ALL-IN – A zenekar, amely nem fél kockáztatni

Pécs zenekara mára nemzetközi szinten is meghatározó együttessé vált. Horváth Zsolt több mint húsz éve vezeti a Pannon Filharmonikusokat (PFZ), vele beszélgettünk a Kodály Központ születéséről, a zenekar branddé válásáról, a kockázatvállalásról, de mesélt arról is, mitől lesz valóban hiteles egy művészeti szervezet a XXI. században.

Amikor 2003-ban átvette a vezetését, a zenekart még Pécsi Szimfonikus Zenekarnak hívták. Hogyan írná le az elmúlt két évtized ívét? Mik voltak a legnagyobb kihívások akkor, és mik most?

Valóban hosszú időről van szó, mégsem érzem a súlyát. Inkább világosan elkülöníthető szakaszokként él bennem. A történet kezdete a rendszerváltás utáni, önmagukat még nem definiáló hazai művészeti együttesek közegéhez nyúlik vissza. Egy szerethető, emberileg egészséges közösség voltunk, de szakmai szempontból kevéssé működtek professzionális folyamatok. Nem volt klasszikus értelemben vett menedzsment, a működés inkább hagyományokon alapult.

Fiatal muzsikusként éreztem, hogy ebben az együttesben sokkal több a potenciál, mint amit az aktuális működés tükrözött. [Horváth Zsolt 1996-ban csatlakozott trombitaművészként a zenekarhoz – a szerk.] Inspiráltak bennünket a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok példái. Az osztrák tanulmányaim fényében világos volt számomra, hogy lehet másképp, korszerűbben is zenekart építeni. A Bécsi Zeneakadémián végeztem, és miközben hangszeres előadóművészi pályára készültem, kulturális menedzsmentet és közgazdaságtant is tanultam. Amikor hazatértem, azonnal feltűnt, mennyire másként működik egy zenekar Magyarországon, mint Ausztriában.

2003-ban végre elérkezett a pillanat, amikor lehetőség nyílt egy átfogó megújulásra. A városvezetés nyitott volt, mi pedig készen álltunk. Három évig tartó belső építkezés kezdődött: nem volt kötelezettségünk sem a koncertszámot, sem a bevételt illetően. Bezárkózhattunk, dolgozhattunk magunkon, és megtanulhattunk újra együtt zenélni. Kéthetes próbaperiódusokkal, 15-18 szolgálattal készültünk egy koncertre – nem a koncertbiztonságot céloztuk meg, hanem újratanultuk az artikulációt. Valódi műhelymunka indult el.

Ezzel párhuzamosan 2004-től már Budapesten is elindítottuk a koncertsorozatunkat – még a Müpa megnyitása előtt.

A Kodály Központ alapkőletétele 2009-ben (forrás: Pannon Filharmonikusok)

2006-ban a pécsi értelmiség kezdeményezésére a város indult az Európa Kulturális Fővárosa címért, amelyet el is nyert 2010-re. Mindezzel együtt járt egy új hangversenyterem, a Kodály Központ megépítése is. A pályázat egyik szerzője, majd a koncertterem koncepciójának kidolgozója lehettem, ami legalább annyi figyelmet követelt, mint maga a zenekarvezetés.

2010-ben költöztünk a Kodály Központba – ez valódi mérföldkő a zenekar életében. A terem nem csupán helyszín, hanem minőségi mérce is lett. Ha nemzetközi színvonalú házat építünk, ahhoz olyan rezidens zenekar kell, amely maga is megállja a helyét a nemzetközi porondon. Az infrastrukturális fejlődés tehát együtt járt a zenekar szakmai és menedzsment szintű megerősítésével is.

Ez óriási léptékváltást jelentett: évente minimum harmincöt különböző nagyzenekari produkciót kellett színpadra állítanunk egy olyan intézményként, amelyet EU-s indikátorok kötöttek – például átlagosan nyolcvan százalékos nézőtér-kihasználtságot kellett elérnünk egy ezerfős teremben. A Kodály Központ az egymilliós régió koncertterme lett, és ez felénk is új elvárásokat támasztott. A menedzsmentnek, a marketingnek, a közönségkapcsolatoknak, a szponzorációnak, a logisztikának is működőképes rendszerré kellett fejlődnie. 

A 2010 utáni időszakot már sokkal inkább egyfajta „lineáris” fejlődés jellemzi. A ciklusok leginkább a vezető karmesterek váltásai mentén rajzolódnak ki. Előbb Hamar Zsolttal építettük újra az együttest, majd a nemzetközi nyitás időszakában Peskó Zoltán, később Bogányi Tibor, utóbb Gilbert Varga, és most Kesselyák Gergely lett felelős vezető karmesterként a PFZ egyedi hangzásának kialakításáért. 

Kesselyák Gergely és a PFZ (fotó: Vass Benjámin)

Mostanra valóban eljutottunk oda, hogy a Pannon Filharmonikusok minősége, szervezettsége, társadalmi beágyazottsága és külföldi jelenléte egyaránt egységes, hiteles, és nemzetközi kontextusban is értelmezhető.

Van olyan koncertélmény vagy pillanat az igazgatói munkájában, amely különösen meghatározó volt az ön számára?

Nehéz lenne egyet kiemelni – számtalan volt. A legmeghatározóbb mégis egyértelműen a Kodály Központot 2010 decemberében megnyitó koncertsorozat. A legelső esemény zártkörű volt, a házat építő szakembereknek adtuk köszönetképpen. Ezt követően a PFZ születésnapján, december 9-én Maxim Vengerovval léptünk fel egy „előmegnyitón”, ahová az ország zenei szakembereit hívtuk meg. December 16-án hivatalos megnyitót adtunk Kodály Zoltán és Beethoven születésnapján a protokollnak, végül pedig három „első” hangversenyt a törzsközönségünknek. Hatalmas ünnepségsorozat volt, éppen arányos méretű azzal, amekkora előrelépést jelentett és jelent a terem Pécs zenei életében.

Maxim Vengerov a zenekar élén 2010-ben (forrás: Pannon Filharmonikusok)

ALL-IN címmel tulajdonképpen mindent ígér az idei évad. Mit jelent ez pontosan?

Néhány éve – lehet, hogy már egy évtizede is –, a zenekar évadai egyfajta „verbalizált logót” kapnak, ami kifejezi az adott szezon szellemiségét. Fontos azonban látni, hogy ez sosem előzetes szerkesztési elv, hanem utólagos felismerés: az évad organikusan formálódik, és amikor végignézünk rajta, megértjük, hogy valójában miről is szólt. Így született most az ALL-IN cím.

Ez az elnevezés a kompromisszumok nélküli hozzáállásunkat fejezi ki. A hitet, hogy a zenekar olyan állapotban van, hogy bármihez nyúl, azt teljes mélységében, kontextusában képes értelmezni és közvetíteni. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az előadó-művészet nem biztonsági játék. Nincsenek garantált eredmények – csak jobb és még jobb előadások, időnként közepesek is. Aki ebben a szakmában biztonságot keres, az valójában a művészet lényegét tagadja.

Tehát fontos a kockázatvállalás.

Igen, a pálya legfontosabb eleme. Teljes nyitottságra és odaadásra van szükség minden alkalommal – úgy érzem, a Pannon Filharmonikusok ebben most különösen erős. Évente több mint százhúsz zeneművet játszunk el, és mégis: ez a kollektív szakmai etika, ez a szellemi és energiaállapot tökéletesen fordítja rá az együttest minden alkalomra.

És ha másként nézzük: a zenekar mára műfaji értelemben is teljes portfólióval rendelkezik – a barokktól Kurtágig, a kamaraszimfonikus daraboktól a legnagyobb operaanyagokig. Ezen kívül van egy harmadik szál is, ami nagyon fontos számomra: a társadalmi kapcsolati hálónk. Az együttes eljutott arra a pontra, hogy nemcsak zeneileg, de társadalmi értelemben is nagyon intenzív hálózat része. 

Ezért is gondolom azt, hogy – bár bátor kijelentés – ma a Pannon Filharmonikusok nemcsak állami és önkormányzati támogatással működik, hanem olyan gazdasági beágyazottsággal is, amelyben valódi tartalmi kapcsolatot építhetünk a gazdasági szférával. Fontos: nem eltartottságról van szó, nem ők finanszírozzák a működésünket. Mégis van egy rétegzett együttműködés, és ez is része az ALL-IN állapotnak.

A PFZ Kaddis hangversenye a Müpában (fotó: Dékány Zsolt)

Ebben az esetben nem veszélyes az „aki sokat markol, keveset fog” elve? A műsorokat elnézve: ismert és kevésbé ismert művek, számos vendégművész szerepel önöknél, önökkel. Hogyan jellemezné a PFZ műsorpolitikáját?

Nagyon fontos eredménynek tartom az elmúlt húsz-egynéhány évből, hogy a PFZ erős branddé vált – mind a kulturális szcénában, mind a zeneértő közönség körében. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a zenekar hiteles. Szeretünk magunkra művészzenekarként hivatkozni. Ez elsőre talán szokatlan megfogalmazás, de tudatosan vállalom. A színház világában ez világos: van művészszínház, népszínház, kísérletező színház. A zenei életben ritkán használjuk ezeket a kategóriákat – pedig léteznek, és nagyon is relevánsak.

A műsorszerkesztésünk tehát nem egyfajta közönségi „kívánságlistára” épül. Nem szolgáltatókként gondolunk magunkra, hanem hiteles alkotókként, akik egy folyamatot vezetnek végig. Az a célunk, hogy a közönség akkor is bejöjjön egy koncertre, ha nem ismeri sem a darabot, sem a zeneszerzőt – mert bízik bennünk. Mindez hosszú építkezés eredménye. Ma már elérkeztünk oda, hogy bátran tűzhetünk műsorra ismeretlen darabokat is – ugyanúgy telt házunk van, mintha Dvořák Újvilág-szimfóniáját játszanánk. Mert a kulcs a hitelesség. Célunk, hogy a koncert végén a hallgató úgy távozzon, hogy azt érezze: jó döntés volt rábízni magát erre a koncepcióra.

Jelenleg generációváltás zajlik a zenekar vezető pozícióiban. Ez természetesen új kihívásokat hoz: ilyenkor alapvetés, hogy sok klasszikus anyagot, például Beethoven szimfóniáit kell játszani, mert ezeken keresztül épül fel az a szakmai szint, amire egy vezető muzsikusnak el kell jutnia. Közben persze ott van bennünk a kíváncsiság is, ami új zenei anyagok felé visz. Minden koncert olyan ívet járjon be, ami „mélyre megy” a művekben – csak ekkor születhet meg a katarzis, függetlenül a repertoár típusától. A hitelesség ebből táplálkozik.

Koncert a Kodály Központban (fotó: Bublik Róbert)

És mindeközben könnyedebb műfajok is megjelennek a kínálatban: filmzene, sanzon-est…

Igen, de azok sem „csak úgy”. Erre nagyon büszke vagyok. Nagyon sokáig egyáltalán nem játszottunk filmzenét vagy crossover produkciókat – egészen addig, amíg meg nem találtuk azt a formát, amelyben ennek van értelme. Ma a crossover előadásaink nem pusztán hangszerelések – valójában új zeneszerzői alkotások. Nem arról van tehát szó, hogy egy ismert dallamot eljátszunk nagyzenekari köntösben, az átdolgozások új szintre emelik a zenei anyagot. Bántó lenne azt mondani, hogy „magasabb szintre”, de mégis: olyan unikális hangzásvilág születik, amit máshol nem hallani. Mindig elutasítom, hogy csak „eljátsszuk az ismert dallamot”. Nálunk ennek csak akkor van helye, ha művészi értéket képvisel. 

Nyilván fontos az üzleti logika mentén való gondolkodás, feltételezem, egy zenekarnak mégiscsak piaci szereplőként kell gondolkodnia.

Ez valóban izgalmas téma, de nagyon speciális, hiszen a szimfonikus zenekarok világa egy „buborék”, egészen szűk rétegről beszélhetünk. Miközben van saját, belső logikájuk, amely megértéséhez igazán közel kell hajolni, muszáj tisztában lenni azzal, hogy a hazai zenekarok nagy része ma is államháztartási forrásokra épül. Ennek megváltoztatása reálisan nem várható.

Nézzük a statisztikákat: a magyar kulturális szcénában a mecenatúra, a szponzoráció volumene nem haladja meg az egy százalékot. Tehát a működés nagy részét továbbra is az állami támogatás és a jegybevétel finanszírozza. Ugyanakkor nagy különbségek vannak zenekarok között: egyeseknek sikerül olyan portfóliót, olyan vállalati kapcsolathálót kiépíteniük, hogy számottevően növeljék saját bevételüket. De még így sem önfenntartók. Ha egy zenekar sikeres az „üzleti logikában”, akkor több forrás jut művészetre, kreativitásra. Ez az a pont, ahol már nem csupán túlélésről, hanem fejlődésről beszélhetünk.

A PFZ költségvetése ma 1,6 milliárd forint – ez egy közepes méretű büdzsé a hazai együttesek körében. Nagyon kevés az olyan zenekar, amely a forrásigényéhez húsz százaléknál többet teremthetne elő a „piacról”. Mi sem érjük el ezt a szintet, de markánsan különböznek azok az együttesek, akik öt, és azok, akik tizenöt-húsz százalékot tudnak magukénak. És ez nem pusztán számkérdés – attól függ, hogyan működik a szervezet. A szezonszerkesztés, a közönségkapcsolatok, az állandó partneri kapcsolatok mind belső mechanizmusok. Nem arról van szó, hogy évente egyszer írunk levelet egy vállalathoz, hanem arról, hogy folyamatos boardot tartunk fenn, hogy megszakítás nélkül működjön ez a kapcsolat.

Gondoljunk bele: a társadalom körülbelül három százaléka hallgat klasszikus zenét. Számomra nem pusztán az a lényeg, hogy ki vesz jegyet – hanem az, hogy a társadalom egészének a szemében értékként maradjunk meg. Hogy a klasszikus zene ne „úri huncutság” legyen, hanem legitim és közös ügy. 

A Kodály Központ (fotó: Dékány Zsolt)

Hogyan szólíthatja meg egy zenekar hitelesen az üzleti szférát? Milyen elvek mentén alakítják a szponzorációkat – pénzbeli vagy szolgáltatásalapú együttműködéseket keresnek inkább?

Amikor nonprofit szervezet képviselőjeként üzleti találkozókon veszek részt, mindig odavalónak érzem magunkat. A művészeti és a vállalati világ ugyanis nagyon hasonló pályán mozog: mindkettő értéket teremt. Egy zenekar esetében könnyű megmutatni, hogyan születik az érték, de ha belegondolunk, egy sikeres magyar termék – legyen az ásványvíz vagy bármilyen más brand – értéket teremt, nemcsak profitot. Ezen a ponton máris van közös alap.

A mi működésünk azonban rendkívül költségigényes: kilencven muzsikus ül a színpadon, mind magasan képzett ember, a produkció előállítása nagyon drága. Egy szimfonikus est valójában exkluzív termék, amit képtelenség önköltségen, pusztán jegybevételből finanszírozni – ha így tennénk, a jegy ára 50–60 ezer forint lenne.

A jegyár ugyanis csak a költségek körülbelül tíz százalékát fedezi, a fennmaradó összeget az állam, illetve a vállalati szféra támogatása adja. A szponzoráció akkor működik jól, ha közös értékekre épül: amikor egy cég a saját hitvallását, társadalmi szerepvállalását a zenekaron keresztül is láttatni tudja.

Természetesen várjuk a „márkatársakat”, olyan szponzorokat, akik egy presztízsmárka mellé állva emelik a saját márkaértéküket, de fontosak lennének a művészetpártoló mecénások is. Bátorítom azokat, akik elkötelezettek a kulturális értékek iránt, hogy vállalják hosszú távon egy-egy társulat támogatását, legyenek a művészet közelében.

Mi teszi a brandet? Koncepció, műsorpolitika vagy kommunikációs arculat? Mi a jó brand lényege a Pannon Filharmonikusoknál?

A brandépítésben nem látok különbséget aközött, hogy valaki tejfölt vagy szimfóniát „gyárt” – a működési mechanizmusok ugyanazok. Minden tiszta identitásból és misszióból indul: tudni kell, kik vagyunk, hová pozícionáljuk magunkat, milyen piacon akarunk jelen lenni. A PFZ-nek világos a profilja: nagyzenekar, az ország egyik legjobb kvalitású együttese, nemzetközi beágyazottsággal.

Innen rajzolódik ki a brand, amely legfontosabb eleme a koherencia. Ez azt jelenti, hogy semmi sem történhet a zenekar életében, ami ne lenne összhangban minden mással. Ha például minőségi zenét kínálunk, akkor nem társulhat hozzá egy Wikipédiáról letöltött ismertető szöveg. A brandhez tartozik, ha zenetudós írja a kísérőszöveget, ha igényes a kiadvány, ha vizuálisan és tartalmilag is magas színvonalat képvisel.

Huszonhárom év tapasztalata mutatja: márka csak akkor épül, ha minden elem koherens. Aki ebből bármelyik területet lebecsüli, az elbukik. Nem elég, ha csak a Beethoven-mű szól jól a színpadon.

A zenekar 2023-ban nyerte el Le Grand Prix culturel de la Ville de Pécs elismerését, vagyis Pécs Város Kulturális Nagydíját (forrás: Pannon Filharmonikusok)

Mit jelent a fenntarthatóság a Pannon Filharmonikusok számára? Hogyan lehet „zöldebb” egy zenekar? 

Nemcsak elméletben, de a saját bőrünkön érezzük a klímaváltozást. Pécs az ország egyik legmelegebb városa, az utóbbi években látjuk, hogy már júliusban elkezdenek hullani a falevelek a Mecsekben is. Éppen ezért a fenntarthatóság nálunk nem „vállalati policy”, hanem valós élmény. Nem kell érzékenyíteni a kollégákat.

Nagyzenekar vagyunk, sokan figyelnek ránk, és ezzel a figyelemmel élnünk is kell. A PFZ-nek ezért nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is kihangosítani a klímaváltozás témáját. Nem kampányszerűen, hanem a mindennapi működésben. A bérletértékesítésből származó bevételünk egy százalékát faültetésre fordítjuk. Ez apró gesztus, de rendkívül erős üzenet, és a közönség jól rezonál rá – ma már mindenki érzi, hogy tennie kell valamit.

A fenntarthatóságnak nemcsak környezeti, hanem kulturális vetülete is van. Milyen szerepet játszik az oktatás és a közönségnevelés a PFZ életében?

Intenzíven foglalkozunk vele, nyíltan kommunikálunk erről. A PFZ alapvetően proaktív szervezet: nem várjuk, hogy majd más oldja meg helyettünk a problémákat. A zenehallgatás, a koncertre járás a polgári életforma része – de hogy továbböröklődjön, abban mindenkinek szerepe van. Nemcsak az iskoláknak vagy a művészeti intézményeknek, hanem a családoknak is. Mi azt tehetjük, hogy minél könnyebben hozzáférhetővé tesszük magunkat.

Ezt két nagy csatornán keresztül tesszük. Az egyik az edukációs programunk, amely már tizenöt éve működik, és nyolc korosztályt ölel fel – innen ered a név: OctOPUS. A kismamáknak szóló Pocaklakó programtól kezdve egészen az egyetemistákig minden korosztály számára kínálunk élő, interaktív, moderált zenei élményt.

Résztvevők a zenekar kisgyerekeknek szóló Babzsák programján (forrás: Pannon Filharmonikusok)

A másik: a felnőtteknek szóló bérletes koncertjeinkre díjmentesen jöhetnek a hat és tizennyolc év közöttiek. Néhány éve vezettük be, és óriási sikere lett. Magam sem gondoltam volna, hogy az anyagi korlátok ennyire befolyásolják a részvételt, de ma már látjuk: sok kamasz tényleg azért nem járt koncertre, mert ez anyagi kérdést jelentett számára.

Ezen kívül rendszeresen járunk iskolákba, együttműködünk oktatási intézményekkel, zenélünk, beszélgetünk. A cél egyszerű: közelebb vinni a gyerekeket és fiatalokat a zenéhez, és természetessé tenni számukra, hogy a klasszikus zene az életük része lehet.

Mit jelent ma a „provincialitás” és a „nemzetköziség” egy vidéki bázisú, de országosan és nemzetközileg is aktív zenekar számára? Milyen külföldi kapcsolatokra, vendégszereplésekre, turnékra büszkék különösen?

Meggyőződésem, hogy mindez elsősorban nem földrajzi kérdés. Lehet valaki Budapesten – sőt akár nagyobb világvárosban – is teljesen provinciális, és nemzetközi gondolkodású egy kisvárosban. A provincialitás valójában attitűd kérdése. A PFZ indulásakor az egyik legfontosabb alapelvünk az volt: soha ne legyünk szűk látókörűek! Ez nemcsak szellemiséget, hanem kapcsolatrendszert és gondolkodásmódot jelent. Már a második évünkben elindítottuk a budapesti bérletsorozatunkat – minden háttér nélkül. Nem volt kapcsolati tőkénk, nem volt semmink, csak a meggyőződésünk, hogy versenyhelyzetbe kell hozni magunkat, különben sosem leszünk élvonalbeliek. Ma, huszonhárom évvel később a Pannon Filharmonikusok bérletes közönsége a második legnagyobb a Müpában. Ez hatalmas eredmény, tekintve, hogy Budapesten tíz szimfonikus zenekar működik.

Nemcsak a közönségünk, hanem a kapcsolataink is nemzetköziek. A világ vezető zenei ügynökségeivel dolgozunk együtt, anyagaink az online térben is elérhetők, és a zenekar immár a bécsi Musikverein bérletsorozatának is állandó résztvevője – ez az egyik legkomolyabb szakmai elismerés. Persze nem állítom, hogy a PFZ globális márka lenne, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, de Közép-Európában, Németországot is beleértve, ma már ismert és elismert név vagyunk. És ez csak a kezdet.

Schöck Atala, Kesselyák Gergely, Molnár Levente és a Pannon Filharmonikusok az isztambuli Magyar Kulturális Központban. Az együttes Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című operáját adta elő 2024-ben a törökországi turnén (forrás: Pannon Filharmonikusok)

Beszélhetünk-e hosszú távú stratégiáról – mondjuk öt-tízéves tervekről – a zenekar esetében?

Abszolút. A PFZ története pont azért izgalmas, mert ritka példa arra, amikor egy művészeti közösség nemcsak álmodott valamit, hanem azt stratégiává is formálta. A zenekar és a város közösen dolgozta ki a jövőképet, majd ehhez sikerült megnyerni a magyar államot is partnerként. A Kodály Központ és a zenekar fejlődése tulajdonképpen egy „hardver–szoftver fejlesztés” volt: a hangversenyterem lett a hardver, a PFZ pedig a szoftver. A cél világos volt: létrehozni Budapesten kívül egy olyan kulturális központot, amely nemzetközi kontextusban is értelmezhető. Az elmúlt húsz évben a város és az állam együtt körülbelül huszonöt milliárd forintot fektetett ebbe a projektbe. Ha ezt piaci logikával nézzük: egy ekkora befektetés nem állhat meg – tovább kell építkezni, mert a modell működik, a „termék” sikeres, a hozadék mérhető.

A jövő egyik fő iránya a nemzetközi jelenlét bővítése. Regionális szinten már erősek vagyunk, most a Balkánra és Közép-Európára koncentrálunk – tudatosan képviseljük ott a magyar zenekultúrát. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk egy új területet is fejleszteni: a zenés színházat. Kesselyák Gergely közreműködésével nemzetközi operajátszást szeretnénk meghonosítani a Kodály Központban. Mindez nem csak álom: konkrét koncepció, amelyhez partnereket keresünk az állami és a magánszektorban egyaránt. A PFZ validált, hatékony, progresszív szervezet, amely az elmúlt két évtizedben bizonyította az életképességét. Épp ezért vagyok optimista: a következő öt-tíz év tervei is rezonálni fognak – a kultúrpolitika, a tulajdonos és az üzleti szféra felől egyaránt.

Nyitókép: Horváth Zsolt (fotó: Dékány Zsolt)

Lásd még:

„Mint amikor a kakaós csigának csak a közepét esszük” – Művészet és gasztronómia új találkozása: Kodály Aperitif

A város, amely nyitott a kultúrára – Európa 2010-es kulturális fővárosa, Pécs nyerte a 2022-es Art is Business Díj Kulturális turizmus kategóriájának díját.

„Olyan koncertet vezényelek szívesen, ami kikívánkozik belőlem” – Interjú Kesselyák Gergellyel