Ahol a jelen rajongása találkozik a kezdet szenvedélyével
– A szegedi Classic Car Show & Expo száz legendás Mercedesen keresztül mutatja be az autózás velünk élő történelmét
Magyarországon először szerepel együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy száz különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt hatvan év gyártmányaiból válogatva. A Szegeden, április 20-án és 21-én látogatható egyedülálló kiállítás, a Classic Car Show & Expo elhozza a Mercedes stuttgarti centrumának egy kis szeletét, bemutatja az autózás velünk élő történelmét, felsorakoztatva a legizgalmasabb példányokat és a bennük rejlő történeteket.
Ötezer négyzetméteren, száz legendás járgány, igazi ritkaságok, szebbnél szebb autócsodák, híres emberek egykori autói szerepelnek a Classic Car Show & Expo unikális kínálatában a szegedi Pick Aréna Akadémiai csarnokában, áprilisban. Az autók között több olyan modellt is kiállítanak, amelyekből mostanra csupán néhány gyűjtői darab maradt fenn a világban. Ezenkívül látható lesz a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, Göncz Árpád S-osztályú W140-ese is.
„Egy olyan kiállítást szerettünk volna létrehozni, amely összefogja a klasszikus autók kedvelőit és a márkafanatikusokat, ahol a jelen rajongása találkozik a kezdet szenvedélyével” – mondta a rendezvény sajtószóvivője, a Dél-Alföldi MB Klub elnöke, Kovács Dániel.
A Classic Car Show & Expo az autócsodákon túl számos programmal is várja az érdeklődőket. Kísérő rendezvényként a Retro Autópiacon mustrálhatjuk a kínálatot vagy üthetünk nyélbe üzletet, de élő aukción is vásárolhatunk akár egy új „családtagot”. Az interaktív programok keretében beszélgethetünk Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel, Kárai Péterrel, az elsősorban klasszikus autók restaurálásával foglalkozó Kárai Exclusive tulajdonosával, valamint a BigBlock Tv szakmai csapatával, de a rendezvény vendégei lesznek a SpeedZone autós magazin újságírói, Vályi István és Csíkos Zsolt is.
A kiállított autók között pedig olyan darabokkal is találkozhatunk, mint például a W186 Adenauer, W128 Ponton, W111 cabrio, W126 sedan, W198 Gullwing, W113 Pagoda, R107 cabrio, W114 sedan, W201 sedan, G professional, Maybach X223, hipersport GTR cabrio vagy a W123 Pullman. A szervezők egy extra meglepetéssel is készülnek. „Mercedes-Benz rajongóként tudom, hogy nem elég ismerni a márka és az autók történetét, hanem át is kell élni minden mozzanatát” – mondta Kovács Dániel, aki hozzátette, hogy minden, jegyet váltó látogató esélyt kap arra, hogy megélhesse a Merci fanatikusok legnagyobb álmát, egy két fő részére szóló, háromnapos stuttgarti Mercedes-Benz álomutazást.
Lásd még:
BMW Group Magyarország: a művészetek és a kultúra elkötelezett támogatója
A nyitókép és a többi kép forrása a classiccarshow.hu
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!