ARCO – amikor a világ Madridban találkozik
– A művészeti vásár, amely megalakulása óta formálja a spanyol művészeti életet
A neves spanyol galerista, Juana de Aizpuru által 1982-ben alapított ARCOmadrid jelentős szerepet játszott a spanyol művészeti piac fejlesztésében és globalizálásában a diktatúrából demokráciává átalakuló gyors spanyolországi modernizáció időszakában. Mára pedig az egyik legjelentősebb nemzetközi kortárs művészeti eseménnyé nőtte ki magát. A magyar gyűjtők körében is népszerű vásáron hazai galériák is képviseltetik magukat.
A megalakulása óta eltelt negyven évben az ARCO sikere lehetővé tette a bővülést, 2015-ben lépett színre az ARCOlisboa, az ARCOmadrid portugál „leányvására”. De kezdjük az elején, és ejtsünk pár szót arról az 1933-ban született hölgyről, Juana de Aizpururól, akinek a fejéből kipattant az ARCO ötlete.
Aizpuru művészettörténet szakon szerzett diplomát a Madridi Egyetemen, rövid ideig tanított, majd a műkereskedelem felé fordult, és 1970-ben megnyitotta első galériáját Sevillában. A Juana de Aizpuru Galéria hamarosan a kortárs spanyol művészeti élet etalonjává vált. Olyan nagy nevű művészeket mutatott be, mint Miquel Barceló, Eduardo Chillida, Joan Miró és Antoni Tàpies. Támogatta a feltörekvő fiatalokat is, például Antonio Lópezt, Luis Gordillót és José Manuel Brotót. Juana de Aizpuru, az élő legenda, a spanyol kortárs szcéna egyik legfontosabb figurája nyolcvankilenc éves koráig aktívan részt vett a művészeti életben.
1979-ben javasolta a spanyol – részben állami, részben önkormányzati tulajdonú – vásárokat és kongresszusokat szervező vállalatnak, az IFEMA-nak, egy művészeti vásár létrehozását. Az 1982-ben elinduló ARCO – Madridi Nemzetközi Kortárs Művészeti Vásárt négy évig vezette, közben 1983-ban megnyitotta saját galériáját Madridban is. Pályafutása alatt végig erős befolyással bírt a spanyol művészeti életre, nemcsak informálisan, hanem tisztségekkel is megtámogatva: 1991-ben a Spanyol Kortárs Művészeti Galériák Szövetségének elnökévé választották.
Eva Koťátková Institution – Pause műve az idei vásáron (fotó: ARCOmadrid)
Az ARCO az egyetlen jelentős művészeti vásár, aminek létrejöttében és fenntartásában is fontos szerepet vállal a spanyol állam. A kezdetektől erős a múzeumok jelenléte, hosszú ideje megrendezik az európai és latin-amerikai múzeumok eszmecseréjét, a legjelentősebb múzeumigazgatók részvételével a kerekasztaloknál. A legenda szerint a Reine Sophia Múzeum igazgatója mindig biankó csekk-kel a zsebében sétált végig a vásáron, és mindent megvásárolhatott, ami megtetszett neki. A spanyol kormány megengedhette magának, hogy támogassa a kultúrát, és ez átterjedt a magánszektorra is.
Az ARCO megalakulásakor még nem volt ennyi világméretű művészeti vásár, még nem látszott, hogy a kortárs műkereskedelem színterei az artfairek lesznek, de a spanyol galériáknak és művészeknek fontos volt az évenkénti találkozó, a tapasztalatcsere, az ország minden részéről érkező látogatókkal való találkozás. A 90-es évekre aztán megkerülhetetlenné vált az ARCO. Akkoriban indult el az a folyamat, aminek eredményeképp a vásár mára a híd szerepét tölt be egyrészt a spanyol ajkú Latin-Amerika felé, másrészt Európa és az Egyesült Államok közt. Madridba ugyanis a nemzetközi gyűjtők is elrepülnek. A fellendülésnek más oka is volt: míg az Egyesült Államok kilencvenes évek eleji recessziója komoly megrázkódtatásokat okozott a művészeti piacon az Atlanti-óceán mindkét partján, az első öbölháború egybeesett az 1991-es ARCOmadriddal, a háborút követően a vásár mégis folyamatos növekedést tudott felmutatni. Ebben az időszakban ugyanis számos új gyűjtemény jött létre Spanyolországban, valamint színre lépett a gyűjtők új generációja, akik új műfajokat fedeztek fel – itt került először fókuszba a madridi vásárra ma is jellemző két fontos terület: a fotográfia és Latin-Amerika művészete.
Az acb Galéria standja Selma Selman műveivel 2023-ban az ARCO-n (fotó: ARCOmadrid)
1997-ben nyílt meg a bilbaói Guggenheim Múzeum, ami a nemzetközi látogatók új hullámát vonzotta, és a következő tíz évben – a Lehman Brothers csődjéig – a vásár szárnyalt. Kereskedelmi értelemben Madrid helyzete rendkívül szerencsés: amikor a nemzetközi gyűjtők kerültek szembe nehézséggekkel, akkor a spanyol műgyűjtők vitték a vállukon a vásárt, amikor Spanyolországot érte el a recesszió, akkor a globális gyűjtők vásárlásai hozták az eredményeket. Abban is szerencsések, hogy a vásár egyszer sem kellett elhalasztani, a Covid-járvány miatt csupán időpontváltozást kellett elrendelni.
A magyar galériák meglepően hamar lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, pedig az ARCO-ra mindig is nehéz volt bekerülni. 1999-ben a Várfok Galéria mutatta be művészeit az Emerging talents, fresh tendencies szekcióban. A fiatal galériáknak fenntartott Opening szekció egyfajta belépő a „felnőtt” vásárra, de csak két alkalommal lehet itt kiállítani, és akkor is csak kurátori meghívásra. A Molnár Ani Galéria 2014-ben és 2015-ben szerepelt itt, Manuel Segade kurátor meghívására, aki egyébként tavaly óta a Reina Sofia igazgatója, és 2017-ben a Velencei Biennálén a spanyol pavilon kurátora volt. A fő szekcióba nem könnyű bekerülni, de a Molnár Ani Galériának azóta is sikerül. „Megyek, ameddig csak lehetőségem van rá, mert ez egy magas presztízsű, elegáns vásár, kiváló lehetőség a nemzetközi szakmai hatókör bővítésére. Ez az egyetlen hely Európában, ahol magyar galériaként a tőkeerős latin-amerikai gyűjtőket el lehet érni, és a részvétel más kategóriába sorol a nemzetközi szakmai közegben” – hangsúlyozza Molnár Annamária, a galéria tulajdonosa.
Molnár Annamária és Manuel Segada (forrás: Molnár Ani Galéria)
A gazdag spanyol és mexikói gyűjtők valóban elsősorban a spanyol művészet iránt érdeklődnek, és ritkán bukkannak fel a bécsi vagy akár a brüsszeli art faireken, éppen ezért érdekes – és nekünk, magyaroknak szerencsés – helyzet, hogy a madridi azon kevés európai művészeti vásárok egyike, amely hagyományosan nemcsak a piacról szól. A komoly és nagy számú intézményi jelenlét miatt egy intellektuálisabb megközelítés hagyományát látjuk, és a gyűjtés szellemisége is hangsúlyt kap.
Az acb Galéria először 2022-ben vett részt a vásáron, Hopp-Halász Károly 1967–1980 között készült munkáival, 2023-ban pedig Selma Selman művészetét mutatták be. Fenyvesi Áron, a galéria munkatársa úgy foglalta össze, hogy az ARCO anyagilag, kapcsolatépítésben és presztízsnövelésben egyaránt működött, kiemelte azt is, hogy lehet építeni a korábbi magyar kapcsolatokra. Ezzel nemcsak a Várfok és a Dovin korai jelenlétére utalt, illetve a Ladik Katalint Spanyolországban képviselő Galería Elba Benítez névadó tulajdonosára, – aki benne van a vásár döntőbizottságában, illetve az L21 galériára, amely rendezett már kiállítást az acb-vel együtt Tót Endrének, és korábban Bozó Szabolcsot is a képviselt művészei között tudhatta –, hanem arra az intellektuális jelenségre is, hogy a spanyol és dél-amerikai gyűjtők nyitottak a közép-kelet európai művészetre. Náluk a hatvanas évek óta az absztrakció és a konceptualizmus a kortárs művészet alapja, és ezen a területen erős az acb kínálata. A dél-amerikai és magyar gyűjtemények között egyébként is érdekes párhuzamok és egybecsengések figyelhetők meg.
Hopp-Halász Károly művei az acb Galéria standján a 2022-es ARCOmadrid vásáron (forrás: acb Galéria)
Bérczi Linda, a The Space galéria tulajdonosa 2018-tól az Art Mentor Budapest vezetőjeként vitte mentoráltjait az ARCO-ra, 2024-ben azonban kiállítóként is megjelent. „Izgalmas átállni a látogatói oldalról a kiállítók közé. Az Opening szekció kurátora a meghívásomkor hangsúlyozta, mennyire tetszik neki, hogy több vagyunk, mint egy kereskedelmi galéria, hiszen a The Space egyszerre kiállítóhely, oktatási és közösségi tér, valamint művészetmenedzsment-iroda. Hajnal Gabriella textilmunkáit és Koleszár Kata festményeit állítottam ki a standon. Sok dicséretet kaptunk, nagy élmény egy nyitott és érdeklődő nemzetközi szakmai közeg előtt megmutatkozni. A 45 eurós belépő ellenére minden nap telt ház volt, összesen 95 ezer látogatót regisztráltak. Mindenhol mindenki beszélgetett, tapasztalatokat cserélt, nem csak a hivatalos programokon. Az Opening szekció vezetője minden standra benézett, odafigyeltek ránk, a vásár vezetésének fontos volt a galériák elégedettsége.”
Mindhárom magyar galériás szakember kiemelte, hogy az ARCO-n való részvétel sok kaput megnyit, ez már egy másik liga. Aki részt vesz az ARCO-n, az a többi vásár szervezőinek és egy nemzetközi gyűjtőkörnek is a látóterébe kerül. Kapcsolatok köttetnek, tágul a világ. Molnár Ani például az ARCO-n találkozott először a nemzetközileg egyik legismertebb művészével, Carlos Airesszel, akit már hét éve képvisel. Az ARCO-n megismert művészt, Sonia Navarrót is meghívta a nyári csoportos kiállítására. Navaro egyébként az idén jutott be a Reina Sofia gyűjteményébe, pont egy ARCO-n kiállított munkájával.
Daniela Oritz tájképei az Ángels Barcelona galéria standján (fotó: ARCOmadrid)
A kereskedelmi program mellett létrehozott Fundación ARCO célja a kortárs művészet gyűjtésének, kutatásának és terjesztésének elősegítése, és ez a szervezet birtokolja azt a jelentős kortárs művészeti gyűjteményt, ami a vásáron 1987 óta beszerzett munkákból áll.
A kollekció jelenleg a madridi CA2M-ben (Centro de Arte Dos de Mayo de Madrid) található letétben, és időszakonként kiállításokra kölcsönöznek belőle. Az évről évre növekvő gyűjtemény olyan művészek munkáiból ál, mint Donald Judd James Turrell, Daniel Buren, Ana Mendieta, Mario Merz és Susana Solano. 2024-ben a kollekció kutatására a Fundación ARCO együttműködési megállapodást írt alá a Navarrai Egyetemmel, hogy a kurátori mesterszakos hallgatókat bevonják a gyűjtemény feldolgozásába.
A Fundación ARCO tagjait a Madridi Városi Tanács, Madrid városa, a Montemadrid Alapítvány és a Madridi Kereskedelmi Kamara delegálja, és részt vesznek a vásár döntőbizottságának munkájában. Az alapítvány által működtetett AMIG@S ARCO program és az ARCO GalleryWalks program nemcsak Madridban, hanem Spanyolország-szerte szervez gyűjtőknek szóló eseményeket. A gyűjtés presztízsét jól mutatja, hogy 1997 óta minden évben díjaznak egy nagy spanyol műgyűjtőt.
A vásár a kezdetek óta rangos szponzorokat tudhat maga mellett. 2024-ben a Lexus, az Iberia spanyol légitársaság, az El Corte Inglés, a Ruinart pezsgő, a Radisson RED dizájn hotellánc is a támogatók között volt. A szponzorok mindegyike a művészettámogató CSR-vonalát mutatta be a vásáron, vagy együttműködését egy művésszel.
A 2024-es vásár központi tereinek dizájnját a Burr Studio készítette „A part, az apály, a dagály és az áramlás” témakörében, karib-tengeri hangulatot varázsolva az ARCO Madrid pihenésre, találkozásra és gasztronómiára szánt tereiben.
Az ARCO sosem ugyanaz, minden évben kicsit más, de egy biztos: minden márciusban megérkezik.
Nyitókép: A Space Galéria standja a vásáron (forrás: ARCOmadrid)
Lásd még:
Madrid, a világ egyik legvonzóbb úti célja – A spanyol főváros számos kulturális látnivalóval vár
Ékkő a művészet madridi „arany háromszögében” – Műgyűjtő családnak köszönhetjük a spanyol főváros egyik legkiemelkedőbb kollekcióval bíró múzeumát
Kulturális turizmus és zarándoklat Spanyolországban – Nem csak a homokos tengerpartokért érdemes felkeresni a mediterrán országot
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!