
Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon
A következő három évben Budapest – Hollandia kiemelt kulturális partnereként – a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz.
Sorban érkeznek majd a programok a klasszikus képzőművészettől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a világszínvonalú popzenéig és a jazzig. A folyamatosan frissülő információkat a dutchculture.hu oldalon követhetik az érdeklődők.
A nemzetközi gyermekvonat akciótól, a még tartó Bosch-kiállításon át az Irodalom éjszakájáig és a Holland Nemzeti Balett Junior Társulatának bemutatójáig számos holland kötődésű kulturális esemény mutatkozott be a közelmúltban Budapesten, a holland–magyar kulturális együttműködés keretében. Az elkövetkező években pedig a Holland Nagykövetség szándéka szerint még több ilyen programra számíthatunk.
Désirée Bonis (forrás: rijksoverheid.nl)
„A Hollandia és Magyarország közötti kulturális együttműködés több évszázados múltra tekint vissza, amely most még intenzívebbé vált” – mondta Désirée Bonis holland nagykövet. „Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet majd felfedezni” – tette hozzá. Désirée Bonis elmondta, hogy a sorozat egyik legfontosabb állomása a még látható Bosch-kiállítás. „Ez a legnagyobb Bosch-kiállítás, ami valaha volt Közép-Európában, kihagyhatatlan élmény” – fogalmazott, továbbá kiemelte, hogy a követség magyar fesztiválokkal is kooperált. A közönség számára olyan kortárs művészekről is kiderül, hogy hollandok, akikről ez nem volt egyértelmű. Ilyen például a DJ-világranglista jelenlegi második helyezettje, Martin Garrix és a szintén a világ élbolyához tartozó Tiësto.
Jozef Van Wissem (forrás: Instagram)
A gazdag programsorozatban sor kerül Jozef Van Wissem holland minimalista zeneszerző lemezbemutatójára. A művész a 2013-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte A legjobb filmzene díját a Jim Jarmusch által rendezett Halhatatlan szeretők című film zenéjéért.
Az elektronikus zene kimagasló előadóival is büszkélkedhet Hollandia. Franky Rizardo, Martin Garrix, Moksi, Reinier Zonneveld, Yellow Claw ezúttal a Balaton Sound sztárfellépői lesznek. Augusztus elején jelentkezik a Great Yonder, egy mesebeli helyszínen, Bedepusztán zajló rendezvény, ahol a művészek szabadon alkothatnak, és ahol a vendégek élvezhetik a természetet és inspiráló előadók felolvasásait.
Jaap Scholten író, aki a Great Yonder vendége lesz (forrás: Facebook)
Azt követően jön majd a Building Bridge Festival, megnézhetjük Hans van der Meer fotográfus kiállítását, lesz holland jazzhétvége és holland írók is bemutatkoznak az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében – hogy csak néhányat említsük a 2022-es év programjai közül.
Great Yonder (forrás: Facebook)
A három éven át tartó grandiózus sorozat összes állomásáról folyamatosan szerezhetünk információt az Instagramon, ehhez érdemes követni a @dutchculture_hu profilt, valamint a www.dutchculture.hu weboldalon, amely egy helyen mutatja be, milyen izgalmas programokat kínál a Holland Nagykövetség.
Nyitókép: Hieronymus Bosch alkotása
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!