by artisbusiness.hu 2021. júl 26.

Királyi erények

A KLM büszke arra, hogy az amszterdami Van Gogh Múzeum partnereként hozzájárulhat a világ legnagyobb Vincent Van Gogh-festménygyűjteményének megőrzéséhez és gazdagításához.

Az 1919-ben alapított KLM Holland Királyi Légitársaság a legrégebbi légitársaság a világon, amely ma is az eredeti nevén működik. Első saját gépei száz éve, 1921 áprilisában indultak útnak. A KLM vezetett be elsőként vállalati bioüzemanyag-programot, biokerozint használó első gépe 2011. június 30-án landolt Párizsban, az idén pedig debütált szintetikus alapú kerozin felhasználásával üzemeltetett utasszállító járata. Mindemellett a kultúra támogatásában is élen jár.

A KLM alapítói befektetők voltak, a „királyi” jelzővel I. Vilma uralkodó jutalmazta meg őket, ezzel hangsúlyozva az I. világháború után megélénkülő civil repülés fontosságát. Az első – bérelt – gépük 1920. május 17-én szállt fel. 2004 májusa óta a francia nemzeti légitársasággal, az Air France-szal egyesülve üzemel, de mindkét, komoly tradíciókkal bíró márka megmaradt külön-külön. A Royal Dutch Airlines világszerte több mint kilencven célállomásra indít kereskedelmi- és teherjáratokat, és hozzávetőlegesen harmincezer alkalmazottat foglalkoztat.

A legfenntarthatóbb légitársaság

Európa zöld nagyhatalma Hollandia. Elkötelezettségét példázza a Delfzijlben, a SkyNRG, az Amszterdam–Schiphol repülőtér, az SHV Energy és a KLM együttműködésével épülő biokerozingyár is. A 2021. januárban elindított környezetkímélő utasszállító gép üzemanyagtartályaiban ötszáz liter speciális hajtóanyag volt, amit – holland kutatóközpontjában – a Shell állított elő szén-dioxid, víz, valamint szél- és vízenergia felhasználásával. „Büszke vagyok arra, hogy a KLM üzemelteti a világ első szintetikus kerozinnal hajtott járatát. A fosszilis üzemanyagokról fenntartható alternatívákra való átállás a legnagyobb kihívás. Flottánk megújítása nagyban hozzájárul szén-dioxid-kibocsátásunk csökkentéséhez, a fenntartható üzemanyagok pedig további előrelépést jelentenek. Azért fogtunk össze partnereinkkel, hogy segítsük a szintetikus kerozin fejlesztését, az első járat elindítása pedig megmutatja, hogy a koncepció bevált, és továbblépettünk az úton – mondta Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója.

A KLM mindemellett hozzájárul a Delft Műszaki Egyetem (TU Delft) innovatív repülési koncepciójának kutatásához, a „Flying-V”-hez: a fenntarthatóbb hosszú távú repülések érdekében a jövőben teljesen más megközelítéssel tervezik a gépeket. Az új V alak egyesíti az utas- és rakteret, illetve a szárnyakban lévő üzemanyagtartályokat. Aerodinamikus kialakítása és csökkentett súlya azt eredményezi, hogy húsz százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint a korábbi legmodernebb Airbusok.

A légitársaság a századik születésnapja alkalmából létrehozta a Non-Schengen Crown Lounge-ot, amely egy exkluzív váró vadonatúj külsővel és dekorációval, különféle digitális innovációkkal, valamint teljesen új szolgáltatási és vendéglátási koncepcióval. A várón belül különböző zónákat alakítottak ki, hogy megfeleljenek az eltérő fogyasztói igényeknek: külön zóna van a munkára, a pihenésre, az étkezésre és a szórakozásra. Új fine dining éttermet és bárt létesítettek, amely a Blue nevet kapta. A menüt Michelin-csillagos étterem szolgáltatja, továbbá van két privát, üzleti és egyéb találkozókra díj ellenében előre lefoglalható étkezőszoba. A kényelemre is nagy hangsúlyt fektetnek: luxusalvókabint és zuhanyozókat is kialakítottak, amelyek a váró nyitvatartási idejében vehetők igénybe.

A kultúra szolgálatában

A KLM büszke arra, hogy az amszterdami Van Gogh Múzeum partnereként hozzájárulhat a világ legnagyobb Vincent Van Gogh-festménygyűjteményének megőrzéséhez és gazdagításához. Örömmel repítik a látogatókat és a műtárgyakat – exkluzív és szakszerű szolgáltatást nyújtva. Az együttműködés révén a múzeum lehetővé teszi, hogy a KLM munkatársai világszerte egyedülálló programokat, tárlatvezetéseket, műhelyfoglalkozásokat kínáljanak ügyfeleik számára. A légitársaság és a múzeum, no meg a közönség egyaránt profitál a közös projektek hozzáadott értékéből.

A Rijksmuseummal szintén partneri kapcsolatot ápol a KLM, „lehetővé válik, hogy a világ minden tájáról érkező emberek élvezhessék műveinket” – írják az intézmény honlapján. A Rijksmuseum gazdag gyűjteményének művei rendszeresen turnéznak. A remekművek szállítása kényes művelet, speciális szakértelemet igényel.

A KLM Cargo légi szállítmányozásra specializálódott, gondosan kiválasztott művészeti szállítási szakemberekkel dolgozik. A légitársaság támogatásának köszönhetően mind több ember számára válik hozzáférhetővé a művészet, akár az amszterdami Rijksmuseumban, akár a világ más múzeumaiban.

Két királyi márka kapcsolódik össze a Royal Dutch Airlines és a Royal Theatre Carré együttműködésében; a légitársaság a hírneves művészeti intézmény egyik támogatója. A Carré cirkusz, varieté és színház a legrangosabb holland kulturális brandek egyike – a nemzeti és nemzetközi sztárok a Carréban ünnepelték legnagyobb diadalukat. Ráadásul fontos szereplője az üzleti világnak, konferenciák, termékbemutatók, találkozók helyszíne is. Mind a művészi, mind az üzleti életben csúcskategóriában jegyzik, csakúgy, mind a KLM-et a légitársaságok között.