by Sinkovicz Anita 2019. May 14.

Életöröm, ima, útkeresés

Bemutatkozik a Wigama Lekko

Egy sikeres színész és egy népszerű zenész együttműködéséből született meg a hamarosan bemutatkozó Wigama Lekko. A Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert által megálmodott zenekar szenvedélyes, egyedi hangzásokkal kísérletezik dalaiban és különböző emberi történeteket elevenít meg. Kritikus gondolkodásmód jellemzi a nemsokára megjelenő lemezük összes számát, sablonoktól mentes dalszövegeiket pedig már most imádja a közönség. Debütáló lemezük számait 2019. április 20-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban már most imádják a hallgatók.

Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert a Kiválóságok Klubjában találkoztak először. Azóta már több színházi és könnyűzenei projekten dolgoztak együtt, többek között közös koncertet adtak a Café Budapest Fesztiválon és mindketten állandó fellépői a Cseh Tamás estnek. Munkáik során világossá vált, hogy mind emberileg, mind művészileg hasonlóan gondolkodnak. Dániel színész, de régóta vonzotta már a zenei pálya is, Róbert pedig zenész és előadóművész, mindketten a szakma és a közönség által is elismert művészek. 2018-ra érett meg bennük az elhatározás, hogy dalszerzőpárosként, közös zenekarral mutatkozzanak be egy szélesebb rétegnek. A fiatal színész a szerzői feladatokon túl énekesként, Róbert pedig gitárosként működik közre. A zenekar tagja továbbá Szabó Árpád, hegedűs, Fehérvári Attila, basszusgitáros és Nádor Dávid, ütőhangszeres. A művészek munkásságukat egybefonva közös értékeik alapján alkotnak valami egyedit és maradandót.

A névválasztás minden zenekar legnagyobb dilemmája. Rengeteg lehetőséget számba vettek, azonban nem találták meg azt az egy szót, ami az összes tulajdonságukat egybefoglalná és kizárólag őket jellemezné. Így esett a választásuk végül egy nem létező kifejezésre, a Wigama Lekkora. Elképzelésük szerint a név a zenekar és a közönség interakciója által nyer értelmet, hiszen a képviselt értékek és művészeti minőség, valamint a hallgatók érzelmei ruházzák majd fel jelentéssel az eddig ismeretlen elnevezést. Már csak ebből is következtethetünk arra az egyediségre és kreativitásra, amelyről számaik is tanúbizonyságot tesznek.

Első daluk Otthon.Budapest címmel jelent meg 2018. szeptember 1-jén, amelyhez videóklipet is készítettek. A dal azontúl, hogy budapesti lelkületével és sablonmentes szövegével tiszteleg a főváros előtt, nem feledkezik meg annak hibáiról sem. A jól ismert idealizált Budapest-életérzés megteremtése mellett érzékeltetik a város árnyoldalait is, és kritikusan szemlélik azt a környezetet, amelyben élnek. Ez a gondolkodásmód az összes dalukra jellemző. Jelenleg három további számuk érhető el, a Nincsen baj!, a Képkeret és a Karma dal. Szövegeikhez ihletet az emberi történetekben rejlő dühből, a keresésből, az imából és az életörömből merítenek, zenéjükben pedig a folk és az indie rock elemei keverednek. Szenvedélyes dalaikat saját élményeik ihletik és egy adott állapotot, nézőpontot közvetítenek. Feladatuk, hogy ezt az állapotot megörökítve rezonáljanak a hallgatókkal és közösséget teremtsenek, viszont nem céluk konkrétumokat, végső igazságokat megfogalmazni.

2018 nyarán első akusztikus koncertturnéjuk alkalmával több fesztiválon és vidéki helyszínen is megfordultak. A közönség mindenhol pozitívan fogadta őket, a visszajelzések alapján a dalszövegek érintették meg leginkább a hallgatóságot. A zenekar jelenleg folyamatosan próbál és új dalok készítésével van elfoglalva, amelyeket legelőször 2019. április 20-án hallhat a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncertjük alkalmával.

Ha további információra kíváncsi a Wigama Lekko zenekarral kapcsolatban, látogasson el a Facebook-oldalukra.

Fotó: Sin Olivér

Megjelent: 2019. április

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!