„Csak olyan vállalkozásba fektetek, amelyik jobb hellyé teszi a világot”

Fiatalon sokat kapott az élettől, ezért harmincegy évesen megígérte a családjának, hogy amint betölti a negyvenet, visszavonul, és annak szenteli magát, hogy visszaadjon valamit – a jövőnek. Úgy véli, az élet nem a materiális dolgokról szól, aki csak a pénznek, az anyagi haszonszerzésnek él, hamis illúziót kelt maga körül. Küllői Péter üzletember, filantróp és műgyűjtő szerint a boldogságot csak befelé figyelve lehet megtalálni, a kulcs pedig a folyamatos megújulás képessége.

Idén hatvanöt éves. Komoly élettapasztalatot szerezhetett már. Mi a legfontosabb tanulság, amit leszűrt?

Egy időben minden évben részt vettem egy csendtúrán. Amikor ötvenéves lettem, a Montreux-i Jazz Fesztiválra utaztam, ami esténként nem volt csendes, de naponta átautózva Franciaországba, mindig azon elmélkedtem, mit tanultam az életben. Végül nyolc pontban összegeztem: az első a szerencse szerepe és az ebből következő alázat; a második a folyamatos megújulás képessége; a harmadik a transzparencia, ha nincs titkolnivalóm, nyugodtan alszom; a negyedik az adok és a kapok egyensúlya; az ötödik az elfogadás és az elengedés fontossága; a hatodik az azonos mértékű figyelem a testre, a lélekre és a szellemre. Az utolsó két dolog: ha egy skála egyik oldalán van az érzelem, a másikon az értelem, akkor csak úgy lehetünk sikeresek, ha valahol középen foglalunk helyet; és végül a humor.

2000-ben, negyvenévesen vonult vissza. Vélhetően azóta sincsenek anyagi gondjai. Gyerekkorában a szüleinek meg kellett gondolniuk, hogy mire és mennyi pénzt adnak ki?

Igen. Édesanyám fantasztikus nő volt. Ő fordította le az Auschwitz-jegyzőkönyvet magyar, azután angol nyelvre. Az történt, hogy 1944 áprilisában megszökött két szlovák, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler az auschwitzi koncentrációs táborból. A szökésük célja az volt, hogy a világ tudomására hozzák a megsemmisítő-komplexum felépítését és működését, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy közeleg Magyarország zsidóságának megsemmisítése. Miután Szlovákiába értek, többször is elmesélték az élményeiket, ezek alapján állították össze a jegyzőkönyvet. A dokumentumokat először szlovákról németre fordították, majd a magyar ellenállás egyik meghatározó alakja, Soos Géza református lelkész révén megkapta egy példányát Éliás József, a magyarországi zsidómentés ügyéért létrehozott Jó Pásztor Bizottság tagja. Mamám a bizottság titkárnője volt. Lefordította, majd házilag sokszorosította. A példányokat eljuttatták Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, a zsidóság prominens képviselőihez, közéleti személyiségekhez, diplomáciai csatornákon keresztül eljutott külföldre, de Horthy Istvánnén keresztül megkapta maga Horthy Miklós kormányzó is. Az Auschwitz-jegyzőkönyvet felhasználták a nürnbergi perben is.

Küllői-Rhorer Lászlóné, született Székely Mária az 1940-es években (forrás: Küllői  Péter)

A fordítás Szladits Károly jogász és egyetemi tanár Érmelléki úti villájának manzárdszobájában készült. A szomszédban a Gestapo székelt. Édesanyám egy alkalommal a teraszon dolgozott, amikor a jegyzőkönyv egy lapját felkapta a szél, és egyenesen egy SS-tiszt mellett landolt, aki felvette, majd beleolvasás nélkül visszaadta neki. Néha csak ennyin múlik az élet…

Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében megemlékezik a mamámról, aki a II. világháború alatt sok ember életét mentette meg azzal, hogy igazolványokat hamisított. Ezt a „tudományt” Karig Sára műfordítótól tanulta, akinek sok zsidó gyermek, katonaszökevény és hadifogoly köszönhette az életét. Édesanyám sokáig nem beszélt a múltjának erről a fejezetéről. A hallgatása akkor tört meg, amikor Szenes Sándor írt egy cikket a Népszabadságba, amelyben megemlítette az ismert orvos, Küllői-Rhorer László feleségét, született Székely Máriát, az édesanyámat.

Édesapám sebész volt, állami intézményekben dolgozott, soha, egyetlen forint hálapénzt sem kért. Polgári életet éltünk, gyerekkoromban festmények vettek körül. Voltak közöttük Rippl-Rónaik, amelyekről kiderült, hogy hamisak, és voltak eredetiek Vaszary Jánostól és Aba-Novák Vilmostól. Miután a papámat hatvanöt évesen nyugdíjazták, a szüleimnek különösen meg kellett gondolniuk, mire költik a pénzüket. Azt hiszem, a családunkban az üzleti érzék csak bennem van meg.

Küllői Péter családja körében (balról jobbra: Küllői Péter édesapja, Dr. Küllői-Rhorer László, édesanyja, Székely Mária, nővere, Küllői-Rhorer Katalin, utóbbi lánya, Stipich Zsuzsa, Küllői Péter bátyja, Dr. Küllői László és Küllői Péter (forrás: Küllői  Péter))

Beleásta magát a banki befektetés és a startup világba, nevéhez fűződik a Mosoly Alapítvány létrehozása, kuratóriumi elnökként pedig 2002 óta irányította a Bátor Tábor Alapítványt. Elkötelezett támogatója volt a Zeneakadémiának, továbbá társelnöke a Tate akvizíciós bizottságának – és akkor még nem soroltam fel minden pozícióját. Melyiknek vette a legtöbb hasznát?

Folyamatosan tanulok. Huszonhat éves koromban neveztek ki egy bank egyik vezetőjének, huszonnyolc évesen már ügyvezető igazgató lettem a cégben, amit hárman hoztunk létre. Volt hitem és motivációm, vízióm, amit képes voltam átadni azoknak, akiket magam köré gyűjtöttem és egy adott területen jobb szakembereknek tartottam magamnál. Felvállaltam a szükséges konfliktusokat, és azokat igyekeztem humánusan megoldani. Valószínűleg ezek a képességeim segítettek a céljaim elérésében. Úgy gondolom, ha az egót helyre tudjuk tenni magunkban, és az ügyet szolgáljuk, könnyen mennek a dolgok. Alapvetően háromféle embertípus van: a giver, aki szívből ad, a dealer, aki akkor ad, ha kap is, valamint a taker, aki csak kapni szeretne. Egy szervezetet fenntartható módon felépíteni, legyen az üzleti vállalkozás vagy alapítvány, dominánsan giverekkel és dealerekkel lehet, takerekkel nem.

Az a hír járja, egy szép épületért bárhova elutazik a világba.

Ez is a művészet iránti szeretetemmel függ össze. Legutóbb az olaszországi Reggio Emilia városában jártam, hogy élőben is láthassam a spanyol építész, Santiago Calatrava tervezte pályaudvart. Nincs kor- és stílusbeli megkötésem, de az üzenet fontos. A barokk építészet azért áll távolabb tőlem, mert abban az időben, amikor ezek, a főleg királyok és az egyházak akaratából épített alkotások megszülettek, a maguk hatalmasságát hirdették a köznép kicsiségével szemben. A budapesti házunkat a feleségemmel együtt terveztük. A keleties hatásokat mutató épületben egy meditációs szoba is helyet kapott. Bécsben egy parkra néző lakásban élek. Mindkettőben fontos szerepe van a fénynek. A legnagyobb luxus az életemben a szabadság. A boldogságot csak befelé figyelve lehet megtalálni. Minden más hamis.

Küllői Péter és felesége a Bátor Tábor egyik aukcióján (forrás: Küllői  Péter)

Mikor dőlt el, hogy a pénzügyi világban fog elhelyezkedni?

Talán akkor, amikor a Műegyetem alatt elkezdtem tenisznapközit szervezni gyerekeknek, az ebből származó bevételt pedig utazásokra költöttem, vagy amikor videókazettákkal és Fa szappanokkal kereskedtem – amiket egy barátom papája hozott be az országba, és felárral adtam tovább. Az egyetem elvégzése után egy minőségszabályozással foglalkozó japán céghez kerültem. 1986-ban egy pénzintézetbe mentem dolgozni, később az lett az Inter-Európa Bank. Egy év után előléptettek vezetővé. 1988-ban a bank vezérigazgató-helyettesével és jogi igazgatójával az elsők között hoztunk létre pénzügyi tanácsadó céget. Később alapítottam egy másik céget is külföldiekkel együtt. Ezt követően csatlakoztam az osztrák Creditanstalt Értékpapír Zrt. csapatához, ahol akkoriban egy fantasztikus szakemberekből álló társaság jött össze: Simor András, Nobilis Kristóf, Lantos Csaba, Bajnai Gordon… 1997-ben mentem ki Angliába a tőzsdei kibocsátás területét vezetni.

2012 környékén elmentem a Singularity Universityre, ahol azzal foglalkoznak, mit hoz a jövő. Ott értettem meg, hogy a világ exponenciálisan változik, amit nehezen vagyunk képesek feldolgozni a lineáris agyunkkal. Azért, hogy az emberek megértsék, mi vár rájuk, elkezdtem erről előadásokat tartani. Az erősségem sosem abban volt, hogy megláttam egy pénzügyi mérleget, és azonnal tudtam, hogyan strukturáljam át, hanem abban, hogy láttam a víziót és azokat az embereket, akik képesek voltak azt megvalósítani. Leginkább a bio-, kvantum-, klímatechológia és a virtuális valóság területén működő, többnyire szolgáltatásokat kínáló, főleg amerikai bázisú vállalkozásokba fektettem. Az ebben a kultúrában élők mernek kockázatot vállalni és hibázni, a problémákért sem másokat hibáztatnak, ha pedig csődbe mennek, tanulnak belőle. Csak olyan vállalkozásba fektetek, amelyik jobb hellyé teszi a világot.

Különleges korban élünk, a science fiction már nem a jövő, hanem a jelen. Simó György, a magyarországi internet bevezetésének egyik kulcsfigurája szerint a gépi intelligencia és a robotok korszakában az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy ki és hogyan érkezik meg ebbe a történelmi szituációba. Mit gondol, hogyan érkezik meg a magyar társadalom?

Sehogy. Ha azt szeretnénk, hogy egy város, egy ország jó hely legyen, a tudásalapú gazdaság felé kell elindulni, mert abban teremtődnek munkahelyek. Ehhez szükség van érzelmi intelligenciára, kreativitásra… Mindez egyenrangú felnőtt–felnőtt viszonyok kialakítását igényli. Ameddig a viszonyok hierarchikusak, fentről mondják meg, mit gondoljanak és tegyenek, addig az ország alkalmatlan lesz arra, hogy megérkezzen egy olyan világba, amelyet Simó György felvázolt. Magyarország jelenleg itt tart, a magyar társadalom még nem nőtt fel. Nagyon mélyreható változásokra és persze sok időre van szükség ahhoz, hogy a magyarok gondolkodása alapjaiban változzon meg.

Azt hiszem, az a történelmi időszak, amikor itthon is igazi prosperitás volt, az 1867-es kiegyezés után jött el. Érzésem szerint akkor sok felnőtt ember hitt és invesztált az ország hosszú távú jövőjébe, és nem arra törekedtek, hogy minél rövidebb idő alatt minél több pénzt vegyenek ki, és az állami pénzt magánvagyonná alakítsák… Pedig jó példa a közelmúltból is akad: Észtország egy szocialista rendszerből érkezett meg a mai világunkba. Ha csak a startupjait veszem számba, azt látom, hogy tizenhárom olyan vállalkozás működik, ami többet ér egymilliárd dollárnál. Náluk egy egészen fiatal korosztály vette át a gazdasági és politikai hatalmat, akik építeni szerettek volna, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Ráadásul gyorsan végbement náluk a digitális átállás is. Ezekből a dolgokból Magyarországon semmi nem történt meg. Csak a termelésben látjuk a jövőt. Mindent, ami szolgáltatás, megoldjuk a szomszédunk vagy a gázszerelőnk segítségével. Ez a gondolkodás csak egy védett piacon versenyképes, azon kívül működésképtelen.

Miért nem vállal szerepet egyetlen magyar vállalkozásban sem?

Az identitásom egy európai polgáré, aki Budapestről származik. Nem országokban gondolkozom. A gyerekeim is szerte Európában élnek: Berlinben, Dublinban és Rotterdamban. A társam Budapesten él, de egy idő után – üzleti értelemben – már engem is csak a Bátor Tábor kötött Magyarországhoz. Bécsben, Prágában, Pozsonyban és Londonban vannak szervezetek, amelyekben igazgatósági tag vagyok. A XXI. században ahhoz, hogy valami jól működjön, két dologra van szükség: az egyik egy olyan értékrend, amely legalább öt, legfeljebb tíz dolgot határoz meg. A bibliai tízparancsolatot nyugodtan vehetjük alapnak, ha betartjuk. A másik, hogy legyen nyitottság, képesség a megújulásra. Amerikában megvan az utóbbi, de nincs meg az előbbi. Japánban megvan az első, de évtizedekig nem volt meg a második. Skandináviában megvan mindkettő. Magyarországon ma nincs meg egyik sem. Európa számomra az egyén tiszteletét és szabadságát jelenti. A sokszínűséget és olyan életminőséget, amelyben odafigyelünk a másikra, szolidárisak vagyunk.

Jól gondolom, hogy a politikától mindig szerette volna távol tartani magát…

Abszolút! A feleségem azt mondta, ha közel kerülök a politikához, elválik.

A Mosoly Alapítványt hárman hozták létre: ön, Jaksity György és Bajnai Gordon. Utóbbi Gyurcsány Ferenc lemondása után egy évig miniszterelnök volt.

Számomra teljesen természetes volt, hogy a visszavonulásom után két terület foglalkozzam: a gyerekekkel, akik a felnőttekkel ellentétben őszinték, és a művészettel. Gordonnal egyetemistakorunk óta együtt dolgoztunk különböző cégekben. Ráadásul az alapítványt 1996-ban hoztuk létre, ő pedig 2009-ben lett miniszterelnök, egy olyan időszakban, amikor az ország válságban volt. A tisztséget egy évig vállalta. Emiatt nem is tekintettem politikusnak.

Huszonkét évig volt a Bátor Tábor Alapítvány elnöke, 2023-ban távozott az éléről. Ezt követően üzletemberek vették át az irányítást – Hermann Kamilla, a Jellinek Dániel-féle Indotek Gorup kisebbségi tulajdonosa a kuratórium elnöke, Báthory Balázs, a Market Zrt. vezérigazgató-helyettese az alelnöke –, akik jó kapcsolatot ápolnak a jelenlegi kormánnyal.

Hermann Kamillával és Báthory Balázzsal kapcsolatban is egy dolog volt fontos: az értékrend. Mindketten a saját pénzükből és hosszú ideje támogatták a céljainkat. Valóban volt kockázat, hogy a távozásom után az alapítvány megítélése változik, de nem így történt. A Bátor Tábor jótékonysági aukcióira 200-250 ember jött el, ha azt néztem volna, ki az, aki semmilyen viszonyban sincs az állammal, egy fél termet sem tudtunk volna megtölteni. Persze volt az a szint, amely alá nem mentünk. Politikus soha nem jöhetett, a gazdasági elit sok tagja nem nyert bebocsátást az eseményeinkre.

Paul Newmannel 2006 májusában (forrás: Küllői  Péter)

A Bátor Tábor Alapítvány 2007 óta tagja a világ legnagyobb, beteg gyerekekkel foglalkozó táborait tömörítő Hole in the Wall szövetségnek. Élete egyik nagy dicsérete az alapító, Paul Newman önhöz írott levele. Elmondja, mi áll benne?

Azt írta, klassz ember vagyok. Ő az egyik hősöm. Nem azért, mert híres és Oscar-díjas színész volt, hanem azért, mert több dologban volt sikeres, folyamatosan meg tudott újulni, örökül hagyta a táborokat, és mindvégig megmaradt alázatos embernek. A másik hősöm Nelson Mandela, meglátogattam a börtönt is, ahol raboskodott. A cellájáról készült fotó azóta is kint van az íróasztalomon. Huszonöt évet töltött börtönben, ahol állandóan megalázták, mégis méltósággal, béketeremtő szándékkal jött ki onnan. Amikor problémám van, mindig erre gondolok. A harmadik hősöm a feleségem. Érzelmes ember vagyok, de az élet megtanított nagyon fegyelmezettnek lenni, ebből következően, amikor találkoztunk, bennem az értelem dominált. Benne pedig az érzelem. Az, aki ma vagyok, neki is köszönhető, sőt, kettőnkből tevődik össze. Nehéz erről beszélnem…

Még mindig ennyire megérinti, ha róla beszél?

Igen. Ugyanakkor teljes békében vagyok azzal, hogy ő már nincs.

Hogyan változott a személyisége a felesége elvesztése után?

Békét kötöttem a halállal. 1994-ben, amikor elhatároztam, hogy soha többé nem leszek első ember egy vállalatnál, sok mindent elengedtem az önmegvalósításból. Ha nem így tettem volna, visszavonulni sem lettem volna képes negyvenéves koromban. Természetesen ezek összetett dolgok. Az élet küzdelem. Az a kérdés, hogy miközben harcolunk, meg tudjuk-e élni az életet. Az, aki megpróbálja megúszni a szenvedést, nem hozza ki magából mindazt, ami benne van.

Milyen szerepe volt az egyik legfontosabb hazai ingatlanfejlesztő cégben, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Rt.-ben?

Az egyik tulajdonosa voltam. A visszavonulásom után jött Nobilis Kristóf, akinek valaki azt javasolta, hogy vásároljon meg egy kárpótlásijegy-hasznosító részvénytársaságot, mert azzal allokációban elsőbbséget élvez, és megveheti a BIF-et. Néhányunkat megkeresett, érdekel-e minket az üzlet.

A később ötvenöt százalékos többségi pakettel rendelkező Ungár András szociológust, Schmidt Mária férjét, az OTP-s Lantos Csabát és a Centrál Médiát birtokló Varga Zoltánt.

Ungár András hozta Varga Zolit, Nobilis pedig Lantos Csabát és engem. Úgy döntöttünk, beszállunk, így megvettük. Ez az üzlet nem csak az értékteremtésről szólt, hanem arról is, hogy jól éreztük magunkat egymás társaságában. Miután Ungár András meghalt, egy ideig még próbálkoztunk, hogy a családjával, az örököseivel továbbvigyük, de nem lehetett velük együttműködni. 2007-ben kiszálltunk, végül Varga Zoltánt és engem Spéder Zoltán vásárolt ki. Ekkor még egyáltalán nem volt politikai vetülete a dolognak.

Milyen szerepet tölt be az életében a művészet?

Gyerekkoromban Aba-Novákot nagyon szerettem, felnőttként tőle vásároltam az első festményemet is, a cirkuszi időszakából. Az egész miliő, a bohémság, a színek sokasága rám is erős hatást gyakorolt. Volt egy kedves Vaszary-képem is, a címe: Parkban. Sokáig kint is volt a falamon, de szembesültem azzal, hogy Magyarországnak semmi köze nincs ahhoz a polgári életmódhoz, amit ez a kép szimbolizál, és elkezdett idegesíteni, így eladtam.

Vaszary János: Parkban, 1933 körül, olaj, vászon, 54x70 cm (forrás: Kieselbach Galéria Archívuma)

Azt szoktam mondani: nem gyűjtök, hanem művészettel élek. Csak olyan tárgyat vásárolok, ami közel áll a szívemhez. Ilyen az 1960-as, ’70-es évek avantgárd, neoavantgárd művészete és annak képviselői: Mauer Dóra, Agnes Denes, Vera Molnar és a szlovák Roman Ondak. Közel áll hozzám a Société Réaliste művészkollektíva, amelyet 2004-ben alapított Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy.

Említhetem a szlovák művészt, Stanislav Filkót is, aki meglehetős elnyomásban élt az 1960-as, ’70-es évek Csehszlovákiájában. Ebben az időszakban térképekre festett piros festékkel. Az egyik alkotásán, amely egy világtérképre készült, egy nagyon szép női alakot láthatunk. Ez számomra együttesen jelenti az önkényuralmat, a nyitottságot egy elzárt világban, a nőt, a mindig előretörő szépséget, illetve a kreativitást.

Stanislav Filko: World Map, 1967, monotípia térképen, 95.2 x 45 cm (forrás: Küllői  Péter)

2012 óta vagyok a Tate orosz és kelet-európai akvizíciós bizottság tagja, egy időben társelnöke is voltam. Miután az oroszok megtámadták Ukrajnát, megváltoztatták a bizottság nevét kelet-közép-európai plusz akvizíciós bizottságra. A tagok évente minimum 12 ezer 500 angol fontot fizetnek a Tate-nek, a múzeum pedig a dedikált kurátorok javaslatai alapján a tagdíjakból vásárolja meg azokat az alkotásokat, amelyek méltóak arra, hogy bekerüljenek a gyűjteménybe. Jelenleg huszonhét tagunk van, minden döntésünket demokratikus módon hozzuk meg. Természetesen egy-egy mű ajándékozás révén is a gyűjtemény részévé válhat, de az alkotások ebben az esetben is három kurátori körön mennek át. Az elmúlt tizenhárom évben tizenöt magyar alkotással bővült a kollekció.

Maurer Dóra: 4-ből 5, 1979, akril, fa, 200 x 240 cm (fotó: Vintage Galéria / Bozsó András)

A francia Pompidou Központ Közép-európai Akvizíciós Bizottságában már jelen van a NER. Mennyire komolyan válogatja meg a Tate, hogy kit enged be a különböző bizottságaiba?

Nagyon. Egy profi csapat hónapokig tartó folyamat során bírálja el, hogy egy új tag beléphet-e, a személye összeegyeztethető-e a Tate brandjével. Ez azért is fontos, hogy később ne legyen semmiféle kellemetlenség. Az amerikai Sackler család tagjai a Purdue Pharma gyógyszergyár tulajdonosai voltak, és az erősen addiktív opioid fájdalomcsillapítót, az OxyContint reklámozták. Emellett híresek voltak arról is, hogy kulturális intézményeknek – köztük a Metropolitan Museum of Art-nak és a Guggenheimnek – nagy összegeket adományoztak, néhány új építkezésnél névadó szponzorok voltak. A gyógyszergyár botrányát követően mindenhonnan eltávolították a nevüket.

Benne vagyok a prágai Kunsthalle ötfős tanácsadó testületében is, ahova elsősorban ötleteket és kapcsolatokat viszek. Komoly nemzetközi és regionális kiállításokat csinálnak.

Elkötelezett támogatója volt a Zeneakadémiának is.

A korábbi rektornak, Batta Andrásnak fejtettem ki anno, hogy szerintem a Zeneakadémiának úgy kellene működnie, mint egy vállalatnak. Ebből született meg később a felkérés, hogy segítsek neki. Úgy gondoltam, a Zeneakadémia nagyon erős márka, amelyet nem az országhatárok között, hanem a globális térben kell fenntartani, ott versenyeztetni. A cél tehát az volt, hogy nemzetközi márkává tegyük. Ennek érdekében támogattam egy konkrét pozíció létrejöttét is, egy üzletfejlesztő szakember segítette az intézményt a kultúraváltásban. Azután Batta Andrásnak lejárt a mandátuma, az új vezetés pedig nem a piacnak, hanem a minisztériumnak kívánt megfelelni. Én pedig tíz év után, vegyes élményekkel kiszálltam.

Milyen tételek szerepelnek még a bakancslistáján?

Mindet kipipáltam. Egy bhutáni utazás volt az utolsó. A feleségemmel régen azt gondoltuk, ahhoz, hogy elutazzunk ebbe a dél-ázsiai országba, és ne csak a szépségét lássuk, spirituális értelemben meg kell érnünk. Amikor elérkezett ez az idő, ő már a daganattal küzdött. Végül két évvel ezelőtt, egy indiai barátommal mentem el. Neki az apukája halt meg nem sokkal korábban. Fantasztikus élmény volt Bhután. Ott a mércét nem GDP-ben, hanem az úgynevezett Gross National Happiness (GNH, Nagy Nemzeti Boldogság) index alapján mérik.

Abszolút békében vagyok az életemmel. Biztos, hogy van még feladatom, de az majd megtalál.

Bhután, Tiger’s Nest Monastery, 2022 (Küllői Péter fotója)

Nyitókép: Küllői Péter (fotó: Vémi Péter)

Lásd még:

„Izgat a hétköznapi létezés banális esztétikája” – Interjú Simó Györggyel

„Nem pénz kérdése” – A Forbes átadta az idei Év Filantrópja Díjat

Segíts magadon, s a befektető is megsegít! – Egy kilométerben távoli, de lelkünkhöz közeli mini „Művészetek Völgye” születéséről

„Az előítéletre a személyes kapcsolat a legjobb gyógyír” – Interjú Wirtz Ágnessel, a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány megálmodójával