„Alapvetően világpolgárnak tartom magam”

Az európai zsidóság történetének legsötétebb korszakát egy kutya hol naiv, hol bölcs perspektíváján keresztül láttatja Asher Kravitz regénye, és az abból készült monodráma, A Zsidó Kutya. A négylábú szemszögéből éljük át, ahogyan a tisztes német polgári család otthonát náci csizmák tapossák, ahogyan érvényt nyernek a nürnbergi faji törvények, ahogy Sziriuszt elszakítják a gazdájától, hogy náci kutyát „neveljenek” belőle. Szemtanúi vagyunk, amikor a treblinkai haláltáborban felismeri gazdáját és onnantól kezdve tűzön-vízen keresztül megy utána: a gázkamrák elviselhetetlen szagán és az elégetett holttesteken át, harci kutyák párviadalában, élet-halál harcot folytatva, megsebesülve. És látjuk azt is, ahogy felszabadulva, Izraelben új hazára lelnek gazdájával, Joshuával együtt.

Adam Meir Los Angelesben élő, izraeli magyar–amerikai színész hozta el a 22. Spinoza Zsidó Fesztiválra ezt a döbbenetes erejű, iróniát és humort sem nélkülöző mesét, ami a legalapvetőbb emberi értékekről, a humanizmusról, a lojalitásról, az összetartozásról szól. A telt házzal futó előadások jelentőségét növeli, hogy ebben a darabban játszik először az anyanyelvén és mutatkozik be magyar színpadon a művész.

Fotó: Forgács Beáta

Srácos külső, izzó tekintet, a világpolgárok lazasága és kíváncsisága jellemzi a negyvenhat esztendős színészt, aki Mérő Ádám néven látta meg a napvilágot Budapesten. Kilencéves koráig élt Magyarországon, szüleivel és bátyjával két évvel a rendszerváltás előtt települtek Izraelbe. Adam huszonöt évesen – miután Tel-Aviv elit művészképzőjében, a Yoram Levinstein Acting Studióban tanult – az Egyesült Államok felé vette az útját. Főhadiszállása máig Los Angeles, játszik filmekben és színpadon, tevékenysége lefedi az ottani filmipar széles területeit: szinkronizál, láthatjuk állatszerepekben, de kaszkadőrként, FX-specialistaként [különféle vizuális effektusok létrehozójaként – a szerk.] és mozgáskoordinátorként is ismert, különösen a creature performer [lényalakítás – a szerk.] munkái által.

Hogyan találkozott a holokausztot teljesen új nézőpontból megközelítő regénnyel, és miként lett belőle magyar nyelvű monodráma a Spinoza Színházban?

Adam Meir a darabban (fotó: Véner Orsolya)

Yonatan Esterkin barátom – aki az Izraeli Nemzeti Színház rendezőjeként otthon és még sok más helyen dolgozik a világon – nem sokkal Kravitz regényének megjelenése után írt a szövegből egy monodrámát. A héber nyelvű előadás nem csak Izraelben, de nemzetközi színtéren, különböző fesztiválokon is nagy sikert aratott, még a budapesti Nemzeti Színházban is szerepelt vendégelőadásként. Az angol nyelvű átiratot New Yorkban, Los Angelesben is játszották. Szerettem volna angolul előadni, de nem jött össze. A szöveg olyan, mint egy gyémánt, minden, ami szép, jó, megható és érdekes, az benne van. Néhány éve gondolkodtam már azon, hogy mit adhatnék elő Magyarországon. A szüleim egyre idősebbek, és valójában még sohasem láttak profi színészként, itthon magyar nyelven játszani. Így jött az ötlet, hogy Kallos Beával lefordítsuk ezt a monodrámát. Megkerestük Sándor Annát, a Spinoza Színház vezetőjét, aki szerint a darab tökéletesen illett a 22. Spinoza Zsidó Fesztivál programjába.

Miként kapcsolódik a saját élete A Zsidó Kutyához?

Adam Meir a darabban (fotó: Véner Orsolya)

A családom érintett a holokausztban. Mindkét nagyapám megjárta a munkaszolgálatot, a nagyanyám Budapesten szökött meg a nácik elől. Az ő bátyját és az első férjét megölték, gyakorlatilag a családból mindenkit meggyilkoltak a nagyszüleimen kívül. Mindig vonzottak a holokauszttörténetek, sok nyomasztó, deprimáló, nehéz elbeszélés született belőlük. Az utóbbi tíz évben azonban kezdenek másfajta szemszögből foglalkozni vele.

Lassan elmennek az utolsó holokauszttúlélők, újjáéled az antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség. Küldetéstudat is van abban, hogy emlékeztet, hogy szembesíteni akarja az újabb nemzedékeket a soával*?

Adam Meir a darabban (fotó: Véner Orsolya)

Száz százalékig. Léteznek olyan tizenéves gyerekek a világon, akik nem hallottak sem a második világháborúról, sem a holokausztról. Amerikában a szélsőbaloldal felől jön az antiszemitizmus, ami régen inkább a szélsőjobboldal ideológiájához tartozott. A mai társadalom 1933 Európájára emlékeztet. A falakat befújják horogkeresztekkel; a boltokra Dávid-csillagot raknak ki, ahova nem mehetnek be cionisták, azaz zsidók; betörik zsidó boltok ablakait. Elég ijesztőek a több százezres Izrael-ellenes felvonulások Los Angelesben ugyanúgy, mint New Yorkban. Héberül és arabul is beszélek, sok szinkronmunkát végzek ezen a két nyelven. A filmek javarészt az arab–izraeli konfliktusról szólnak. Számos arab színész barátom volt eddig, akikkel most nem tudok szót érteni. Többé nem barátok, nem lehet velük normálisan kommunikálni.

Mi az a terület, ahol szabadon megélheti a zsidóságát: vallás, hagyomány vagy kultúra?

Nem vagyok vallásos, nem tartom a sábeszt, de a történelem, az ünnepek, a zsidó szertartások érdekelnek. Gyerekkorom óta vonzódom az olyan történetekhez, mint A Zsidó Kutya. Érzem, hogy van valami, ami arra kötelez, hogy foglalkozzak a zsidósággal. Évek óta dolgozom egy rövid némafilm tervén, ami egy száz százalékosan igaz történetet mesél el a holokausztról. Kallos Beával írtuk, a film ugyanis az ő családjának a történetét mutatja be. Az, akit érint, még itt él, Magyarországon. A rendezésre magam vállalkoznék, hacsak nem találok egy zseniális pantomimos rendezőt, ugyanis pantomimos is vagyok. Nagyon szeretem a némafilmeket, Charlie Chaplin a példaképem. Sajnos mára eltűnt az a fajta művészet, amit ő képviselt.

Szinkron, állathangok, pantomim, monodráma, hogy csak párat említsünk a műfajok közül, amelyekben jártas. Hollywoodban a sokoldalúságának köszönhetően keresett alkotó?

Mindig a projekt érdekel, legyen az bármilyen műfajú. Sokkal érdekesebb többféle dologgal foglalkozni, ideértve a mozgásművészetet is – filmen, tévében vagy élő előadásokban. A színészet alapja, hogy el kell tudni játszani a kávéscsészét éppúgy, mint az embert. Don McLeod, Marcel Marceau egykori tanítványa, aki engem is tanított pantomimre, és aki az 1980-as évek leghíresebb gorillaszínésze volt, bevett a cégébe. Ezen keresztül találnak meg különböző állat-, fantasy-, marslakó- és egyéb fura szerepek. A hagyományos karakterek ügynökségek és castingok révén jönnek. Látható vagyok többek között a Netflix Bad trip (Ugratások filmje) vígjátékában és a Ray Donovan bűnügyi sorozatban is. Két éve forgattunk egy fantasyfilmet a Trónok harca írójával, George R. R. Martinnal. Ebben is egy különleges fantáziakaraktert játszom főszerepben. Egyik fajsúlyosabb főszerepem a több fesztiválon is bemutatott, Yes, Repeat No a híres félig zsidó, félig arab aktivista színészről, Juliano Mer-Khamisról szól, aki szinte egyik napról a másikra teljes cionistából áll át a palesztinok oldalára. Saját intézménye, a Szabadság Színháza épülete előtt lőtték agyon Dzsenínben.

Hogyan épülnek egymásra a különböző identitásai? Mire tanította Izrael, mire tanította Amerika?

Alapvetően világpolgárnak tartom magam. Izraelben tizenhat évet töltöttem, ott voltam katona. Megtanultam, hogy vigyázni kell az embernek saját magára, másra nem számíthat, és hogy az élet nagyon értékes, törékeny, egyik napról a másikra véget érhet. Az amerikai élet pedig megtanított arra, hogy mindent rendben kell csinálni. Az ottaniak általában tisztességesek. Amit mondanak, az úgy is van. Amióta kitört a háború, némi lelkiismeret-furdalásom van, hogy Hollywoodban ülök a tengerparton, az ismerőseimet meg naponta bombázzák. Önkéntesnek mentem volna, de a barátaim lebeszéltek róla.

És mit vitt magával Magyarországról?

Nagyon szeretem Kabos Gyula filmjeit. Gyerekkoromból emlékszem Bodrogi Gyulára, Csákányi Lászlóra, Kern Andrásra, Sztankay Istvánra. Már akkor éreztem, hogy valami közöm lesz a színészethez. Alfonzó [Markos József – a szerk.] amúgy a rokonom volt, a nagyapám unokabátyja.

Azért váltott nyelvet és kontinenst, mert Izraelben szűknek érezte a lehetőségeit?

Jó pár barátom híres amerikai főiskolákra ment tanulni. Ha őket felvették, engem is fel kell, hogy vegyenek – így indultam neki. Los Angeles a 2000-es évek elején még a filmgyártás Mekkája volt. Felvettek a világ leghíresebb drámaiskolájába, az American Academy of Dramatic Art’s-ra, ahol többek között Spencer Tracy, Grace Kelly, Robert Redford, Paul Rudd, Danny De Vito tanult. Nem a New York-i campust választottam, hanem a Los Angeles-it, a tenger, a napsütés, a januárban is huszonöt fokos időjárás miatt.

A hollywoodi filmesek tavalyi sztrájkja betett az amerikai filmiparnak?

Maga a sztrájk is okozott lassulást, de hozzá kell tenni, hogy a filmes projekt legalább a fele nem az Egyesült Államokban valósul meg, a munka emiatt is kevesebb lett. Kanadában vagy Európában, Csehországban, Bulgáriában, Magyarországon forognak a filmek. Sok pénzt kapnak vissza a produkciók azáltal, hogy helyi szakemberekkel dolgoznak a stábok.

Milyen hosszabb távú szakmai tervei vannak itthon, magyar nyelven?

Adam Meir A zsidó kutya előadásban (fotó: Forgács Beáta

Az egyik ok, amiért itt vagyok: szeretném, hogy megismerjenek, lássanak magyarul játszani, bízzanak bennem. Talán így könnyebb lehet összehozni a tervezett filmhez a költségvetést. Szeretném folytatni A Zsidó Kutya előadást, akár vidéken is előadni. Nagy kihívás magyarul, magyar színpadon játszani. Olyan, mint egy új világot felfedezni. Tervezek egyéb, új színházi, filmes projekteket is. Szeretnék korábban még el nem mesélt, fontos történeteket megjeleníteni. Különösen foglalkoztat a szeretet–gyűlölet kapcsolata.

* A holokauszt héber megfelelője. A náci Németország által elkövetett második világháborús népirtás leírására használt kifejezés – a szerk.

Nyitókép: Adam Meir (fotó: Forgács Beáta)

Lásd még:

Színház, kávéház és sok minden más – Beszélgetés Sándor Annával, a Spinoza Ház alapító tulajdonosával

Írd újra, Shakespeare! – Vajon antiszemita darab-e A velencei kalmár című vígjáték?