„Az egész világ arra figyelt, ami itt történik”

Nicholas Sarvari (Sárvári Nicholas) immár negyed évszázada egyengeti a gazdasági kapcsolatokat Kanada és Magyarország vállalatai között, 2009 óta a magyarországi Kanadai Kereskedelmi Kamara (Canadian Chamber of Commerce in Hungary, CCCH) elnökeként. Azt követően, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlődését mindinkább fékezték a 2010 utáni magyarországi folyamatok, a 2026. áprilisi választások után az újbóli lendületben reménykedik, amelyek sikerét sajátos módon ő maga is előmozdította.

Kérem, mutassa be a kamara tevékenységét!

Kanadai kereskedelmi kamara világszerte huszonhárom országban működik, önkéntesen szerveződött, nonprofit egyesületként. Valamennyi hasonló elvek alapján jött létre – a londoni iroda például már száztíz, a dublini pedig száz éve –, a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében. Munkájuk része az érdekegyeztetés és az érdekérvényesítés is, és mivel nem állnak formális kapcsolatban a kanadai állammal, az ottawai kormánytól függ, hogy ajánlásaikból, előterjesztéseikből mit vesznek figyelembe. 

Forrás: CCCH

Milyen cégek alkotják az 1992-ben alapított magyarországi Kanadai Kereskedelmi Kamarát?

A szervezetünket tíz-tizenöt üzletember alapította – egyikük Demján Sándor volt –, és hamarosan komoly üzletek jöttek létre. A jelenlegi tagok között sok különböző országból származó, különböző identitású ember van – köztük olyanok, mint én, akik valahogy visszakerültek a szüleik hazájába. Többen jelentős kanadai céget képviselnek, ezek között olyan is van, amelyik negyven országban működik. Másoknak azonban nincs semmilyen kötődése Magyarországhoz, de támogatják, segítik a munkánkat. Emellett vannak olyan magyar cégek is, amelyek fantáziát látnak a kanadai kapcsolatokban, a lehetséges kanadai partnerek fellelésében.

Én 1997-98-ban jártam itt először, és a szüleim révén – akik 1956-ban vándoroltak ki Kanadába – hamarosan megkaptam a magyar állampolgárságot. Elkezdtem építeni a magam vállalkozását, és bekapcsolódtam a kamara munkájába, előbb az igazgatóság tagjaként, majd az elnökeként.

Anyanyelvi szinten beszél magyarul, ami nagy segítség lehet a munkájában.

A nyelvtudást a szüleimnek, elsősorban az édesanyámnak köszönhetem. Nagyon sokat számít, hogy két nyelven beszélek, és mindkét országot jól ismerem. Mint sok más kanadai, én is úgy kerültem ide vissza, hogy bár nem itt jártam iskolába, mégis magyar szívvel jövök haza. Ez a szüleim ajándéka, egyfajta magyar büszkeség – a felmenőinkre, a közös gyökereinkre. 

Mindig arra vágytam, hogy az általam vezetett kamara tevékenysége alap, útmutató legyen az üzleti szférában tevékenykedők számára. Úgy gondolom, ez az én „felelősségvállalásom”. Sok céget segítettem hozzá ahhoz, hogy megtalálja az útját, történetük többnyire egy tárgyalással, egy találkozóval kezdődött. Úgy érzem, Magyarországon vissza tudok adni valamit abból, amit én kaptam Kanadában a tanulmányaim és a kinti üzleti életem idején. Ez jópofa dolog, de nem könnyű, sok időt igényel. A számos különbség ellenére épp a „kanadaiságom” miatt lehet sokkal eredményesebb a működésem itt és Kanadában is. Az erős európai identitásom is óriási előnyt jelent mindkét helyen. 

A két országnak komoly közös múltja van, amire lehet építeni. 1956-ban negyvenháromezer magyar került Kanadába, majd azután is sokan. Kanadában szinte mindenki ismer valakit, aki idevaló, mindenkinek van magyarországi barátja vagy rokona. Az ilyen, személyes viszonyok révén számos üzleti kapcsolat jött létre.

Miként befolyásolták mindezt a magyarországi kormányváltások?

A 2002 utáni éveket politikai krízis és bizonytalan kormányzás jellemezte, így 2010-ben mindenki abban reménykedett, hogy kedvező fordulat következik. Sajnos nem így történt. Elfogadták az ország Alaptörvényét, sajátos törvénykezési gyakorlat vette kezdetét, beindult a sorosozás, elűzték a Közép-európai Egyetemet, a CEU-t. A Fidesz neokonzervatív, autokrata párttá változott, lassan mindent a maga képére formált. Beindult a propagandagyár, és a gazdaságban nem az ország érdeke, hanem a személyes meggazdagodás került előtérbe. Megdöbbentő volt látni ezeket a folyamatokat, akárcsak a Covid-járvány utáni rendeleti kormányzást. 

Akkoriban készítettem egy összeállítást arról, hogy milyen kép rajzolódik ki Magyarországról a nyugati sajtóban – és az ötven címlapra került cikk egyike sem volt pozitív. Az üzleti kockázatot tovább növelte, hogy egy EU-döntés értelmében a beruházásvédelmi vitákat csak magyar bíróságokon lehetett rendezni – márpedig ezek nem voltak a kormánytól függetlenek.

Mindez rendkívül negatív hatással volt az üzleti kultúrára, ilyen körülmények között nehéz lett volna bárkit is idevonzani, meggyőzni arról, hogy érdemes itt befektetni. Könnyebb volt a vállalkozásokat arra buzdítani, hogy Kanadában fektessenek be, és haza se jöjjenek. Ezért az utóbbi években kifejezetten óvatosságra intettem minden érdeklődőt. Befagytak a kormányszintű kapcsolatok is. Ezt jól jellemezte az a tény, hogy Kanadának egy évig nem volt nagykövete Budapesten, és nem jött létre magas szintű látogatás sem a két főváros között. 

Nicholas Sarvari (forrás: CCCH)

Mit tett, mit tehetett a kamara e jelenségek láttán?

Az igazgatóság felemelte a szavát a CEU elleni támadás kapcsán – egyértelmű volt számunkra, hogy kimagasló nemzeti értéket zavarnak el az országból –, amire egy megdöbbentő, fenyegető válasz érkezett. Jeleztük a kormánynak azt is: nem értünk egyet a civil szervezetek elleni fellépéssel sem, ez rendkívül rossz üzenet az üzleti szféra számára. A helyzetet 2023-ban tovább rontotta a szuverenitásvédelmi törvény elfogadása, amely többek között kiutasítással fenyegette a kettős állampolgárokat – a fellebbezés lehetősége nélkül. 

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy részt vettem a DE!Akcióközösség munkájában. Úgy éreztem, a kamara jövője bizonytalanná vált, a napjai meg vannak számlálva. Látnivaló volt, hogy minden, ami fontos egy társadalom működésében, a kultúra, a művészetek, az oktatás, az egészségügy, már teljesen le van gyalulva. Sok ismerősöm külföldre költözött, és háromgyerekes apaként én is elgondolkodtam azon: még egy ilyen választás, és lehúzhatjuk a rolót.

Hogy került kapcsolatba az Akcióközösség tagjaival? 

A szervezet alapítója, Tímár Áron ismerősöm volt. A 2024-es EP-választás előtt egy párt alapításán gondolkodtunk, de Magyar Péter és a Tisza Párt megjelenésével megváltozott a helyzet. Mégis úgy éreztem: tenni kell valamit. 

Áronék, ismerve a vállalkozásom kockázatelemző, nyomozó és vitarendezés terén folytatott, több mint negyven országra kiterjedő tevékenységét, a tanácsomat kérték A szavazat ára című film elkészítéséhez. Azt, hogy gondoljuk át, hogyan fogunk nyomozni, kivel hogy beszéljünk, hogyan rakjuk össze a történetet, egyáltalán, hogy van-e ennek az egésznek létjogosultsága. A közös munka tavaly nyáron kezdődött, addigra már teljesen kialakultak a választási csalás módszerei.

Részt vettem az őrszemek beszervezésében – Kelet-Magyarországon négyszázharmincnégy faluban voltunk jelen –, és felkértek a motoros csapatok vezetésére. Összeszedtünk kétszáz motorost – sok külföldről jött haza –, és kialakítottunk harmincnégy csapatot. Mindegyikben volt hat-tíz motoros, volt egy vezetője és egy helyettese. Kifejlesztettünk egy applikációt a terepen rögzített anyagok beküldésére, és a bejövő telefonhívások alapján oda küldtük a motorosokat, ahol az őrszemek ellen fenyegetőleg léptek fel. Az őrszemeknek és a motorosok megjelenésének nagy fékező ereje volt, őket látva már nem mertek elmenni szavazni azok, akik arra számítottak, hogy ki fogják őket fizetni.

A civil társadalom tehát bizonyított.

Ha erre gondolok, most is libabőrös leszek. Korábban azt mondtam volna, hogy megölték a civil társadalmat, ebből az országból már nem lehet semmit kihozni. De mégis. Az emberek, nem törődve a testi épségükkel, nekimentek a hatalomnak a falvakban és a városokban, tudták, hogy van mit veszíteniük. Ez számomra hihetetlen! Budapestről elmentek vidékre, hogy megfigyeljék a csalást, hogy tegyenek ellene. Nem akarták azt a rendszert folytatni. Ez a civil társadalom óriási eredménye.

Számított erre a gyökeres fordulatra?

Nem. Arra számítottunk, hogy meg tudjuk mutatni a csalást. Ez azért volt fontos, mert ha rögzítve van a csalás, akkor kérdésessé válik a kormány legitimitása. És meg akartuk mutatni az embereknek: ez a te országod, ebbe nőnek bele a gyerekeid. Rendben van ez így? Hozzáteszem: a nagyon durva dolgok nem is kerültek a filmbe. 

Hogyan hat majd a változás a kétoldalú kapcsolatokra? 

Nagy reménységgel tekintek a jövőbe, lényegi változásokra számítok. Arra, hogy Magyarország visszatér az európai kikötőbe, és a gazdaságának, felhasználva az EU-s pénzeket, vissza nem térő lehetősége nyílik arra, hogy kilábaljon a recesszióból. Ha a gazdaság szabadon működhet, akkor a vállalkozások is jól tudnak tevékenykedni, külföldön is. További feltétel, hogy visszaépüljön a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszere úgy, hogy azt ne lehessen kijátszani. Ha ez így lesz, akkor talán van miről tárgyalni a kanadaiakkal. 

A kamara tagjai között nagyon sikeres cégek vannak, olyanok, amelyek soha nem koszolták be a kezüket a NER-rel. Komoly lehetőségek nyílnak az export terén, érdemes összefogni, végre csinálni valamit. Három területen léphetünk előre: a védelmi ipar, az energiaipar és a mezőgazdaság területén, ehhez immár minden lehetőség adott. 

A régió iránt élénk kanadai érdeklődés tapasztalható, amely Magyarország tekintetében a választások sikere után pörgött fel igazán. Az első nap legalább húsz országból hívtak fel vagy küldtek üzenetet. Az egész világ arra figyelt, ami itt történik.

CCCH üzleti reggeli a BuildEXT-nél, 2023 (forrás: CCCH)

Nyitókép: Nicholas Sarvari (forrás: CCCH)

Lásd még:

Kanada: a kulturális kompromisszumok és a sokszínűség országa – Szerkesztői köszöntő

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál tegnap és ma – A szerény kezdetektől az Oscar előszobájáig

Ottawa: a kultúra nyelvén beszélő, csendes főváros

Toronto mint globális kreatív valuta – Ahol a kulturális sokszínűség, a művészet és az üzlet egymást erősíti

Gyémánthang és szenvedély: Céline Dion – A kanadai gyökerektől Las Vegasig és az olimpiai színpadig

Stratford: a művészet köré szerveződő városmodell – Ahol a kultúra nem költség, hanem hosszú távú befektetés

„A show-nak mennie kell tovább!” – Interjú Fülemen Tamással, a Cirque du Soleil művészével

„Egész Kanada a színpadunk” – Interjú Annabelle Cloutier-vel, a National Arts Centre elnök-vezérigazgatójával

„Partnerként kell leülnünk az asztalhoz” – Interjú Aubrey Reeves-szel, a Business / Arts elnök-vezérigazgatójával, 1. rész

„Partnerként kell leülnünk az asztalhoz” – Interjú Aubrey Reeves-szel, a Business / Arts elnök-vezérigazgatójával, 2. rész

„Merjük inspirálni a holnap történelmét!” – A Kanadai Történeti Múzeum

A presztízstől a kulturális felelősségig – A vállalati gyűjteményépítés Kanadában

„Egy műalkotás akvizíciója hosszú távú befektetés az értékteremtésbe” – Interjú Stuart Keelerrel, a TD Bank gyűjteményének vezető kurátorával

„A művészet segít az embereknek egymáshoz, a környezetükhöz és saját identitásukhoz kapcsolódni” – Beszélgetés Anjuli Solankival, a STEPS Public Art programigazgatójával