
Új ösztöndíj szabad magyar alkotók számára
– „Mentőcsónak” közösségi finanszírozásban
Közösségi finanszírozáson alapuló ösztöndíjprogramot indít Derdák András csapata azért, hogy valós segítséget nyújthassanak a pénzügyi nehézségekkel küszködő tehetséges alkotóknak. A Mentőcsónak ösztöndíj húsz szabad magyar művész és társadalomtudós számára biztosít utazást, lakhatást és teljes ellátást Franciaország legnagyobb nemzeti parkjában, egy kastélyban. A nyertesek maximum egy hónapot tölthetnek a helyszínen, anyanyelvi közegben. A zsűri, amely a már ott járt alkotókból és a gyűjtést lebonyolító egyesület tagjaiból áll, pontozásos rendszer alapján dönt.
A cél az első körben: közösségi összefogással 15 millió forint mozgósítása szabad magyar alkotók javára. A támogatói kedvtől függően a közösségi finanszírozás második és harmadik köre lehetőséget nyújthat kiállító- és előadótér, valamint egy művészlakás kialakítására is – elvonulásra, találkozásokra, alkotói bemutatkozásra ideális helyszínen.
Derdák András, az egykori Banán Klub alapítója és üzemeltetője, majd a Millenáris Park művészeti igazgatója, a Párizsi Magyar Intézet (ma Liszt Ferenc Intézet) igazgatója és kulturális attasé, azt követően a Szigetfesztivál franciaországi promotere új projektbe kezd. A #kastélyprojekt jegyében 2023-ban megvásárolt dél-franciaországi ingatlanban szabad magyar művészek és társadalomtudósok elvonulását is biztosítani szeretnék.
Derdák az elmúlt harminc évben a kultúra demokratizálásáért dolgozott Magyarországon és Franciaországban is. Napi kapcsolatban van számtalan magyar alkotóval. Vannak köztük szépírók, költők, klasszikus, jazz-, pop-, rock-, népzenészek, énekesek, filmesek, színházi rendezők és színészek, festő-, képző-, ipar- és fotóművészek, kurátorok, koreográfusok és táncosok, galériavezetők, fesztiválszervezők és kulináris szakemberek. Rengetegen jelezték, hogy szükségük lenne egy helyre, ahol a város zajától távol, nyugodt körülmények között tudnának alkotni, illetve tehetségeket képezni. Többen közülük már élvezték az időn kívüliség örömeit, ahogy munkájuk gyümölcsét a dél-francia hegyvidék, a Cévennes helyi lakói.
„2012-ben alapítottuk Földes Anitával, a feleségemmel, a francia bejegyzésű Bonjourçava Egyesületet, amely tavaly óta új közösségi helyszínt, a Jardin Hors du temps-ot (Kert az időn kívül) kerthelyiségét tölti meg kulturális programokkal. Külföldön élő magyarként is támogatni szeretnénk a szabad magyar alkotók boldogulását. Eddig a #kastélyprojekt keretében megvásárolt ingatlan befektetői – tizenkét magánszemély – biztosították az ellátásukat. Itt az idő, hogy kinyissuk a kedvezményezettek körét. Nem várható el, hogy a végtelenségig ugyanaz a tizenkét ember finanszírozza az ösztöndíjat. Beletesszük a magunkét, de segítséget kérünk a közösségtől. Ezért indítunk közösségi gyűjtést” – mondja Derdák András.
Derdák András és a franciaországi kiskastély (fotó: Földes Anita)
A Mentőcsónak ösztöndíj keretében garantálják, hogy a befolyt támogatásokból utazást, szállást és teljes ellátást biztosítanak a lehető legtöbb szabad magyar művész és társadalomtudós számára fejenként legfeljebb egy hónapos tartózkodással. A projekt első eleme: 15 millió forint összegyűjtése húsz alkotó ösztöndíjára. A második és harmadik ütem lehetővé tenné egy dedikált művészlakás, illetve egy bemutatkozásra is alkalmas kiállító- és előadótér kialakítását.
Miben különbözik a Mentőcsónak a többi ösztöndíjtól?
A legtöbb külföldi alkotói rezidenciaprogram nemzetközi: a pályázóknak nagy versenyben kell helytállniuk. Ezt az elvonulási lehetőséget azonban magyar kulturális szakemberek szervezik szabad magyaroknak. Az idegen nyelven nem beszélő nyertes pályázók anyanyelvi közegben alkothatnak. Más ösztöndíjakkal ellentétben nem elvárás új mű létrehozása, adományozása. Magyar szervezők, támogatók felelősségvállalása ez a kortárs magyar kultúráért.
A kiskastély Val-d'Aigoualban (fotó: Derdák András)
Nemzetközi hálózat kiépítését tervezik olyan külhoni magyarok bevonásával, akik helyet tudnak biztosítani alkotók számára. Együttműködés alakul a marokkói helyszínt felkínáló Gauder Milánnal és Péterfy Gergellyel Olaszországban. Derdák Andrást ugyanezzel a céllal más országokból is megkeresték magánszemélyek. Sok külhoni magyar szívén viseli a magyar kultúrát, ki-ki azzal segít, amije van, amivel tud.
További információk ITT.
Nyitókép: A kiskastély Val-d'Aigoualban (fotó: Derdák András)
Lásd még:
Okcitániából, Umbriából és Marokkóból indul mentőcsónak a kortárs magyar kultúráért – Derdák András, Gauder Milán, Oltai Kata és Péterfy Gergely a szabad magyar alkotók támogatásáról
A harmadik hely – Derdák András a franciaországi kastélyprojektjéről mesél
Írói napló, útikönyv, történelmi kalandozás és gasztronómiai tanulmány az umbriai dolce vitáról – Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely könyve
Hal helyett inkább hálót szeretne adni, amivel majd halat tudnak fogni – Interjú Gauder Milán üzletemberrel, az Átrium társtulajdonosával, aki úgy döntött, egy időre közös ügyek és társadalmi célok szolgálatába áll.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!