Egy építési vállalkozóból lett galériatulajdonos és egy színész-rendező-festő találkozása

A szlovákiai Komárom (Komarno) belvárosában van egy különleges magángaléria. A Felvidéken élő Méhes Vilmos alapította azzal a céllal, hogy teret, megmutatkozási lehetőséget adjon a művészeknek határon innen és túl. A Platz Galéria nemcsak a város, illetve a térség kulturális életét pezsdítette fel: híre kelt a magyarországi alkotók és a művészetszerető közönség köreiben is, kétéves fennállása alatt rangot vívott ki magának. Az alapító tulajdonossal Alföldi Róbert Angyalok és rózsák című tárlata apropóján beszélgettünk.

Dédelgetett álma teljesült azzal, hogy létrehozta a Platz Galériát? 



Huszonöt éven keresztül építési vállalkozó voltam, sok volt, nem akartam tovább csinálni, abbahagytam. De kellett valamit kezdenem magammal, ezért kitaláltam, hogy megveszem és felújítom az M. R. Štefánika utcai romos épületet. Semmilyen elképzelésem nem volt arról, hogy mi lesz majd a funkciója, de abban az egyben biztos voltam, hogy lesz benne művészeti galéria. 

Rögtön belelátta a romba a galériát?

Azt azért nem, mivel az épületet egyáltalán nem ismertem, de amikor a kihasználásán gondolkodtam, ez ugrott be elsőre.

És azt is megálmodta, hogy az emeleten lesz a galéria?

Igen, ott volt rá a legalkalmasabb hely. A galériák általában a földszintről nyílnak, de akit megszólít egy kiállítás, az felmegy érte az első emeletre is. Itt lépcsőznie sem kell, mivel van lift. Ez egy 1911-ben épült bérház volt eredetileg, amit a '89-es rendszerváltás után visszakapott a régi tulajdonosa, az egyház. Végül nekik nem kellett, magántulajdonba került, én a harmadik gazdájától vettem meg hat éve. Akkor már lakók nem voltak a házban, teljesen kihasználatlan, romos épület volt. Most a galérián kívüli részekben irodák és szolgáltatók vannak, jogász, könyvelő, fodrász, manikűrös bérlők, a földszinten pedig egy étterem és egy pub, ahol nemcsak enni-inni lehet, de kellemes, kulturált közösségi térként, akár közös meccsnézésre is szolgálnak. 

Forrás: a Platz Galéria Facebook-oldala

Nem kicsi épület – meddig tartott a felújítása? 

Öt évig, és még mindig van néhány dolog, ami befejezésre vár, de minden működik.

Az öt év alatt soha nem érezte úgy, hogy nem kellett volna belevágnia?

Nem, kihívás volt, örültem, hogy az épület visszakapta a régi fényét – bár nem tudom, milyen volt, volt-e fénye. Nem találtam régi rajzokat, régi tulajdonost sem. Mivel semmi nem működött, egyértelmű volt, hogy új fűtés-, víz-, gáz-, kanalizációs rendszert kell építeni, de gépész vagyok, ez nem okozott nagy fejtörést.

Miért vette a fejébe, hogy itt mindenképpen kialakít egy galériát? Régi szenvedély fűzi a képzőművészethez?

A feleségemmel, aki építész, sokat járunk galériákba, mindenhol, ahol megfordulunk, de főleg Budapesten. Jártunk olyan helyen, ami egyáltalán nem volt galéria, de kinevezték annak: mentünk megnézni egy tárlatot, és kiderült, hogy a lépcsőház maga a galéria. A másik tapasztalatom az volt, hogy még a legjobb budapesti helyeken is összevissza fényekkel világítják meg a kiállított tárgyakat, és ez – szó szerint – rossz színben tünteti fel őket. Nem lehet jól, pontosan látni, hogy mit és hogyan ábrázol a művész. Úgy találtam, ennél mi sokkal jobbat tudunk csinálni Komáromban. Például az, hogy már az első tárlaton milyen megvilágítás legyen, úgy dőlt el, hogy hozattam háromfajta világítótestet, és megkértem Szüts Miklóst, aki maga is, majd később a felesége, Vojnich Erzsébet is állított itt ki, hogy mondja meg, melyik lesz jó.

Forrás: Alföldi Róbert Facebook-oldala

Régóta ismeri a Vojnich–Szüts házaspárt?

A fiam még kamasz volt, amikor beiratkoztunk egy fotótanfolyamra Budapesten. Mondtam, hogy ha hajlandó Komáromból Budapestre járni, akkor én is megyek vele. Miklós előadó volt a kurzuson, és mesélte, hogy lesz egy kiállítása a Nemzeti Színházban – ez még az Alföldi-korszakban, 2009-ben történt –, elmentünk a megnyitójára, megnéztük a tárlatot. Utána meghívott bennünket magukhoz, beszélgettünk, szimpatikusak voltunk egymásnak, összebarátkoztunk. 



Pusztán személyes ismeretségek, szimpátia alapján döntik el, hogy kik állítanak ki a Platz Galériában, vagy vannak szakmai tanácsadóik? 

Mindig hangsúlyozzuk, hogy nem vagyunk hozzáértő galeristák. A feleségemnek, Annának nálam sokkal jobb az ízlése, ő az, aki előbb-utóbb rátalál a szépre és a jóra, én inkább csak teret adok a művészetnek. Főleg a kortársakra figyelünk, habár az első kiállításunk egy André Kertész-tárlat volt. Véletlenül úgy adódott, hogy amikor a budapesti anyag Pozsonyba és Prágába utazott, egy hónapon keresztül mi is kiállíthattuk. Mi azzal támogatjuk a művészeket, hogy teret adunk nekik. A kezdeti terv az volt, hogy mindenkinek adunk lehetőséget, akár gyerekrajzokat is kiállítunk, de ma már úgy gondoljuk, hogy képzett művészek önálló kiállításaira való inkább ez a hely. 

Méhes Vilmos és Alföldi Róbert (fotó: Martin Kučera)

Alföldi Róbert hogy került a látókörükbe?

Vojnich Erzsébettel ő beszélgetett a kiállításunk alkalmából, aztán szóba került, hogy ő is fest. Először a fotógyűjteményére gondoltam, amiből a Mai Manó Házban rendeztek tárlatot, de azt mondta, szívesebben festene inkább egy kiállításra valót. Már rég nem volt önálló tárlata, nem is nagyon voltak aktuális festményei, amiket megmutathatott és értékesíthetett volna, úgyhogy ő is örült és mi is örültünk, hogy ismét nekiáll festeni.


Volt egy meghatározott időpont, amikorra el kellett készülniük a képeknek?

Ő döntötte el, hogy mikor szakít időt a festésre. Tavasszal beszéltük meg, és szeptemberben meg is nyitottuk a kiállítását.

Méhes Vilmos és Alföldi Róbert a kiállítás rendezése közben (forrás: Platz Galéria)

Felvidéki magyar, illetve szlovák művészek is kapnak teret a Platz Galériában? 

Komárom többségében magyarok lakta város, a szlovákiai magyarság ki nem mondott fōvárosa, főleg magyar művészekkel vagyunk kapcsolatban, de például idén nyáron kiállított nálunk a nemzetközi szinten is többszörösen díjazott szlovák természetfotós, Martin Kučera, továbbá Marek Ormandík, az egyik legelismertebb ma élő szlovák festőművész. Még csak kétéves a Platz, javulnunk kell a szervezésben, de bízom benne, hogy kiállítóhelyként egyre jobbak leszünk. A jövőben mindenképpen szeretnénk megmutatni a komáromiakat is, van jó pár olyan festő, akinek nem volt komolyabb kiállítása, illetve volt, de régen, kicsit elfelejtették, vagy idős már, és ő maga nem is kezdeményez kiállítást. Évente hat tárlatban gondolkodom, jó színvonalon ennyit lehet megcsinálni. Öt-hat hétig tart egy, utána jön az átállás, a képfüggesztések lyukainak betömése, a falfestés.

Forrás: Alföldi Róbert Facebook-oldala

A Platz Galéria attól is különleges, hogy szinte mindig fogadnak látogatókat.

Épp azért, mert nem egyszer tapasztaltam, hogy kiállítás ugyan van, de a galéria szűkösen tart nyitva, mi hétfőnként, a szünnapjainkon is beengedünk bárkit 10 órától este 6-ig. Budapestről nemcsak kocsival jönnek sokan, hanem vonattal is, ráadásul most nem is tudnak akármikor, mert erősen akadozik a vasúti közlekedés, késnek a vonatok. Ha zárva találnák a galériát, feleslegesen tennék meg az utat, és ezt semmiképp sem szeretném. Hozzánk egyébként csak kávézni, teázni vagy internetezni is be lehet ülni, és aki akarja, közben megnézheti a kiállítást. Szép számban meg is nézik, holott eredetileg nem azért jöttek.

Fotó: Buday Mária

Gondolom, egy ilyen vállalkozás, főleg, ha ingyenesen látogatható a galéria, nem hozza, hanem viszi a pénzt. 



Szerintem a kultúra általában pénzbe kerül. Biztosan van, aki profitál belőle, de nem hinném, hogy ez a jellemző. Kezdettől fogva önerőből csináljuk, csak morális támogatást kaptunk, igaz, nem is nagyon igényeltünk anyagi segítséget, mert úgy gondoltuk, először le kell tenni valamit az asztalra. Egymást támogatjuk a művészekkel. Robi támogat bennünket azzal, hogy itt van, mi pedig őt azzal, hogy teret adunk neki. Vojnich, Szüts, Alföldi emeli a rangunkat, amiért hálásak vagyunk. Sokan meglepődnek, hogy a tárlataink ingyenesen látogathatók, de nekünk soha nem jutott eszünkbe, hogy ezért pénzt kérjünk. Inkább büszkék vagyunk arra, hogy nálunk a művészet mindenki számára elérhető, senki elé nem gördítünk anyagi akadályokat, meg hát az a pár euró úgysem segítene rajtunk. Ez a vállalkozás inkább egy szolgálat. 

Színminták (forrás: Alföldi Róbert Facebook-oldala)

Persze mindenkinek jólesik, ha nem a saját zsebe ürül állandóan, de az, hogy az emberek a galériába szoknak, egy-egy megnyitón összegyűlünk akár százötvenen is, és hál' istennek a fiatalok is jönnek, csodálatos. Úgy érzem, valami megmozdult Komáromban, és ez nagy örömöt okoz nekünk. 

Azért a kiállított tárgyak eladásából csak van egy tisztes haszna a galériának. 

Mivel még szinte újak vagyunk ezen a pályán, fogalmunk sincs, mi a szokás. Van, aki műtárgyat ajándékoz, van, aki az eladásokból származó bevétele valahány százalékát. Valószínūleg így megy ez mindenütt.

Nincs határozott elvárása? 

Nincs. Megbeszélünk valamit a művésszel, és ahhoz tartjuk magunkat. Nekünk bármi belefér. Ha semmilyen bevételünk, semmilyen anyagi hasznunk nem származik ebből, akkor is szívesen csináljuk. Jólesik, hogy megtehetjük.

A kiállítás – melyen a kiállított festmények megvásárolhatók – 2023. október 15-éig látható a Platz Galériában:
Námestie M. R. Štefánika 15., Komarno, Slovakia, +421 905 678 767. 

További információk: ITT.

Lásd még:

A túlélés regénye
– A Dunaszerdahelyen élő dr. Hunčík Péter irodalomról, terápiáról és mecenatúráról

Nyitókép: A Platz Galéria utcafronti oldala (fotó: Martin Kučera)