„Amikor festek, tulajdonképpen imádkozom” – Hajdú László belső kozmosza

„Ösztönösen, a formából és a színből indítom mindig a képeimet, de számomra mindegyiknek megvan a maga miértje” – mondja Hajdú László, amikor képeiről és a munkafolyamatról kérdezem új, Kontra című egyéni kiállításán a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumhoz tartozó IKON Galériában. A festőművész arról is mesélt munkái kapcsán, hogyan táplálkozott néhány műve az ‘56-os forradalomban átélt élményeiből, és miért is festi meg belső víziói metaforáit.

Kontra

Ágyúdörgésre és lövésekre ébredt 1956. november 4-én Hajdú László. Az akkor tizennyolc éves művész barátjával együtt azonnal felrohant a templomtoronyba, onnan látták, hogy az utcára begördül egy-egy orosz tank: „Egy fiú átfutott az úton, erre megszólalt a gépfegyver, ő pedig átesett a másik oldalra. Megijedtünk. Lejöttünk a toronyból, és a téren lévő hatalmas tűzoltómedence vízlefolyó csatornájába rejtettük a gépfegyvereket, majd hazaosontunk. Megúsztuk valahogy, nagy szerencsével, de volt olyan barátom, aki csak azért, mert plakátokat ragasztott, két év börtönt kapott” – emlékezik Hajdú László, aki az ‘56-os forradalom idején tíz napon át nemzetőrként tevékenykedett Székesfehérváron, a városban, ahol felnőtt.

Hajdú László és Muladi Brigitta

Az a tíz nap élete egyik meghatározó élményévé vált. Ezekből az emlékekből merített A hetedik te magad légy! című művéhez, amely a kiállításon is látható. A feliratos, koporsó alakú képet és a hozzá tartozó két, formázott vásznat az '56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra készítette a művész. A fekete és fehér vásznak gömb alakú közepe a lyukas zászlót szimbolizálja, egy negatív és egy pozitív nyomat formájában. Az idézet József Attila Hetedik című verséből való.
„Ezek talán tényleg a legszemélyesebb munkáim. Nem is akartam őket kiállítani, mert annyira személyesek, de a kurátor, Muladi Brigitta ragaszkodott hozzá, és ennek most már örülök” – mondja, majd hozzáteszi, hogy a forradalmat ép bőrrel megúszta és utána sem derült fény ‘56-os szerepvállalására.

Hajdú képei az ellentétek egységéről szólnak: az ellentétpárokat keresi és vizsgálja minduntalan. Ahogy ő fogalmaz, mostanra kristályosodott ki benne, hogy a világ is a pórusok ellentétjének alapelve mentén működik, és ezek kiegyenlítődéséből áll össze az egység. Olyan, látszólag egyszerű fogalmakkal, ellentétpárokkal dolgozik, mint az öröm–bánat, a lét–nemlét és a közel–távol. A mostani tárlaton bemutatott munkák belső víziói metaforái, amiket igyekszik mindig a lehető legegyszerűbb formákban megjeleníteni. A Minimál motívumok című alkotásnál például négy egyszerű formát látunk, ám ezek címeit olvasva – Kráter, Barlang, Kék égbolt és Hajnalpír – beindul az asszociációs folyamat a nézőben. „Elég egy szót kiejteni, és mindenkinek eszébe jut róla valamire. Ösztönösen, a formából és a színből indítom mindig a képeimet, de számomra mindegyiknek megvan a maga miértje. A Hajnalpír például Nietzsche egyik számomra fontos tanulmánykötetére utal, a Barlang pedig a menekülésre. Ez a darab is egy fiatalkori élményemet idézi fel, amikor barlangkutatóként, huszonévesen majdnem meghaltam, mert beszorultam egy barlangjáratba, elvesztettem az eszméletemet és egy mentőbúvár húzott ki. Vele azóta is, immáron hatvan éve, jó barátságban vagyok. Megmentette az életemet” – meséli.

Mintha valamiféle belső kozmosz planétáit néznénk, olyanok az IKON Galéria második termében függő művek. Égitestek, kisbolygók, asztrológia, sorshúzás, sorsokat hordozó jelenségek – a művész szerint ezekre a fogalmakra mind asszociálhatunk, amikor a kissé kegyetlenebb formájú, fekete, tojás alakú formát és a mellette álló mályvaszínű, finom, nőies lágy formát nézzük. Kétségkívül magára vonja a tekintetet az Ariel című kép, amelyet Shakespeare Vihar című komédiájának utolsó mondata ihletett. „»Mint ti az ítéletnapon, / hadd menjek én is szabadon«”, mondja Prospero az Epilógusban.

Az én olvasatomban Shakespeare is úgy gondolja, az embernek valahol ott van a helye az elemek között, a kozmoszban. Pollockról [Jackson Pollock amerikai festőművész, az absztrakt expresszionizmus kiemelkedő alakja – a szerk.] mondják, hogy ő teremtette meg az első kozmikus érzetet vagy tárgyképet. A festészet a térszemlélet alapján is a kicsiből a nagy felé, a kozmosz felé halad, de még műfajonként is tetten érhető mindez” – mondja Hajdú.

Hét hullám

A harmadik teremben található Belső látás című kis kép olyan, mint egy harmadik szem, amelyről nyilvánvalóan a meditáció jut eszébe a nézőnek. „Azt hiszem, sokat meditálok. A festészet maga egy meditáció. Egyszer Beke László művészettörténésszel beszélgettem Münchenben. Ő nagyon vallásos, istenfélő emberré vált az utolsó éveiben. Egyszer megkérdezte, szoktam-e imádkozni. Azt feleltem, amikor festek, akkor tulajdonképpen imádkozom. Nem feszegette tovább a kérdést, ez a válasz annyira kielégítette” – eleveníti fel a történetet Hajdú, amikor a kép kapcsán arról kérdezzük, sokat meditál-e.

A kiállítás címadó, Kontra című műve az utolsó teremben függ, de már messziről kiemelkedik a többi alkotás közül. A kontrasztos, piros-fekete felületen sajátos vonalstruktúra húzódik. Először 2002-ben jelentek meg a vonalstruktúrák Hajdú művein: abban az évben két hónapos ösztöndíjat nyert Rómába. Mint meséli, amikor egyik nap kinézett az ablakon, látta, hogy a kuka mellett néhány kartonpapír hever. Nem volt rajztáblája, így onnan hozott egy darab kartonpapírt, és azon kezdett rajzolni, krétával. Ez adta ki azt a vonalas struktúrát, amely aztán visszaköszön a tárgyiasult képein.

Szürke kiterjedés

Az utazás egyébként sem áll távol tőle. 1965-ben, nem sokkal a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, egy barátjával bejárták egy kis „kalózhajóval” az Adriai-tengert. Élete egyik legboldogabb időszaka volt: akárcsak a filmekben, halat lőttek, azt ették, de azért konzervet is vittek magukkal a két hónapos kalandtúrára. Akkoriban tanárként kereste a kenyerét, de lekéste a szeptemberi megnyitót, mert viharba keveredtek a hajóval. „Amikor néhány nappal később hazaérkeztem, a tanfelügyelőség olyan gorombán kérte számon rajtam a késést, hogy azt mondtam, befejezem a tanítást, és ehhez tartottam magam. Maradt egy kis spórolt pénzem, abból befizettem a kecskeméti Művésztelepen egy három hónapos ottlétet. Talán a sors akarta így, mert ott ismertem meg a feleségemet, Czakó Margit gobelinművész, akivel azóta is boldog házasságban élünk, csaknem hatvan éve.”

Hajdú László nem törekszik sok kép elkészítésére, saját bevallása szerint nem is tud másképp festeni csakis kedvből. A hírnév sem foglalkoztatta soha, ahogy ő mondja, azt meghagyja másoknak. Grafikákból és akvarellekből azonban sokat készít: rajzait gondolatlejegyzésenek aposztrofálja, ebből több ezret őriz műtermében. Ezekből a vázlatokból választ mindig egyet, amit tárgyias kép formájában is megalkot. A Szentendrei Grafikai Műhelyben – amelynek egyik alapító tagja – a mostani kiállításhoz kapcsolódóan készít egy grafikai mappákat, amelyeket a múzeum is értékesíteni fog hamarosan.

Érintések

Hajdú az egyik legfontosabb művének a kiállításon is látható Érintések című alkotását tartja. „Az ellentétes körülmények, vonalas struktúrák találkoznak négy ponton. A képen a kozmikus áramlást próbáltam megjeleníteni, amelynek mi, emberek is részesei vagyunk. Soha nem vagyok elégedett a képeimmel, ez talán emberi tulajdonság. Kevés olyan művem van, ami olyan erősre sikerült, hogy már elszakadt tőlem, és már mint kívülálló, úgy nézek rá, mintha nem is én készítettem volna. Ez talán az egyik ilyen darab” – mondja.

Amikor arról kérdezem, min dolgozik majd a szitanyomatok után, azt feleli, most már így, nyolcvanöt fölött, egy kicsit belefáradt a munkába, kisebb pihenőre lesz szüksége. „Biztosan jön majd viszont újabb ötletem, mert a forrás nem apad el. Ha akarom, ha nem, valahonnan mindig föltámadnak bennem a képek, és elkezd érdekelni, kíváncsivá tesz, hogy nézne ki, ha megvalósítanám. Ezt sokféleképpen nevezhetjük, de a forrást azért tartom nagyon jó metaforának, mert ezek a bennem támadt képek, víziók nagyon sok helyről bugyognak fel, akárcsak egy forrás. A festészet ilyen”.

További információk ITT és ITT olvashatók.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Hajdú László és Hét hullám című alkotása

Fotók: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum