Hogy lehet valami ilyen szép?

Azt mondják, autóval nyaralni utazni szabadságot jelent, hisz’ oda mehetünk, ahová csak akarunk. El is határoztuk, hogy életünk eddigi leghosszabb nyaralására vállalkozva egy röpke 3500 kilométeres osztrák és német kulturális túrába „vágjuk a fejszénket”. Nagy örömünkre a Porsche Hungáriától kaptunk használatra egy teljesen új, addig csupán 14 kilométert megtett Audi Q3-as, ráadásul AIB (Art Is Business) rendszámú autót. Tehát a legnagyobb biztonsággal és tele tankkal feltöltekezve elindultunk Budapestről, és egy linzi kitérő beiktatásán kívül meg sem álltunk Salzburgig.

Az Art is Business életében Linz nagyon fontos, mert 2018 őszén az ottani képzőművészeti egyetemen bandukolva találtuk magunkat szembe azzal a magazinnal, amely inspirációt adott a pár hónappal később megszületendő saját magazinunk létrejöttéhez. Szóval, egy nagy belvárosi séta, majd egy kávé és az eredeti, megunhatatlan Linzer Torte elfogyasztása után megtaláltuk az utunkat az A1-es autópályán, amit egynapos matricával élvezhettünk célállomásunkig.

A nyár azon napján sikerült megérkeznünk Salzburgba, amikor 34 fok volt a városban. Meg is lepődtünk, nem erre készültünk, amikor terveztük a programot, mondván, végre elmenekülhetünk a pesti kánikulából, a hegyek között biztosan sokkal hűvösebb lesz. Nade nem szegte kedvünket a felhőtlen égbolt, hisz’ egyből a Grand Sheraton Hotelbe mentünk – a városi turisztikai hivatal nagyon kedvesen és segítőkészen elintézte, hogy egy éjszakát ebben az ötcsillagos, hétemeletes luxusszállodában tölthessünk. Annyira egyszerű volt minden! Leparkolhattunk a hotel saját garázsában, Mikolaj, a recepciós óriási mosollyal fogadott minket, és tíz percen belül a 22 fokosra hűtött hatodik emeleti szobánkban hűsölhettünk. Ekkora ágyat még sosem láttam, igazán királyi alvásélményre számíthattunk. Volt egy tervem – mint általában minden nonstop dolgozó, rendszerhez szokott, ámbár pihenni vágyó embernek – , gondoltam, majd másnap a reggeli előtt jól elmegyek a remekül felszerelt hotel konditermébe. Persze nem így történt. Elárulom, a következő 24 órában 30 ezer lépést tettünk a városban, szóval, nem igazán volt szükségem pluszedzésre.

Mivel tudtuk, hogy Salzburg nem „egynapos” város, hiszen olyan mennyiségű látnivaló van, amit képtelenség sűrítve befogadni, igyekeztünk a művészeti sokszínűségre koncentrálni. Ezért is kezdtük utunkat a Mirabell-kastély kertjével, amit az 1600-as években barokk stílusjegyekkel hoztak létre, a mellette álló pazar kastélyt kiegészítendő. Itt hangzott el először, de nem utoljára a szánkból, hogy „Ilyen szép látvány nincs is, nem fér bele a fotóba!”. A parkban épp a helyi nemzetközi amerikai középiskola zenekara adott koncertet a sétálóknak.

A parkból egyenesen a város fölé magasodó Hohensalzburg várát céloztuk meg, ahol már használhattuk a Salzburg Városi Kártyánkat, amivel a legfontosabb látványosságok és múzeumok gyakorlatilag költségtérítés nélkül látogathatók. A Festungsberg hegyen álló Hohensalzburg Közép-Európa legnagyobb, 1077 óta teljesen épen megőrzött kastélya. Európa első, 1892-ben épült siklójával pár pillanat alatt megtettük az utat, és közel egy óra alatt megnéztük a vár múzeumainak rendkívül interaktív és izgalmas kiállításait. Azt kimondottan szeretem, ha ilyen történelmi terekben megjelenik a kortárs művészet is. Az egyik kis kápolnarészben Gerold Tusch Menny a földön című installációjával találkoztunk.

A várban nem csökkent a hőérzetünk, a légkondicionált múzeumi részek ellenére sem, igyekeztünk megoldásokat találni, de nehezen ment a menekülés a nap elől. A következő állomásunkig belőtt útvonal a hegyen át vezetett, ami meghozta a lehűlést is. Ez a Mönchberg alatt húzódó alagút volt a XVIII. században épített kapuval, azaz a Sigmundstorral a végén. Óriási élmény volt tíz percig a hegyben, 20 fokban menetelni és kilyukadni a város másik felén.

A cél a Hangar7 volt a Salzburgi Repülőtéren. Ugyan a városkártyánk érvényes volt a tömegközlekedésre, mi inkább gyalogoltunk, hisz’ a hegy feltöltötte az aksijainkat. A Hangar7 egy mondhatni ultramodern, főleg a RedBull által szponzorált összművészeti kiállítótér, ahol repülőgépeket, versenyautókat láthat a közönség. A térben kortárs kiállítás is található, és bár nem jöttünk rá, hogyan és miért egészíti ki a fő látványosságot, örültünk, hogy itt is felfedeztük az értékkapcsolást.

A nap végén még szerettük volna megismerni a helyi street food gasztronómiát, így megkóstoltuk a „bosnát”, ami két vékony, helyi húsból készült kolbász és mindenféle krémmel ízesített, buciba rakott finomság. Ráadásul Monika Grubernél kóstolhattuk meg, aki, mint kiderült, több évtizede árulja a férjével ugyanazon a placcon ezt a méltán híres utcai ételt.

Másnap azért csak megnéztem a Sheraton konditermét, de úgy döntöttem, elég lesz nekem edzésként, ha a városban mászkálok egy darabig, így inkább a remek kontinentális reggelire koncentráltam, majd elindultunk újabb túránkra. Ami ezúttal már múzeumok és kiállítóterek láncolatából állt. Aki Salzburgban tervez időt tölteni, feltétlenül több napra menjen, hiszen a város megannyi kiállítóterét érdemes elosztva, kényelmesen felfedezni. Mi három helyszínt választottunk.

Természetesen kihagyhatatlan Mozart háza, ahol a zeneszerző édesapjával és testvérével élt, amíg Bécsbe nem költözött. Informatív és élménydús kiállítást láthattunk, amely nem tolakodott, nem akart többnek látszani annál, ami, mégis rengeteg olyan információt adott Mozartról, amit eddig nem tudtunk. Például a ház fő termében áll egy festmény, amin a teljes Mozart család látható. Amikor a kép készült, két éve nem élt már a gyerekek édesanyja, viszont Leopold, az apa mindenféleképpen meg akarta örökíttetni a családot. Egy másik festmény a fiatal zeneszerzőt ábrázolja a veronai évekből. Ez a kép megánkézben van, de kölcsönadták a múzeumnak, értéke több mint 4 millió euró.

Számomra különösen fontos, hogy a bejáratnál aranytáblán említik azokat a vállalatokat, amelyek a múzeum létrejöttét támogatták, ilyen volt többek között az Allianz, a Burda, a Citibank, a Kontrollbank, az Osztrák Nemzeti Bank, a Porsche Holding, a Siemens, a Volksbank. Ráadásul megszámlálhatatlan magánember is támogatta az ügyet.

Utunk ezután a Modern Salzburg Múzem belvárosi, azaz altstadti kiállítóterébe vezetett. A Rupertianum 1350 óta a ferences rendhez tartozó iskola volt, de 1983-tól fotó- és grafikai kiállítótér. Most csak az első emelet volt nyitva a közönség számára, ott tekinthettük meg Elfriede Mejchar osztrák fotóművész életmű-kiállítását.

Majd a szenzáció következett, amiért végtelenül hálás voltam: a Mönchberg tetején található, az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Modern Salzburg Múzeum 2300 négyzetméteres kiállítótere. Óriási élmény egy ilyen letisztult, betonból épült, több emeletnyi, hatalmas térben kortárs kiállítást nézni. Mint kiderült, a Generali Biztosító vállalati gyűjteménye találta meg az otthonát az épületben, és mellette szerveznek más fontos kiállításokat is. Most Rose English életmű-kiállítását lehetett megnézni. A gyűjtemény darabjai például Erwin Wurm, Simona Reisch, Günter Brus, Gustav Klimt és Oskar Kokoschka alkotásai is.

A múzeum lépcsőiről az utolsó pillantásokat vetettük az elénk táruló városra, és eldöntöttük, hogy ide mindenképpen visszatérünk, hiszen pont kihagytuk a július 19-én startoló Salzburgi Ünnepi Játékokat, csak az óriási professzionális készülődést láthattuk. Pótolni fogjuk, az biztos!  

A képeket a szerző készítette.

Lásd még:

Bad Ischl és Salzkammergut „kulturális szuperéve” – EKF 2024

Ausztriában az energiaszektor adja a legtöbb pénzt a kultúrára