
Lezárult a műemléki vita Banksy velencei alkotása körül
– A Migráns gyermek című művet a Zaha Hadid Architects felújítási projektje menti meg az enyészettől
„A történet az 58. Velencei Biennálé hivatalos megnyitója előtti éjszakán, 2019. május 8. és 9. között kezdődött. A Dorsodoro negyed egyik, a Rio Novo-csatornára néző reneszánsz palotájának falán egy mentőmellényes, a víz tetején lavírozó gyermek képe jelent meg, kezében rózsaszín füstöt eregető jelzőrakétát tartva. Banksy, a mai napig ismeretlen identitású, de világhírű street art művész elismerte, hogy az ő alkotásáról van szó” – írja az Építészfórumon megjelent cikkében Lampert Rózsa építészmérnök.
A Migráns gyermeknek elnevezett alkotás hamar népszerű lett a turisták és a helyiek körében, ugyanakkor sokáig úgy tűnt, hogy a Rio Novo San Pantalon palota vizes falára, a rossz állagú vakolatra festett alkotás rövid időn belül a sós tengervíz áldozata lesz.
„Az állagvédelemre többféle módszert is kitaláltak, például üveglappal történő letakarását, de a bizonytalan végeredmény, valamint a láthatóság csorbulása miatt azokat a restaurátorok rendre elvetették. A hatósági döntésnél egyáltalán nem segített az a tény, hogy egy védett épület falát választotta a híres utcaművész. A kép illegális volta miatt, hosszú polémia után az olasz műemléki törvényre hivatkozva elutasították a kulturális örökségi listára irányuló felvételi kérelmet” – olvasható a cikkben.
Most azonban úgy tűnik, mind az épület, mind az alkotás megmenekül. „2024-ben viszont a Bank Ifis, amely már évek óta a Velencei Biennálé olasz pavilonjának mecénása, váratlanul bejelentette, hogy megszerezték a XVI. századi épület tulajdonjogát. Közölték továbbá, hogy jelentős nemzetközi stúdiók meghívásával pályázatot írtak ki a háromszintes, 400 négyzetméteres, közvetlen vízi kijárattal rendelkező palota rekonstrukciójára és fejlesztésére. Funkcióként saját intézményük velencei székhelyét és egy feltörekvő, fiatal olasz és nemzetközi művészeknek szánt kiállítótermet jelöltek meg. A pályázatot a Zaha Hadid Architects stúdió nyerte meg. [...] Első lépésként Bansky pusztuló falfestményét választják le a falfelületről. Ezt a restaurátori szakértelmet igénylő munkát is a Zaha Hadid Architects stúdió végzi el, a Kulturális Felügyelőség irányításával. Arról a későbbiekben lesz majd döntés, hogy a kép végső helye hol legyen, a csatorna partján, az eredeti helyén vagy a kiállítótérben.”
A teljes cikk az Építészfórum oldalán érhető el.
A nyitóképen Banksy Migráns gyermek című alkotása magas vízállásnál (forrás: Wikimedia Commons)
Lásd még:
High-tech biztonsági rendszereket telepítettek Banksy ukrajnai falfestményeire – Az Ajax Systems 13 000 dollár értékű biztonsági és felügyeleti berendezéseket telepített négy Banksy-képre Kijevben és környékén.
Egy Banksy-mű kelt el a legdrágábban az Elton John-gyűjteményből – A New York-i Christie’s aukcióján a negyvenkilenc tételből szinte mindent megvettek
Elárverezték Banksy 2005-ös háborúellenes képét – A pénzt a kijevi Okmatgyit Gyermekkórháznak ajánlották fel.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!