Harminc társulat, hét fejezet, egy ország

Harminc társulat, ikonikus helyszínek és a táncművészet minden árnyalata: Delbó Balázs rendező-operatőr új filmje, A tánc 30 árnyalata vizuális esszéfilm, hasonló még nem készült Magyarországon. Az elismert táncművészből lett filmes a bécsi Operaház, a milánói Scala után újra hazai terepen alkotott nagyszabású táncfilmet a Nemzeti Táncszínház megrendelésére.

Sikeres táncművészként, a karrierje csúcsán kezdett filmezni. Milyen út vezetett a színpadtól a táncfilmes sikerekig, és miért döntött a váltás mellett?

Alapvetően egy sérülés kényszerített döntésre. Egy nemzetközi balettversenyen sérültem meg, és bár még évekig próbáltam a pályán maradni, a műtétek sorozata után világossá vált, hogy nem tudom folytatni. Addigra már fél lábbal benne voltam a filmezésben: az Operaházban a kulisszák mögött forgattam, először csak vicces videókat, aztán premierekhez kis anyagokat. Meglepett, mennyire tetszett mindenkinek, amit készítettem.

Amikor Bécsbe szerződtem, már komolyabb kamerát is tudtam venni, és ott is folytattam a forgatást. Aztán egy régi barátom, Földi Béla, a Budapest Táncszínház igazgatója keresett meg azzal, hogy készítsek felvételt az egyik előadásukról. Ez volt az első hivatalos felkérésem, és rájöttem: piaci rést tölt be, aki táncos múlttal filmez táncot. Éreztem, hogy nemcsak kényszerű váltásról van szó, hanem lehetőségem adatik valami újat létrehozni – egy olyan területen, amit addig senki sem töltött meg szakmai tartalommal.

Delbó Balázs a kamera mögött

A táncfilm területén is a szakma élvonalába került: a Budapest Táncszínház felkérésétől egészen a milánói Scaláig vezetett az útja.

A Budapesti Táncszínház felkérése óriási lökést adott – onnantól sorra jöttek a lehetőségek. Voltak évek, amikor párhuzamosan készítettünk filmeket a Szegedi Kortárs Balettnek, a Pécsi Balettnek, a Győri Balettnek és a Magyar Táncművészeti Egyetemnek. A következő szakmai lépcső a Bécsi Operaház és a Bécsi Állami Balett volt, gyakorlatilag tizenöt éve készítek előadásaikhoz előzetest. A milánói Scala pedig ennek a folyamatnak a megkoronázása: 2020-ban felkértek a balettprodukcióik élő közvetítéseinek rendezésére, majd 2024-ben újabb szintet léptünk: a világ egyik legnagyobb táncversenye, a Dance World Cup live streamjét bízták ránk. Ez a rendezvény minden nyáron más európai városban zajlik, tíz napon keresztül, három-négy színpadon, folyamatos programmal. Hatalmas elismerés, hogy szakmailag, művészileg és technikailag is elismerik a munkánkat. Amit táncosként elkezdtünk, azt filmesként a világ legnagyobb színpadain folytathatjuk. 

Többes számban beszél a sikerről. Kivel dolgozik együtt?

A párommal, Fontányi Grétával. Ő nemcsak életem társa, hanem a legfontosabb partnerem az alkotásban is. Ő is a tánc világából érkezett, kortárs vonalon volt aktív, ezért pontosan érzi a mozdulatokat. Kiválóan vág, és ma már a kamera mögött is magabiztosan dolgozik. Mindent közösen csinálunk, és bár a végső döntés az enyém, a munkáinkban mindig ott van az ő szeme és érzékenysége is.

Delbó Balázs és Fontányi Gréta

Olyan táncfilm bemutatójára készül, amilyenhez hasonlót még nem láthattunk Magyarországon. Honnan jött az ötlet, hogy egyetlen filmben mutassa meg a magyar táncművészet virtuozitását és sokszínűségét? Mitől különleges A tánc 30 árnyalata?

Több mint húsz éve élek Ausztriában, jól ismerem az ottani táncéletet is. Szembetűnt a különbség: a szomszédos országban nem olyan széles paletta, nincsenek olyan fesztiválok, ahol minden műfaj együtt jelenne meg, és nincs Nemzeti Táncszínház sem, amely otthont adna valamennyi együttesnek. Magyarország ezzel szemben egészen különleges: a néptánc, a hivatásos folklóregyüttesek monumentális előadásai, a kortárs és modern irányzatok, a profi balettek és a neoklasszikus társulatok mind jelen vannak, a műfajok sokszor még ötvöződnek is. Ez a gazdagság európai összehasonlításban is figyelemre méltó. Ez inspirált: jó lenne mindezt egyetlen filmben megmutatni. A tánc 30 árnyalata ezért nem lineáris történet, hanem vizuális esszé, amely hét fejezeten keresztül fűzi össze a hagyományt és a kortársat, a gyökereket és a kísérletezést. Egy órában, impozáns képi világgal és ikonikus helyszínekkel szerettem volna érzékeltetni, mennyire virtuóz és sokszínű a magyar táncművészet.

Miért éppen harminc árnyalat, és mit jelentenek ezek az árnyalatok a néző számára?

A harminc árnyalat azt a harminc magyar táncegyüttest jelenti, amelyek a kamerák elé álltak. Mindegyikük más világot hozott a filmbe: más táncnyelvet, más látásmódot, más energiát. Ezek az árnyalatok együtt mutatják meg a magyar táncművészet gazdagságát. Így lesz a harminc különböző árnyalatból egyetlen nagy kompozíció, amely egyszerre tiszteletadás a hagyománynak és előretekintés a jövőbe.

Fontányi Grétával a forgatáson

Hogyan lehetett harminc társulatot egyetlen filmnyelvbe rendezni?

Minden együttes másfél-két percet kapott, saját zenével, saját kompozícióval. Ha ezeket egymás után, lineárisan mutattuk volna be, abból káosz lett volna. Szükség volt egy dramaturgiai ívre, ami összefogja ezt a sokféleséget. Ezért hét nagyobb fejezetre tagoltuk a filmet, egységekbe rendeztük a társulatokat. Az alapelvünk az volt, hogy mozdulatokon, városokon, társulatokon és koreográfiákon átívelő belső utazásra hívjuk a nézőt, ahol nincs hagyományos értelemben vett történet, sokkal inkább szárnyalást képzeltünk el, érzések, stílusok és emóciók sodrásában.

Delbó Balázs a film készítése közben

Melyek ezek a fejezetek, és mit emelnek ki a magyar táncművészetből?

A film hét fejezete nem műfaji vagy tematikus besorolás. Olyan címeket választottunk, amelyek inkább hangulatokat, impulzusokat vagy képeket idéznek meg anélkül, hogy konkrét narratívát követnénk. A fejezetcímek: Gyökerek és szárnyalás, Mozgásba öntött gondolat, Test költészete, Organikus rezgések, Jövő táncosai, Színpadon a valóság, Akadémikus formák – határfeszítés.

A hét fejezeten keresztül magyar helyszíneken és kulturális kontextusban, harminc hazai alkotó munkája tárul elénk, akik mind saját koreográfusi világukkal gazdagítják az ország táncművészetét.

A film a Nemzeti Táncszínház megbízásából készült. Mit jelentett önnek, hogy éppen ez az intézmény állt a projekt mögött, és hogyan határozta meg a munka irányát a Táncszínház szerepe?

Önmagában is erős üzenet, hogy a Nemzeti Táncszínház a film mögé állt: ez az intézmény képviseli és fogja össze a teljes magyar táncéletet. A munkakapcsolatunk nem újkeletű, hiszen a húszéves jubileumi filmjüket is én forgattam. Megtisztelő Ertl Péter igazgató bizalma, nagyon sokat jelentett, hogy ismét rám bízta egy ilyen volumenű projekt rendezését. Ezen felül Hóbor Helga, a film producere kiválóan koordinálta és fogta össze ezt a gigantikus projektet. Megemlítendő, hogy a film megvalósításában teljes mértékben szabad kezet kaptunk.

Készül a film

Az elkészült műben nemcsak a tánc, a helyszínek is hangsúlyosak.

Eleve országimázsfilmnek indult, ahol hangsúlyt kapnak hazánk ikonikus helyszínei is. Olyan tereket kerestünk, amelyek önmagukban is üzennek: történelmi múltat, kulturális súlyt, kortárs energiát hordoznak. A Budapesti helyszínek esetében az egyik fő színtér természetesen a Nemzeti Táncszínház volt. Próbáltunk minden zegében-zugában elhelyezni egy-egy együttest, sugallva, hogy a tánc a színpadról kilépve, valódi, háromdimenziós térbe kerülve új jelentéseket kap, élővé válik, és szinte belakja az épületet, mint egy lélegző organizmus.

Adta magát, hogy a Kecskeméti Balettet Kecskeméten, a Győri Balettet pedig Győrben vegyük fel, de forgattunk a Szépművészeti Múzeum Román csarnokában, a Budai Vár Lovardájában, a Kiscelli Múzeumban, a Szabadság hídon, az Operaház lépcsőházában, az Egri Várban és a miskolci Avasi kilátónál és Pécsett is. Sajnos néhány ikonikus helyszín – például a Hősök tere és a Bazilika – kimaradt a forgatásból a bérleti díjak milliós tételei miatt, de így is sikerült sokszínű, egyszerre látványos és szimbolikus képet adni az országról.

Forgatás a Nemzeti Táncszínházban

Mint említette, régóta Ausztriában élnek és dolgoznak. Látva a különbségeket, mit gondol: a munka, amit ott végeznek, Magyarországon is működőképes lenne üzleti szempontból?

Ausztriában a DelbeauFilm olyan piaci rést tölt be, ahol a művészet és a filmes nyelv találkozik: nem csupán dokumentálunk, hanem vizuálisan interpretálunk. A vállalkozásunk stabil alapokon nyugszik: kulturális intézményekkel, fesztiválokkal és művészekkel dolgozunk együtt, akik értékelik az efajta, moziszerű vizuális dramaturgiáját. Azt gondolom, ez a modell Magyarországon is abszolút releváns művészileg, üzleti szempontból viszont más típusú pozicionálást igényel. A hazai piac árérzékenyebb, és sokszor a gyors, funkcionális videók dominálnak. Ugyanakkor a kulturális szféra szereplői – a táncszínházak, az alapítványok, az országimázsprojektek – egyre nyitottabbak a magas színvonalú vizuális tartalomra.

Táncszakmai vagy filmes díjra vágyna?

Egyikre sem. A díjak túl politikaiak vagy promóciós jellegűek lettek az országban. Számomra elvesztették a jelentőségüket. Én olyan felkérésekre vágyom, mint ez a film! Nekem ez sokkal többet jelent, mint ha jövőre megkapnék valamilyen érdemkeresztet. 

-------------------------

A filmet 2025. szeptember 27-én mutatják be a Nemzeti Táncszínházban. További információ ITT.

Nyitókép: Delbó Balázs (a nyitókép és a cikkben szereplő fotókat Kaszner Nikolett készítette)

Lásd még:

Tánc – rend a Millenárison – Interjú Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával

Világsztárokkal ünnepel a Nemzeti Táncszínház – 25 éves a Budapest Táncfesztivál

A józanság végpontja az igazgató – Interjú Ertl Péterrel

A táncművészet otthona

„A titok soha nem fejthető meg” – Beszélgetés Frenák Pál táncművésszel

„A tánc éltet” – Interjú Uhrik Teodórával

„A fesztivál küldetése, hogy leképezze a hazai táncéletet” – Interjú Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával