Az adománygyűjtés kulcsfontosságú

A FinnAgora interjúsorozatot indított el, havonta egy-egy érdekes vendéggel beszélgetnek. A sorozat második interjúalanya a finn kommunikáció, marketing, adománygyűjtés és a stakeholder kapcsolatok specialistája, Heidi Lehmuskumpu. Lehmuskumpu a budapesti kortársPR által szervezett Art is Business online konferencia egyik főelőadója lesz május 14-én.

Májusban előadóként vesz részt az Art is Business rendezvényén, amelyet online szervez a budapesti kortársPRos cég. Járt már Magyarországon?

Sajnos még nem jártam Magyarországon, de sok jót hallottam róla. A volt fodrászomnak voltak magyar kapcsolatai, gyakran dicsérte a helyi kultúrát és a borokat. A művészeti menedzsment szakon is volt egy magyar csoporttársam, aki szintén sokat mesélt az országról. Ez a közelgő lehetőség minden bizonnyal arra ösztönöz majd, hogy személyesen is ellátogassak.
 
Szakmája a kommunikáció, a marketing, az adománygyűjtés és a stakeholder kapcsolatok szakértője. Mit jelent valójában mindez, és hogyan került ebbe a szakmába?

Valójában az egész karrierem a kommunikációra és a stakeholder kapcsolatokra épült. Ennek köszönhetően több oldalról is megismertem ezt a világot: újságíróként, az üzleti élet szereplőjeként, valamint a művészeti és tudományos szervezetekkel való együttműködés során. Az adománygyűjtés számomra hosszú távú kapcsolatok kiépítését jelenti a kommunikáció, a marketing és az értékesítés segítségével. Nagyszerű volt, hogy a Nemzeti Operaházban és a Helsinki Egyetem Orvostudományi Karán is ki tudtunk fejleszteni egy adománygyűjtési stratégiát. Ma a fő munkahelyem a vállalati világban van, de részmunkaidőben továbbra is adok adománygyűjtő tanácsokat, és előadásokat tartok. Emellett disszertációt írok a művészeti szervezetek adománygyűjtéséről a Helsinki Művészeti Egyetem Sibelius Akadémiáján. Minden bizonnyal a pályaválasztás középpontjában az állt, hogy inspirálhassak másokat, magával ragadó történeteket mesélhessek el, és bevonjak másokat is olyan dolgokba, amelyek számomra és a szervezet számára egyaránt lényegesek. Az adománygyűjtés mint koncepció számomra nagyon fontos. Az üzleti tevékenységek fejlesztését és az érdekelt felekkel való kapcsolatok kiépítését egyaránt lehetővé teszi olyan szervezetek számára, amelyek komolyan veszik a saját tevékenységüket. Például az előadó-művészet számomra fontos ágazat, ezért dolgoztam végül az Operának is. Ezen kívül az adománygyűjtés inspiráló munka is: új ötleteket teremt a kommunikáció minden felhasználható eszközén keresztül, és sokszínű kampányokat dolgoz ki különböző célcsoportok számára. 
 
Hogyan néz ki az adománygyűjtés a finn kulturális területen, és hogyan változott ez a karrierje során? 

Munkám során foglalkoztam vele mind a tudomány, mind a művészet terén. Ha összehasonlítjuk ezt a két területet, akkor azt mondanám, hogy az egyetemek nagyjából egy évtizeddel a művészeti szervezetek előtt járnak, 2010 óta nagy erőkkel igyekeznek forrásokat gyűjteni. Ugyanakkor az egyetemi öregdiákok szervezete is egyre aktívabbá válik, az ő tevékenységükhöz pedig szorosan kapcsolódik az adománygyűjtés. Ők az egyetemhez legközelebb álló érdekelt felek. Természetesen egyes egyetemek – a szervezet méretétől függően – többet tettek ezért, mint mások. Az adománygyűjtés szó a pályázó oldalra utal, vagyis arra a félre, aki kapcsolatokat épít és támogatásokat szerez a szervezeten belül. A pénz sokféle formában jelenhet meg: alapítványoktól származó támogatások, magánszemélyek adományai, szervezetek hozzájárulásai, vagy akár a vállalatokkal kötött támogatási megállapodások. A művészeti oldal sokáig hagyományosan a szponzorálásra és az üzleti együttműködésre összpontosított. Ugyan a szervezetek korábban is kaphattak adományokat, de aktívan nem kérték őket. A történelem során is voltak már mecénásaink, de újdonságnak számít, hogy a művészeti szervezetek aktívan elkezdtek kommunikálni és megszervezni, hogy olyan működőképes struktúrák jöjjenek létre, amelyek felhasználhatóak adományok nyilvános lekérésére.
 
Milyen dolgok befolyásolják a kulturális terület finanszírozását a jövőben, és milyen változásokat fogunk tapasztalni Finnországban? 

Azt hiszem, a koronavírus-járvány növelte a nagyközönség megértését azzal kapcsolatban, hogy a kultúra és a művészetek ugyanúgy megérdemlik a támogatást és ugyanúgy szükségük is van rá, mint más szektoroknak. Szeretném, ha a különféle adományokat az állam szempontjából is egyenlően kezelnék. Remélem, és hiszek is abban, hogy tíz év múlva a támogatási lehetőségek felkutatása a bankok pénzügyi menedzsment-tervezésének része lesz, mivel ez már működik külföldön. Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor egy gazdag ember pénzügyimenedzsment-szolgáltatásokat vásárol, akkor az adományokat is ennek alternatívájaként mutatnák be, és nem kizárólag részvények vásárlásakor vagy befektetéseknél. Különösen Amerikában szokás megkérdezni, hogy mennyi vagyont szeretnének adományozni jótékonysági célokra. Remélem, a jövőben a művészeti szervezetek vezetése is befektetésnek fogja tekinteni az adománygyűjtést: nem azonnal hoz pénzt, hanem a kapcsolatok kiépítése az elsődleges célja. Pénz akkor érkezik, amikor ezek a kapcsolatok felvirágoznak. 
 
Van finanszírozási tippje egy művésznek, színházi csoportnak vagy a kulturális színtér egyéb szereplőinek? 

Több út is létezik. Nagy nyilvánosságtól való adományok kéréséhez külön engedélyre van szükség, ebben az esetben kulcsfontosságú a helyesen végrehajtott bürokrácia, de a többi megoldás nem igényli ezt. Az egész a szervezet felső vezetésénél kezdődik, akik úgy döntenek, hogy beállnak az ügy mögé. Itt át kell gondolni a szervezet erősségeit, és ezeket fel lehet használni az adott ügy támogatásra – miért van szükség a pénzre, miért éppen most, és pontosan mit fognak kezdeni vele? Ezután érdemes számba venni azokat a csatornákat és tevékenységeket, amelyek biztosíthatják a kívánt finanszírozást. Az is fontos, hogy hol találhatjuk meg a számunkra legkedvezőbb célközönséget: azokat, akiknek szívügye az adott szervezet munkássága. Azt is ajánlom, hogy felejtsük el a felesleges szerénységet. Abban a pillanatban, amikor az adománygyűjtés koldulásnak tűnik, már kudarcot vallott. A legfontosabb az, hogy higgy a szervezetedben, és ezzel a lelkesedéssel hívj meg másokat is, akik segíthetnek szebb jövőt építeni.
 
Napjainkban a kulturális eseményeket már a hatékonyságuk alapján is értékelik. Mit gondol, ez mit jelent az adománygyűjtés számára a kultúra területén?

Úgy fordítanám le, hogy minden adományozó, üzleti partner vagy alapítvány tudni szeretné, hogy mit kezdenek a pénzükkel, az éppen merre jár és milyen hozzáadott értékkel bír. A kihívás az, hogy a művészet területén nem mindig tudjuk közvetlenül számszerűsíteni a dolgokat. Ennek a pozitív hozadéka viszont, hogy ez rákényszeríti a művészeti szervezeteket, hogy pontosabban mérlegeljék az igényeiket: miért van szükségük a támogatásra, mire fogják felhasználni, tehát konkrét célokat tudnak megfogalmazni. Természetesen minden művészeti szervezetnek létre kell hoznia egyfajta hozzáadott értéket – különben a szervezet nem létezne. Ha a művészek csak egymás között dolgoznak, és nincs más érintett, akkor az inkább művészeti munkacsoportnak nevezhető, mint szervezetnek. Remélem azt is, hogy a művészet meg tudja őrizni valódi belső értékét: hogy önmagában is létrehoz és túlmutat a mindennapi életen. A művészetnek nem kell mindig gyógyítania a betegségeket vagy megőriznie az egészségünket, de az emberi léleknek szüksége van arra a jóra és őszinteségre, amelyet a művészet ad nekünk, de ezt természetesen nehéz mérni. 
 
Az egyetlen forrásból származó finanszírozás befolyásolhatja-e a művészetek szabadságát? Például, ha egy intézmény finanszírozza egy színházi csoport tevékenységét, befolyásolhatja-e, hogy a csoport milyen munkát végez? 

Ez egy klasszikus ördögi forgatókönyv a szakmámban. Gyakran kérdezik tőlem, hogy meddig lehet elmenni úgy, hogy a művészet függetlensége megmaradjon. Legjobb esetben a művészeti szervezet és annak vezetése dönti el, hogy mik a küldetéssel kapcsolatos elképzeléseik, prioritásaik és céljaik a következő tíz évben. Ezután mindezt úgy kommunikálják, hogy maguk köré gyűjtsék azokat, akik hisznek az üzenetükben. A legrosszabb esetben a szervezet nem határozta meg magának ezeket a prioritásokat és üzeneteket, így a szervezet a külső kérések és javaslatok alapján kezd el sodródni. Egy másik probléma, ami könnyen elronthatja a dolgokat, az, ha a finanszírozó csak a saját érdekei mentén tervez, a szervezet érdekeit figyelmen kívül hagyja. A külföldi szervezeteknek gyakran van olyan adományelfogadó politikájuk, amely meghatározza, hogy milyen típusú támogatásokat vehetnek fel. Például meghatározható, hogy nem fogadnak el pénzt a dohányipartól. Természetesen ezt sem lehet a végtelenségig korlátozni, mert egy idő után minden lehetséges résztvevő eltűnik. De ideális esetben a művészeti tartalmakat nem az adományozó, az üzleti partner vagy más finanszírozó ellenőrzi, hanem a szervezet maga határozza meg őket.
 
Mi lehet érdekes a jövőben a kulturális területen történő adománygyűjtésben? 

Talán az, amit már említettem is, hogy a bankok pénzügyi menedzsmentje a tervezés részeként adományokat vonna be, megkérdezve a gazdag embereket, hogy vagyonuk mekkora részét szeretnék felajánlani jótékonysági célokra, vagy hogy vannak-e számukra fontos művészeti szervezetek. Szerintem ez nagyon izgalmas kezdeményezés, ami remélhetőleg szélesebb körben is elterjed. A másik érdekesség a végrendelkezés kérdése. Sokaknak lenne lehetőségük vagyonuk egy részét például egy művészeti szervezetre hagyni. Sok egyedülálló ember vagyona kötődik például a lakáshoz, így csak a végrendelet jelenthet megoldást arra, hogy nagyobb összegű adományt hagyjanak hátra egy számukra fontos ügy érdekében. Általánosságban azt is szeretném, ha a hagyatéki tervezés nem számítana tabunak, és kellően hamar el lehetne kezdeni szervezni. Angolul erre léteznek már külön kifejezések is. A legacy gift az örökségre, a planned giving pedig a tervezett ajándékozásra utal. Ez a fajta adományozás is épp olyan természetes módon és időben megtervezhető dolog, mint bármi más az életben. Ezen kívül megmutatja azt is, hogy felelősségteljesen törődsz más, számodra fontos emberekkel, célokkal és szervezetekkel.

Rebecka Vilhonen, FinnAgora

Kép: Heidi Lehmuskumpu (fotó:Mikko Käkelä)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

Névjegy

Heidi Lehmuskumpu
Szakma: a kommunikáció, a marketing, az adománygyűjtés és a stakeholder kapcsolatok szakértője.
Tanulmányok: Gazdálkodástudományok mestere, Aalto Egyetem Közgazdaságtudományi Mestere, Művészeti Menedzsment Mester, Sibelius Akadémia, Helsinki Művészeti Egyetem, Adománygyűjtés és támogatások mestere, New York Egyetem. Jelenleg disszertációt ír a Helsinki Művészeti Egyetem Sibelius Akadémiáján.
Munkatörténet: Adománygyűjtési menedzser a Finn Nemzeti Operaházban és Balettben, összekötő igazgató az adománygyűjtésben és az öregdiák kapcsolatokban a Helsinki Egyetem Orvostudományi Karán. Jelenleg az Ilmarinen, a foglalkoztatói nyugdíjbiztosító vállalati felelősségvállalási és kommunikációs vezetője.
Hobbi: Futás, edzőterem és jóga. Önkéntesség a Rotary-ban egy ifjúsági csereprogramban. A jazz zene szenvedélyes rajongója, több együttesben is énekel.
Lakóhely: Helsinki.