Benkő Nóra: „Sokféle, művészileg igényes színházra van szükség”

Közel hatvan program, válogatott prózai és zenés színházi produkciók a fővárosból, az évad legizgalmasabb vidéki és határon túli előadásai a 101. évébe lépő Városmajori Szabadtéri Színpad kínálatában. A minőség, a változás, a színházi munka megbecsülése, a közösségteremtés jegyében végzi a dolgát a nyári teátrum ügyvezető igazgatója, művészeti vezetője. Benkő Nóra színész, drámapedagógus, intézményvezető (Pesti Magyar Színiakadémia), műsorvezetői előélettel vágott bele 2020-ban az újabb kihívásba, hogy saját ízlése szerint alakítson ki egy színházi teret a munkatársaival. A választás őt igazolta, a Városmajori Szabadtéri Színpad sokféle korosztályt vonz, a margitszigeti Kristály Színtér bekapcsolásával pedig kisebb vidéki és határon túli stúdió-előadásokat hívnak meg a Szemle+ programjába.

Önkormányzati fenntartású kulturális intézményként milyen gazdája a főváros a Városmajori Szabadtéri Színpadnak?

A „gazdákra” nem szoktak rosszat mondani, fura is lenne, ha azt tenném. és őszintén: nem is tudnék. Meglepő volt, hogy a főváros a Covid-járvány alatt, majd az energiaválság, a rezsiemelkedés idején is azt kommunikálta: kulturális intézményeket nem akarnak bezárni, megcsonkítani, nem szeretnék, ha bármiben is hiányt szenvednének. Mindezt nem azért, mert annyi pénze volna Budapestnek, hanem mert a kultúrára szánt pénz a töredéke annak, ami bármi másra kell. Életfilozófiai szemlélet, hogy mi tesz minket boldoggá, elégedetté, kiegyensúlyozottá. Azt gondolom, hogy a lelki dolgokat nem lehet kivenni a bugyorból. A pandémia alatt közelről megérezhettük, milyen a bezártság, a társas találkozások, a kultúra, a közösségi élmények hiánya. A lelki és a szellemi tápanyag legalább olyan fontos, mint a testi táplálék. Ezért a karácsonykor indított kampányunkban összekötöttük a gasztronómiát és a kultúrát, a színházjegyekhez minőségi élelmiszereket is adtunk. A főváros messzemenően támogat minket.

A fenntartótól kapott működési kereten túl miből tudnak gazdálkodni?

Nincsen más forrásunk. Rendszeresen indulunk pályázatokon (például működést kiegészítő, „taopótló”), de jellemzően nem tartozunk a kormányzat támogatottjai közé. Támogatás terén a fővárosra kell támaszkodnunk. Köszönet érte, hogy úgy gondolják, nem rajtunk kezdik el a megvonásokat.

Benkő Nóra (fotó: Juhász Évi)

Mivel veszik ki a részüket a Budapest 150 rendezvénysorozatból?

Tavaly kezdtük el működtetni a Kristály Színteret a Margitszigeten, amivel bekapcsolódunk bizonyos fővárosi projektekbe, például a Budapesti Tavaszi Fesztiválba, mi adjuk a helyszínt a Budapest 150 részeként a Szabó Ervin Könyvtár szervezésében megvalósuló Könyvfőváros programokhoz. Idén itt rendezték meg a Margó Irodalmi Fesztivált is. A Kristály Színtér nagyon alkalmas beszélgetésekre, találkozókra, táncestekre, könyvbemutatókra; egy év alatt számtalan ilyen eseményt szerveztünk.

A Szemle+-nak a Kristály Színtér is helyet ad az idei évtől. Miben különbözik a korábbi Szemlétől?

2022-ben rengeteg különleges eseményt rendeztünk a Városmajor centenáriuma kapcsán, mint például Nyáry Krisztián a Városmajor száz évét költők, írók életén keresztül feldolgozó Száz év Major című előadása. Láthatóan a Városmajori Színházi Szemle az a brand, ami habár zsűrizett, magas szakmai színvonalú előadásokból áll, mégis telt házakkal megy, alig lehet rá jegyet kapni. A POSZT és a hasonló típusú színházi seregszemlék megszűnésével a vidéki és a határon túli előadások meghívása hiánypótló esemény. Ezért döntöttünk úgy, hogy az eddigi hat városmajori nagyszínpadi előadás mellett további hat kamaradarabot hívunk meg a Kristály Színtérbe. A Szemle így vált Szemle+ eseménnyé. Az évad végi zárógálán megünnepeljük a szakmát, a fellépőket, és díjakat adunk át. Alapvetően színész vagyok, akinek fáj, hogy lassan a színész a legeslegutolsó a rangsorban az összes szakma képviselője után. Szeretném, ha legalább ily módon éreznék a megbecsültséget.

A Száz év Major után 2023 nyarán a Még egy kört mindenkinek Oscar-díjas dán film színpadi adaptációját mutatják be. Milyen belső vagy külső igény hívta életre, hogy az eredendően befogadószínház jelleggel működő szabadtéri színpad saját produkcióval rukkoljon elő?

A működési szerződésünk előírja évi egy saját produkció létrehozását. Az előző években hihetetlen nagy vállalásként született meg a fiatalok életérzésére reagáló Ahogy teccik – nemtragédia Beck Zoli zenéjével, majd a jubileumi Száz év Major. Lényegében mindent mi csináltunk, külsős helyszínekről teremtettük elő a jelmezeket, a kellékeket. Ezúttal egy fokot könnyítettünk magunkon azzal, hogy összefogtunk az Orlai Produkcióval, és közös szellemi termékként találtuk ki a darabot, közösen választottuk ki a színészeket, az alkotótársakat, közösen tesszük bele az anyagi forrásokat. A városmajori bemutatót követően még kétszer játsszuk itt, majd a Belvárosi Színházban fut tovább az előadás, így lehetőség van a darab életben tartására.

A témaválasztásnál törekedtek arra, hogy sokakat érintsen, társadalmi vonatkozása is legyen?

A Covid óta igyekszünk reagálni a társadalmi folyamatokra, a világban zajló változásokra. Kerüljük a direkt aktualizálást, de mind a pedagógusok, mind az alkoholizmus olyan témák, amelyek áthallásosak. A színház nem lehet múzeum. Az alkoholizmus sajnos alapvető probléma Magyarországon, mint ahogy sokan pszichés gondokkal küzdenek, nyugtatókat szednek, alkohollal próbálják lecsillapítani az idegrendszerüket. Emellett értelmiségi dilemma is, hogyan érezzük magunkat jól a bőrünkben.

A művészszínházi vonal beemelésétől a nézőtér felújításáig számos tartalmi és formai újítást vezetett be a Városmajori Szabadtéri Színpad életébe. A tartalmi részben közvetlen munkatársa Peremartoni Krisztina művészeti tanácsadó.

Nálunk alapvetés, hogy ajánlásra vagy videón megnézve nem fogadunk be előadásokat. Krisztina személyében találtam egy csodálatos embert, aki a világ számos országában, Japántól Nepálig, színházi előadásokat nézett, évtizedeken át Amerikában élt, és itthon sem lehet úgy elmenni színházba, hogy ne találkoznánk vele. Vidékről, a határon túlról és Budapestről hozza ide a talált gyöngyszemeket, amiből aztán eldöntjük, hogy mi fér bele anyagilag, technikailag, művészeti irányvonalban a műsortervünkbe. Elgondolkodtató, lélekre-szellemre egyaránt ható előadásokat választunk ki. Így jött be a Katona, a Radnóti, és remélhetően az Örkénnyel is fogunk kapcsolódni. Unikálisak vagyunk abban, hogy Budapesten nyáron kizárólag nálunk lehet prózai előadásokat nézni. Ez is a missziónk. Könnyűzenei fesztiválokkal, látványos nagy produkciókkal Dunát lehet rekeszteni. A Városmajorban azért is veszünk vissza idén a koncertekből, mert meghallottam a környék néhány lakójának igényét, hogy kevesebb zajt szeretnének esténként.

A nagy érdeklődésre számot tartó produkciók közül mit emelne ki az idei nyár kínálatából?

A fiatalokat is megszólítjuk progresszív, izgalmas témákkal. A musicalrajongók örömére elhoztuk a Lévi Story! – A Farmerkirály klezmer musicalt, aminek aktuális mondanivalója is van az ukrán háború kapcsán, ugyanis annak idején Ukrajnából települt ki Amerikába Levi Strauss. A menni–maradni kérdését a fiatal korosztály is megéli manapság. Josef Nadj világhírű koreográfus Omma című produkciójában az afrikai táncosok ősi ritmusokon keresztül kutatják a tánc születését. A Duda Éva Társulat akrobatikus táncvilágot hoz létre a RAMAZURI-val. A Szemlére érkező előadások közül a Feketeszárú cseresznye Miskolcról, a nagyváradi Csinibaba, az Eltűntek Marosvásárhelyről, a tatabányai Jógyerekekképeskönyve, a budaörsi Katharina Blum és a dunaújvárosi Szerelem szintén izgalmas, jó színházak.

Magyarországon a környező országokhoz képest rendkívül gazdag, sokszínű, számos helyszínre kiterjedő a nyári színházi felhozatal. A megváltozott kultúrafogyasztási szokások mennyire befolyásolják a szabadtéri színházak jövőjét?

Némi félelemmel tölt el, amikor olyasmik hangzanak el döntéshozók szájából, hogy Magyarországon túlságosan bőséges a kulturális kínálat. Lehet arra hivatkozni, hogy külföldön piaci alapon működnek a színházak, a kulturális élet kevésbé gazdag, amúgy meg minek is költeni rá. Pont az ellenkezőjét gondolom. Meg kellene őrizni a hazai színházi sokszínűséget. Pusztán azért, hogy piaci alapon működjön egy ágazat, ami nem a legköltségesebb, éppen attól fosztanánk meg magunkat, amiben különlegesek vagyunk. A sokszínű színházi kultúrát tilos lenne lezülleszteni. Sajnálatos, hogy a tao intézményét eltörölték, a magánmecenatúra nem működik, ez az ágazat ki van szolgáltatva a központi pénzeknek. Pusztán piaci alapú működéssel a könnyed szórakoztatás meg húszezres jegyárú produkciók maradnának fenn. Egy szűk réteg helyett sokaknak elérhető, sokféle, művészileg igényes színházra van szükség.  

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk. 

Nyitókép: Benkő Nóra (fotó: Juhász Évi)