„A nonfiguratív művészet nem egy stílus, hanem egy nyelv”
– Interjú Mészáros Flórával, a Lantos Ferenc-monográfia szerzőjével
Dr. Mészáros Flóra művészettörténész nem egyszerűen kutatási területet választott magának, amikor elkezdett az absztrakttal foglalkozni, hanem missziót. Munkája során soha nem téveszti szem elől azt, hogy a magyar alkotók jelentőségét nemzetközi összehasonlításban mutassa be, a külföldi alkotókat pedig megismertesse a magyar közönséggel. November 17-én az Írók Boltjában mutatják be új, a Zsdrál Art gondozásában készült, Lantos Ferencről szóló monográfiáját.
Az, hogy egyetemistaként francia nyelvterületre került, majd a doktori iskola részeként a Sorbonne-on kutatta az absztrakciót, az önt körbevevő, inspiráló pécsi alkotók felől indult el?
Ez még gyermekkoromban alakult ki a családomnak köszönhetően. A szüleim minden pénzt és energiát arra áldoztak, hogy sokat utazzunk külföldre, ahol a különböző kulturális események és múzeumok kerültek fókuszba. Már ötéves koromban jártunk a Vasarely Alapítványnál Aix-en-Provence-ban, Paul Klee-reprodukciókkal díszítették a falamat, emiatt mindig is az ehhez hasonló képek indították be a fantáziámat. Ezért döntöttem úgy, hogy amikor művészettörténész leszek, a nonfiguratív művészettel foglalkozom majd. A Párizsban és Pécsett is alkotó Martyn Ferenc avantgárd munkásságában sok lehetőséget láttam, a kutatása miatt tanultam meg autodidakta módon franciául az egyetemi évek alatt. Amikor kijutottam a Sorbonne-ra ösztöndíjas hallgatóként, már a nemzetközi absztrakt téma szakértője lettem.
A monográfia megírása kapcsán azt fogalmazta meg, hogy szükségesnek tartotta hangsúlyozni Lantos Ferenc nemzetközi jelentőségét, függetlenül attól, hogy ő maga nem járt a nyugati alkotóközegben.
Lantos művészetét szerettem volna nemzetközi kontextusba helyezni, hiszen munkássága a nyugati példákhoz mérhető. Ráadásul a hatvanas-hetvenes években Lantos úgy haladt nyugati-európai kortársaival párhuzamosan a politikailag elszigetelt Magyarországon, hogy nem is ismerte őket. Csak évtizedekkel korábban, közvetve, mesterén, Martyn Ferencen keresztül szerzett tapasztalatot a külföldi irányzatokról, de onnan saját maga jutott a nemzetközi nonfiguratív művészekkel egy időben azonos megoldásokra. Ahogy valamennyi engem érdeklő alkotót, úgy Lantost sem magyarként, hanem a globális térképen láttam, főleg mert például a zománc műfajában egyedülállót alkotott a világon, valamint a land art és geometrizáló tevékenységében is unikális.
Fotó: Müller AndrásMitől lehet szokatlan a hazai közönségnek a Lantos-monográfia forma és tartalom szempontjából?
Olyan könyvet képzeltem el, amely megjelenésében emlékeztet azokra a külföldi, nagy formátumú katalógusokra, ahol a látvány és a kiadvány tartalma tökéletesen összefonódik. Ilyen volt számomra például a Franciaországba emigrált Schöffer Miklós lille-i kiállításának katalógusa, illetve mintaként szolgáltak még azok a – művészek által tervezett – kis példányszámú, egyedi kiadványok, amelyek szinte dizájntárgyként hatnak. Az érdekelt, hogy ezt az ötletet hogyan lehet egy tematikus monográfiánál érvényesíteni, és ezen keresztül elérni, hogy az olvasót még jobban megfogja Lantos képi világa. Nemcsak Lantos problematikája miatt, de a könyv vizuális és edukatív ereje miatt is mellőztem a kronologikus bemutatást. Fontos volt azonban, hogy ne legyen didaktikus, egy laikus műkedvelő, egy gyűjtő, egy művészettörténész is saját maga fedezze fel az életművet.
Fotó: Müller AndrásMiben ragadható meg Lantos úttörő szerepe? A munkái miben hasonlítottak a vele párhuzamosan alkotó párizsi Abstraction-Création csoport munkáira, illetve miben tértek el azoktól?
Lantosban pont az az izgalmas, hogy egy olyan időszakban vált nonfiguratív alkotóvá, amikor itthon még a tiltott absztraktok korát éltük, amikor nem lehetett kiállítani, és titokban készültek az absztrakt művek. Meghatározó ebből a szempontból Lantos mestere, Martyn Ferenc is, aki az Abstraction-Création csoportból tért vissza. Ő az egyetlen magyar, aki nem maradt külföldön, és olyan friss szemléletet hozott haza, ami a világban akkor zajló irányokat reprezentálta. Tanítványa, a tizenöt éves Lantos Ferenc ebbe csöppent bele. Lantosnál emiatt kimaradt az alkotói fázisoknak az a szakasza, amikor egy képzőművészeti főiskolán a figuratív ábrázolással kísérleteznek, majd évekkel később eljutnak az absztraktig. Ő a szocializmus elzárt időszakában szinte azonnal egy egészen friss világszemlélet hatása alá került, amit aztán a saját módszereivel vitt tovább.
Fotó: Müller AndrásHogyan jutott el Lantos a saját, egyéni természetelvű nonfiguratív formavilágához?
Több ez, mint formavilág, egy oktatási és publikációkban is megjelenő elmélet. Lantos nagyon hamar kiépítette a saját koncepcióját, a nonfiguratív alkotói irányok egyfajta szintézisét, ami leginkább Kandinszkij szemléletével vonható párhuzamba. Az 1920-as, 1930-as évek nonfiguratív trendjei alapvetően két utat jártak be. Az egyik a természetből redukált formavilágot bontotta ki, vagyis a természetben létező elemeket absztrahálta, így a néző felismerheti a létező kiindulópontokat. A másik, a geometriából kiinduló ösvény, ami soha nem utalt a természetre, mindig az önmagában létező geometriát kutatta, például a kör, a négyzet szépségét mutatta meg. Lantost az a Kandiszkij-féle alapgondolat foglalkoztatta, hogy ezek a geometrikus formák mindenütt jelen vannak a környezetünkben. Azaz a teremtett rend egészében lebontható matematikai egységekre és geometrikus formákra. Így a négyzet visszaköszön a tárgyakban, a kör az emberi test egyes alakzataiban, de az égitestekben, egy lámpában és az óra alakjában is látható. Lantos azonban még ennél is tovább lépett: nemcsak azt vizsgálta meg, hogyan is működik ez a látott élményt befolyásoló logika és a teremtő erő, hanem ezt a puszta látvánnyal is összevetette. Fogta a különböző analitikus részleteket, így a körnegyedeket, és úgy alkalmazta azokat, hogy saját maga is teremtett egy olyan geometrikus formát, ami például a tulipánra emlékeztet. Vagyis nem a tulipánt ábrázolta vagy absztrahálta, hanem a valóságban megbújó geometrikus részletekből épített fel egy, a realitáshoz közel álló képet, ami csak a szemünkben tetszik egyszerűen tulipánnak. A lantosi illúzió csúcsa ez. Tehát pont a fordítottját játssza el annak, ahogy maga a realitás működik, és rávezet minket arra, hogy mögé nézzünk a világnak és a természetnek.
Fotó: Müller AndrásA saját gyerekkoráról és Lantosról beszélve is érintette, hogy a nonfiguratív művészet megismerését egészen fiatalon érdemes kezdeni, legalább olyan korán, mint a klasszikus, figuratív festészetét. Mit tapasztal, a magyar befogadó könnyen értelmezi az absztraktot? Nem vagyunk egy kicsit elzárkózóak?
Ez érdekes kérdés, ami szerintem csak részben függ össze az életkorral. Benoît Sapiro – akinek a párizsi Minotaure Galériájában dolgoztam –, nemrég említette az Art is Businessnek adott interjújában, hogy bizonyos nyugat-európai kultúrákban a százéves történetű avantgárdot évtizedekkel később, de befogadták, míg a szovjet mintájú országokban ez az ízlésformálás elmaradt. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy az átlag magyar befogadó talán kevésbé tud mit kezdeni egy absztrakt művel. Az a szint lenne ideális, amikor ez a nonfiguratív elgondolás már annyira elfogadottá válik, mint Franciaországban – ott az absztrakt művészetből már viccet csinálni is mernek. Gondoljunk csak az Életrevalók című film egyik ikonikus jelenetére, amikor Omar Sy karaktere úgy dönt, hobbiból és az anyagiak miatt, hogy ő is absztrakt festő lesz.
Hogyan lehetne az absztrakt művészetet és úgy általában az asszociatív szemléletet jobban elültetni a fejekben?
Ahhoz, hogy ez az idegenkedés megszűnjön, és egy absztrakt festményre a laikus szemlélő ne egy tollvonásként tekintsen, szerintem az szükséges, hogy megértessük: a nonfiguráció nem egy stílus, hanem gondolkodási struktúra, egy olyan nyelv, ami elsajátítható, és amit sokan azért utasítanak el, mert nem ismerik ennek a nyelvnek a működését és fordulatait. Ez persze sokrétű feladat, amiben ideális esetben szerepet játszik egy nyitott, párbeszédre épülő oktatás és a kiállítások gyakori látogatása már gyerekkortól. De nekünk, művészettörténészeknek is fontos szerepünk van az eszközök felkínálásában. Én például azt tűztem ki fő feladatként saját magam számára, hogy változtassak a szemléleten.
Fotó: Müller AndrásLát fejlődést ezzel kapcsolatban?
Igen. Az már látszik, hogy a gyűjtői-üzleti réteg eléggé nyitottá vált az absztrakt iránt. Mivel ez trend volt a világban az elmúlt évtizedben, és minthogy a pénz machinálta művészeti világ fénykorát éljük a 90-es évek óta, így ez a jelenség indukál egy nagyobb folyamatot az absztrakció elterjedésében is. Ugyanakkor az üzleti érdeklődés és a szakmai nézetek nem egyenlőek a teljes kultúrréteg igényével. Lantos például éppen az a típusú művész, aki világnézetével és munkásságával befogadható bárkinek. A cél a nonfiguratív nyelv sokrétű közlése lenne, például kiállítások és publikáció által.
Nemrég született meg a gyerekem, és amikor a kontrasztos formákat kellett mutogatni neki, ami elég fontos a kezdeti látásfejlődésben, akkor nem gondolkoztam azon, hogy mi számít babakönyvnek. A Lantos-könyvet használtam ehhez, ami kiváló volt a fekete-fehér vagy a kék-sárga színeivel, ahogy a Hantai Simon- és a Vasarely-albumok is. Bízom abban, hogy ha ezeket is látja a kezdetektől, akkor majd felnőttként szabadon dönthet arról, hogy a nonfiguratív vagy a figuratív áll-e hozzá közelebb.
* A könyvet november 17-én Budapesten, az Írók Boltjában, november 18-án a Pécsi Horvát Színházban mutatják be.
Lásd még:
A párizsi avantgárd otthona: Galerie Le Minotaure
– Interjú Benoit Sapiróval, az intézmény vezetőjével
Nyitókép: Mészáros Flóra (fotó: Müller András)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
