Egy kisbusznyi szabadság: így forgott a Fesztiválország című film

A Fesztiválország  nemcsak a hazai fesztiválok történetét és jelenét mutatja meg, hanem azt is, hogy milyen közösség, kitartás és szenvedély áll mögöttük. A dokumentumfilmet gyártó és forgalmazó Juno11  producerével, Sümeghy Claudiával beszélgettünk arról, miként kerültek a projektbe, milyen volt fesztiválról fesztiválra járva forgatni, és hogyan lehet butikméretben is fenntarthatón, emberközpontúan működtetni egy filmes vállalkozást.

Ritka, hogy már futó film mellé társrendezőt hívjanak, Csizmadia Attila rendező mégis így tett. Mi állt a háttérben?

Nem egészen így történt. Attila eredetileg egy másik producerrel kezdte a projektet, aki sajnos megbetegedett, így nem tudta folytatni a munkát. Ekkor keresett meg minket, akiket addig inkább forgalmazóként ismert – a Juno11 ugyanis nemcsak gyártással, hanem filmforgalmazással is foglalkozik. Attila több sajtóvetítésünkön is jelen volt, ahol megérezte, hogy hozzá hasonló értékrendű, szellemiségű közösség vagyunk.

Első körben tehát producerként keresett maga mellé partnert. A beszélgetések során gyorsan kiderült, erősen hisz a filmben, és az is, hogy nagyon nyitott ember, aki igényli a kreatív csapatmunkát. Nemcsak azért, mert nem filmes háttérből érkezett, hanem mert tudta: egy ilyen témánál több szem többet lát. Így került képbe Tamás [Topolánszky Tamás Yvan – T. A.] társrendezőként és operatőrként – Németh Viktorral együtt forgatta a film nagy részét. A kreatív munkát a Juno11 vitte, az utómunka kivételével: a vágás Márton Dániel, a hang Péterffy Máté érdeme.

Attila inkább a vízió megálmodójaként, kreatív producerként és szerkesztő-rendezőként állt a film élére. Úgy gondolta, hitelesen tudja képviselni és egyengetni a produkció útját, de szüksége van társrendezőre is, aki nagyjátékfilmekben, rövidfilmekben, reklámok és klipek világában már tapasztalatot szerzett.

Csizmadia Attila

Elképesztő volumenű munka lehetett a film elkészítése. Mennyi ideig tartott? 

Nem évek, hanem intenzív hónapok alatt nyerte el végleges formáját. Tavaly februárban kezdtük el, és egész nyáron forgattunk különböző fesztiválokon. Már akkor éreztük, hogy több fesztivál létezése is veszélybe kerülhet, és a félelmünk sajnos be is igazolódott: a Balaton Sound megszűnt, a Bánkitó és a Kolorádó is bejelentette az utolsó körét. A vágás körülbelül fél évet vett igénybe, majd a nyári és egy másik zártkörű vetítés után még finomítottunk a filmen. Inkább a munka intenzitása volt nagy, nem az évek száma.

A sajtóanyagban olvastam, hogy a támogatók – a Telekom, a Decathlon, a Mastercard és a Wolt – mind megfogalmazták, hogyan láthatják viszont a filmben saját értékeiket. Hogyan érkezett az első támogatás? Mennyire volt könnyű szponzorokat találni egy független filmhez?

Amikor Attila felkeresett minket, a két főtámogató – a Telekom és a Mastercard – már mellette állt. A mi feladatunk az volt, hogy segítsük a további szponzorok bevonását, és érvényesítsük a filmes közvetett támogatási rendszert. Sok támogatójelöltünk volt. Inkább úgy mondanám: sokakat kerestünk meg, de tudatosan csak olyan márkákat, amelyek organikusan is megjelennek a fesztiválokon. Hiszen a nagyobb eseményeken, például a Szigeten és a Soundon lehetetlen elkerülni a nagy brandeket. Persze volt, aki nehezményezte a termékmegjelenítéseket, de a fesztiválok természetes részei, és ezeket a vizuális marketingfogásokat nagyon nehéz kikomponálni. Még az archívokat nézve is megjelenik a háttérben a Pepsi, az HBO. Mi tehát megfordítottuk a dolgot: ha úgyis látszódnak a márkák, miért ne támogathatnák a filmet? Különösen fontos volt a segítségük, hiszen a produkció teljesen független, nem kapott közvetlen állami támogatást. Ennek megfelelően kellett megálmodnunk a gyártást is: mire van lehetőségünk, hány napot tudunk forgatni, hova tudunk elmenni? Az archívokra nagyobb összeget kellett allokálnunk, ahogyan a jogosításokra is. Hozzáteszem: rendkívül jó fejek voltak a közreműködő zenészek, fesztiválok, mert alapvetően mindenki mecenatúraként tekintett a projektre.

Elkerülhetetlen, hogy egy-egy interjúban elhangozzon egy márkanév, ilyen esetekben természetesen megkerestük őket. Így volt ez például az egyik üdítőmárkával is. Mivel az egyik szereplőnk beszélt róluk, felvettük velük a kapcsolatot. Érdeklődők voltak, de végül semmilyen formában nem álltak a film mellé. Ezért úgy döntöttünk, hogy kivesszük a szóban forgó részt: önmagában nem adott sokat a történethez, viszont ronthatta volna a többi támogatónk pozícióját, érdekeit. Törekszünk az igazságosságra, fontos számunkra, hogy minden partnerünket egyformán korrekt módon kezeljük.

A legnagyobb érték filmgyártói szempontból – érzésem szerint – a közösség, ami köré a film épült: szponzorok, fesztiválok, zenészek álltak mellénk. Szívességek, nyitottság, jó szándék nélkül sokkal magasabb költségvetésre lett volna szükség.

Részlet a filmből

Amikor megkeresték a szponzorokat, kértek a vállalatok bármiféle demót, vagy elég meggyőző volt a vízió és a Juno11 szakmai háttere?

A kettő kombinációja működött. A vízió mindenkit megragadott – tényleg hálás téma, különösen az olyan márkáknak, amelyek amúgy is szponzorálnak fesztiválokat. A megjelenítés teljesen organikus volt: egy nagyjátékfilmhez képest itt nem kellett görcsösen azon gondolkodni, hogyan illeszthetők be. Magától adódott, hogy melyik partnerrel melyik fesztiválon tudunk forgatni.

A Juno11-nél ráadásul régóta dolgozunk szponzorokkal, minden filmünkben volt már valamilyen együttműködés. Vannak bejáratott csomagjaink, juttatásaink, amelyek színesebbé, vonzóbbá teszik ezeket a partnerségeket. Emellett Attilának a Romokból című sorozata révén már volt némi kredibilitása például az alkoholmárkáknál, mi pedig a korábbi filmjeink – Curtiz, Magasságok és Mélységek, Véletlenül írtam egy könyvet – révén tudtunk a hitelességünket erősítő termékmegjelenítési referenciákat hozni. Így a márkák biztosak lehettek benne, hogy valami biztosan létrejön, és a végeredmény jó eséllyel értékes is lesz. Mindig könnyebb bizalmat szavazni egy olyan alkotói gárdának, amely mögött már több film áll.

Schoblocher Barbara a filmben

Volt, aki hiányolta a botrányokat vagy a konfliktusok kibontását. Tudatosan kerültétek ezt?

Mindig hangsúlyozom, hogy ezt a témát rengeteg irányból meg lehet közelíteni. Valóban volt, aki megkérdezte: miért nincs több botrány, miért nem fektettünk nagyobb hangsúlyt a konfliktusokra? Ilyenkor visszakérdeztem: „Amikor a fesztiválokra gondolsz, tényleg ez jut elsőre az eszedbe? Ha igen, akkor csinálj erről egy filmet – teljesen legitim nézőpont lenne az is.”

Mi viszont – különösen Attila – a fesztiválok közösségformáló, egységélményt adó, szabadságérzetet biztosító jellegét érezzük a legfontosabbnak. Ez lett a film központi üzenete, és e köré szerveződött a munkánk. A szponzorok felé is mindig olyan szinopszist prezentálunk, amelyből világosak a fő vezérfonalak. Ha van értékközösség, értékazonosság, akkor sokkal könnyebben és nyugodtabban mondhatnak igent egy ilyen kollaborációra.

Lovasi András a Fesztiválországban

Hogyan oszlott meg a finanszírozás a pályázati támogatások és a szponzoráció között?

Pályázati támogatás egyáltalán nem volt. A finanszírozás szponzori pénzből, önrészből és a Juno11 koprodukciós hozzájárulásából állt össze. A filmet a másik cégünk, a Halluci-Nation Kft. gyártotta, a Juno11 koproducerként vett részt, illetve igénybe vettük a harminc százalékos taokedvezményt is.

Emellett a rengeteg szívességnek köszönhetően nem kellett helyszínt bérelnünk, a fesztiválokon nem volt szükségünk behajtási engedélyekre, nem kellett jegyeket vásárolnunk, és a szereplők sem kaptak díjazást. Ezek a szívesség-alapú tételek különösen sokat emelnek az értéken. A forgalmazásnál is nagyrészt önrészből finanszíroztuk a kampányt. Országos kampányt nyilván nem lehet csak ebből megvalósítani, ezért tudatosan, már a kezdetektől bevontuk a márkákat. 2025 júniusától kezdtük a kommunikációt, augusztusban és szeptemberben is aktívak voltak, és október közepéig tart egy előre megtervezett stratégia és időzítés alapján a közös kampány.

A hozzájárulások széles skálán mozogtak: voltak nagy felajánlások, mint a budapesti Combino villamosokon futó hirdetések, és apróbbak is, például a közreműködő fesztiválok által felajánlott ’26-os bérletek és mörcsök a nyereményjátékokhoz. Ezek együtt lehetővé tették, hogy a kampány sokkal nagyobb volumenű legyen annál, mint amennyi tényleges „hard cash” a rendelkezésünkre állt.

Sisi a filmben

Mi volt a legpozitívabb élmény a Fesztiválország kapcsán az ön számára?

Az egész projekt rendkívül pozitív élmény. Egy másik, hatalmas munkából érkeztem: a Véletlenül írtam egy könyvet vezető producereként és forgalmazójaként dolgoztam. A film készítése rendkívül nagyléptékű, fárasztó és hosszú projekt volt – még ma sem zártunk le teljesen. A Fesztiválország pedig szabad szellemiségű, elvárásoktól mentes munka volt, élén egy rendkívül rugalmas, jó fej rendezővel, Attilával. Egy kisbuszba befértünk, és az egész Juno-csapat végigfesztiválozta a nyarat – igazi ajándék volt, feltöltött mindannyiunkat. Jó élmény minden szempontból: reménykeltő, pozitív, könnyű. Sokszor mondom, hogy igazi örömtánc volt – egyértelműen mindenki ugyanabba az irányba nézett.

Persze a nagy márkák esetében a kommunikáció több türelmet igényelt, hiszen a marketing- és kommunikációs osztályok rengeteg egyéb feladatot is kezelnek. Ezért különösen hálás vagyok a kolléganőmnek, Nagy Zsófiának, aki a film gyártásvezetőjeként dolgozott, majd a forgatás után átvette a szponzori kapcsolattartói szerepet is. Az elmúlt évben végtelen türelemmel és kitartással dolgozott. Nagyon érdekes volt látni, mennyi alázat, tudatosság és következetesség kell ahhoz, hogy a márkákkal való megállapodások tényleg megköttessenek. Végül minden, amit egymásnak ígértünk, teljesült – mindkét oldalról. Izgalmas kaland volt, de egyben teljes embert kívánó feladatkör is.

Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a filmben

És a legnagyobb nehézség?

Sajnos nem minden fenékig tejfel. A szeptember közepi nyitóhétvégénk – ami egy film utóéletét tekintve élet-halál-kérdés – borzasztóan sikerült. Valószínűleg a négynapos, nyárias időjárás (28 fok, ragyogó napsütés) vitte el a közönséget: koncertekre, szabadtéri programokra, nem pedig moziba mentek. Ez minden filmet érintett, de minket különösen, hiszen a célközönségünk éppen az élménykereső fesztiválrajongók tábora. Kiderült, hogy nemcsak az idei év, hanem bizonyos mozik szerint 2007 óta a legrosszabb mozis hétvége volt – ez tehát pech és hatalmas sokk volt. Producerként és forgalmazóként is arcul csapja az embert egy ilyen start, hiszen a mozik a nyitóhétvége alapján rakják műsorra a filmet a következő héten. Rögtön átéreztem, milyen lehet fesztiválszervezőként egy esős hétvége után a telefonon nézni a mínuszokat, miközben mindenki gratulál. Ugyanezt éltük át: akik megnézték a filmet, nagyon pozitívan reagáltak – és ez rengeteget számít. Nem adjuk fel könnyen, ebből is ki fogjuk hozni a maximumot. 

Részlet a filmből

Filmkészítők és -forgalmazók, ugyanakkor kívülállóként egy nagy családnak is tűnik a Juno11.

Nagyon jólesik ezt hallani. Fontos misszióm, hogy jó legyen nálunk dolgozni – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. A forgalmazói piacot ma alapvetően férfi túlsúly jellemzi, miközben egyre több nő jelenik meg producerként, gyártásvezetőként. Nálunk pedig top prioritás, hogy a kollégák jól érezzék magukat.

Sok döntést hozunk meg emberi szempontok alapján, nem pusztán üzleti megfontolásokból. Ez sokba kerül, és lehet, hogy egy klasszikusabb vonalat képviselő üzleti vezető kinevetne ezért – pedig én is ambiciózusnak tartom magam. Csak nálam erősebben működnek azok a soft-skillek, amelyeket sokszor a nőkhöz társítanak: empátia, a lelki egészség fontossága, egymás támogatása.

Ez az attitűd meghálálja magát. A bérezésünk nem a legversenyképesebb, de a fluktuáció gyakorlatilag nulla. Mindenki gyakornokként kerül hozzánk, és ösztöndíjas gyakornokból lép tovább junior pozícióba. Tíz év alatt egyetlen ember hagyta el a csapatot, aki nem ezen a szűrőn keresztül került hozzánk. Erre nagyon büszke vagyok. Egy olyan világban, ahol mindent pénzben mérünk, jó érzés bizonyítani, hogy ezzel a szemlélettel fenntartható, pénzügyileg is növekvő vállalkozást lehet építeni. Sőt ez a két dolog erősíti egymást. Küldetésemnek érzem, hogy megmutassam: a butikméretű, fenntartható működés is alkalmas arra, hogy családokat eltartson, és értékes közösséget teremtsen.

Nyitókép: Sümeghy Claudia (a nyitókép és a cikkben szereplő fotók forrása a Juno11)

Lásd még:

A legkisebb költségvetésből készült legnagyszabásúbb sorozat – Beszélgetés Szabó Ádámmal, a Nincs visszaút című dokumentumfilm-sorozat alkotójával

„A személyességé a jövő” – Interjú Bakonyi Alexa színművésszel, a PopUp Produkció alapítójával és kreatív producerével az Egykutya című darab és film születéséről

Hat díjat nyert Enyedi Ildikó új filmje Velencében – A legjobb feltörekvő színésznek járó elismerést és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díját is a Csendes barát kapta meg

Független filmalapot hoztak létre a BIFF szervezői – Az első Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál a Simó Sándor Alapítvánnyal közösen segíti a magyar szakembereket

„Remélem, a legfontosabb munkák még előttem állnak” – Interjú Osváth Gábor producerrel

„Nem is akartunk megoldást kínálni” – Beszélgetés Szimler Bálint rendezővel

„Olyan filmek létrejöttében szeretek részt venni, amelyeket akár tanítani is lehet” – Beszélgetés Muhi Andrással

Több független, mint állami – Tavaly először került kevesebb NFI-s, mint független nagyjátékfilm a mozikba