by Nagy Zsófia 2021. szept 22.

„Ez most biztonságos kísérletezési terület a nézőknek”

Interjú a KV Társulat vezetőivel, Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztinával

Két erős nő, akik egy lenyűgöző független társulatot vezetnek 2007 óta. A színházi mecenatúra jövőjével kapcsolatban derűlátóak, különösképp örülnének annak, ha az üzleti és a kulturális szféra között létrejöhetne olyan együttműködés, amelynek keretében vezető nők támogatnák egymást. A napokban zajló eSzínház Fesztivál apropóján beszélgettünk színházról, előadásokról és mecenatúráról.

Kérem, meséljenek a darabról, amit az eSzínház Fesztiválon láthatunk a társulattól!

Száger Zsuzsanna: Terike & Irén az előadás címe, az alcíme: Budapesti Road Movie. Markó Róbert írta a darabot Enyedi Éva dramaturg és a KV Társulat segítségével egy valós, 2016 nyarán megjelent újságcikk alapján. A történet két idős nőről szól, akik magukat NAV-ellenőrnek kiadva adóellenőrzést végeznek egy belvárosi fodrászszalonban, és mindenféle visszásságokat állapítanak meg, majd közlik, hogy nagy büntetésekre lehet számítani, de eltekintenek tőle, ha kapnak póthajat.

Ehhez tartozik egy kis történet, ami még élettel telibbé teszi a darabot. Már szinte készen állt az előadás, amikor a főpróbahéten a premierhez közeledve megkaptuk a parókákat. Az egyik paróka hosszú volt, az viszont sehogy sem stimmelt, hogy Terikének eleve hosszú legyen a haja, ezért úgy döntöttünk, hogy megigazíttatjuk kicsit. Kaptunk egy címet a parókaboltban egy fodrászathoz, ahol segíteni tudnak nekünk. Bementem a szalonba, és elkezdtem magyarázni a fodrásznőnek, hogy egy olyan színházi előadáshoz kell a paróka, ami egy megtörtént eseményt dolgoz fel. Láttam, hogy a fodrásznő vörösödik, aztán elkezdett röhögni, majd egyszer csak kinyögte, hogy ez az ő szalonjuk volt, és éppen vele történt meg az eset. A kezdeti sokkot követően nagyon kedves és közvetlen volt velünk, mesélt adalékokat a történethez, végül az előadást is eljött megnézni.

Hogyan viszonyulnak az előadás online közvetítéséhez?

Urbanovits Krisztina: Szerintem most új korszak kezdődik, nem lehet már úgy folytatni, ahogy abbahagytuk. Egészen biztos vagyok abban, hogy ezeknek az online platformoknak nagy szerepe lesz a jövőben, akár tetszik, akár nem. Engem van, ami elborzaszt ebben, mivel az én szívemben az élő színház van magasan az első helyen, de muszáj tudomásul venni, hogy nagyon megváltozott a világ. Ha az a kérdés, hogy tudunk-e egyáltalán létezni, akkor az online óriási és még messze kiaknázatlan lehetőség. Nagyon nagy plusz, hogy így a külföldön élő magyarok és a vidéki emberek is meg tudják nézni otthonról az előadásainkat.

Mit gondolnak, az online színházi fesztiváloknak lehet jövőjük?

U.K.: Biztos vagyok benne, hogy lesz. Szerintem nagyszerű, hogy ez elindult, mi különösen boldogok vagyunk, hogy bekerülhetett az egyik előadásunk a fesztivál programjába. Bátor kezdeményezésnek érzem.

Sz.Zs.: Van egy előadásunk, a Médeia, amit a Trafóban játszottunk, és amit meghívtak Brnoba, a THEATRE WORLD Nemzetközi Színházi Fesztiválra 2020 tavaszán. Iszonyatosan boldogok voltunk, de végül az első hullám teljesen elsöpörte a rendezvényt. Idén is elsöpörte volna, de úgy döntöttek a szervezők, hogy online megtartják a fesztivált. Mivel úgy terveztük, hogy élőben adjuk elő a Médeiát, nem volt felhőtlen a boldogságunk. Az eSzínház Fesztivált viszont eleve ezekkel a feltételekkel hirdették meg.

U.K.: Épp ezért nem csalódásként éljük meg az online közvetítést, hiszen eleve annak szántuk.

Milyen hatást várnak a fesztiváltól?

Sz.Zs.: Például azt, hogy új közönségekkel fog összekötni, és esetleg olyan nézők is megnézik az előadásunkat, akikre nem számítanánk első körben. Budapesten nagyon markánsan kezd körvonalazódni, hogy a független színházat kik nézik, és kik azok, akik a hagyományosabb színházakba szeretnek járni. Arra számítok, hogy itt a cím és a történet alapján most olyan nézők is kedvet kapnak és megnézik, milyen egy független társulat, akik amúgy kőszínházat részesítik előnyben.

U.K.: Én is arra gondoltam, hogy ez most egy nagyon biztonságos kísérletezési terület a nézőknek a független társulatokkal. Megnézik otthon, hogy milyen ez, és aztán lehet, hogy végül megszeretik. Nem kell azt gondolni, hogy a független színház csak valami fiataloknak szóló, radikális, kísérletező dolog lehet.

Átevezve a művészettámogatás témájára: hogyan viszonyulnak a színházi mecenatúrához és szponzorációhoz?

Sz.Zs.: Az üzleti alapon működő vállalkozások általában sajnos inkább kőszínházakat támogatnak. Ezek egyébként szerintem nagyon jó dolgok, ha jó ízléssel, jó üzenettel és egy kölcsönös kémiával dolgozik együtt a vállalat és a színház. Boldog lennék, ha például olyan elismert cégek, amelyeknek erős női vezetőségük van, a kultúrában női társulatokat támogatnának. Ez csodálatos üzenet lehetne, egy ilyen együttműködéssel érzékenyíthetnénk a társadalmat az erős nők támogatására, bátorítására.

Mi lehet az oka annak, hogy a független társulatoknak kevesebb figyelem jut művészettámogatás szempontjából?

U.K.: A probléma az, hogy ami a független kezdeményezéseket illeti, rossz állapotban van a mecenatúra, és ennek egyértelműen az az oka, hogy a tao-pénzeket megvonták a kulturális területtől. Az amerikai modell például nagyon tiszta, ott nincsenek pályázatok, tehát sokkal sanyarúbb a helyzet, viszont – az adójóváírások miatt – irgalmatlan nagy a mecenatúra. Ott a donációnak olyan száz évre visszamenő hagyománya van, ami szerintem példaértékű. Magyarországon sajnos jelenleg olyan a közhangulat, hogy a gazdagsággal és a jómóddal nem a kulturáltság jár együtt, nem az a menő.

Hogyan lehetne elérni Magyarországon, hogy az amerikai modellhez hasonlóan megerősödjön a donáció és a mecenatúra hagyománya?

U.K.: Úgy tűnik, ezt most csak alulról jövő kezdeményezésként tudjuk elérni, mivel olyan korszakot élünk, ami nem fogja felülről ösztönözni. És lehet, hogy ez nem is rossz, mert a társadalom, a kultúra alulról jövő, belső igényből született kezdeményezéseit a jövőben sem lehet elvenni. Amit alulról fel fogunk építeni, az olyan stabil lesz, hogy utána bármilyen rendszer jöhet, lesz a támogatásnak olyan kultúrája, ami beleivódik az emberekbe.

Nyitókép: Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina

A fotókat Kovács Juju készítette.

További információk a Terike & Irén című előadásról ITT.