Támogatás a szabad alkotásban
by artisbusiness.hu 2026. May 20.

Támogatás a szabad alkotásban

– Elindult a jelentkezés a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramjára

Újra lehet pályázni az idén hatodik alkalommal kiírt Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramra: 2026. június 30-ig küldhetik el pályamunkájukat mindazok, akiknek már megjelent egy vagy két könyve, és még nem töltötték be a 40. életévüket.

Az Alkotótárs ösztöndíjprogram a pályafutása elején járó két nyertest három-három millió forint támogatásban részesíti, amellyel legfontosabb célja, hogy biztosítsa a szabad alkotás lehetőségét. A jelentkezési időszak utáni előzsűrizést követően, nyár közepén derül ki, kik kerültek shortlistre, a nyerteseket pedig a szeptemberi díjátadón jelentik be.

„Az Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogram hat éve indult azzal a céllal, hogy valódi lehetőséget adjon a fiatal magyar szerzőknek arra, hogy szabadon koncentrálhassanak az alkotásra. Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy ez a támogatás kézzelfogható eredményekhez vezet: új kötetek, bemutatkozó hangok és erősebb jelenlét a kortárs irodalomban. A Mastercard számára ezért különösen fontos, hogy ezt a folyamatot továbbra is következetesen támogassuk, és évről évre teret adjunk az új történeteknek, alkotásoknak” – mondta Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős country managere.

Az első alkalommal 2021-ben meghirdetett, tehetséges fiatal írókat és költőket támogató kezdeményezés azoknak a 40 év alatti alkotóknak szól, akik legalább egy, de legfeljebb két önálló kötettel rendelkeznek. A hazai irodalmi és zenei élet kiválóságaiból álló zsűri idei tagjai Fekete Giorgio, Szabó T. Anna, Szendrői Csaba, Ott Anna, Zilahi Anna. A legjobbnak ítélt pályázók elismerése így egyben fontos szakmai visszajelzés is.

Az előző öt év eredményei

„Az Alkotótárs-díjat idén hatodik alkalommal adjuk át: története, nyertesei és elkészült kötetei lettek a Mastercarddal indított ösztöndíjprogramnak. A kezdetektől az írói munka támogatását, új művek elkészültét helyezte a középpontba az ösztöndíjprogram, ami megerősítette, hogy hosszú távon érdemes gondolkodni az érdemi hatásban” – mondta Valuska László, a Könyves Magazin lapigazgatója.

A díjat eddig tíz fiatal szerző vehette át: az első évben André Ferenc és Czakó Zsófia, a másodikban Vajna Ádám és Vonnák Diána, a harmadikban Kerber Balázs és Zilahi Anna, a negyedikben Mohácsi Balázs és Puskás Panni, tavaly pedig Harag Anita és Biró Zsombor Aurél lett a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjasa.

A 2025-ös nyertesek: Bíró Zsombor Aurél és Harag Anita (fotó: Kováts Zsófia)A 2025-ös nyertesek: Bíró Zsombor Aurél és Harag Anita (fotó: Kováts Zsófia)

Az előző évek nyerteseivel kiemelten foglalkozik a konyvesmagazin.hu: interjúk, pályaképek, podcast-sorozatok formájában. Az idei nyertesek a pénzdíj és a szakmai elismerés mellett szintén számíthatnak a program segítségére ismertségük növelésében és munkásságuk népszerűsítésében.

Az idei pályázati kiírás és minden további információ elérhető ITT.

A nyitókép illusztráció, forrása az Unsplash.

Lásd még:

Mastercard: Egy fenntarthatóbb világ építése a művészetek támogatásával – A vállalat a kultúra és a művészet elkötelezett támogatója hosszú évek óta.

Az olvasók is jól járnak – Azok a piaci szereplők, amelyek támogatják a kultúrát, tudják, hogy jó történeteket kapcsolnak a brandjeikhez.

Biró Zsombor Aurél és Harag Anita a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíj győztesei – Ötvenhárom pályázó közül választották a legjobbnak őket

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.

A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.

Megvásárolom a könyvet!