„Hobbim a munkám”

Gimnazistaként még nem erre a pályára készült, de amikor huszonévesen megismerkedett a könnyűzenei menedzsmenttel, azonnal tudta: ez az ő hivatása. Dolgozott zenekarok mellett és színpadmesterként, programiroda-vezető volt a Hangfoglalónál, 2018 óta pedig az egyik legígéretesebb rockbanda, a Carson Coma menedzsere. Boross Zoltánnal beszélgettünk.

Mindig szólt a zene otthon?

A zene mindig az életem része volt, még az iskolában is: a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskolába jártam. Klasszikus magyar zeneedukációs utat jártam be: szolfézs, furulya, énekkar. Utóbbiban voltam alt, mezzo, szoprán, basszus… ahogyan az a kisfiúk életében lenni szokott.

Hogyhogy nem lett zenész?

Rájöttem, hogy nem csak a tehetség, hanem az ilyen jellegű szorgalom is hiányzik belőlem. Amikor kiderült, hogy egyáltalán nincs énekhangom, a szüleim beírattak klarinétra, ahhoz meg nem volt tüdőm. Jó pár évvel később, az egyetem alatt dobolni kezdtem, de azt is csak fél gőzzel, nem volt meg bennem a kellő elköteleződés, hogy naponta hosszú órákig gyakoroljak. Az iskolából kikerülve nem is zenei pályára készültem, nemzetközi tanulmányokon végeztem. Azt terveztem, diplomata leszek, de hamar kiderült, egyáltalán nem az én világom.

Carson Coma (fotó: Komróczki Dia)

Hogy került a zeneiparba?

2010-ben láttam az akkor induló Majdnem Híres Rocksuli (MHRS) hirdetését: menedzsertanfolyamot indítanak. Itt az első percben éreztem, hazaértem, ez az én utam. Huszonhat éves voltam ekkor, vagyis relatíve későn kerültem a szakmába. Aznap, hogy megkaptam a papíromat arról, zenei menedzser vagyok, elmentem a Dürer Kertbe egy minifesztiválra. Itt láttam először a KisHerceg nevű zenekart, akik annyira részegek voltak – innen is üdvözlöm őket –, hogy öröm volt nézni. És hallgatni is: zeneileg nagyon jó koncertet adtak, nagybetűs rock and roll volt az egész. A koncert után odamentem hozzájuk (hasonlóan illuminált állapotban) és megkérdeztem tőlük, van-e menedzserük. Mondták, hogy nincs. Én meg mondtam, hogy most már van. Annyira voltam tudatos menedzser, amennyire ők tudatos zenekar. Együtt tanultunk, a szakma gyakorlati alapjait mellettük sajátítottam el, bővítettem a kapcsolati hálót, amit az MHRS megalapozott. Öt remek évet dolgoztunk együtt.

Dolgozott ez idő alatt más zenekarokkal is?

A civil állásomban egészen 2016-ig dolgoztam, mellette pedig a szerelemprojekteknek éltem. 2011-ben a Meztelen Diplomaták akkori basszusgitárosa és fő dalszerzője, Szacsvay Gergő – akit az MHRS-ból ismertem – keresett meg, velük is együtt voltunk hét évig, nagyon sokat tanultam velük és tőlük is, hálás vagyok nekik a közös munkáért. Időközben dolgoztam menedzserként a Pegazusok Nem Léteznek és az Amber Smith zenekarokkal, turnémenedzserként a Kiscsillag és a Pál Utcai Fiúk mellett, voltam színpadmester a Lágymányosi Eötvös Napokon és a Bánkitó Fesztiválon is.

KisHerceg (forrás: Facebook)

Az indulásuk, 2018 óta menedzseli a Carson Comát. Velük is koncerten találkozott?

Fesztiválon, de picit másképp: önkéntesként dolgozott mellettem Bánkitón az akkor tizenhat éves Fekete Giorgio, a zenekar (leendő) frontembere. Lelkesen végezte a feladatait, majd a fesztivál után, ősszel találkoztunk egyik éjjel a 4-es, 6-oson. Mondta, hogy van egy zenekara, kérdezte, lenne-e kedvem meghallgatni őket. Annyira fiatal volt, nem tudtam elképzelni, hogy valami emlékezeteset alkotnak, de valamiért mégis azt éreztem, hogy érdemes őket megnézni, elmentem egy próbájukra – akkor a zenekar tagjainak nagy része még nem volt tizennyolc –, és ahogy mondani szokták, letettem a hajamat. Náluk az első perctől látszódott a száztíz százalékos elköteleződés, annyira komolyan vetették bele magukat a munkába. Olyannyira, hogy az első időszakban nem is koncerteztek, hanem fél éven keresztül két kezükkel próbatermet építettek.

Meztelen Diplomaták (fotó: Sólyom Mátyás)

Mitől lehet sikeres egy zenekar?

Hogy ki mit szeretne kihozni a zenélésből, vagyis az életének mennyire fő- vagy mellékszereplője a zenekar, azt érdemes minél hamarabb tisztázni a tagoknak egymást közt és a menedzsmenttel is.
Meg lehet élni abból is, ha a zene a fő pénzkereseti forrás, de ahhoz nem elég, ha valaki „jó” zenét csinál. Ez a nulladik pont, de kell mellé még nagyon-nagyon sok munka, erős elköteleződés az előadótól, menedzsmenttől egyaránt. És ha ez mind megvan, akkor is kell úgy húsz százalék szerencse. Szokták mondani: ha egy zenekar jól megy, az a produkció érdeme, ha rosszul, az a menedzserhibája. A dolog ennél árnyaltabb, bár a Carson Comával nagyon jó dolgozni, gyakorlatilag „eladják” magukat.

Menedzserként mibe kell beleszólni?

Hitvallásom, hogy művészeti kérdésekben nekem nincs dolgom. Ők alkotnak, sokkal jobban, mint én. Az arculatba sem szólok bele, csak rontanék rajta. A Carson Coma sikerének egyik kulcsa, hogy hitelesek. Nem egy mesterkélt, kiadó által kreált dolgot látnak a rajongók, tényleg ez jön a tagokból. Hiteles, szerethető karakterek. Szóval ők csak foglalkozzanak azzal, amihez értenek: írjanak dalokat, koncertezzenek, érezzék jól magukat. A többit én és a kiadó, a Gold Record megoldjuk.

360 fokos menedzsmentet visz?

Mondjuk inkább 270-nek. Minden folyamatot kezelek vagy nyomon követek, de van, amiben a kiadó nagyobb szerepet vállal, ilyen például a sajtózás vagy az onlinejogdíj-kezelés. Ha az előadó szerző is – márpedig ma ez a jellemző a magyarországi zenekarok esetében –, akkor a jogdíjak bizonyos szint felett szabad szemmel látható összeggé tudnak válni. A júniusi szerzői jogi változások miatt még hatékonyabb a YouTube működési elve, a Spotify-tól és más stream felületekről egyelőre arányaiban kevesebb pénz folyik be, az algoritmus például podcast-ekben még nem tudja automatikusan beazonosítani a dalokat, illetve itthon sokkal több felhasználó hallgat YouTube-on zenét. Persze az online összegeket nem lehet összehasonlítani a koncertek után befolyó jogdíjakkal vagy jegybevétellel.

Említette, hogy a közös munka első pontja a tervek egyeztetése. A Carson Cománál mi a cél?

Hogy mondjam ezt diplomatikusan? Világuralom. De a viccet félretéve: a középtávú terv minél ismertebbé tenni a zenekart itthon. Júniusban dupla telt házas koncertet adtunk a Kobuciban és szerencsére hasonlóan népszerű a többi budapesti esemény is. Azt tehát már ismerjük, hogy a fővárosban mit tud a Carson Coma, most jön a vidék. Ehhez sok önálló klubkoncert kell, ezen dolgozunk, most sokat turnézunk. Jó lenne önálló koncertet adni jövő nyáron a Budapest Parkban és headlinerként menni a legnagyobb fesztiválokra is.

És a hosszú távú terv?

A Carson Coma a szó legnemesebb értelmében popbanda (ezt a címkét nagyon utálják, inkább rockzenekarként azonosítják magukat): szerintem rég volt a magyar piacon olyan gitárzenekar, akik úgy tudták megszólítani a legfiatalabb generációt, hogy volt mögötte érdemi mondanivaló. Ha a mostani népszerűségnövekedési ütemet fenn tudjuk tartani a következő években művészi meghasonlás nélkül, akkor sikeresek vagyunk.

Angol nyelvű dalokkal robbantak be, most többnyire magyar dalokat írnak. Ez marad így?

Féltek a magyar nyelvű dalírástól, kiderült, hogy teljesen alaptalanul. Nem üres lózungokat pufogtatnak, van mondanivalójuk, amit művészi formába csomagolnak, miközben nagyon szórakoztatóak. Nem szeretnének visszatérni az angolra, nem is akarunk külföldi babérokra törni a közeljövőben. Egy fenékkel nem lehet megülni két lovat, márpedig egy külföldi nyitás egészen másfajta meló. Ha külföldön akarsz sikeres lenni, akkor száz százalékban csak arra kell koncentrálni. Nekünk még Magyarországon és a határon túli magyar nyelvű területeken van növekedési pályánk. Ezt mutatja egyébként a tavalyi év is, ami a nehézségek ellenére kifejezetten jól sikerült: a 2020 év elejihez képest sokkal nagyobb közönséghez térhettünk vissza élőben. Ehhez persze az is kellett, hogy folyamatosan dolgozzunk, a legelsők közt adtunk online közvetített „igazi” koncertet. Huszon-kevés éves srácokról beszélünk, akikben buzog a tettvágy, és akik viszonylag frissen alakult zenekarként nem engedhették meg maguknak, hogy hallgassanak. Szerencsére volt annyi tartalékunk, amiből az online tartalomgyártást finanszírozni tudtuk.

Fotó: Komróczki Dia

A Carson Coma 2019-ben az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának díjazottjai között volt. Kell az állami támogatás, vagy meg tud élni a piacról a magyar könnyűzenész?

A jegyzőkönyv kedvéért álljon itt, hogy akkoriban én is a Hangfoglalónál dolgoztam programiroda-vezetőként, de nem volt ráhatásom a díjazásra. A kérdésre pedig magánemberként válaszolok: Magyarország költségvetésébe szerintem bele kell férnie a könnyűzene támogatásának. Egyre több itthon a tehetséges zenész, az elindulás nehézségeiben támogatni kell őket. Persze nem szabad állami infúzión tartani, vagy fölöslegesen túltámogatni a produkciókat, de seed money jelleggel igenis érdemes segíteni az elindulást. A piac, a közönség később úgyis eldönti, van-e létjogosultságuk. Minden évben kiemelkedő produkciókkal találkozhattam a támogatottak között, ilyen volt például a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Csaknekedkislány vagy a Lóci Játszik. A Carson Coma akkor kapott dotációja jó volt indulásnak, azóta sem kaptunk olyan kiemelkedő összeget, de az időnkénti kisebb támogatások is jól jönnek, hálásak vagyunk érte. A költségvetésünknek viszont nem meghatározó része az állami támogatás.

Tudnak élni a támogatási lehetőséggel a zenekarok?

Itt némi önkritikát is kell gyakorolni: a Hangfoglaló Programot úgy terveztük, hogy a zenekarok ne csak pénzbeli támogatást kapjanak; mentorokkal, oktatással segítettük őket, de ezzel együtt is a produkciók tudatos önmenedzselése komoly hiányosságokat mutat. Nyilván zenekara válogatja, de nagy eltéréseket látok, nem mindenkivel sikerült megértetni, hogyan is működik a zeneipar. Sokan azt hiszik, ha jó zenét csinálnak, az elég. De sajnos nem elég, az csak a kötelező alap.

Itt jön be a képbe a menedzser.

Igen, azonban egy induló produkció nem feltétlen tudja megfizetni a tapasztalt menedzsert. Ha pedig egy magához hasonló kezdőt kér fel, akkor nem biztos, hogy az adott szakember tisztában van a lehetőségekkel és kihívásokkal. Ezért is lehetnek fontosak a Hangfoglaló képzései, a megjelent, mindenki számára elérhető tanulmányai. Ha a zenekar legalább egy tagja tudatos, már jó úton haladnak.

Fotó: Komróczki Dia

Visszatérve a támogatásokra: a vállalati szféra segít?

Egyelőre korlátozottan: vannak, voltak és remélhetőleg lesznek is partneri együttműködéseink a forprofit szcénával. Nemsokára a piacra kerül egy termék, amit minden elemében közösen dolgoztunk ki a gyártóval. Több konkrétumot még nem árulhatok el, de azt igen, hogy nagyon izgalmas projekt volt, amiben nagy szerepet játszott a partner cég bizalma és nyitottsága a zenekar felé. Megválogatjuk, mihez adjuk az arcunkat. Magánemberként vannak fenntartásaim az influenszer kultúrával kapcsolatban, de mint menedzser nem vetem el – sokat beszélgetünk arról a fiúkkal, hogy mire mondjunk igent. A zenekar – és én is – nagyon érzékeny a felépített brandre, ebbe válogatott módon férnek bele szponzorok, egyéb partnerségek. És ne felejtsük, az influenszerségnek több vonala van, nem csak konkrét termékekkel, de civil szervezetekkel, társadalmi üzenetekkel is lehet partnerséget vállalni – és vállalunk is.

A zenélés továbbra sem hiányzik?

Néha, amikor a zenekar nincs ott, beülök a próbaterembe a dob mögé. Két éve, Szentendrén egy koncert után dzsemmeltünk röviden a fiúkkal, kiderült, mennyire kiestem a gyakorlatból. Most azt élvezem, amit csinálok. Nem csak koncertet szervezek, de egy egyre nagyobb, hatékonyan működő gépezetet tudok irányítani – ez motivál. Szerencsés vagyok és hálás mindenkinek, akinek szerepe van abban, hogy a hobbim lehet a munkám.

A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatta.