Dizájn és minőség

A bútor lehet használati tárgy, emlék, műtárgy vagy befektetés – értékét különböző paraméterei határozzák meg. Ami ma idejétmúlt, holnap újra felfedezett dizájnklasszikussá válhat, miközben egy történetileg jelentős darab piaci ára nem feltétlenül követi a kulturális értékét. Horányi Éva történész-muzeológus, az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményének vezetője és Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója szerint a tárgykultúra iránti érdeklődést fel kell ébreszteni az emberekben, és ennek egyik módja az edukáción kívül a digitalizáció. De mitől válik egy bútor többé egyszerű berendezési tárgynál, milyen a magyar dizájn nemzetközi helyzete, és vajon mely, ma használt tárgyunk mesél rólunk száz év múlva?

Feltételezem, van legalább egy olyan műtárgy a birtokukban, amely valamiért fontos önöknek, és amikor egy vendég először jár az otthonukban, szívesen megmutatják neki, és mesélnek róla.

Fertőszögi Péter: Nem vagyok műgyűjtő, de a szép dolgokat szeretem. Ahogy az irodámban, úgy az otthonomban is olyan tárgyak vesznek körül, amelyekhez valamilyen emlék köt. A bútoraim jellemzően használati eszközök és nem műalkotások.

Horányi Éva: Muzeológusként azt vallom, hogy nem gyűjthetek olyan tárgyat, amellyel foglalkozom. Azonban a közelmúltban egy online piactéren megakadt a szemem egy rossz állapotú fotelen. A párnák mögül kikandikáló két karéjból tudtam, hogy a tervezője Kozma Lajos, a XX. századi magyar iparművészet egyik legmeghatározóbb alakja. Mivel közel harminc éve foglalkozom a munkásságával, azt éreztem, már megtehetem, hogy megvásárolom a fotelt. A felújítást követően az otthonom dísze lett. Kozma saját Lupa-szigeti nyaralójában is megtalálható volt ez az 1929-ben tervezett bútor. Minden vendégem érdeklődését felkelti.

F. P.: Erről eszembe jutott egy történet. Édesanyám, aki egykor a BÁV Kortárs Galériáját, később pedig az Aukciós Irodát vezette, egy alkalommal kapott ajándékba egy pianínót, mégpedig Borsos Miklós szobrászművész feleségétől, Kéry Ilonától. Miután édesanyám elhunyt, úgy döntöttem, odaajándékozom a hangszert a győri Borsos Múzeumnak, ahol egy szobát kifejezetten Kéry Ilona emlékének szenteltek.

Kozma Lajos: Karosszék, 1928, fa, selyemgobelin, Székesfővárosi Textilműhely (forrás: Iparművészeti Múzeum)

Mi adja egy lakberendezési tárgy értékét egy muzeológus és egy műkereskedelmi szakember számára?

H. É.: Amikor egy múzeumnak megvételre vagy ajándékba kínálnak egy tárgyat, nagyon sok mindent kell mérlegelni. Miután megítéljük a korát, fel kell térképezni az eredetét, meghatározni a stílusát, az anyagokat, amelyekből készült, és azt a kérdést is fel kell tenni magunknak, hogy mennyire illeszkedik az intézmény gyűjteményébe. Számomra az egyediség, a történeti érték és a kivitelezés minősége az elsődleges szempont. Talán elsőre furcsán hangozhat, de például az állapot csak ezt követően válik érdekessé, ami viszont műkereskedelmi szempontból lényegesebb. Sajnos, a Magyarországon előkerülő bútorok többsége nem üti meg a múzeumi kvalitás kritériumait. Ennek egyik oka, hogy a bútor elsősorban használati tárgy, az emberek többsége így is tekint rá. Egy részük viszonylag gyorsan el is használódik. Mivel a felújítás drága, sokan inkább megválnak tőle. Másrészt a történelem viharaiban sok fantasztikus tárgy került külföldre. Vagy olyan helyre, ahol nem becsülték meg őket.

F. P.: Az 1950–60-as évek pusztítása is nagy volt. Tudok olyan XVIII. századi komódról, amelyből nyúlketrecet csináltak. Az első világháborút megelőzően és a két világháború között erős polgári kultúra volt Magyarországon, azonban ezt a szocialista szemlélet megpróbálta kiirtani. Az ideológiai nyomás az 1980-as évek közepén kezdett oldódni, akkor a BÁV-nál sokan vásároltak régi polgári, például biedermeier stílusú bútorokat. A XXI. században jelentős ízlésváltozás is végbement. Meglátásom szerint az a tárgykultúra, amely háromszáz évig meghatározta az európai polgárság életét, a XXI. század beköszöntével, a funkcionalizmus jegyében kiveszett. Vitrineket például alig lehet eladni, de kiment a divatból a szőnyeg is. A BÁV évtizedekig működő szőnyeggalériáját a Ferenciek terén tíz évvel ezelőtt be kellett zárnunk, mert nem volt fenntartható. Nincs szükség klasszikus ülőgarnitúrára, füles fotelekre, tálalószekrényekre és nagy íróasztalokra sem. Adott esetben a funkció fontosabb, mint a mívesség. Csökkent is a kínálatunk. A művészien kidolgozott kisbútorokra és a neves tervezőkhöz köthető tárgyakra van kereslet. Ezek akár milliós értéket is képviselhetnek.

H. É.: Ilyen korban élünk. Fogyasztói társadalmunkban egy új bútort talán a fogantyúja tesz egyedivé, minden más szinte csak a használhatóságra koncentrál. Szerencsére a múzeumi kiállításokra szép számmal érkeznek látogatók, akiket a műtárgyak története és részletes kidolgozottsága csodálattal tölt el.

Fali lámpapár Kozma Lajos tervei alapján, Grünberger Jenő csillárüzeméből, 1928 (forrás: BÁV ART)

A magyar festészettel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy nemzetközi szinten kevéssé ismert. Mi a helyzet a hazai bútor- és tárgytervezéssel? Mennyire vannak jelen alkotóink a nemzetközi dizájnszcénában?

F. P.: A magyar művészet iránt regionálisan érdeklődnek. Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén élők ismerik igazán egymás művészetét, hiszen ugyanabból a kultúrkörből jövünk, de alapvetően kevés az olyan magyar művész, akit nemzetközi kontextusba is könnyen be lehet illeszteni.

H. É.: Kozma Lajos az egyetlen tervezőművész, akit valamelyest a határainkon túl is ismernek. Ennek részben az az oka, hogy már életében sokat tett az ismertségének növeléséért, jól menedzselte magát. A saját korában is komoly külföldi publicitása volt. Ez semmit sem von le a zsenialitásából. Két évvel ezelőtt a berlini Bröhan Museum, amely egy állami iparművészeti és dizájnmúzeum, megvásárolt egy Kozma-széket. Az 1919-ben, Weimarban alapított művészeti iskola híres magyar alkotói, így a híres csőbútorairól ismert formatervező Breuer Marcell alkotásai iránt is van kereslet. Hozzá kell tennem, hogy Breuer Marcellnek egyetlen megvalósult épülete nincs Magyarországon, mert, bár a XX. század egyik legfontosabb modernista építésze és formatervezője Pécsett született, karrierje külföldön – elsősorban Németországban, majd az Amerikai Egyesült Államokban – teljesedett ki.

Breuer Marcell: B5, B9, B11 csővázas székek, 1926–1930 (forrás: Iparművészeti Múzeum)

F. P.: Sok tehetséges magyar alkotóról tudunk, aki miután elhagyta a hazáját, nem tért vissza. A XX. század elejére a magyar művészet felzárkózott az európai fősodorhoz. Az olyan festők, mint Márffy Ödön, Perlrott-Csaba Vilmos és Czóbel Béla Franciaországban alkottak a fauvokkal – magyar nevükön a Vadakkal – például Henri Matisse és André Derain társaságában. Ők hazajöttek. Itthon nagy hatást gyakoroltak a művésztársadalomra, de onnantól kezdve csak szűk körben voltak ismertek. Aki külföldön maradt, világhírű lett. Utóbbiak közé tartozik Moholy-Nagy László és Victor Vasarely.

Itthon Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című 1903-as festménye tartja a magyar aukciós rekordot 460 millió forintos leütési árral. Ezt a képet Bécsben még el lehetne adni, de a világ legjelentősebb és legrégebbi művészeti és luxuscikkekkel foglalkozó aukciósházai, mint a londoni Christie’s és a Sotheby’s figyelmét – véleményem szerint – már aligha keltené fel, ha mégis, akkor az itthoni árához képest töredékét adnák érte. Talán a tárgykultúrában jobb a helyzet. Egy szép ezüst vagy Zsolnay-tárgy eladhatóbb. Nem véletlen az sem, hogy a szocializmus korszakának alkotásai is keresettek. A rendszerváltás óta eltelt közel negyven év, generációk nőttek fel… A Space Age (űrkorszak) bútortervezés az 1960–70-es évek egyik legizgalmasabb dizájnirányzata. Ezeket a sok esetben műanyagból készült tárgyakat sorra dobták ki az emberek a kilencvenes években. Ma jó pénzt érnek. Talán a legeklatánsabb példák a szintén műanyagból készült homokóra alakú székek, amelyeket már a Néprajzi Múzeum is szerepelteti a kiállításán. Korábban szinte csak nyaralókban lehetett találkozni velük, mint olcsó, praktikus és eldobható tárgyakkal.

H. É.: A közelmúltban hívtak, hogy nézzem meg és értékeljem egy építész két világháború közötti, modernista tárgyakat tartalmazó hagyatékát. Fájt a szívem, de végül semmit nem választottam, viszont megláttam három, a Péter által is említett széket, amelyet szívesen láttam volna az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. Végül a tulajdonos a múzeumnak is ajándékozta őket.

F. P.: A bútorokhoz kapcsolódik a műkereskedelem egyik legdurvább példája a tabernákulum, a többszintes, sok fiókos, reprezentatív antik bútortípus, amely a XVIII. századi barokk és rokokó korszakban élte fénykorát. Egy szép, Mária Terézia korabeli, megfelelő intarziával, jó állapotban lévő darabért két-két és fél millió forintot kértünk a kilencvenes évek közepén. Ez az összeg egyenértékű volt egy budapesti, hatvan négyzetméteres panellakás árával. Tudom, mert történetesen én is akkor vásároltam meg az első lakásomat. Ma a panellakás ára hatvanmillió forint, a tabernákulumot pedig hatszázezer forintért sem tudjuk eladni. Egyikre van kereslet, a másikra nincs. Sok hasonló példát tudnék még mondani. Megváltozott a világ és az igények. Nem mindegy, hogy mibe fektetjük a pénzünket.

Kétajtós art deco szekrény Kozma Lajos tervei alapján, 1920 körül (forrás: BÁV ART)

Van törekvés arra, hogy a kvalitásos magyar alkotókat utólag beemeljék a nemzetközi művészeti kánonba?

H. É.: Múzeumi szinten igyekszünk sok mindent megtenni, hogy szélesebb körben is ismertté váljanak alkotók és a magyar iparművészet. Ennek a legjobb módja a kiállítások szervezése, katalógusok kiadása, és az ezekkel járó publicitás.

F. P.: Nekem más megfejtésem van: a magyar művészet digitalizácója. Ha tehetném, minden pénzt erre áldoznék. Amikor a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a KOGART szakmai munkájának vezetője voltam, digitalizáltuk a teljes gyűjteményt. Az erre a célra létrehozott oldalon minden mű nagy felbontású fotója mellett szerepeltek az adatok magyarul és angolul. Miután élesedett, évente öt-hat nemzetközi szervezet keresett meg minket, hogy képet kölcsönöznének tőlünk. Ha ezt a példát minél gyorsabban követnék a magyar múzeumok, sokkal inkább kirajzolódhatna például Kozma Lajos nemzetközi jelentősége, vagy az, mekkora értéket képviselt a saját korában a Zsolnay. Nagyon sok érték van a magyar művészetben, csak a világ kevéssé tud róla.

H. É.: Ebben az Iparművészeti Múzeum élen jár. A gyűjteményünk jelentős része elérhető az adatbázisunkból, és ennek érezhető is a hatása. A nemzetközi kurátorok rendszeresen szemezgetnek a tárgyaink közül.

Kozma Lajos: Diófa parfümszekrény, 1923 körül (forrás: Iparművészeti Múzeum)

2026. szeptember 18-án a Tárgyból érték – Mitől lesz egy bútor több mint berendezés? című panelbeszélgetés résztvevői lesznek. Miről mesélnek majd a hallgatóságnak?

H. É.: Azt járjuk körül, hogy hogyan ismerjük fel egy régi bútor vagy műtárgy valódi értékét, és mit lát benne a muzeológus, a művészettörténész és a műkereskedelem. Szó lesz arról, ki és hogyan alakítja az értéket, miként változik az ízlés és a tárgyak megítélése generációról generációra, illetve miért lehet valami művészettörténetileg jelentős, miközben piaci értéke alacsony – vagy fordítva.

F. P.: A BÁV ART Bécsi utcai galériájában megrendezett beszélgetés másik fontos témája, hogy miért idegenkedünk sokszor a műtárgyvásárlástól, hogyan válhatunk magabiztosabbá a választásban, és milyen szerepe lehet ebben az edukációnak. Azt is körbejárjuk, hogyan változtatja meg az online tér a műtárgyak felfedezését és vásárlását, és hogyan kapcsolódhat egymáshoz az online és az offline műkereskedelmi élmény.

A BÁV Art Bécsi utcai galériája (forrás: BÁV)

Ugorjunk előre száz évet az időben! Kérem, jósolják meg, milyen tárgy őrzi majd – művészi és anyagi értelemben is – napjaink emlékét!

H. É.: A lényeg a jó tervezés. Még csak azt sem gondolom, hogy egy tervezőnek nagyon újat kellene mutatnia. Egyszerűen az adott darabnak meg kell felelnie a funkciójának, a kényelmi elvárásoknak, és mindehhez jó formának kell társulnia.

F. P.: Mi lesz értékes száz év múlva? Az, ami egyáltalán túléli ezt az időszakot és még jól is néz ki. Annyira a minőséget nélkülöző világban kezdünk el élni, hogy a színvonalas tárgyak egész biztosan fel fognak értékelődni.

Nyitókép: Horányi Éva és Fertőszögi Péter (forrás: Horányi Éva és Fertőszögi Péter)

Lásd még:

„A magyar kortárs üvegtárgyak ára megtízszereződött” – Beszélgetés Dr. Sík Attilával

Műtárgyak tele varázslattal – Beszélgetés Gebei Évával és Németh Zoltánnal a BÁV ART Aukciósház és Galéria Hölgyek titkos nyelve – Legyezők a korok tükrében című kiállításáról

„Egy Rolex vagy egy Patek Philippe mindig jó befektetés” – Beszélgetés Szongoth Gergely óra-, ékszer- és drágakőszakértő becsüssel, a BÁV aukciós vezetőjével

„Egy Zsolnay tárgyba ma is könnyű beleszeretni” – Beszélgetés Mireisz Viktóriával, BÁV ART Aukciósház és Galéria vezető műtárgybecsüsével

„A gyűjtés sokak számára misztikus világ” – Beszélgetés Fertőszögi Péterrel, a BÁV művészeti igazgatójával