Egy évad, többezer résztvevő
by artisbusiness.hu 2025. Jul 25.

Egy évad, többezer résztvevő

– Idén is folytatódott a Katona József Színház Behívó programja

Sokrétű foglalkozásokkal gazdagította az évadot a Katona József Színház színházpedagógiai programja, a Behívó. Több mint 4500 résztvevő kapcsolódott be valamilyen formában: volt diákfoglalkozás, könyvklub, közönségtalálkozó és műhelymunka is.

Alapozók, könyvklub és közönségtalálkozók

A Behívó szervezői összesen harminchét Alapozót (a Katona színházpedagógiai programja) és hét Közönségtalálkozót tartottak több mint 1320 nézőnek. Rendszeresen volt könyvklub is: a Katonatékában idén a kispróza műfajával foglalkoztak, elsősorban kortárs és klasszikus magyar szerzők művein keresztül.

Folytatták az Extázis aftert, ahol improvizációs játékokkal, beszélgetésekkel járták körbe ezt a különleges szerkezetű előadást és annak különböző elemeit. A legtöbb foglalkozást az előadásban résztvevő fiatal alkotók egyikével közösen tartották. Új kezdeményezésként indult el a Nyílt tárgyalás Kibeszélő, ahol a darab által felvetett – gyakran megosztó – témákat boncolgatták. Ezeken az alkalmakon Tóth Györgyi, a NANE Egyesület szakértője is részt vett, segítve a feldolgozást és az elmélyült párbeszédet.

Színházpedagógia, művészetközvetítés diákoknak – 38 iskola, 2330 diák

A Behívó egyik fontos küldetése, hogy a fiatalok értő módon ismerkedjenek a színházzal és annak szemléletformáló erejével. A szakemberek összesen hatvanhárom alkalommal tartottak az előadásokhoz kapcsolódó színházpedagógiai foglalkozást diákoknak, a Sorstalanság tantermi előadást huszonegy alkalommal játszották külső helyszínen, így az évadban összesen harmincnyolc különböző gimnáziumban, 2330 diákhoz jutottak el.

Klubok, projektek, bemutatók – a közös alkotás öröme

Idén nyolc állandó klub működött, amelyben 172 gimnazista és felnőtt vett részt. A tematikus projektek mentén minden csapat saját bemutatóval készült az évad végére, ezen előadásokkal több alkalommal is megtöltötték a Sufnit.

A klubok különböző kérdéseket jártak körül – a szülői elvárásoktól kezdve a halál témáján át, egészen az utolsó középiskolás osztálykirándulás motívumáig. A résztvevők színházi formanyelvekkel és mélyen személyes kérdésekkel dolgoztak.

Résztvevők a Szerdai klubbanRésztvevők a Szerdai klubban

Az idei évadban a korábban inkább alkalmi programként működő hétvégi Impro Workshop is állandó csoporttá nőtte ki magát. A huszonhat fős csoportban hétről hétre egy sorozat keretében építették és mélyítették saját karaktereiket és írták együtt közös történetüket a résztvevők.

A biztos hely, ahol mindig azt érzem, megszépülök. És a munka eredménye felbecsülhetetlen: másfél éve járok, és úgy érzem, rengeteget tanultam és fejlődtem (mindezt persze egy olyan szerető környezetben, ahol önmaga lehet az ember csodálatos társakkal) – írja az egyik állandó csoport résztvevője.

Újdonság: közösségi színházi projekt – családtörténetekből születik előadás

A közösségi színház résztvevőiA közösségi színház résztvevői

A februárban indult a Közösségi színházi projektben családi történetekkel foglalkoznak a résztvevők, többek között anya–lánya, nagymama–unoka párosok. A részben vizuális installációkból, részben kisebb nagyobb csoportokban körbejárható jelenetekből összeálló színházi performansz bemutatóját külső helyszínen 2025. október 5-ére tervezik. A darab rendszeresen látható lesz a Katona műsorában.

– Ez a projekt számomra lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megértsem saját családi gyökereimet és identitásomat. A projektben való közös munka a lányommal erősíti a kettőnk közötti köteléket, és segít, hogy megértsem saját szerepemet a családi narratívában. Nagyra értékelem, hogy a projekt résztvevői mindannyian nyitottak, és őszintén tudunk beszélgetni az elhallgatott titkokról, a családi legendákról és azok igazságairól, segít feldolgozni a régi, olykor feldolgozhatatlannak tűnő emlékeket, és új fényben látni a családi örökséget. A színházi szakemberek pedig ehhez a „lemeztelenedéshez” egy nagyon biztonságos közeget nyújtanak nekünk. És az, hogy mindez művészeti produkcióvá, előadássá, közösségi élménnyé transzformálódik majd, különösen izgalmas számomra. Úgy gondolom, hogy a múlt hiteles megőrzése, feldolgozása, a jelen őszintébb megélése segít a jövő újraírásában is – írja a Közösségi színház egyik résztvevője.

Az idei évadban is több társulati tag színesítette a Behívó munkáját: Jakab Balázs (Rákospalotai Életvárók projekt), Jordán Adél (Rákospalotai Életvárók projekt), Kiss Eszter (Katonatéka), Pásztor Dániel (Disconnect csoport), Tóth Zsófi (Felnőtt - Álomház csoport), Török Marcell (Rákospalotai Életvárók projekt), Vajdai Vilmos (Rapszínház).

A Behívó csapata: Végh Ildikó – programvezető, állandó csapat: Aradi Fanni, Bagossy Júlia, Mandák Emese, Tóth Dorottya Berta, Vági Eszter, továbbá: Koltay Dorottya Szonja (Rákospalotai Életvárók projekt, Közösségi színház), Törley-Havas Sára (Közösségi színház), Veszelovszki Janka (Felnőtt – Álomház csoport).

YZ Rapszínház – koncert és színház egy előadásban

Rapszínház a Kolorádó FesztiválonRapszínház a Kolorádó Fesztiválon

Az évad utolsó projekt-bemutatójának a Kolorádó Fesztivál adott helyszínt. Az YZ Rapszínház előadásában kilenc tehetséges fiatal mesélte el olykor vicces, olykor megindító történeteit a zene és a rap műfajának segítségével. 

Életvárók Program – közös munka a Rákospalotai Lánynevelő Intézettel

Idén is folytatódott az együttműködés a Rákospalotai Lánynevelő Intézettel, ahol heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat a Behívó csapata. Az Életvárók Programban idén tizenkét bentlakó, egy állandó nevelő és a színház csapatán kívül tizenöt külsős segítő dolgozott együtt. A program során a lányok többször ellátogattak a színházba, hogy megnézzenek egy-egy előadást, az évadot pedig saját bemutatóval zárták.

Az Életvárók Program résztvevői a darabjuk bemutatóján az IntézetbenAz Életvárók Program résztvevői a darabjuk bemutatóján az Intézetben

A korábbi évekhez képest az idén készült előadás elmozdult a fikció és absztrakció irányába. A résztvevők kisebb csoportokban alkották meg saját vágy-világaikat: ehhez  közös terepasztal is készült, amely bemutatásával az előadások kezdődtek.

A közösség, a közös alkotás élménye, a színházi előadás és szereplés felszabadító ereje hatotta át a háromszor is játszott előadást: a közönség két alkalommal a Sufniban, egyszer az Intézetben láthatta.

A Katona József Színház előadásain keresztül a lányok – a legtöbbjük számára korábban ismeretlen – kulturális élményben is részesülhettek, együtt, közösségként. Minden látogatásuk komplex programot kínált: a megtekintett előadások után a résztevő színészek közül többen beszélgettek velük, a fiatalok bármit kérdezhettek a művészektől.

Az Életvárók képeslapjaiAz Életvárók képeslapjai

Februárban indult az Életvárók képeslap kampány: a programban résztvevők mondatai és rajzai szerepelnek 10 különböző képeslapon, amelyeket a ficak: design boltban lehetett adományért cserébe megvásárolni. Összesen 156 930 forint gyűlt össze a nézők és támogatók adományaiból, amelynek köszönhetően az Életvárók programban résztvevők a korábban tervezett kettő helyett négy előadást tekinthettek meg.

A Behívó 2024/2025-ös évadában minden projekt, foglalkozás és találkozás egy közös cél felé mutatott: hogy a színház ne csupán élmény legyen, hanem párbeszéd, közösség, önismereti utazás és felszabadító alkotás. 

Nyitókép: résztvevők a hétfői klubban (a nyitókép és a cikkben szereplő fotók forrása a Katona József Színház)

Lásd még:

Évadot zárt a Katona

„Nagyon hiszünk abban a munkában, ami itt folyik” – Beszélgetés Máté Gáborral, a Katona József Színház igazgatójával és Mondovics Péterrel, a Mastercard marketingmenedzserével

Mester és tanítványa podcastsorozatot indított a Magyar Színházrendezői Testület – Az első részben Máté Gábor és Székely Kriszta beszélget

Ascher Tamás: „A nyilvánosság egyszer elsöpör minden gátat” – A Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége volt Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező.

„Magánszínházként kell gondolkodnunk” – Interjú Mattyasovszky-Zsolnai Bencével, a Katona József Színház adminisztratív igazgatójával

Rekordot döntő nézettséggel zárult a negyedik eSzínház Fesztivál – Az Art is Business megosztott különdíjat ítélt oda

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕