díjjal elismert norvég író, Jon Fosse üzenetét közvetítik a világ színházaiban. 

„Minden ember egyedi, mégis olyan, mint bárki más. Mi, emberek alapvetően hasonlóak vagyunk, függetlenül attól, hogy a világ mely részén élünk, milyen a bőrszínünk, a hajunk színe, milyen nyelven beszélünk – fogalmaz Foss A művészet béke című írásában. – Külső megjelenésünkben eltérünk egymástól, de a lelkünk, a szellemünk túlmutat létezésünk röghöz kötöttségén. A jó művészet a maga csodálatos módján képes összekapcsolni a teljesen egyedit az egyetemessel. Áttöri a nyelvek, földrajzi régiók, országok közötti határokat. Nemcsak mindenki egyéni tulajdonságait egyesíti, hanem minden embercsoport, például a nemzetek jellemzőit is. De nem úgy, hogy kiegyenlíti a különbségeket, nem tesz mindent egyformavá, hanem éppen ellenkezőleg, hangsúlyozza, mi az, ami más – mondhatnánk: idegen –, amit nem értünk meg teljesen, ugyanakkor arra késztet, hogy megértsük. A művészet valami olyat mutat, ami lenyűgöz minket, így túllép korlátainkon, és ezzel megteremti azt a transzcendenciát, amelyre szükségünk van. Nem tudok jobb módszert az ellentétek, az erőszakos konfliktusok feloldására. Művészileg az egyedit az egyetemessel egyesíteni azt jelenti: hagyjuk, hogy az ismeretlen átragyogjon a művünkön.” 

Túl gyakran látunk pusztító kísértést arra, hogy az ember megsemmisítsen bármit, ami idegen, egyedi és más. „Terrorizmus van a világon. Háború. Az embernek ugyanis van egy állatias oldala, ami abból az ösztönből fakad, hogy fenyegetésnek érzékeljen mindent, ami idegen, ahelyett, hogy lenyűgöző rejtélyt látna benne. Így tűnik el különlegességünk kollektív egyformaságot hagyva maga után – figyelmeztet Jon Fosse. – A  háború harc a mindegyikünkben ott lakozó egyediség ellen és harc a művészet és a benne lakozó egyediség ellen is.  A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok. Ez ilyen egyszerű. A művészet béke.”

Jon Fosse munkáit több mint ötven nyelvre fordították le, darabjait pedig világszerte több mint ezer színpadon mutatták már be. Művei az emberi létezés lényegét kutatják, a bizonytalanság, a szorongás, a szerelem és a veszteség témáival foglalkoznak. Minimalista és introspektív, gyakran a lírai próza és költészet határán egyensúlyozó drámái Henrik Ibsen XIX. századi drámai hagyományát folytatják. Drámaíróként Nokon kjem til a komme (Valaki jönni fog) című drámájával szerzett nemzetközi elismerést.

Drámái sajátossága, hogy a feloldatlan feszültséget érzékeltetendő gyakran alkalmaz hiányos szavakat vagy cselekvéseket. A bizonytalanság és a szorongás témáit olyan darabokban tárja fel, mint a Natta syng sine songar (1998; Esti dal, 2002) és a Dødsvariasjonar (2002; Halálvariációk, 2004). Morgon og kveld (2000; Reggel és este, 2015) és Det er Ales (2004; Aliss at the Fire, 2010) című regényeinek újító nyelvhasználatát szünetek, szaggatottság, tagadások és mélyreható kérdésfeltevések jellemzik. A Trilogien (Trilógia, 2016) és a Det andre namnet (2019; A másik név, 2020) című művekben tovább kutat a szerelem, az erőszak, a halál és megbékélés témáiban.

Kép: Jon Fosse (forrás: https://www.world-theatre-day.org)

Lásd még:

„Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen”

„A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön”