Túl a szelfin: az IKONO és az élményközpontú művészet jövője

Gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt a debreceni Vidámpark Elvarázsolt Kastélya. Akkor vittek oda a szüleink, ha különleges élménnyel akartak megajándékozni bennünket. A hihetetlen torzításaival már-már félelmetessé váló tükörterem; a nonstop forgó hordó, amiben lehetetlen volt talpra állni; a minden létező reflexünket megmozgató, talpunk alatt rázkódó fafolyosó, az érzékszerveinkre erősen ható – és több álmatlan éjszakát okozó – éjsötét labirintus tulajdonképpen a mai immerzív kiállítótér előszobájának tekinthető.

„Ne nyúlj hozzá!”, „Ne fotózz!”, „Légy csendben!” – szinte mindenkinek ismerős e pár, rendszerint múzeumokban és galériákban, jellemzően a szülők szájából elhangzó utasítás. Az IKONO Budapest globális kommunikációs menedzsere, Sofía Lamas Gonnelli azonban éppen ezek ellenkezőjét vallja: náluk a művészetet nemcsak nézni, hanem megélni is lehet, sőt még játszhatunk is vele. A hagyományos kiállítóterek és az immerzív* élmények közti különbségekről, a generációs változásokról és a „szelfimomentum” igazi jelentéséről beszélgettünk. 

Mit gondol, mit veszítünk és mit nyerünk azzal, ha hagyományos múzeumtérről áttérünk az immerzív kiállítási formátumra?

Szerintem nem arról van szó, hogy nyerünk vagy veszítünk, hanem arról, hogy újradefiniáljuk a szabadidős élmények átélésének módját. Az elmúlt években megváltozott az emberek a kultúrához való viszonyulása: már nemcsak szórakozást keresnek, hanem olyan élményeket, amelyek érzelmileg is megérintik őket. A miénkhez hasonló immerzív élmények nemcsak összekötik az embereket a művészettel és kultúrával, hanem segítenek visszakapni – a hétköznapokban gyakran elveszített érték – a játék, az aktív részvétel és a kreativitás képességét. Az IKONO-nál olyan több érzékszervre ható intenzív, élményszerű pillanatokat terveztünk, amelyek a tér felfedezésére hívják a látogatókat. Az aktív részvételt – nem a puszta szemlélődést – ösztönözzük, így a művészet demokratikussá, emberivé és közvetlenné válik. Egyik kedvenc mondásunk, hogy az IKONO-ban a fotó nem a cél, hanem az élmény következménye. Nem a tökéletes háttér megtalálása a lényeg, hanem az, hogy megőrzésre érdemes pillanatban éljünk. Tehát nem arról van szó, hogy nyerünk vagy veszítünk az immerzív élmények felé mozdulással – sokkal inkább arról, hogy kinyílt egy új ajtó, amely nagyobb hozzáférhetőséget és mélyebb érzelmi kapcsolatot tesz lehetővé.

Véleménye szerint mennyire fontos 2025-ben, hogy egy-egy kiállításon a műtárgyak fizikailag is megjelenjenek, és milyen mértékben helyettesíthetők?

A műtárgy fizikai jelenléte mindig örökérvényű értéket képvisel. Különleges érzés műalkotás vagy történelmi relikvia előtt állni – érezni annak jelentőségét, korát, történetét. Ugyanakkor az immerzív élmények újabb érzelmi mélységet adnak hozzá: dinamikusabb és személyesebb interakcióra hívják a látogatókat. Ez a kapcsolat néha egy évszázados festmény aurájából fakad, máskor abból, hogy körbevesz minket a szín, a hang és a fény – lehetővé téve, hogy a művészet új, multiszenzoros nyelven szólaljon meg. Nem a hagyományos kiállítások helyettesítése a célunk, hanem a kreativitáshoz kapcsolódás lehetőségének bővítése – új, mélyen átélt művészeti élményeket kínálva.

Ön szerint egyre inkább „tartalomként” értelmezzük a művészetet, és nem autonóm tárgyként?

Szerintem nem jelent visszalépést, ha „tartalomként” értelmezzük a művészetet. Inkább a kreativitással való kapcsolatunk természetes evolúcióját mutatja. Az immerzív szórakoztatás nemcsak múló trend, hanem új kulturális paradigma, ahol a művészet már nem pusztán megfigyelendő dolog, hanem valami, amivel kapcsolatba léphetünk.

Miben különbözik a Z és az alfa generáció vizuális ingerekre adott reakciója az idősebbekéhez képest?

Úgy gondolom, alapvetően másként érzékelik a vizuális ingereket, mint a korábbi generációk – ők valódi digitális bennszülöttek. Olyan közegben nőttek fel, ahol képernyők, interaktív platformok vették őket körül, így számukra természetes az azonnali részvételi lehetőség és az autentikusság keresése. Az IKONO Budapestben számos nemzetközi Z generációs látogatót fogadunk, és azt tapasztaljuk, hogy az egyszerű látványnál jóval többre vágynak. Az élmény részesévé akarnak válni, és valami személyes, jelentőségteljes dolgot szeretnének teremteni belőle. Megfigyeltük, hogy különösen vonzódnak az esztétikus, kreatív környezethez, amely lehetőséget ad az önkifejezésre – legyen szó játékos interakcióról, érzékszervi felfedezésről, vagy olyan pillanatok megörökítéséről, amelyek egyediek és csak az övék. Számukra az élmény nem pusztán a látványról szól. Hanem arról, hogy megéljék, megosszák, és valami olyasmihez kapcsolódjanak, ami kreativitást és érzelmet vált ki bennük.

Sokan úgy vélik, hogy a Z generáció már nem „nézi” a képeket, hanem azok segítségével dolgozza fel a világot. Egyetért ezzel?

Valóban igaz, hogy a Z generáció – sőt az alfák még inkább – elsősorban képeken keresztül dolgozza fel a világot. A vizualitás az anyanyelvük. Az IKONO-ban e vizuális „nyelv” figyelembevételével tervezzük a tereinket, olyan történetmesélési technikákat alkalmazunk, amelyek nemcsak rezonálnak velük, hanem mélyebb érzelmi kapcsolatot is lehetővé tesznek.

Bár a „szelfimomentum” gyakran az első réteg, amelyen keresztül kapcsolódnak az élményhez, sosem az a lényeg. Ahogy korábban is említettem, nálunk a fotó egy sokkal nagyobb dolog eredménye: az örömteli, emlékezetes pillanaté.

Van adatuk, tapasztalatuk arról, mennyi ideig képes a látogató koncentrálni egy adott installációra vagy élménypontra? Hogyan lehet ezt az időtartamot növelni vagy fókuszáltabbá tenni?

Bár a digitális szokások miatt a figyelemidő valóban csökkent, azt tapasztaltuk, hogy az elmélyülés jelentősen fokozódik, ha a látogatókat aktív részvételre hívjuk. Az IKONO-ban tudatosan úgy alakítjuk ki a tereinket, hogy úgynevezett mikropillanatokat hozzunk létre – rövid, de intenzív interakciókat, amelyek kíváncsiságot, örömet és érzelmi kapcsolatot keltenek. Ezek a pillanatok lelassulásra ösztönöznek és arra, hogy a látogatók teljesen átadják magukat az élménynek – még ha csak néhány percre is –, amely így dinamikusabbá, jelentőségteljesebbé és emlékezetesebbé válik.
Budapesten például gyakran tapasztaljuk, hogy a vendégek többször is visszatérnek ugyanabba a szobába. Minden installáció új felfedezést kínál: más szögből, más érzéssel, más interakciós lehetőséggel. A multiszenzoros terek – ahol fény, hang és textúra egyesül – hosszabb figyelmet tartanak fenn, mert intenzíven hatnak az érzékekre, és játékos felfedezésre hívnak. A vizuális hatást a fizikai részvétellel kombinálva természetes ritmust hozunk létre – olyat, amely segíti a látogatót abban, hogy megálljon, kapcsolódjon, és újra meg újra visszatérjen az élményhez.

Sofia Lamas Gonnelli

Mennyire inspirálják önöket a digitális terek, mint a TikTok, az Instagram, a videojátékok világa? Átemelnek e platformokról bizonyos technológiai vagy esztétikai elemeket?

Az IKONO-nál nem trendek hajszolásával kezdjük a tervezést. Az élményeket érzelmek ébresztésére, kíváncsiságra és játékra való ösztönzésre tervezzük. A kreatív folyamataink fizikai térben, érzékszervi bevonódásban és emberi kapcsolatban gyökereznek. Ugyanakkor természetesen párbeszédet folytatunk a minket körülvevő világgal, így a mai vizuális és digitális kultúra elkerülhetetlenül befolyásolja azt, hogyan viszonyulnak az emberek az élményekhez. Nem másoljuk, inkább újraértelmezzük a digitális platformokban rejlő elemeket: az interaktivitást, az önkifejezést, a narratívát és a felfedezés örömét – ezeket valódi, fizikai térben valósítjuk meg. Nálunk a vendégek nemcsak végiggörgetnek egy történetet, hanem belépnek annak világába, és saját személyes élményüket alkotják meg.

Használunk játékos történetmesélést, látványos jeleneteket és immerzív környezetet – nem azért, mert divatosak, hanem mert lehetőséget adnak a mélyebb kapcsolódásra.

Hogyan tervezik meg az IKONO tereit? Léteznek előre meghatározott útvonalak, vagy teljesen szabad a látogatói mozgás?

Mindig is az volt a célunk, hogy elszakadjunk a hagyományos szabályoktól, amelyek meghatározzák, hogyan tapasztaljuk meg a művészetet és a szabadidőt. A kulturális terek túl sokáig jelentettek passzivitást és visszafogottságot: „ne nyúlj hozzá!”, „ne fotózz!” – hallottuk sokszor. Az interaktív koncepciónkkal ezt a hozzáállást fordítjuk meg. Minden IKONO-teret tudatosan alakítunk, de nem merev útvonalak mentén. Minden szoba saját ritmusban, érzelemmel és narratív szállal kapcsolódik a következőhöz. A láthatatlan szerkezet támogatja és nem korlátozza a felfedezést. A látogatók kalauza a kíváncsiságuk: nincs „helyes” vagy „helytelen” módja az élmény bejárásának, időzhetnek elmélyülten egyetlen szobában, vagy ugrálhatnak vidáman jelenetről jelenetre – az út az övék, ők alakítja azt.

Hisszük, hogy a valódi varázs ebben a szabadságban rejlik: amikor az emberek biztonságban érzik magukat a játékban, a bolyongásban, az érzékszerveikre hallgatva, és egy teljesen személyes történet társszerzőivé válnak. Ez az, ami minden egyes IKONO látogatást egyedivé tesz – nem a betanult forgatókönyv, hanem a megélhető pillanat.

Alkalmaznak-e algoritmusokat vagy közösségi visszajelzéseket a kiállítások, installációk alakításához? Nyomon követik például, hogy egy adott helyszín hányszor jelenik meg Instagram-posztokban, vagy elemzik, mit mondanak róla a látogatók?

Folyamatosan figyeljük a látogatóinkat, és keressük, hogyan tehetnénk még jobbá az élményt. Az innováció nálunk nem alkalmi dolog, hanem alapvető hozzáállás. Bár az IKONO-t meghatározó alappillérek minden helyszínen állandóak, a részleteket folyamatosan finomítjuk a tapasztalataink és a vendégek visszajelzése alapján. Nagy figyelmet fordítunk a közösség visszajelzéseire – legyenek azok közvetlen beszélgetések vagy a látogatók által megosztott történetek. Bár nem támaszkodunk kizárólag algoritmusokra, figyeljük, mely installációk váltanak ki nagyobb elköteleződést, interakciót vagy kreatív reakciókat. Fontos üzenetet hordoz, ha egy tér gyakran tűnik fel posztokban, ha újra és újra visszatérnek oda a látogatók. Ezeket a visszajelzéseket ötvözzük az immerzív világ tágabb trendjeivel, hogy mindig előrébb járjunk: fejlesztjük tereinket, hogy újra meg újra meglephessük vendégeinket. 

Az immerzív terek – a hanghatásokkal, az illatokkal, a fényekkel és a mozgással – a testre is hatnak. Milyen mértékben tekinthető egy ilyen tér pszichológiai élménynek is? Dolgoznak pszichológusokkal vagy érzékszervi szakértőkkel?

A miénkhez hasonló immerzív tereket minden érzékszerv bevonására tervezik, messze túlmutatva a pusztán vizuális élményen. A hangok, illatok, fények és mozgásrétegek tudatosan épülnek egymásra, céljuk a hangulat befolyásolása, az érzelmek ébresztése – így minden látogatás mélyen személyes utazássá válik. Belső kreatív csapatunk különböző szakterületekről érkezik – dizájn, művészet, történetmesélés –, és közösen alkotnak olyan környezeteket, amelyek egyensúlyban tartják az élénk stimulációt és a nyugalmat. Odafigyelünk a részletekre: a színpalettákra, a világítás ritmusára, a textúrákra, hogy elősegítsük azt, amit „vizuális jóllétnek” nevezünk: olyan terek kialakítását, ahol a látogatók jelen lehetnek, inspirálódhatnak, és érzelmileg is feltöltődhetnek. Ez az érzékszervi és érzelmi tervezés túllép a nyelvi és kulturális határokon. Épp ezért a kapcsolódás és rácsodálkozás élménye ugyanolyan erős Budapesten, mint Madridban és Berlinben. Bár hivatalos együttműködésünk nincs pszichológusokkal, minden élményt mély empátiával tervezünk – nemcsak azt tartjuk szem előtt, hogyan látják az emberek a teret, hanem azt is, hogyan érzik magukat benne.

Milyen különbségeket figyeltek meg az egyes országokból érkező látogatók között abban, hogyan viszonyulnak az immerzív kiállításokhoz?

Tapasztalatunk szerint a különböző országokból érkező látogatók kissé eltérő módon kapcsolódnak az immerzív kiállításokhoz. Egyes kultúrák természetüknél fogva nyitottabbak és kifejezőbbek – ők könnyen belemerülnek a játékos élményekbe –, míg mások inkább visszafogottabbak, szemlélődőbbek. Budapest, ahol a látogatók nyolcvan százaléka külföldről érkezik, kiváló példája ennek a sokszínűségnek. Ami igazán lenyűgöző, hogy a kulturális háttértől függetlenül az emberek reakciója jellemzően közös: öröm, kíváncsiság és rácsodálkozás.

Számolnak-e a lehetőséggel, hogy az immerzív műfaj kiszoríthatja a „csendes szemlélődés” kultúráját? Ha igen, hogyan viszonyulnak ehhez – fenyegetésként vagy evolúcióként?

Ahogyan korábban is említettem, nem tekintjük az immerzív élményeket fenyegetésnek a hagyományos „csendes szemlélődés” formáira nézve – sokkal inkább egy evolúciós lépésnek tartjuk. Elmozdulás az egyszerű megfigyeléstől az aktív részvétel felé. Nem a megszokott művészetfelfogás mással való felváltása, hanem a kulturális kapcsolódás lehetőségeinek bővítése a cél. Őszintén hisszük, hogy a két világ nemcsak megfér egymás mellett, de ki is egészítheti egymást. A hagyományos múzeumok kontemplációt, kontextust és történeti mélységet kínálnak, míg az immerzív terek játékra, interakcióra és a történet részévé válásra hívnak. Mindkét megközelítés gazdagítja azt, ahogyan a kreativitáshoz, képzelethez és kultúrához kapcsolódunk – mindegyik a maga módján teremt varázslatot.

Ön szerint meddig fokozható az immerzió? Hol húzódik az a határ, ahol a látogató túlterhelté válik?

Az immerzió rendkívül erőteljes lehet, vékony a határvonal az érzékszervi bevonódás és az érzékszervi túlterheltség között. Az IKONO-ban ennek a határnak a tudatos kezelése alapvető szempont. Megközelítésünk a kiegyensúlyozottságon alapul. Budapesten például váltogatjuk a színekben, hangban és játékos energiában gazdag tereket a csendesebb, nyugalmat sugárzó szobákkal. Ez a kontraszt dinamikussá és mégis harmonikussá teszi az élményt, lehetővé téve, hogy a látogatók jelen maradjanak, érzelmileg kapcsolódjanak, és ne váljanak túlterheltté.

Milyen kritikák érték az IKONO tereit, és melyekkel ért egyet közülük?

Értékeljük az építő jellegű visszajelzéseket – ezek segítenek a fejlődésben és az élmény folyamatos finomításában. Az egyik leggyakoribb félreértés, amellyel találkoztunk, hogy az IKONO „csak a fotózásról szól”. Ez a vélekedés azonban általában már az első látogatás után gyökeresen megváltozik. A vendégek hamar ráébrednek, hogy tereink nem csupán vizuálisan vonzók – úgy alakítottuk ki azokat, hogy érzelmeket váltsanak ki, kreativitást ébresszenek, és jelentőségteljes, közös élményeket teremtsenek. Büszkék vagyunk arra, hogy sok látogató távozáskor azt mondja: az IKONO-ban szerzett élményük sokkal érzelmesebb és emlékezetesebb volt, mint amire számítottak – olyasmi, amit egyetlen fotó sem adhat vissza teljesen.

Ön szerint ötven év múlva hogyan értékelik majd az IKONOhoz hasonló projekteket: a művészet megújulásaként vagy a látványkultúra robbanásának egyik fejezeteként?

Úgy hiszem, kulturális fordulópontként tekintenek majd rá: egy olyan időszak részére, amely hozzájárult a kreativitás demokratizálásához, és közelebb hozta a művészetet mindenkihez.
Célunk mindig is az volt, hogy olyan teret hozzunk létre, ahol az emberek – kortól függetlenül – szabadon, játékosan és érzelmileg kapcsolódhassanak a kreativitáshoz. Ha az IKONO-t egy örömteli, fantáziadús menedékként őrzik majd az emlékezetükben, akkor elmondhatjuk, hogy elértük, amit szerettünk volna.

* Az immerzió szó belemerülést, belemélyülést jelent. Az immerzív kiállítótér olyan interaktív tér, amely digitális technológiák, vetítések, hanghatások vagy virtuális valóság révén teljes érzékszervi bevonódást kínál a látogatóknak. Célja, hogy a közönséget ne csak szemlélőként, hanem aktív résztvevőként vonja be a kiállítás élményébe.

Nyitókép: Sofía Lamas Gonnelli (a nyitókép és a cikkben szereplő fotók forrása az IKONO)

Lásd még:

Egy különleges tárlat, ahol a látogató eggyé válhat a művészettel – A madridi, barcelonai és római sikerek után az IKONO most Budapest belvárosában nyitja meg legújabb élménygalériáját, több mint tíz immerzív és interaktív teremmel.

A jelen múzeumának középpontjában a látogató áll – Az immerzív kiállítótereké a jövő?

Több fényt! – Beszélgetés L. Laki Lászlóval, a Light Art Museum Budapest társalapítójával és Vida Szabolcs művészeti vezetővel

A jövő szórakozása már elérhető – Eddig nem látott audovizuális élményt kínál a Westendben nyílt PIXIM