
Felfelé hulló eső, elektromos papucsállatka és xenobotok
– More Than Human címen nyílt meg a Light Art Museum negyedik kiállítása
A közel negyven műalkotást bemutató tárlaton világhírű művészek látványos installációi, vetítései és immerzív alkotásai kapnak helyet. A Light Art Museum (LAM) legújabb nemzetközi válogatása nemcsak elgondolkodtat, de az emberközpontú világszemléletünket felülírva nyújthat inspiráló alternatív elképzeléseket az evolúció kezdetétől a jövővel kapcsolatos felvetésekig, a molekuláris szinttől a bolygóközi méretekig.
A More Than Human fókuszában – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – a művészet és a tudomány metszéspontjában születő munkák állnak. Lélegzetelállító látványt nyújtó művek, amelyek hátterében tudományos kutatások sora áll, megvalósításukhoz pedig gyakran a legfrissebb technológiai megoldásokat használják. A kiállított alkotások a világ és a létezés értelmét a szokásos emberi gondolkodást meghaladó módon, annál jóval nyitottabban és sokrétűbben kutatják. Újfajta érzékenységgel tekintenek a korábban figyelmen kívül hagyott vagy alulértékelt életformákra. Segítségükkel felfedezhetjük az emberek, növények, állatok, gombák, sőt a geológiai folyamatok közötti bonyolult kapcsolatokat. Olyan új összefüggéseket, amelyek túlmutatnak a biológia hagyományos határain, és magukban foglalják a mesterséges intelligenciát és az ember alkotta entitásokat is.
Kiss Balázs Ágoston: Szerzet no. 2 – poszt-hálózat –, 2025
A biotechnológiai kutatásoknak, a neurotechnológiának és a lágy robotikának köszönhetően az élet laboratóriumban megkonstruálható technológiai kérdéssé vált. A mindent átszövő komplex technikai rendszerek hatással vannak testünkre, viselkedésünkre, érzelmeinkre, és arra, hogy milyen módon lépünk interakcióba a környezetünkkel. Több mű hibrid együttműködéseket képzel el élőlények és mesterséges entitások között, ezzel is egyértelművé téve: ki kell bővítenünk az „élet” definícióját.
„Kivételesen büszke vagyok arra, hogy negyedik kiállításunk nem csupán rendkívül friss és látványos, de témafelvetésében, méretében, sőt a bemutatott művészek névsorát tekintve is megállná a helyét a világ bármely művészeti csúcsintézményében” – mondta Vida Szabolcs, a LAM művészeti igazgatója.
Ólafur Eliasson: Üdvözleted tükröződve (Your welcome reflected), 2003
A kiállításon a látogatók több világhírű művész alkotásával találkozhatnak. Ólafur Elíasson színes üvegkorongokból álló installációja például magát az észlelés folyamatát alakítja át, felfedve, hogyan változik a valóság megértése a mozgás és az érzéki tapasztalat révén. A többek között az építészetből, űrkutatásból, a tudományos-fantasztikus irodalomból, a biológiából és a geometriából is ihletet merítő Tomás Saraceno lézersugárral pásztázza munkájában a bonyolult pókhálórendszer rejtett architektúráját, és ezeket a törékeny, mégis ellenálló struktúrákat a fenntartható együttélés modelljeként értelmezi. Az immerzív vetítés történetének meghatározó alakjai is bekerültek a bemutatott anyagba. Anthony McCall egyik klasszikus korai munkája mellett Otto Piene 1966-ban készült installációja is látható, amellyel felszámolta a hagyományos vetítési formák kereteit.
Otto Piene: A Nap szétterjedése (The Proliferation of the Sun), 1966–1967
„Az új kiállítás világszínvonalú művészek alkotásain keresztül tárja fel a fény és a technológia mediális lehetőségeit, amelyek segíthetnek az emberi és nem emberi élet közötti határok újraértelmezésében, egyúttal a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszik azokat a kortárs művészeti és tudományos diskurzusokat, amelyek az ökológiai válság és a mesterséges intelligencia korában alapvetően átformálják gondolkodásunkat civilizációnk jövőjéről” – vélekedik Szalai Borbála, a kiállítás társkurátora.
A több mint kétezer négyzetméteres tárlaton új szemszögből csodálkozhatunk rá arra a komplex ökoszisztémára, amelynek mindannyian részei vagyunk, és mindez arra sarkallhat, hogy igyekezzünk megtalálni a mindenki számára egyenlő esélyeket teremtő egyensúlyi állapotot. Andrea Shin Ling – a 2025. évi Velencei Építészeti Biennálén hatalmas sikerrel debütált – installációjában az ősi cianobaktériumokkal, a Föld oxigénjét évmilliárdokkal ezelőtt létrehozó organizmusokkal működik együtt olyan struktúrák építésében, amelyek aktívan vesznek részt az üvegházhatás leküzdésében. Jennifer Allora és Guillermo Calzadilla olyan veszélyeztetett Puerto Ricó-i papagájok panaszainak adnak hangot, amelyek az ember földön kívüli intelligencia utáni kutatásának árnyékában élnek. Ezzel megkérdőjelezik, hogy miért fontos extragalaktikus üzenetek után vadászni, miközben figyelmen kívül hagyjuk a kihalás veszélyével szembenéző helyi fajokat. Wim van Egmond mikroszkopikus univerzumaitól, Jakob Kudsk Steensen időszakosan megjelenő sivatagi tavakat megidéző interaktív vetítéséig, ezek a művek kiterjesztik észlelési tudatosságunkat annak érdekében, hogy képesek legyünk észrevenni az emberi érzékelés számára jellemzően láthatatlan léptékű életeket.
Üveges Mónika: Visceral Rhythm
„Az itt látható anyag az esztétikai és érzéki élmények mellett elgondolkodtató alternatívákat is kínál azzal a haszonelvű, antropocentrikus felfogással szemben, amely a rendszerváltás óta a kelet-európai társadalmak fejlődését is formálta, és amely ma – a klímaváltozás, a természeti környezet globális elszennyeződése és a biodiverzitás veszélyes mértékű csökkenése miatt – sürgős újragondolásra szorul. A budapesti bemutató így egyszerre lokális és globális jelentőségű kulturális eseménnyé válhat” – mondja Bencsik Barnabás, a kiállítás társkurátora.
Vicsek Viktor, Rodrigo Guzman: Saeculum, 2025
Kiállító művészek:
Jennifer Allora & Guillermo Calzadilla, Yasuhiro Chida, Mat Collishaw, Wim van Egmond, Ólafur Elíasson, fuse*, Kiss Balázs Ágoston, Kitty Kraus, MAEID — Büro für Architektur & Transmediale Kunst (Daniela Mitterberger, Tiziano Derme), Paula Malinowska, Guillaume Marmin, Mátrai Erik, media.tribe, Anthony McCall, Jonny Niesche & Mark Pritchard, Katja Novitskova, NONOTAK, Tony Oursler, Harrison Pearce, Otto Piene, Sébastien Robert & Mark IJzerman, Pamela Rosenkranz, Tomás Saraceno, Mona Schulzek, Andrea Shin Ling, Jakob Kudsk Steensen, Rhoda Ting & Mikkel Bojesen, Üveges Mónika, Nick Verstand, Vicsek Viktor & Rodrigo Guzman, Laure Vigna, Martin Walde, Xenorama – Studio for audiovisual art, 00 Zhang.
Kurátorok: Bencsik Barnabás, Szalai Borbála
Helyszín: Light Art Museum Budapest, 1054 Budapest, Hold utca 13.
További információ és jegyvásárlás ITT.
A nyitóképen a fuse*: Mimicry című alkotása (a nyitóképeket és a cikkben szereplő fotókat Bíró Dávid készítette, forrás: Light Art Museum Budapest)
Lásd még:
Több fényt! – Beszélgetés L. Laki Lászlóval, a Light Art Museum Budapest társalapítójával és Vida Szabolcs művészeti vezetővel
A fény forradalma – Budapesten nyílt meg a világ legnagyobb fényművészeti múzeuma
A jövő szórakozása már elérhető – Eddig nem látott audovizuális élményt kínál a Westendben nyílt PIXIM
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!