„Dezső megüzente, hogy ez tetszene neki”

Különleges előadás próbái zajlanak a KuglerArt Szalonban: Szomory Dezső Hermelinjét rendezi Ivanics Tamás szinte ugyanott, ahol az idén 110 éves sikerdarab megszületett. Szomory számtalan „jelet” küldött a fiatal rendezőnek és csapatának, hogy kedvére való az esemény.

2026. június 12-én lesz a bemutató. Minden a terveik szerint halad? Teljes az izgalom?

Pontosan. Kezdem a legfontosabbal: álomba illő csapat jött össze, fantasztikus alkotók, mindenkiért egyenként is hálás vagyok. A lelkes hozzáállásuk pedig hab a tortán. De nem fogok hazudni, fáradt is vagyok már most, a kezdet kezdetén, ami valójában nem is a kezdet kezdete, hiszen több mint egy éve zajlanak az előkészületek. 2025-ben született meg az előadás ötlete, akkor kezdtünk el beszélgetni Balogh Máté Andrással – a producerünkkel, az Art is Business vezetőjével – arról, hogyan is valósítsuk meg a produkciót. Rengeteg ötletelés, agyalás, a támogatók felkutatása követte az első lépéseket. Kitaláltam a koncepciót, vállaltam a dramaturgi munkát, elkészítettem a szövegkönyvet, összeállítottam a szereposztást. Erős idézőjellel, de mondhatnám, hogy még a zenei vezetői feladatot is vállaltam, de ez nem így van, csak annyit jelent, hogy a zenéket is én válogattam. Most, hogy belecsaptunk a próbafolyamatba, végképp éjjel-nappal a Hermelin körül zajlik az életem. Az elalvás előtti utolsó pillanatokban is eszembe jut valami a darabbal kapcsolatban: ilyenkor kipattan a szemem és elindul a fejemben valamelyik dal, vagy folytatódik egy gondolat, valami, amit előző nap félbehagytam, esetleg egy párbeszéd a darabból… az egész elképesztően belém ivódott. Régóta foglalkoztatott, és most bebizonyosodott, hogy ösztönösen él bennem ez a történet.

A Hermelin olvasópróbája

Vajon miért? A Hermelin Szomory leghíresebb és a legtöbbször játszott darabja. Számos színházi előadás mellett készült tévéfeldolgozás Gothár Péter rendezésében 1985-ben Máté Gáborral, Básti Julival, Lázár Katival; játszották 1969-ben a Madáchban Domján Edittel, Gábor Mikóssal, Tolnay Klárival; az Új Színházban 2001-ben Kaszás Attilával, Györgyi Annával, Bánsági Ildikóval; 2007-ben a Nemzeti Színházban Stohl Andrással, Schell Judittal Balikó Tamás rendezésében. Legutóbb pedig a Mohácsi testvérek átírásában, Miskolcon. Mi vonzza ennyire a színházi embereket Szomoryban?

A felsoroltakból csak a Gothár-féle tévéfilmet láttam, úgyhogy nem a nagy elődök hatottak rám, hanem az, hogy a Hermelin egy gyönyörű történet. Az olvasópróba után kimentem „leskelődni” a folyosóra a színészekhez, megnézni, milyen lelkiállapotban vannak, mi foroghat a fejükben. Ültek a napsütésben, és egyikük rögtön kijelentette, hogy „Úristen, ez gyönyörű!”, majd egy másikuk is csatlakozott hozzá, hogy „Tényleg nagyon szép!” Nagyon örültem, hogy ők is érzik ezt. Elég csak a hívószót bedobnom: szerelem – teljesen mindegy, melyik században járunk, a történet mindenkit megérint, nőt, férfit egyaránt. Ráadásul a dinamikája 110 év elteltével is  működik. Lehet, hogy örökzöld. Azt figyeltem meg – nem véletlenül kapta az előadás az alcímet: „sodródás”, – hogy az emberek valamiképpen sodródnak. Nem tudtam, hogy erre fogom majd kihegyezni, számomra kezdetben az volt az elsődleges, hogy emléket állítsak Szomory Dezsőnek. Munka közben csaptam a homlokomra, hogy ebben a történetben az emberek – már a szinopszisban is így fogalmaztam meg – „ott állnak a lehetőség kapujában, a célszalag átszakítása előtt”, és egyszer csak megtorpannak vagy visszafordulnak. Gyakori jelenség, hogy az ember nem meri vállalni azt, ami boldoggá tehetné. Például nem meri vállalni, hogy elköteleződne, vagy épp’ az ellenkezőjét, hogy szabad akar lenni. Vagy ha felvállalja, hogy megállapodik, nem meri kimondani, hogy a megállapodottságban mi teszi őt boldoggá. Vajon rendesen működik az emberek közötti kommunikáció? Egymás elé tudjuk tárni a vágyainkat? 2026-ot írunk, és ugyanez a helyzet, mint száztíz éve.

Jerger Balázs (Pálfi Tibor szerepében) és Fülöp Tímea (Tóth Hermin megformálója) az olvasópróbán

Éppen kérdezni akartam, hogy mi az, ami 1916-ban és most is érvényes a darabban.

Mindenki próbálja megvalósítani magát, boldog akar lenni, de azt már ritkán látom, hogy valaki tényleg meg tudná fogalmazni, hogyan lesz önazonos. Legtöbbször kívül keressük a boldogságot, függésbe kerülve valamitől, valakitől, valakiktől. Elfelejtünk magunkba nézni.

Ahogy olvastam a szövegkönyvét, azon tűnődtem, vajon mennyi változtatás történt az eredetihez képest.

Hű maradok Szomoryhoz, amennyire lehet. És a kort is szeretném megőrizni. Mindössze egy kis keretjátékot írtam bele, nem sértve ezzel a szerzőt, hanem éppen azt erősítve, amiről beszél.

„Toncsi szereti Tibort. Tibor valamennyire szereti Toncsit. Károly imádja Tibort. Tibor imádja, hogy Károly imádja. Manci odavan Tiborért. Tibornak tetszik Manci. Károlynak is tetszik Manci. Tibor szerelmes Herminbe. És magába. Hermin is szerelmes Tiborba. Meg a szakmájába. És ott van Julis. Neki mindenki tetszik. Péterke még gyerek. Neki a játék tetszik. Az igazi. Nem az, amit Toncsi, Tibor, Hermin, Manci, Károly és Julis játszanak. Fényes estélyek, színházi bemutatók és pezsgős vacsorák. Hölgyek és urak. A pezsgő egy darabig mámorít, de ez csak illékony boldogság. Márpedig nem szeretnének semmi mást, csak boldognak lenni. Szeretni és szeretve lenni. Ám a lehetőség kapujában, egyenesen a célszalag átszakítása előtt valami mégis történik: a semmi. Visszafordulás, hátraarc, sodródás… Ugyanis ezen a kapun túl még senki nem járt, és az ismeretlen mindig félelmetes. Miért félünk egyszerűen csak boldognak lenni? Felismerni, hogy mire vágyunk valójában, aztán csak fejest ugrani az életbe? Meg tudjuk ezt beszélni egymással? Meg tudjuk beszélni magunkkal? Vagy csak marad a sodródás napról napra, évről évre, amíg… Száztíz év elteltével is úgy tűnik, ez a dinamika mit sem változott. Keressük önmagunkat egymásban. Sokszor mindig egy másban. Igaz, Toncsi, Tibor, Hermin, Manci, Károly és Julis?” A Hermelint 2026. június 12-én, 19:00-kor mutatják be a KuglerArt Szalonban (1052 Budapest, Sütő utca 2.). További információ és jegyvásárlás ITT.

Talán nem is nagyon húzott belőle?

Nagyon sokat húztam belőle! Rengeteget! Nem lepődnék meg, ha Szomory szelleme lejönne az ötödik emeletről és kupán vágna valamivel, mert ahogy megismertem a róla szóló visszaemlékezésekből, ezért gyilkolt volna. Már az első próbán elvárta a színészektől a tökéletes szövegtudást, letarolta a rendezőt, átvette a gyeplőt, és ha egyetlen hang nem úgy hangzott el, ahogyan ő azt megálmodta a gyertyafénynél, akkor üvöltött. Biztos, hogy én is kapnék egy tockost tőle. Pedig nem sértjük, nem forgatjuk ki, tovább visszük a mű értékét és gondolatiságát, ügyelve a nyelvi bravúrjaira is – zenei nyelvezete ugyanis csoda. Szomory zenésznek készült, Liszt Ferenc tanítványa volt. Végül mégis az írás, az újságírás mellett állapodott meg, ám a zeneiség megmaradt a nyelvezetében, és a művei is olyanok, mint szavakba oltott szimfóniák. Hallja az ember, ahogy dallam születik a fejében, ezt pedig nem lehet átírni, mert akkor az már nem Szomory Dezső.

Ivanics Tamás Szomory Dezső művét olvassa (fotó: Köő Adrienn)

De akkor mit húzott ki?

Meg kellett valahogy „szellőztetni” a darabot. Borzasztóan nehéz volt megőrizni a dinamikát, a stílust, amit teremtett, de közben levegősebbé is kellett tenni, mert a mi darabunk kis térben játszódik, a Hermelin pedig eredetileg nagy színpadra készült. A KuglerArt Szalonban negyvenöt ember fér el, közöttük játszik hat színész, hamar elfogy a levegő: muszáj sűríteni, hogy könnyebben fogyasztható legyen. Szomory nagyon sok mindent megírt a darabban, ami az adott kort, a társadalmi különbségeket jellemezte. Sok szerepet kihúztam, húszból maradt hét. Az eredeti mű három felvonás, nem is tudom, hány órás lenne a teljes előadás.

Visszatérve a nyelvezetre: gyönyörű, zenei, költői, de olvasás közben azon gondolkodtam, mit szólnak hozzá a színészek? Vajon meg lehet őrizni ezt a nyelvet a színpadon?

Igen, és ennek a kulcsa, hogy Szomory a főhősben, Pálfi Tiborban – vagy ahogy akkoriban ejtették: Tíbor, hosszú í-vel és ezt mi is így fogjuk mondani – saját magát mintázta meg. Róla pedig jól tudjuk, hogy nem hétköznapi ember volt, szerette, ha ő van a középpontban, ő a főszereplő. Igazi nárcisztikus személyiség volt, folyamatosan provokálta maga körül a pezsgést, játszotta a drámát, kedvelte az emelkedett stílust – szappanopera volt az élete. Az ilyen ember, ha a saját életéről ír, szimfóniában gondolkodik, és mivel minden körülötte forog, tőle elfogadjuk az emelkedett beszédet, a környezete meg átveszi a stílust, hiszen rajonganak érte. Utalnak is rá a szereplők: „Maga úgy beszél, mintha a Tíbor művéből idézne”.

Hajnal János (Dr. Plundrich Károly, szomszéd szerepében) és Marjai Virág (Lukács Antónia, színésznő megformálójaként)

Hogyan lett Szomory meggyőződéses híve?

Többször dolgoztam a Surányi András és Kőszegi Edit vezette KuglerArt Szalonban. Tudtam, hogy Szomory is abban a házban lakott, a Sütő utca 2-ben. Ott jutott eszembe, milyen érdekes lenne itt egy előadás. Sokáig olvasgattam róla, például Kellér Andor Író a toronyban című könyvét, és egyszerre csak rájöttem, hogy a Hermelin a Sütő utca 2-ben játszódik és Szomory a saját életét írta meg benne. A szereplői közül sokan a valóságban is léteztek. Kész, megérkeztünk – villant belém! Dezső megüzente, hogy ez tetszene neki. Ezt igazolta az is, amikor egy napon nagy puffanást hallottam otthon a könyvespolc felől, közvetlenül azután, hogy a Hermelinen gondolkodtam. Ijedten ugrottam oda: a dedikált Szomory kötetem dőlt fel... Ez volt a végső jel. De mindezen túl megfogott a személyisége, a különcsége, a rejtély, hogy mi állhat a viselkedése mögött? Amögött, hogy ennyire vágyott az emberek rajongására, hogy a kötődéssel, a megállapodással és a sodródással neki is volt dolga, és hogy mindez benne van a Hermelinben. Talán nem kapott elég szeretetet. Mint a kisgyerek, akit ott hagytak a játszótéren és folyamatosan küzdenie kell a szeretetért.

Tölgyesy Zoltán több szerepet is játszik a darabban: ő formálja meg Férfi, Péterke, a kisfiú és Manci, a szerető karakterét is

Szomory a nagy különc az irodalmunkban. A köztudatban inkább a furcsaságai élnek, mint a művei. Nem annyira közismert, mint például Márai.

Ha most kialakulna egy Szomory reneszánsz, az talán segítene visszahozni az ismertségbe. És van rá esély, mert ez a projekt teljesen különleges és egyedülálló lesz. Még nem hallottam olyanról, hogy a néző abban a házban nézi a darabot, ahol az író élt, és ahol az a történet játszódik, ami róla is szól.

Be is járhatják a házat a nézők?

Igen, ez a felvezető program. Nagyon hálásak vagyunk, hogy csatlakozott hozzánk Merker Dávid és a Hosszúlépés! Járunk? csapata. Az előadás előtt vezetett séta vár a nézőkre, amely során mindent megtudnak a házról. Felsétálnak a toronylakásig, ahol Szomory lakott – amit egyébként kívülről is meg lehet nézni, gyönyörűen látszik a teljes terasz, ahol a Hermelin harmadik felvonása játszódik. Látszik a lakás bejárata, a teraszra felvezető csigalépcső – ami a darabban is szerepel. Időutazás veszi kezdetét, aztán négy emelettel lejjebb megelevenedik az, ami az ötödiken történt. A házban megmaradt a hangulat, ott van a falak között.

Mondhatjuk – mai szóval élve – hogy a Hermelin dramedy, vagyis humorral átszőtt dráma?

Lehet, mert hál’ Istennek nagyon sok humor is van benne. Ezzel is ügyesen machinál Szomory: egyik pillanatban már-már abszurd humorral él – ebben azt gondolom, megelőzte a korát –, a következő pillanatban meg dimenziót vált, és amit felmutat, az nagyon emberi, nagyon tiszta, nagyon szívfacsaró. Olyan, mint az élet.

Murányi Tünde játssza a Nő és Julis, a takarítónő szerepét is

Mecenatúra segítségével jön létre a darab. Hogyan?

A kezdet kezdetén az Art is Business-szel kalkuláltunk egy összeget, amelyből létrejöhet a Hermelin. Ez az összeg nem volt túl magas, de pályázaton majdnem lehetetlen lett volna megkapni. Most majd talán változik ez a helyzet is. Kezd fellélegezni az ország és a társadalom. Reménykedünk, hogy mostantól a független színházakat sem nézik levegőnek és ők is mernek majd előadásokat létrehozni. A Hermelinnel a mecenatúra útját választottuk: támogatókat kerestünk. Cégvezetőket, magánembereket, akikről tudjuk, hogy pártolják és szeretik a kultúrát – az ő segítségükkel állíthatjuk színpadra a darabot.

Nyitókép: Ivanics Tamás a Hermelin olvasópróbáján (a nyitóképet és a cikkben szereplő fotókat Borovi Dániel készítette)

Lásd még:

Kortalan emberi történetek a színpadon – Interjú Ivanics Tamás színművésszel

Társadalmi szemléletformálás a művészet segítségével – A plazmaadás értéke