
Így szilvesztereztek ők
Fotók a múlt század második feléből – a Fortepan archívumából
Az „átkosban” is szilveszter volt a szilveszter, de ahogy a hétköznapokat, úgy az ünnepeket is átjárta a hatalom gyülekezéstől való félelme. A politikusok alapvetően azt tartották kívánatosnak, ha az emberek otthon, a televízió előtt, vállalati üdülőkben, éttermekben vagy Budapest ellenőrzött közterületein búcsúztatják az óévet.
Az év utolsó napján igyekeztek „emberarcúvá” válni a rend őrei is, hogy a dolgozó néppel együtt „vidáman és optimistán, tekintsenek a jövőbe”. Bár ilyenkor nagyobb szabadságot élvezhettek az állampolgárok, mint általában (például Budapest Belvárosában az úttesten is közlekedhettek a gyalogosok, összegyűlhettek, mulatozhattak az aluljárókban), a gyanúsnak vélt csoportosulásokra továbbra is kitüntetett figyelmet fordított az államapparátus, még ha ezt diszkrétebben tette is, mint máskor.
1956, Medgyesi Mária és Várkonyi Zoltán színművészek (a kép adományozója: Baurer Sándor
1958, Magyar Televízió (a kép adományozója: Szalay Zoltán)
1960, Szilveszter a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában (a kép adományozója: Szalay Zoltán)
1962
1964
1965 (a kép adományozója: Geréb Anna)
1965 (a kép adományozója a Magyar Rendőr)
1965, Budapest, Nagykörút (a kép adományozója a Magyar Rendőr)
1968 (a kép adományozója a Magyar Rendőr)
1970, Cegléd (a kép adományozója: Urbán Tamás)
1970, A legsikeresebb humorista, Hofi Géza a Magyar Televízió Szilveszteri műsorában (a kép adományozója: Szalay Zoltán)
1971, Szilveszterezők az aluljáróban (a kép adományozója: Szalay Zoltán)
1973, Házibuli
1973, Szilveszter Németh László író lakásán. Balra Illyés Gyula, jobbra Déry Tibor írók, Déry mögött Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra, mögötte Gombos Katalin színművésznő (A kép adományozója a Németh László Társaság)
1977, Budapest, Blaha Lujza téri aluljáró (a kép adományozója: Kereki Sándor)
1980, Szilveszteri rádióközvetítés egy budapesti lakásból (a kép adományozója: Urbán Tamás)
1980, Budapest. A Magyar Autóklub dolgozói szerencsemalaccal köszöntik a közlekedési rendőröket
(fotó: Tóth Bálint / MTI)
1983, Nagy László költő (a kép adományozója: Sólyi Ilona)
1986, Tévéközvetítés a Városligetből (a kép adományozója a Rádió és Televízió Újság,)
1990, Budapest, Váci utca. Egy rendőr konfettit fúj a szilveszterezőkre (fotó: Demecs Zsolt / MTI)
1990-es évek, Szilveszteri kabaré, Boncz Géza, Markos György, Nádas György és Katona János
Nyitókép: Budapest, 1980. A Magyar Autóklub dolgozói szerencsemalaccal köszöntik a közlekedési rendőröket
(fotó: Tóth Bálint / MTI Nemzeti)
A képek forrása: Fortepan
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!