by Tóth László 2024. Jun 15.

Egyesítik a kultúra és a technológia erejét

– A CultTech Association nonprofit szervezet célja, hogy a kultúra pénzügyileg függetlenebb, a művészet pedig minél többek számára elérhető legyen

Az elmúlt években számos iparág átalakulásának lehettünk szemtanúi: a pénzügyi szektortól az egészségügyig, a mezőgazdaságtól az idegenforgalomig. A technológiai innováció éppúgy megváltoztatta az életünket, ahogy a munkánkat. A változásból egyetlen terület, így a kultúra világa sem maradhatott ki. Ennek ékes példája a bécsi központú CultTech Association nonprofit szervezet, amelynek célkitűzése, hogy lehetővé tegye az alkotók és fogyasztók számára a kultúrához való széles körű hozzáférést, ezáltal akár új gazdasági modellek kialakulását.

A koronavírus-járvány, majd az azt követő válság rendkívül negatív hatással volt a világgazdaságra, különösen egyes iparágakra, de a munkavégzésre és a munkahelyek megtartásának kérdésére is. Amíg az edukációval és az egészségügyi technológiával foglalkozó vállalkozások, startupok a válsághelyzet nyerteseiként tekinthetnek magukra, hiszen az ezeken a területeken megszülető ötletekre, innovatív megoldásokra igen nagy kereslet mutatkozik szerte a világon, és ez látszik a befektetők, illetve a felvásárlók számában is, addig talán kevesebb szó esik a kultúra területéről, amelynek mind több szereplője keresi a lehetséges jövőbeni irányokat.

fotó: CultTechfotó: CultTech

Nagy ötletekbe nagy pénzt fektetnek

Az egyik olyan szervezet, amely szenvedélyesen támogatja a fiatal, kulturális területen működő vállalkozások növekedését, a bécsi központú CultTech Association (cult és tech, azaz kultúra és technológia) nevű nonprofit vállalkozás, amelynek célkitűzése nem más, mint lehetővé tenni az alkotók és a kultúrafogyasztók számára a kultúrához való minél szélesebb körű hozzáférést, ezáltal előmozdítva az új gazdasági modellek kialakulását is. Mindezt úgy, hogy a csapat tagjai azt a két területet hozzák közelebb egymáshoz, amelyhez talán a legjobban értenek: a kultúráét és a technológiáét. Ahogy azt víziójukban is megfogalmazták, olyan világ megalkotására törekednek, ahol a kultúra pénzügyileg függetlenebb, ezáltal az emberek egyformán hozzáférhetnek ahhoz, így gazdagítva vele az életüket.

A kezdetektől egy globális közösség felépítésére törekedtek, és ehhez nem is találhattak volna jobb helyet Bécsnél, amelynek gazdag kultúrája, művészettörténete és innovációra való nyitottsága erőteljes kombinációt alkot. Nagy ötletekbe szeretnének nagy pénzt fektetni, mert – ahogyan azt Dmitrij Aksenov befektető, technológiai vállalkozó, a CultTech Association alapítója mondja – a CultTech startupok ugyanolyan rendkívüli potenciállal bírnak, mint a fintech startupok az utóbbi években. Ezért is hozták létre 2021-ben a Female Foundersszel (2016-ban Bécsben alapított női üzleti közösség) együttműködve a CultTech Acceleratort, amelynek programjára már több mint háromszázan jelentkeztek, és több vállalkozást már ki is választottak. Ezek egyike az Enote nevű zenetechnológiai startup volt, amely a mesterséges intelligencia segítségével több évszázados írott zenét alakít át digitális szabványokká megbízható, rugalmas és hozzáférhető módon. Az Enote könyvtárában mára már több ezer művet találhatunk a barokktól a késő romantika korszakáig.

Említést érdemel a United Arts Arena (UAA) nevű globális platform is, amely a világon elsőként biztosít lehetőséget a művészek számára, hogy élő művészeti „csatákat” vívjanak egymással a digitális térben egyedi, nem kézzel fogható digitális tárgyakon (NFT-ken) keresztül. A csatákat, amelyek során kiderül, melyik művészcsapat teljesítménye mozgatja meg jobban a közönséget, a Twitchen, a LinkedInen és a Discordon keresztül is közvetítik, ráadásul ingyen.

Szintén a CultTech Association akcelerációs programjának és támogatásának köszönhetően valósulhatott meg Tara Wanda Merrigan és Alexandre Paris álma, akik 2022-ben alapították meg a Proofchecket, amely a lektorálás folyamatát hivatott megkönnyíteni. A mesterségesintelligencia-alapú alkalmazás automatikusan észleli az elírásokat és egyéb hibákat a különböző dokumentumokban, a könyvektől és folyóiratoktól kezdve a tudományos cikkeken át a jelentésekig.

fotó: CultTechfotó: CultTech

A startupok adománygyűjtési szükségleteire összpontosítanak

Mint azt Dmitrij Aksenov elmondta, kiváló minőségű és jelenleg még ingyenes programot biztosítanak a CultTech startupok számára, amely elsősorban a sajátos (adománygyűjtési) szükségleteikre összpontosít. A szakértők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy együttes erővel közelebb hozzák egymáshoz a kezdő vállalkozásokat, a befektetőket, valamint az érdekelt feleket, köztük a főbb kulturális szereplőket. Maga a program, amely három hónapig tart és évente kétszer zajlik, három tematikus blokkból áll. Az első az adománygyűjtés lehetséges módjaira, az üzlet, a csapat és a befektetői kapcsolatok építésére és a pénzügyi tervezésre koncentrál. Az első befektetői bemutatókra és találkozókra is ebben az időszakban kerül sor. A második blokkban a startup alapítójának személyes fejlődésére, vezetői képességeinek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Ennek megfelelően szerepet kap a mentális egészség témaköre, a hatékony időbeosztás fontossága és a konfliktuskezelés. A program harmadik részében a már bevált üzleti modellek képviselőivel ismerkedhetnek meg.

Kik pályázhatnak? A programot a CultTech az induló vállalkozások számára biztosítja az úgynevezett MVP szakaszban (minimum viable product: a legkorábban használható, életképes prototípust jelenti). A CultTech csapata arra törekszik, hogy az adott startup minél hamarabb piacra vihesse a termékét vagy a szolgáltatását. A legfontosabb számukra, hogy minél előbb kiderüljön, az innováció valóban értéket teremt-e a felhasználók számára, és ha igen, milyen irányba fejlődhetne tovább.

A kultúrát az emberiség jövője kulcsfontosságú tényezőjének tekintik

A CultTech tehát a kultúra területének a technológia segítségével történő bővítéséről szól. Egy vízióról. Megvalósításában nélkülözhetetlenek a vállalkozás szakemberei, akiknek változatos motivációi túlnyúlnak az üzleti és szellemi kihívásokon. „Csapatunk változatos szakmai hátterű, vannak közöttünk zenészek, matematikusok, informatikusok, kulturális újságírók, befektetők, fotósok és üzletemberek is. Egyedülálló hajtóerőnk az, hogy a technológia és a kultúra élvonalában maradva hatást gyakoroljunk a világra az általunk kidolgozott projekteken keresztül: összekapcsoljuk a kultúra és a technológia területének rajongóit, segítjük az induló vállalkozásokat, támogatjuk a kulturális eseményeket, valamint elősegítjük a párbeszédet az érdekelt felek között” – mondja Pavel Yablonskiy, a CultTech Association kommunikációs specialistája.

Ezenkívül minden csapattagnak megvan a maga személyes története is, amely magyarázza a kötődését és elkötelezettségét. Mindannyian a CultTech egy-egy fontos elemei kívánnak lenni, akik együttes erővel dolgoznak azon, hogy a kultúrát új magaslatokba emeljék. Ahogy a CultTech Egyesület alapítója, Dmitrij Aksenov mondja: „A feladat egy stratégiai kurzus létrehozása annak megismerésében, hogyan válhat a technológia szuperproduktívvá a magaskultúra érdekében.”

A szervezet hamarosan elindítja idei évi programját, amely immár az ötödik lesz a sorban. Ráadásul az akcelerációs tevékenységükön túl létrehoztak egy kockázati tőkealapot is New Renaissance Ventures néven, valamint egy startup stúdiót a belső ötleteik fejlesztésére. Emellett szorosan együttműködnek és közös díjat alapítottak az 1979 óta fennálló linz-i tudományos-művészeti fesztivállal, az Ars Electronicával is. Említést érdemel weboldaluk CultTech.Media rovata is, ahol a technológia, a kultúra és a művészetek legfontosabb híreiről értesülhetnek az érdeklődök.

Ami pedig 2024-et illeti, az újdonság egy fesztiválszerű rendezvény lesz, ahol lehetőség nyílik a CultTech nagyobb léptékű megünnepelésére, természetesen üzleti célú foglalkozásokkal és tartalmas kulturális programmal kiegészítve, hiszen a céljukat soha nem tévesztik szem elől: lehetővé tenni, hogy az alkotók és a befogadók minél szélesebb körben hozzáférjenek a kultúrához.

Nyitókép: A 2023-as Ars Electronica nyertese, az Art Meets App csapata (fotó: CultTech)

Lásd még:

„Ha megvettünk valakitől egy képet, sosem az lebegett a szemünk előtt, hogy ezen majd egyszer mennyit kereshetünk” – Interjú dr. Baranyai Z. Zoltánnal, az Oppenheim Ügyvédi Iroda bécsi tagirodájának vezetőjével

Feltörekvő kortárs művészek a Vienna Insurance Group művészeti gyűjteményében – Az osztrák biztosítótársaság –  képzőművészeti gyűjteménye folyamatos bővítésén túl – zenekart is támogat, és építészeti tematikájú kiállításokat rendez.

 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!