
Harry Styles Wembley-koncertsorozata átlépte az egymilliárd fontos határt
– Az új gazdasági rekord az élményfogyasztás térnyerését mutatja
Ma adja utolsó koncertjét Harry Styles a londoni Wembley Stadionban, ahol 2026. június 12-től tizenkét teltházas estét töltött a Together, Together turné részeként. A Barclays májusi becslése szerint a sorozathoz kapcsolódó teljes fogyasztói költés meghaladja az egymilliárd fontot, amivel a brit élőzenei események gazdasági hatásának eddigi legmagasabb szintjét érte el.
A jelenlegi előrejelzések alapján a Wembley-koncertsorozat minimális különbséggel, de megelőzte Taylor Swift Eras Tour brit állomásait, valamint az Oasis 2025-ös újraegyesülési turnéját is. A számok nem a koncertsorozathoz kapcsolódó teljes fogyasztói költést jelentik: ebben benne vannak az eladott jegyek, a rajongók utazásának, a szállásfoglalásainak összege, minden angol font, amit ezidő alatt a vendéglátóiparban költöttek, illetve a hivatalos merchandise-vásárlások is.
| Harry Styles 2010-ben a brit X-Factorban mutatkozott be később együttese, a One Direction hozta meg számára a világhírt. A formáció feloszlását követően 2016-ban kezdte szólókarrierjét. Azóta a popzene egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. |
A turné posztere (forrás: Wikimedia Commons)
A Barclays elemzése szerint a rajongók átlagosan közel ezer fontot költöttek fejenként. A kiadásokban a legnagyobb tételt a jegyek jelentették, ezt követte a szállás és a közlekedés – ez az összeg különösen hangsúlyos, ugyanis a zenész az Egyesült Királyságban kizárólag Londonban lépett fel, így jelentősen növelte a főváros felé irányuló utazások és ott-tartózkodások számát, vagyis erősödött a helyi gazdaságra gyakorolt hatás is.
A koncertsorozat tehát nemcsak zenei, hanem turisztikai szempontból is kiemelkedő eseménnyé vált. A Barclays adatai szerint a közönség több mint fele Londonon kívülről érkezett – ez tovább növelte a szállodai foglalások, az étkezési kiadások és a városi szolgáltatások iránti keresletet. A jelenség jól illeszkedik abba a globális trendbe, amelyben a nagy kulturális események egyre inkább komplex gazdasági motorokká válnak, és nemcsak jegyeladásban, hanem a teljes városi fogyasztásban is mérhető hatást fejtenek ki.
A Harry Styles-koncertek gazdasági hatása ezzel a becsléssel megelőzte Taylor Swift brit turnéját, amely több városban zajlott, valamint az Oasis újraegyesülési koncertsorozatát is, amely szintén jelentős, de a jelenlegi eseményektől minimálisan elmaradó gazdasági hatással járt. A különbségek ugyanakkor szorosak, és inkább a turnéstruktúrák eltéréseiből adódnak, mintsem a közönség nagyságából.
A Barclays elemzése szerint a koncertsorozat azt is megmutatta, hogy a fogyasztói viselkedésben egyre erősebb az élményalapú költés irányába történő elmozdulás, ahol a kulturális események nem pusztán szórakozást jelentenek, hanem komplex gazdasági és társadalmi hatásrendszert is létrehoznak. A bank szerint Harry Styles Wembley-koncertsorozata ennek az átalakulásnak az egyik leglátványosabb példája lett az európai piacon.
Nyitókép: Harry Stlyes a Together together turné amszterdami állomásán (forrás: Wikimedia Commons)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.
A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.





