Segíts magadon, s a befektető is megsegít!

A Val-d'Aigoual név néhány éve még aligha csengett ismerősen a magyar füleknek. A Millenáris Park hajdani művészeti igazgatójáé, a Párizsi Magyar Intézet korábbi direktoráé, a Sziget Fesztivált francia nyelvterületeken képviselő egykori szervezőé annál inkább: ő Derdák András – aki új székhelyéül a dél-franciaországi Val-d'Aigoualt választotta.  Két lelkes támogatója, Szemerédy Viktória és Péterfi Zsolt mesélt arról, miért lopta magát a szívükbe az okcitániai, eldugott kis településen indított kulturális-üzleti vállalkozás, és milyen lehetőségek rejlenek benne a hazai magyarok számára.

Derdák András kereken ötvenéves volt, amikor a feleségével közös cégüket, addigi megélhetésüket maga alá temette a Covid-járvány okozta válság. Ki kellett találniuk egy új életet. A szükség merészséget szült.

A kastély parkja (fotó: Derdák András)

Olyan álmot dédelgettek – már csak András szervezői „vénájából”, harmincéves kultúraközvetítői múltjából fakadóan is –,  ami mások számára éppúgy átélhető és vonzó lehet, értékközösséget teremthet. Dél-Franciaország Okcitánia régiójának egyik legszebb természetvédelmi övezetében rábukkantak egy kastélyra, amelybe belelátták egy minőségi panzió és egy közösségi-művészeti tér lehetőségét.

Önerőből nem tudták megvenni az ingatlant; befektetőkkel szövetkeztek. A részvénytársasággá alakult csoport finanszírozta a vásárlást, valamint állja a felújítás, a működés költségeit is (ez eurómilliós nagyságrend). Miközben épül a kúria, formálódik egy sokszínű, kultúra iránt elkötelezett segítő társaság és egy Mentőcsónak névre keresztelt ösztöndíjprogram is.

Szemerédy Viktória (fotó: Baráth Brúnó)

A Kastélyprojekt egyik, sokoldalú támogatója Szemerédy Viktória orvos, pszichológus végzettségű forgatókönyvíró-filmrendező. Baráth Barnával a Green School Bali mintájára megalapították Budapesten a Real Schoolt, amely a társadalmi igazságosságra, a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra összpontosít. Küldetésük így szól: „Arra inspiráljuk és bátorítjuk a következő generációt, hogy egy gyönyörű világot álmodjon és építsen”. Céljuk, hogy ne tényadatokat töltsenek a diákok fejébe, hanem gondolkodásmódot, szemléletet plántáljanak a gyerekek elméjébe-lelkébe.

Péterfi Zsolt portréja (fotó: Metykó Ágnes)

Ugyancsak a csapatot erősíti Péterfi Zsolt, aki a számok világában dolgozik: közgazdász, befektetéselemző, tőkepiaci szakértő. Emellett a Kanári-szigeteken, Tenerifén turisztikai projektekkel foglalkozik.

Hogyan ismerkedtek meg Derdák Andrással, illetve miként kerültek kapcsolatba a Kastélyprojekttel?

Péterfi Zsolt: Édesanyám régebbről ismerte András feleségét, Földes Anitát, és körülbelül három éve tudomást szerzett arról, hogy alakul egy bizonyos Kastélyprojekt. Érdeklődve hallgattam, aztán összehoztunk egy online találkozót Andrással. Utána kezdetét vette egy többkörös tárgyalássorozat, amelyben ő nagyon sokat mesélt a projekt művészeti részéről, én sokat kérdeztem a számokról, valahol félúton találkozott a kettő, és végül belecsöppentem a befektetői csapatba.

Péterfi Zsolt

Szemerédy Viktória: Barna, aki tudja, hogy nagyon szeretem a vad ötleteket, egyik nap azzal hívott fel, hogy van egy házaspár, akik egy teljesen őrült vállalkozásba csapnak. Másfél éve meglátogattuk őket, néhány hónappal ezelőtt pedig megkértek, hogy – noha egész jó a projekt médiamegjelenése – segítsek egy imázsfilm elkészítésében, mert szeretnék kicsit jobban, még szebben megmutatni, mit csinálnak. Akkor mélyedtem el ebben az ismeretségben.

Készül az imázsfilm (fotó: Derdák András)

Mibe szerettek bele annyira, hogy úgy döntöttek, tevőlegesen is az ügy mellé állnak?

P. Zs.: Én abba, hogy ez nem tisztán üzleti vállalkozás, hanem egy ingatlanbefektetési, valamint turisztikai és művészeti projekt nagyon izgalmas keveréke. Ilyenről addig még csak nem is hallottam. András fesztiválszervezői múltjából kiindulva el lehetett úgy képzelni, mint egy egész éves minifesztivált, illetve egy minifesztiválokkal tarkított turisztikai projektet. Ez olyannyira vonzó volt, hogy rögtön úgy éreztem, ha nagyjából kijönnek a számok, akkor nem a megtérülés és a profitráta lesz az, ami miatt rábólintok vagy sem.

Az élettel teli kert (fotó: Derdák András)

Rábólintott. Mi győzte meg végképp?

P. Zs.: A szervező személye és a helyszín. Olyan aszimmetrikus helyzetben, ahol az ügyvezetőnél összpontosulnak az információk, helyismerete, kapcsolatrendszere csak neki van, alapvető kérdés a bizalom. Ez megvolt, köszönhetően András szakmai teljesítményének és emberi oldalról a közös ismerősök megerősítésének. Másodikként az győzött meg, hogy egy gyönyörű nyugat-európai térség kis falujának igazi kastélyáról van szó, pompás parkkal, az épület mellett csörgedező patakkal. Ez a miliő olyan pluszt ad, amitől az ingatlan önmagában, művészeti tevékenység nélkül is megállná a helyét – csak még a leendő medencével együtt is kevésbé lenne izgalmas.

A patak és festői környezete (fotó: Derdák András)

Egy tucatnyi családból álló társas vállalkozás vette meg a kastélyt, ön a befektetők egyike. Ismerte a többieket korábban?

P. Zs.: Nem, senkit nem ismertem. Egyetlen személyes találkozónk volt, akkor, amikor már a szerződés aláírására került sor. Nyilván ez is egyfajta bizalmat feltételez, de úgy éreztem, megvan az az összhang, ami az együttműködéshez szükséges. Fontos a számokat látni, de utána már eléggé erősen az érzéseire kell hagyatkoznia az embernek ebben a szektorban is. Pláne így, hogy ez nem tisztán üzleti befektetés.

A kastély (fotó: Derdák András)

Gondolom, még a fejlesztés fázisában vannak, a projekt egyelőre nem hozza, hanem viszi a pénzt. Türelmesen várják, hogy termőre forduljon a befektetésük?

P. Zs.: Valóban az épülési, befektetési fázisban vagyunk még, és ezt a játékot nagyon hosszú távon játsszák. Mindenki komoly kezdőtőkével szállt be az üzletbe, és senki nem annak reményében, hogy majd egy vagy két év múlva termőre fordul. Tőkepiaci szempontból ez kiemelten kockázatos befektetésnek számító ügylet, de annyira érdekesnek és értékesnek tartottam magam is, hogy a részese akartam lenni. Ilyet csak szívből lehet csinálni, vagy sehogy.

Földes Anita, Derdák Eszter és Péterfi Zsolt (fotó: Derdák András)

Sz. V.: Anita és András tényleg szívből csinál mindent. Számomra szintén az ő személyük teszi különlegessé a projektet. A hely pedig, a kis falu és a valóban gyönyörű udvarház az elvonulás, a teljes kikapcsolás és a társasági lét lehetőségének kombinációját nyújtja. Tökéletes egyensúlyban van a kettő. Szerintem ez nagyon ritka. Amikor először jártam ott, pont egy forgatókönyvön dolgoztam, és felbecsülhetetlen ajándék volt csak ülni a kandalló előtt egy hatalmas, régi asztalnál egy pohár vörösborral, néha kinézni a csendes őszi kertre  és mindenféle értelemben vett zaj, elterelés nélkül elmélyedni. Ugyanakkor nem éreztem magam elszigeteltnek, mert Andráséknak hihetetlen tehetségük van ahhoz, hogy közösséget teremtsenek maguk köré, akár egyik pillanatról a másikra. Találkoztam a barátaikkal, akik roppant érdekes emberek, feloldódhattam, inspirálódhattam, eszmét cserélhettem egy addig számomra vadidegen, színes társaságban.

Szemerédy Viktória a kastély kandallójánál (fotó: Derdák András)

Éppen erre a kombinációra találták ki a Mentőcsónak ösztöndíjat. Részt vesznek valamilyen formában a programban?

Sz. V.: Második alkalommal, amikor az imázsfilm forgatása miatt jártam ott, megkértek, hogy ha filmrendezők, forgatókönyvírók szeretnének menni, akkor segítsek a pályázatuk elbírálásában.

P. Zs.: A havi rendszeres meetingen, amin a tulajdonostársak is részt vesznek, átnézzük a projektek ügyeit, a Mentőcsónakéit is, de abban nincs személyes szerepem. Jellemzően azzal a pénzügyi tapasztalattal, meglátásokkal igyekszem támogatni a kis csapatot, amelyekre eddigi szakmai pályafutásom során szert tettem. Nagyon jó szinergiacsoport gyűlik össze, más-más szempontok szerint gondolkodunk, különböző dolgokhoz értünk. Ötletbörzéket tartunk, választ adunk András felmerülő kérdéseire, meghatározzuk az irányvonalat, amit a teljes tulajdonosi kör megszavaz.

András úgy fogalmazott: nem várható el, hogy a végtelenségig ugyanaz a néhány ember finanszírozzon mindent, ezért közösségi gyűjtést indítanak.

P. Zs.: A Mentőcsónak a kastélyprojekt egyik leágazása. Soha nem fog nyereséget termelni, éppen ellenkezőleg, de ez adja meg az egész vállalkozás ízét, hangulatát, emberiességét, különlegességét, báját – és a művészeknek, a tudósoknak azt a menedéket is, amit ma Magyarországon egyre nehezebb megtalálni. Nem befektetők, hanem kifejezetten mecénások jelentkezését várjuk, hogy minél több pályázó tölthessen egy hónapot Andráséknál.

Val-d'Aigoual-i anzix (fotó: Derdák András)

A projekt keretébe sok minden illeszkedik: a klasszikus vendéglátás, a szobakiadás a nagy online felületeken vagy akár személyes kapcsolatokon keresztül; a melegkonyhás kerthelyiség, amit András ötlete nyomán például Montpellier-ből érkező fantasztikus utcazenészek tölthetnek meg élettel; egy galériával összefogva kis kiállítást lehet szervezni a kastélyban, de filmvetítéseket, előadásokat is lehet tartani. Meg kell találni az összhangot, azt, hogy miben mehetünk el a falig, azaz mibe teszünk pénzt, időt, energiát úgy, hogy profitot nem veszünk ki. Bízunk benne, hogy a távoli jövőben a vendéglátás piaci alapon fog működni.

Számos zenei programnak is otthont adnak (fotó: Derdák András)

Sz. V.: Én abban bízom, hogy az imázsfilm segít majd jobban megismerni a Kastélyprojektet, és remélem, hozzájárul ahhoz, hogy több finanszírozója, mecénása legyen. Andrásék eredetileg azt kérték, hogy interjú formájában elmondhassák, hogyan újítják fel, alakítják át a házat, mit próbálnak létrehozni. Sok beszélgetés, riport készült erről, ezért azt javasoltam, inkább három-öt percben mutassuk meg a kamerának, hogy mi minden történik náluk, velük, kora reggeltől estig. A központi motívum az volt, amit annyira gyönyörűen csinálnak: tüzet gyújtanak. A világ végén, – hisz’ ez Franciaország történelmileg is elhagyatott, bámulatosan vad vidéke –, nap mint nap csodálatos intellektuális, művészeti tábortüzet raknak, amit különleges emberek, felnőttek és gyerekek ülnek körül.

„Intellektuális, művészeti tábortüz” (fotó: Derdák András)

Éppen ebben a csodás szellemben sikerült összegyűjtenünk szenzációs filmkészítőket, akik önként és dalolva jöttek azért, hogy együtt alkossunk valami szépet nekik és róluk. Most már a vége felé, az utómunkálatoknál tart ez a folyamat.

Munkában a stáb: Füredi Márton, Szemerédy Viktória és Somogyvári Gergő (fotó: Derdák András)

Rengeteg ember van körülöttem, akik reggeltől éjszakába nyúlóan dolgoznak városi környezetben, a gyerekeik pedig az iskolában hozzák az elvárt teljesítményt. Sokuk vágya, hogy legalább egy időre kilépjenek a napi hajtásból, elköltözzenek egy romantikus kis házba, locsolgassák a levendulát, elsétáljanak bagettért, aztán hazamenjenek és begyújtsanak a kandallóba. Andrásék azt mondták, „ezt mi megcsináljuk”.  Ők élik a mi álmunkat, és ha segítünk nekik, akkor talán egy kicsit mi is éljük azt az álmot.

A természet zenei programja: a vízcsobogás (fotó: Derdák András)

Kinőheti magát ez a projekt a korai Művészetek Völgyéhez hasonló fesztivállá?

P. Zs.: Nem tudom, jogvédett-e a kifejezés, de már most is hívhatjuk mini Művészetek Völgyének: egyrészt a falu szó szerint egy völgyben van, másrészt egymást követő napokon többfajta művészeti produkció látható – aminek nagyon örülünk. Lehet ezt majd szervezettebben, komolyabb keretek között csinálni, tudna funkcionálni, természetesen jóval kisebb léptékben, mint a magyar Művészetek Völgye, viszont sokkal hosszabb időtartamban, a teljes nyári szezonban. De – hogy ne csak az artról, hanem a bizniszről is beszéljek – erre akkor nyílik lehetőség, ha termőre nem is, de legalább nullszaldósra fordul a projektünk, mert azért ezek tőkeigényes programok.

Sz. V.: Június végére meghívtak Andrásék egy elképesztő előadóművészt, Bettina Maureenjit, de nem ő az egyetlen, aki fellép a kertjükben. Stephanie Halimi jógakurzusokat tart náluk. Gondolkodnak egy régiós kisjátékfilmes fesztiválon is, ami abszolút szezonfüggetlen. Ezzel lehetne erősíteni az őszi-téli időszakot. A közelben, Montpellier-ben van a világ egyik legrégebbi egyeteme, a színháztól kezdve a képzőművészeten át a filmig rengeteg művészeti tanszékkel, és szerintem nagyon izgalmas lesz majd kollaborálni a fiatalokkal, akár otthont teremteni egy-egy lakásszínházi előadásnak. Határ a csillagos ég.

A kastély egyik helyisége (fotó: Derdák András)

Megpróbálok aktívan segíteni az enteriőrdizájnban, a lakberendezésben is, és ha sikerül olyan állapotig eljuttatni a házat, hogy ki lehet adni filmforgatásokra, akkor az komolyabb bevételi forrás lehet.

Abból érzékelnek valamit, hogy a falubeliek mit szólnak a Kastélyprojekthez? Hogyan fogadják a – feltételezem, számukra szokatlan – pezsgést? 

Sz. V.: Amikor az imázsfilmet forgattuk, Andrásék meghívták a helyieket, hogy vegyenek részt benne. Nagyon helyesek, támogatóak voltak, lelkesen jöttek a legbizarrabb időpontokban, voltak, akik még a gyerekük hétvégi szülinapi zsúrját is otthagyták a kedvünkért.

P. Zs.: Én csak mint egyszeri látogató voltam ott, sétálgattam a faluban, ahová betértem, ott beszélgettem is a helyiekkel. Turistaként jó tapasztalatokat szereztem. Azt, hogy mint lakóhoz, üzlettulajdonoshoz, szállásadóhoz, alkotóhoz hogyan viszonyulnak a helyiek, András elmondásából tudom, és persze abból, hogy nincsenek perek.

A kőhíddal átívelt patak (fotó: Derdák András)

Nagyon érdekes, hogy a környező vendéglátóhelyek sem konkurenciát látnak a kastélyban. Ha egy-egy ilyen gyönyörű fekvésű településen koncentrálódik a vendéglátóipar, akkor általában nem egymás vetélytársai, hanem egymás segítői lesznek.

Mecénásként tekintenek magukra?

P. Zs.: Nem. Ebben a projektben befektető vagyok, viszont nem profitorientált. A mecénás odaadja a tőkét, és semmit nem vár érte cserébe, még magát a tőkét sem akarja visszakapni. Az én szerepköröm más: egy társas vállalkozáson keresztül tulajdonrészem van egy gyönyörű helyen, egy gyönyörű épületben, így a kastélyhoz fűződő projektek mindegyikében is. De jelen fázisban egészen biztosan hajlandó vagyok lemondani a hozamról, tehát évről évre kvázi reálveszteséget elszenvedni, mert nem a profitért, hanem önmagáért veszek részt a projektben.

A kastély (fotó: Derdák András)

A három év alatt volt olyan csapattárs, aki visszalépett?

P. Zs.: Igen, más volt a szándéka, más elvárásai voltak. Adódhat olyan élethelyzet, amiben az ember nem engedhet meg magának egy végtelennek tűnő időhorizontú várakozást. És persze azt se felejtsük el, hogy aki szeretne beszállni egy üzletbe, nem feltétlenül pénzügyi szakember. Fontos tisztázni, hogy kinek mi az elképzelése, milyen a kockázatvállalási képessége és hajlandósága. Mostanra szépen letisztult, hogy ez nem az a vállalkozás, ahol mindenki nagy kanállal merít a profitból. Aki benne maradt, az szívből van benne. A projektbe szeretett bele.

Sz. V.: Számomra a Kastélyprojekt egy izgalmas vászon, amire nagyon jó emberek festenek képet, és örülök, hogy azt kiegészíthetem pár ecsetvonással. De én sem mecénásnak, hanem olyan segítőnek tekintem magam, aki emberként, művészként belesző valamit ebbe a gyönyörű szép szövetbe.

A Kastélyprojektről ebből és ebből a helyszíni videóból tudhatnak meg még többet.

Nyitókép: A szépséges völgy, ahol a kastély is található, Dél-Franciaország Okcitánia régiójában (fotó: Derdák András)

Lásd még:

A harmadik hely – Derdák András a franciaországi kastélyprojektjéről mesél

Új ösztöndíj szabad magyar alkotók számára – „Mentőcsónak” közösségi finanszírozásban

Okcitániából, Umbriából és Marokkóból indul mentőcsónak a kortárs magyar kultúráért – Ki viszi át a túlsó partra?