Három kontinens műkincse, egy közös gyűjtemény
by artisbusiness.hu 2026. Nov 03.

Három kontinens műkincse, egy közös gyűjtemény

– Összefog a MoMA, az M+ és a Pompidou Központ

Új szintre emelte a nemzetközi múzeumi együttműködéseket a hongkongi M+, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) és a párizsi Pompidou Központ. A három intézmény igazgatója bejelentette, hogy a jövőben közös gyűjteményként tekintenek a műtárgyállományukra, összehangolnak kiállításokat, kutatási programokat és szakmai kezdeményezéseket is.

„A múzeumoknak össze kell fogniuk és együtt kell működniük annak érdekében, hogy segítsék egymást egy fenntarthatóbb működési alap megteremtésében” – nyilatkozta Suhanya Raffel, a 2021-ben alapított hongkongi M+ múzeum igazgatója Szántó Andrásnak. A beszélgetés a kulturális stratéga A múzeum jövője című interjúkötetében jelent meg 2022-ben. Az interjúban a frissen kinevezett igazgató akkor azt is elmondta, hogy az ilyen együttműködések kulcsfontosságú elemei lesznek a múzeumi munka következő fejezetének. Igaza lett: 2026 októberének utolsó napjaiban az M+, a New York-i Museum of Modern Art és a párizsi Pompidou Központ bejelentette, hogy kulturális szövetségre lépnek – írja az ARTnews magazin.

Christophe Cherix, Suhanya Raffel és Laurent Le Bon (fotó: Centre Pompidou / Chau-Cuong Lê)Christophe Cherix, Suhanya Raffel és Laurent Le Bon (fotó: Centre Pompidou / Chau-Cuong Lê)

„Ha sikerrel járunk, többek leszünk, mint a részeink összege, és úgy gondolom, ez egészen újszerű megközelítés” – nyilatkozta Laurent Le Bon, a Pompidou elnöke az ARTnews-nak Párizsban.

Az egyesített műtárgyállomány több százezer műtárgyat és nagy mennyiségű archív anyagot jelent. A Pompidou Központ az öreg kontinens legnagyobb modern művészeti múzeumának ad otthont, a gyűjtemény a francia állam tulajdonában lévő nemzeti kollekció. A MoMA hozzávetőlegesen kétszázezer, az M+ körülbelül nyolcezer műtárgyat tudhat magáénak. Utóbbi gyűjteményben fontos kortárs kínai alkotók munkái találhatók – a kollekció nagy része Uli Sigg svájci üzletember és egykori diplomata adományaként került az intézményhez.

A Museum of Modern Art látképe az 53. utcából (fotó: Bridgit Beyer, The Museum of Modern Art, New York)A Museum of Modern Art látképe az 53. utcából (fotó: Bridgit Beyer, The Museum of Modern Art, New York)

A szövetség potenciális közönsége rendkívül széles: a jelenlegi adatok alapján a három múzeumot évente összesen tízmillióan keresik fel személyesen, az online felületeiket pedig százhuszonöt millióan látogatják.

2027 végétől az M+ kollekciójának válogatott darabjait hosszú távon kölcsönzi a MoMA, a művek a New York-i intézmény különböző kiállítótereiben kapnak majd helyet. A következő évben ugyanott nyílik meg a Pompidou Központ kiállítótere, de ehhez hasonló, párhuzamosan megvalósítható terveken dolgoznak a másik két intézményt illetően is. Fontos megjegyezni, hogy a Pompidou jelenleg felújítás miatt zárva tart, és a tervek szerint csak 2030-ban nyit meg újra.

Nem ez az első ilyen együttműködés: 2022-ben például Dimitri Daskalopoulos görög iparmágnás gyűjteményének mintegy száz darabja került közös adományként a Solomon R. Guggenheim Museum és a chicagói Museum of Contemporary Art tulajdonába. 2024-ben három Los Angeles-i múzeum – a Hammer Museum, a LACMA és a Museum of Contemporary Art – közösen kapott mintegy háromszázötven műalkotást Jarl és Pamela Mohn gyűjteményéből. A három intézmény azóta is gyarapítja a Mohn Art Collective (MAC3) elnevezésű közös kollekciót.

 

A Pompidou Központ épülete 2024-ben (fotó: Unsplash)A Pompidou Központ épülete 2024-ben (fotó: Unsplash)

A szövetség részeként a partnerintézmények a következő öt évben közösen rendeznek kiállítást, amely a „kortárs” fogalmának összetett jelentését járja körül. A tárlatot – amelyen mindhárom gyűjteményből szerepelnek majd művek – mindhárom múzeumban bemutatják. Emellett a Pompidou Központ és az M+ kurátorai csatlakoznak a MoMA 2009-ben alapított, intézményeken átívelő kutatási programjához, a C-MAP-hez (Contemporary and Modern Art Perspectives) is.

A három múzeum igazgatóiból, valamint az intézmények osztályvezetőiből és kurátoraiból álló közös irányítóbizottság feladatai közé tartozik majd többek között a kiállítások és a gyűjtemények megosztásának összehangolása, a kutatás, a műtárgyvédelem és a szakmai továbbképzés. A bizottság havonta ülésezik, évente pedig egy nagyobb, személyes találkozót is tartanak. Az első ilyen alkalomra még idén, a MoMA-ban kerül sor, a későbbiekben pedig felváltva adnak majd otthont a találkozóknak a partnerintézmények.

Az M+ épülete (forrás: Wikimedia Commons)Az M+ épülete (forrás: Wikimedia Commons)

A három igazgató hangsúlyozta, hogy a szövetség létrejöttét a három intézmény közös jellemzői is indokolták, a különböző művészeti ágakat átfogó gyűjtőmunka és a jelen művészetére irányuló figyelem, valamint a közösen alkotott történeti ív. Ugyanis közel egy évszázados kortársművészet-gyűjtési hagyományról van szó, amely a MoMA 1929-es alapításával kezdődött, majd a Pompidou 1977-es és az M+ 2021-es megnyitásával folytatódott.

További részletek az ARTnews cikkében.

Nyitókép: Laurent Le Bon, a párizsi Pompidou Központ elnöke; Suhanya Raffel, a hongkongi M+ múzeum igazgatója; valamint Christophe Cherix, a MoMa igazgatója aláírják a kulturális szövetségről szóló keretmegállapodást az M+-ban 2026. október 30-án rendezett eseményen (fotó: Winnie Yeung, Visual Voices, forrás: M+, Hong Kong)

Lásd még:

„Az egyik legismertebb közintézmény vagyunk” – Beszélgetés Jean-Max Colard-ral, a Pompidou Központ irodalmi vezetőjével

A műtárgy mint vagyonelem: szerelem, befektetés és generációkon átívelő felelősség – Hogyan válhat a műgyűjtemény a vagyontervezés részévé?

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.

A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.

Megvásárolom a könyvet!