„Alázatos magatartással építem a táncművészeti folyamatokat”

Csodás táncművészi karrier, több tucat koreográfia, egy független és egy kőszínházi társulat, valamint egy komplex művészeti központ, a kecskeméti Hírös Agóra vezetése fűződik a nevéhez. És valami még ezen is túl: rendszerszintű, önálló filozófián alapuló, a különböző tapasztalatokat integráló, fejlődésközpontú gondolkodás. Barta Dórával táncról, rendszerekről és perspektívákról beszélgettünk.

Melinda címmel a Bánk bán történetét gondolta tovább és mutatta be társulatával, a Badorával májusban a Nemzeti Táncszínházban. Korábban is készített már Bánk bán-koreográfiát Erkel zenéjére – most mi az, ami megihlette Melinda karakterében?

A sorsa izgatott, a női karakter sodródását próbáltam megfogni, ami Melinda korában, az 1200-as években és napjainkban egyaránt értelmezhető. Ezt az áramlatot kívántam megjeleníteni a kortárs tánc segítségével. Nem pusztán a narratív cselekmény támogatásaként, inkább egy szabad asszociációkra, érzetekre épülő produkció létrehozásával. Melinda drámája mondhatni kortalan. Erkel nagyszerű operájával dolgozni fajsúlyos kiindulási alap.

Ez a veretes, sokszor dagályosan előadott mű hogy jön össze egy kortárstánc-produkcióval, egy, a női létet fókuszba helyező modern darabbal?

A zene másként inspirál engem, könnyen elengedem a sztereotípiákat, nem a klasszikusan megszokott képeket látom.

Melinda szerepében Nagy Nikolett (fotó: Gyenes Kata)

Koreográfiái vagy meglévő klasszikusokat, irodalmi műveket dolgoznak fel, vagy érzetekre, szabad gondolatáramlásra épülő saját alkotások. Nagyon más az így születő művek kiindulópontja? Melyik típussal dolgozik szívesebben?

Nincs különbség. Ha szépirodalmi alkotást veszek alapul, keresem a szabad asszociációs szálakat, és összefűzöm őket. Ha pedig szabad asszociációkban gondolkodom, akkor a néző számára jól működő, tetten érhető, elejétől a végéig egy gondolati ívet követő narratív szálat, a mű alapját keresem, amitől értelmezhetővé válik a produkció. Tehát nem mondanám, hogy a kétfajta kiindulás, alkotói módszer különválik. Mindkét esetben elsősorban az értelmi és az érzelmi azonosulást keresem. Addig nem is dolgozom igazán jól az adott művel, míg ezt meg nem találtam. Forrásorientált vagyok, elmélyülök a háttéranyagokban, az irodalomban, akár a tudományos kutatásokban is, hogy valóban megleljem azt az azonosulási pontot, mely igazivá teszi számomra a találkozást. Csak akkor szeretek közismert remekművel dolgozni, ha megvan hozzá a saját üzenetem és azt nagyon erősen meg is élem. Az, hogy pusztán egy ismert címre beüljön a néző, nem érdekel.

Jelenet a Melinda című előadásból (fotó: Gyenes Kata)

Változott az évek során a koreográfusi stílusa?

Egy táncművésznek állandóan fejlődnie, változnia kell, és jó, ha az önazonosság mellett a mindenkori kifejezési formáiba be tudnak épülni megújulások, úgynevezett trendi jegyek.

Vannak trendek a koreográfiákban?

Igen. Nem feltétlenül kell ezeket követni, de érdemes ismerni őket.

Megfogalmazható, hogy ma mi a trend?

A táncos testének izoláltsága, a dinamika használata, a mozdulat képzésének eredője. Egy mai kortárs táncos sokoldalúan használja a testét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy rongybabapillanatból egy másodperc alatt feláll egy olyan formai világba, pózba, ami a legkomolyabb étoile-táncosra jellemző. Ezt persze egy klasszikusan képzett balettművész is el tudja érni, de neki ehhez a mozgásszocializációja miatt lényegesen több idő kell.

Nagy Nikolett és Pavleszek László a Melinda című előadásban (fotó: Gyenes Kata)

A saját alkotói stílusát hogyan definiálná?

Összetett. Sokféle hatásból épülő sajátos formanyelv. A távoli alkotók, alkotóműhelyek is nagyon inspirálnak.

Tíz évvel ezelőtt Kecskemét City Balett néven létrehozott egy társulatot, megismertette és megszerettette a műfajt a város lakóival. A tánctagozat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyi Katona József Színház megkaphatta a „nemzeti” besorolást, hiszen a minősítés feltétele, hogy az adott teátrumnak a prózai és zenei mellett tánctagozata is legyen.

Én abban hiszek, hogy ha egy kőszínházban van tánc, azt csak a legmagasabb minőségben érdemes művelni. Kecskeméten nemcsak előadásokat hozunk létre, de napi tréning is van, önálló társulati lét tánctagozati formában. Itt egy nagyobb egység részeként a saját érdekeinken túlmutató, kulturális és közönségépítő célokat is szolgálunk. A Kecskemét City Balettet szakmailag én építettem, én határoztam meg a stílusát, a világát, keresve a műfaj hosszú távú és stabil beágyazódási esélyeit, és ez a mai napig misszió számomra. A nemzetivé válás időszakáig hihetetlen dinamikával felívelő szakaszunk volt, a Müpában léptünk fel, külföldről meghívott vendég koreográfussal dolgoztunk, nagy éves megjelenési, illetve bemutatószám volt a jellemző. Mostanra kevesebb az ilyen jellegű lehetőség.

A városban olyan szeretet árad ön felé, amiért létrehozta a balett-tagozatot, hogy azt szinte tapintani lehet. Nagyon hamar széles és hálás közönségréteget teremtett. Valószínűleg ennek is szólt a március 15-én kapott elismerés: a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata.

A városban élők visszajelzése, lelkesedése óriási energiát ad nekem. A kecskeméti munkám során tudatosan szisztémát építek. Modernizált tánctagozati létet kőszínházi struktúrán belül. Ebben a munkában nem az alkotói énemet helyezem előtérbe, a művek létrehozásánál is szempont a műfaj jelenlétének beágyazódási képessége az adott kulturális közegbe. Hátrébb lépek egy rajtam mint pusztán alkotón túlmutató ügy érdekében. Ez kezdetben kihívást is jelentett, ma már gondolkodásorientáció. Örömmel veszem ennek sikerességét, és boldogan fogadom a visszajelzéseket. Táncosként viszonylag korán le tudtam jönni a színpadról, mert gazdag és kiteljesedett pályát mondhattam magaménak, és alkotóként se futnám körbe a világot, ha holnap nem úgy jönnének a felkérések, ahogy szeretném. Mostanra ezek szövetsége, összekapcsolása érdekel, a tudásom kohéziója, hogy hogyan lehet a különböző minőségeket, célokat, törekvéseket és alkotói feladatokat összegyúrni.

Milyen módon vezeti a kőszínházi társulatát, illetve a Badorát?

A táncosok akkor lesznek igazán boldogok, ha az alatt a tíz-tizenöt év alatt, amíg a pályájuk tart, elhalmozzák őket feladattokkal. Ilyenkor mindent oda kell nekik adni, egy percig se szabad őket békén hagyni. Ezért amennyire tudom, igyekszem aktivizálni, helyzetbe hozni a táncosaimat. Amikor a színházban dolgozom, a struktúra részeként tekintek a munkámra, persze alkotóként ott is önazonos vagyok, de az egész missziója, eredője más. A Badora Társulat pedig a teljes alkotói szabadság helyszíne, ahol olyan művészekkel dolgozom együtt, akikkel nagyon hasonló a gondolkodásunk. Társulatpárti vagyok, szeretem az összecsiszolódásokat.

Jelenet a Melinda című előadásból (fotó: Gyenes Kata)

Ehhez képest hogyan érintette, hogy tavaly teljesen megvágták a független alkotóműhelyek támogatását, míg az amatőr néptáncmozgalomra milliárdokat szán a kormányzat?

A Badora Társulat helyzete egyedi, mert az anno rendelkezésre álló, a függetlenek számára kiírt pályázati lehetőségekből két éven keresztül nem kapott támogatást. Az keserít el a legjobban, hogy azok a – pályázatot akkor kurátorként megítélő – személyek hoztak ilyen döntést, akiknek ismernie kell a munkánk minőségét, s pontosan értik is a helyzetet. Ezt a nagyon korán megérzett lehetetlen helyzetet is túlélte a társulatom, mert már akkor más alapokra helyeztem a működési mechanizmust.

Jelenet a Melinda című előadásból (fotó: Gyenes Kata)

És az üzleti élet, a piaci szektor felé nem lehet erőteljesebben fordulni?

A kulturális tér alapvetően nem piaci jellegű, mivel a „haszon” társadalmi jelentősége sem térben, sem időben nem mérhető közvetlenül, a befektetés nem mindig ott, illetve nem azonnal térül meg. De a fenntarthatóságra, akár a gazdasági értelemben vett többlábúságra törekedni kell, ebben van a korszerűen értelmezhető feladatunk. Ez újabb készségek kialakulására késztet minden egyéni alkotót, illetve műhelyt. A Hírös Agóra ügyvezető igazgatójaként már – úgy tűnik – sikeresen tudok piaci szereplők felé fordulni, gyakorolni a mecenatúra kiépítését. Nemcsak a klasszikus céges szponzorációs mechanizmusokat kell elősegíteni, hanem építeni kell a sokkal mélyebben gyökerező magánmecenatúra életérzését is. Ez is „pilot” ügy, egy új létezésforma.

A támogatások megvonása, illetve a kata ellehetetlenítése miatt több kortárs táncművész hagyta el a szakmát vagy akár az országot is, és ez rettentően szomorú.

Én ezt megfordítom: tart-e ott a táncművészet, hogy egy emberöltőn keresztül erős egzisztenciális ajánlatokat, biztonságos hálót jelentsen? És erre egyelőre az a válasz, hogy nem. Ezért meg kell erősíteni, meg kell az új működési formáit találni, akár az állam, akár a piaci szektor égisze alatt. De hiszek abban, hogy aminek meg kell találnia az útját, a működését, az meg is találja.

Barta Dóra (fotó: Dömölky Dániel)

Miközben évek, évtizedek óta a fiatalokat megszégyenítő, hihetetlen alkotói és munkatempót diktál, a művészekre és a vezetőkre egyáltalán nem jellemző, éteri nyugalom árad önből. Az alkotás erején túl mi az az erő, amibe kapaszkodik?

Abban a létfilozófiában hiszek, ami egyszerre mutatja meg az ember kicsinységét és nagyságát. Hogy a puszta létezésen, a vegetáción túljutva perspektívában lássuk a dolgokat, legyen mindennek fejlődési íve. Amikor megtalálsz magadban valami eredetit, akkor azt kell követned, nem pedig a közhelyek vagy általánosságok szegélyezte utat. Lehet, hogy azért is szeretek annyit dolgozni, mert a milliónyi inger, összhatás vált ki belőlem valamifajta új szövetet. A legkomolyabb trauma, váratlanul felmerülő nehézség mellett is vissza tudok térni ebbe a helyzetbe, állapotba. Van kézzelfoghatóbb válaszom is: a családom jelenti számomra a mindenkori megnyugvás, harmónia, béke helyét. Hiszem, hogy jó szándékkal, a másik emelésével lehet eredményeket elérni, nemcsak a megszokott, ehhez képest egyszerűbb gondolkodásmóddal. Hiszem, hogy lehet kicsit alázatosabban is értelmezni a világot.

Nyitókép: Barta Dóra (fotó: Dömölky Dániel)

Lásd még:

„Ha érzelmileg meg tudsz győzni valakit, üzletileg is könnyebb kapcsolódni” – Interjú Fodor Zoltán táncművésszel, az Inversedance társulat alapítójával

„Sok szempontból recseg-ropog az egész civilizációnk” – Interjú Duda Éva koreográfus-rendezővel