Festmények, újra szabadlábon

Különleges új múzeum nyitotta meg kapuit 2023 októberében Barcelonában: a Museu de l’Art Prohibit, azaz a Betiltott Művészet Múzeuma. Az új magánmúzeum sajátos profilja bel- és külföldön egyaránt gyorsan felkeltette a figyelmet, amiben a kitűnő időzítés is szerepet játszott.

Az utóbbi években ugyanis, ha zömmel más okokból is, mint korábban, de újra felerősödtek olyan hangok, amik különböző művek eltávolítását követelik a kiállítótermekből. Mindenképpen tanulságos tehát megismerkedni olyan munkákkal, amiket valamilyen okból korábban leparancsoltak a falakról – és még inkább megismerni a tiltás okait, elgondolkodni indokoltságukról és időtállóságukról. Ebben segít az új, a maga műfajában egyedülálló intézmény, melyet egy hatvanhét éves katalán újságíró-üzletember, Tatxo Benet alapított és tart fenn.

Tatxo Benet, a múzeum alapítója Rosa Rodrigo igazgatóval

A jogot és informatikát tanult Benet egy helyi lap újságírójaként kezdte pályáját, később több neves kiadványnál és különböző tv-csatornáknál dolgozott, egyik alapítója volt a TV3 Televisió de Catalunyának, illetve a Mediapro csoportnak. Néhány éve a könyvbizniszbe is belevágott, amikor átvette Barcelona egyik legendás, a katalán nyelvű irodalomra szakosodott könyvkereskedését, az Onát, de ő áll számos más kulturális projekt mögött is.

Műgyűjtéssel csak néhány éve, 2018-ban kezdett komolyabban foglalkozni. A legfontosabb impulzust ehhez a nagy madridi nemzetközi kortárs vásáron, az ARCO-n tett látogatása adta. Itt vásárolta meg a társadalomkritikus performanszairól és installációiról ismert Santiago Sierra spanyol képzőművész Politikai bebörtönzöttek a mai Spanyolországban című fotósorozatát, amire sokan a vásár botrányköveként tekintettek. A sorozatban ugyanis a katalóniai közélet és kultúra ismert alakjainak kipixelezett arcai szerepelnek, köztük annak a Carles Puigdemontnak a portréja, aki 2016-2017 között a katalán kormány elnöke volt egy olyan pártszövetség élén, mely Katalónia Spanyolországtól való elszakadását tűzte zászlajára. A spanyol kormány ezért elmozdította funkciójából, több politikustársával egyetemben eljárást indított vele szemben, majd, miután letartóztatásától tartva Belgiumba szökött, nemzetközi körözést adott ki ellene. Vélhető, hogy az őt is megörökítő, Benet által megvásárolt sorozatot főként ezért távolíttatták el a jónevű Galería Helga de Alvear standjáról.

Ai Weiwei: Filippo Strozzi LEGO-ból, 2016, kompozíció LEGO elemekből, 152 x 152,7 cm

A történteket Benet „az elfogadhatatlan cenzúra aktusaként” értelmezte, és ekkor határozta el, hogy gyűjtésének fókuszában a cenzúrának vagy a diszkrimináció egyéb formáinak kitett alkotások lesznek. „Azért akartam megvenni a sorozatot – mondta egy interjúban –, mert az pontosan tükröz egy olyan szituációt, amiben sokan egyetértenek valamivel, mások pedig nem. Ha cenzúra van, két dolog történik: megnyirbálják a művészi szabadságot, ugyanakkor korlátozódik az emberek szabadsága is, hogy interakcióba lépjenek az adott művel”. Ezért szívesen kölcsönadta Santiago Sierra festményét kiállításokra; a mű azóta már több mint harminc helyen volt látható, előbb Katalóniában, később az ország más régióiban és külföldön is. És Benetnek ugyanez a célja a néhány év alatt több mint kétszáz darabosra bővült és immár saját múzeumában bemutatott, „Cenzúrázva” címet viselő gyűjteményével is: újra mindenki számára hozzáférhetővé tenni azokat a műveket, amik egyszer már láthatóak voltak, de aztán valakik, valahol – politikai, vallási, erkölcsi, esztétikai vagy bármilyen más indokkal – úgy döntöttek, hogy száműzik őket a raktárak mélyére, vagy súlyos – akár fizikai – támadást intéztek ellenük.

A múzeum egy, a XIX-XX. század fordulóján Barcelona Eixample kerületében épült, a klasszicizmus és a katalán modernizmus stílusjegyeit egyesítő palotában talált otthonra. Építésére egy bankár, Rupert Garriga-Nogués i Miranda adott megbízást, aki családjával a spanyol polgárháború kitöréséig ott is lakott. A házat Enric Sagnier tervezte, akinek neve ma nem cseng olyan ismerősen, mint néhány, ugyancsak Barcelonában működött pályatársáé, közülük is főleg Antoni Gaudié, de számos műve máig meghatározó eleme a város arculatának. Említést érdemel az épület legszebb díszei közé tartozó ólomüveg mennyezetet és ablakokat tervező Antoni Rigalt is; az ő alkotásaiban többek között a város híres koncertterme, a Palau de la Música Catalana látogatói is gyönyörködhetnek. A ma az építtetője nevét viselő Casa Garriga Nogués az elmúlt évtizedekben több intézménynek is otthont adott, legutóbb olyan alapítványoknak, melyek kiállításokat is rendeztek itt, azaz a hely már a Museu de l’Art Prohibit megnyitása előtt „bejáratottnak” számított a művészetet kedvelők körében.

Részlet a kiállításról Jani Leinonen McJesus című 2015-ös munkájával.

S bár a múzeum kiállítótere kétezer négyzetméteres, a gazdag kollekciónak egyszerre csak egy szeletét tudja bemutatni. Hogy emiatt senkit se érjen csalódás, az intézmény honlapja feltünteti, hogy az adott időben kiknek a munkáit lehet megtekinteni. A weboldalt egyébként is érdemes tanulmányozni, hiszen nemcsak részletes leírást ad a művekről, de minden esetben kiderül az is, mi volt a „bűnük”, amiért támadások kereszttüzébe kerültek.

A múzeum hívószava, a „cenzúra” nagyon csalogató; az a tény, hogy egy művet valaha betiltottak – még ha ezt sokszor sokkal finomabban fogalmazták is meg – önmagában is komoly érdeklődést generál, ráadásul a bemutatott művek alapos szemrevételezésére ösztökél, hiszen „első ránézésre” sokszor nem is világos, hogy mi akadt fenn a cenzorok szigorú rostáján. A gyűjtemény összeállításának ez a különleges kritériuma ugyanakkor azt eredményezi, hogy a látogató eklektikus kiállítást kap, ahol az egyes műveket – betiltásuk vagy visszavonásuk tényén túl – bármi más legfeljebb véletlenszerűen köti egymáshoz. Így aztán az alkotások – keletkezésük idejét, témáját, stílusát, műfaját tekintve – aligha lehetnének különbözőbbek egymástól.

Zoulikha Bouabdellah: Vörös és kék csend, 2014, installáció átalakított imaszőnyegekkel és stiletto cipőkkel, kb. 300 × 560 cm.

A munkák szerzői között Francisco Goyától kezdve Gustav Klimten, Pablo Picassón, Andy Warholon, Keith Haringen, Robert Mapplethorpe-on, Hermann Nitschén át Tania Brugueráig, Ai Weiweiig és Banksyig különböző korok blue chip alkotóit éppúgy megtaláljuk, mint olyan, nem kis részben ázsiai, afrikai, latin-amerikai művészeket, akiknek munkássága inkább csak szakmai körökben ismert. A múzeum olyan, gyorsan ikonikussá vált műveket is magáénak tudhat, mint az amerikai Andres Serrano egyik legprovokatívabb fotója, a Piss Christ, a mexikói Fabián Cháirez hazája híres forradalmárát, Emiliano Zapatát melegként ábrázoló olajképe és az ausztrál Illma Gore Make Amerika Great Again című, NFT formájában is létező pasztell-ceruza rajza, melyen a meztelen Donald Trump meglehetősen visszafogott méretű férfiassággal pózol.

Fabián Cháirez: La Revolución, 2014, olaj, vászon, 40,5 x 30 cm.

Éppen ez a sokszínűség az, amivel a kiállítás el tudja érni egyik fő célját, nevezetesen annak bemutatását, milyen gyökeresen eltérő felfogások, megközelítések tudtak az idők folyamán ürügyül szolgálni műalkotások „bebörtönzéséhez”. Ily módon a tárlat a művészet hatalmának látványos manifesztációja is, hiszen félni rendszerint attól szoktak, aminek valamilyen erőt tulajdonítanak, és aminek hatását, legalábbis a tiltó rendelkezéseket meghozók, károsnak ítélik meg. „A gyűjteményen keresztül felfedezzük, hogy nincs olyan hatalom, amivel ne lehetne szembeszállni” – hangsúlyozza Carles Guerra, a múzeum művészeti igazgatója.

A kollekció igyekszik a XVIII. századtól napjainkig bemutatni a cenzúra történetét, de a súlypont egyértelműen a XX. század második felén és napjainkon van. A gyűjteménybe kerülő alkotások kiválasztásában természetesen fontos szerepe van a művészi kvalitásnak, de a fő kritérium cenzúrázott mivoltuk vagy a bemutatásukkal szembeni elutasítás – hangsúlyozta nem egyszer Benet. Ezért kerülhettek be a kollekcióba nagynevű művészek mellett például a guantanamói fogolytáborban őrzött rabok alkotásai. A táborból szabadult foglyok ott készült munkáiból 2017-ben nyílt amerikai kiállítás heves reakciókat váltott ki, a 9/11 Emlékhely és Múzeum vezetőségének egyik tagja például paródiának nevezve utasította el a bemutatót. A tárlatra végül sor került, de az amerikai kormány a reakciók hatására úgy döntött, hogy a továbbiakban megsemmisítik a szabaduló foglyok műveit. Benet ezért úgy tekint ezekre az alkotásokra, mint amiket „ő szabadított ki.”

A Betiltott Művészet Múzeuma kedd kivételével naponta 10 és 20 óra között várja a látogatókat, a belépőjegy online 12 euróba, a helyszínen megváltva 14 euróba kerül.

Nyitókép: A múzeum központi lépcsőháza. (A kép és a cikkben szereplő fotók forrása a Betiltott Művészet Múzeuma)

Lásd még:

„A gyűjteményünkkel magunkról is akarunk beszélni” – A bilbaói székhelyű Iberdrola a világ egyik legnagyobb multinacionális villamosenergia-szolgáltató cége, amely lenyűgöző vállalati gyűjteménnyel rendelkezik

„Kulturális és művészeti projektjeink középpontjában az emberek támogatása áll” – Ingyenesen látogatható galéria, ösztöndíjprogramok és társadalmi felelősségvállalás a spanyol pénzintézet finanszírozásában

Kulturális turizmus és zarándoklat Spanyolországban – Nem csak a homokos tengerpartokért érdemes felkeresni a mediterrán országot