by artisbusiness.hu 2021. Apr 12.

Jó, hogy itt vagy! – online irodalmi kávéház

A Starbucks a Magyar Költészet Napját ünnepli

Idén harmadik alkalommal hirdette meg a Starbucks a Kávéköltők pályázatot. Több mint száz tehetséges, irodalom iránt fogékony pályázó jelentkezett a Magyar Költészet Napja alkalmából meghirdetett felhívásra. A Jó, hogy itt vagy! témájú pályázatra érkezett döntős alkotások a vállalat közösségi médiafelületein láthatók majd, ahol az elfogadás, az empátia és a sokszínűség fontosságára hívják fel a figyelmet.

A pályázatra érkezett százhuszonhat verset szakmai és vállalati tagokból álló zsűri értékelte. A döntőben öt induló került a legjobbak közé, akiknek a versei megjelennek majd a Starbucks közösségi felületein.

„A Starbucks Kávéköltők pályázat már hagyomány, a felhívásnak köszönhetően idén harmadik alkalommal volt szerencsém kiváló verseket olvasni. A nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően számos olyan mű kerül előtérbe, amely eddig a fiók mélyén pihent – mondta el Pion István költő, slammer, újságíró, szerkesztő, a Starbucks Kávéköltők verspályázatának egyik zsűritagja. – Jó, hogy itt vagy! – szól a pályázati felhívás. Azt gondolom, az üzenet sokunk számára fontos, különösen egy olyan időszakban, amikor a találkozások fő helyszíne az online tér, és mindenki kezd elfáradni a személyes élmények hiányától. Amennyiben most még távolságot is kell tartanunk, azért jó, hogy itt vagyunk, és nemsokára már együtt is leszünk.”

A világ már több mint egy éve új normalitáshoz kényszerült alkalmazkodni, amely kihívások eredményeképp talán még fontosabbá vált az egymás iránti empátia és az elfogadás. Ezen értékek mentén hirdette meg idén a kávézólánc a Jó, hogy itt vagy! elnevezésű pályázatát. A Starbucks mindenkit örömmel vár üzleteibe, és ezt a nyitott, elfogadó szemléletet osztó irodalmi művek elkészítésére hirdetett pályázatot.

Az elfogadó és a sokszínűséget ünneplő értékrend égisze alatt idén első alkalommal korhatár nélkül, minden irodalom iránt fogékony jelentkező alkotásait befogadta a kávézólánc. Bárki nevezhetett a Jó, hogy itt vagy! tematikára reflektáló költeményekkel, amelyek korábban nyomtatásban még nem jelentek meg. Ezekkel a célokkal párhuzamban a Starbucks szeretne teret biztosítani a feltörekvő költőknek, hogy bemutathassák művészetüket, ezáltal ápolva a magyar irodalmi kávéházak hagyományait is.

„Büszkék vagyunk arra, hogy idén már harmadik alkalommal adunk teret a kibontakozó irodalmi tehetségek számára, hogy alkotásaikat szélesebb közönségréteg számára is megmutathassák. Idén első alkalommal nem szabtunk korhatárt a jelentkezéshez, ezzel is azt a nyitott, elfogadó és sokszínűséget ünneplő filozófiát kívántuk megerősíteni, amelyet a Starbucks képvisel – mondta el Molnár Dóra, a verseny zsűritagja, a Starbucks regionális vezetője. – A feladat idén sem volt egyszerű, hiszen több mint száz fantasztikus pályamunka érkezett felhívásunkra, amelyekből öt döntőst választottunk ki, akiknek alkotásait megosztjuk a közösségi médiaoldalainkon!”

 A Starbucksról

A Starbucks Coffee Company története 1971-ben kezdődött Seattle-ben. Mára világszerte jelen lévő hálózatával a Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A Starbucks Coffee Company elkötelezett híve annak, hogy kizárólag a megbízható forrásból származó és a legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. A cég kiváló minőség iránti rendületlen elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztói minden egyes csészében megízlelhessék az egyedülálló Starbucks-élményt. További információk: www.starbucks.com.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!