by artisbusiness.hu 2023. Aug 25.

Köztéri művészeti akciókkal jön a PLACCC Fesztivál

Augusztus 27. és szeptember 24. között rendezik meg a PLACCC-ot, amely teret és hátteret kíván nyújtani olyan művészeknek, akik a városi életből inspirálódnak.

A PLACCC Fesztivál 2008-ban indult. Nagy volt az esélye annak, hogy idén, a tizenötödik évében megszűnik, az évforduló azonban végül az átalakulást, az újradefiniálást és az újrakapcsolódást hozta el. 

A PLACCC-ot 2008-ban azzal az ambícióval hozták létre, hogy nemzetközi viszonylatban is fontos fesztivállá váljon, amit bizonyos mértékig és bizonyos ideig sikerült is elérni: a tizenöt év alatt megvalósított csaknem harminc fesztiválkiadás, special edition és egyéb program keretében összesen tizenkilenc ország ötvenkét művésze és alkotókollektívája szerepelt a PLACCC-on. A szervezet emellett több fontos nemzetközi hálózat tagja lett. 2023-ra azonban a hazai finanszírozási lehetőségek beszűkültek, ami maga után vonja a nemzetközi pályázatokban való részvétel lehetőségeinek csökkenését is. A fesztivál eljutott oda, hogy nagyobb külföldi vagy akár magyar művészeti projektek meghívására nincs módja, a megváltozott anyagi helyzet ugyanakkor más lehetőségeket szül(t): visszahúzódnak szűkebb közegükbe, fontosabbá válik a kapcsolódás, a művészekkel való szorosabb együttműködés, egymás segítése. 

A PLACCC 2023 majdnem egy hónapon keresztül – köztéren, rendhagyó helyszíneken – művészeti platformmá válik. A programban szerepelnek a fesztivállal évek óta együttműködő alkotókollektívák és művészek – a Ziggurat Project, Meetlab, Somló Dávid, Bubla Éva, a SVUNG Kutatócsoport, Horváth Brida –, de új együttműködések is születnek, gyakran olyan alkotókkal, akik első alkalommal lépnek ki a köztérre – például Kelemen Patrik és a Superfusion –, továbbá egy teljes programblokk zajlik majd a RAKPARTon.

A PLACCC 2023 a Ziggurat Project YogaWalks // Silence című részvételi előadásával veszi kezdetét. Az átalakuló, új utakat kereső PLACCC-hoz hasonlóan a Ziggurat Project is működésének új szakaszába lép. Vadonatúj projektjük, a YogaWalks egy mindful városi séta és egy jógaóra keveréke, mindez közösségi élményként, piknikkel és záró beszélgetéssel valósul meg – amelyet augusztus 27-én a reggeli, augusztus 29-én pedig az esti órákban lehet élvezni. 

Ziggurat Project YogaWalks // Silence (forrás: PLACC Fesztivál) Ziggurat Project YogaWalks // Silence (forrás: PLACC Fesztivál)

Szeptember 2-án a Valyoval közösen szervezik meg a PLACCC a RAKPARTon programot, amelynek keretében a már korábban bemutatott projektjeik – mint a Meetlab és Szabó Bálint Azimut című videóinstallációja és Grélinger Ágnes With open doors to spaces without walls című mozgásprodukciója – az új helyszínen új kontextust kapnak. Emellett szerepelnek benne első alkalommal látható alkotások is, úgy mint a Femini duó Smorgasbord című részvételi előadása és Balogh Kata Spanyolországban élő táncos-koreográfus Choreographingattention című köztéri akciója. A RAKPARTon mutatkozik be Bubla Éva Lélegzésre kijelölt hely című installációja is, a napot pedig rendhagyó formájú beszélgetés zárja a köztérhasználatról. Bubla Éva installációja egy városi környezetbe ágyazott, akut környezeti problémákra reflektáló tér, amely helyi lakókat, járókelőket megszólítva a köztér és közös ügyeink újszerű megélését, érzékenyítését célozza. A mű a RAKPARTot követően szeptember 3. és 8. között más budapesti helyszínen is felbukkan, a és a projekthez kapcsolódó témákban beszélgetést is szerveznek.

Bubla Éva: Lélegzésre kijelölt hely (fotó: Nyíri Julianna / MKE) Bubla Éva: Lélegzésre kijelölt hely (fotó: Nyíri Julianna / MKE)

Somló Dávid egy radikálisan eszköztelen projekttel vesz részt a programban: az Egy bot finom egyensúlyozása olyan meditációs mozgásgyakorlat, amelynek során a résztvevők érzékeny és harmonikus kapcsolatot alakítanak ki egy bármelyik fa alatt megtalálható egyszerű bottal. A művész szeptember 8-án, 9-én és 10-én Budapest egy-egy nagy, forgalmas terén napi három órán keresztül fogja gyakorolni és tanítani a „botocskázást” a járókelőknek, ami egyszerre válik kitartott performatív jelenlétté és folyamatosan alakuló, nyílt végű workshoppá. 

Szeptember 9-én hajnalban részvételen alapuló sétára és táncperformanszra invitál Horváth Brida Derengés című előadása, amely a napnak azon szakaszában zajlik, amikor a különleges fényviszonyoknak köszönhetően egy rövid időre nem látunk tisztán, a dolgok határai elmosódnak. Az esemény a kortárs tánc és butoh művészi gyakorlatára támaszkodva kívánja feltárni az átmenet személyes és tágabb vonatkozásait, több szemszögből vizsgálva ezt a határterületet.

Somló Dávid: Egy bot finom egyensúlyozása (forrás: PLACC Fesztivál)Somló Dávid: Egy bot finom egyensúlyozása (forrás: PLACC Fesztivál)

Szeptember 11. és 16. között a Szendvicsbár Közösségi Térben látható a SVUNG Kutatócsoport JOURNEYing – an archive of memories című kiállítása, amelynek törzsanyagát a kollektíva két tagja, Luca és Napsi külön-külön megtett féléves utazásainak szerkesztett lenyomata alkotja. A művészek elengedik a lenyűgözés iránti vágyat, a pontos megörökítésre való törekvést, és az absztrakcióhoz nyúlnak, miközben elfogadják és ünneplik az emlékroncsolódás tényét.

A PLACCC csaknem egy hónapját két olyan produkcióval zárják, amelyek alkotóinak művészeti gyakorlatában új terepnek számít a köztér. A Gálik Éva és Varga Boglárka alkotta Superfusion szeptember 15-ei Menetrendszerint című köztéri táncakciójában az előadók egy órán át követik a Széll Kálmán tér forgalmának ritmusát, míg mozgásukból össze nem áll a teljes kompozíció. Kelemen Patrik pedig szeptember 14. és 24. között hat alkalommal hívja a hazai kortárs táncosokat közös köztéri műhelymunkára és praxismegosztásra, majd az ott születő közösségi koreográfiát Kardiológia címen három alkalommal a közönségnek is bemutatják.

Az eseménysorozatot a Nemzeti Kulturális Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Creative Europe, az In Situ, a Culture Moves Europe, a Fővárosi Önkormányzat, a Valyo  Város és Folyó Egyesület, a Budapest Brand és a VII. kerületi Önkormányzat támogatja.

A programok részletes leírása, időpontja és helyszíne hamarosan megtalálható a PLACC oldalán.

Lásd még: 

Csákányi Eszter, Schneider Zoltán és Makranczi Zalán is fellép a Spinoza Zsidó Fesztiválon

Ónodi Eszter, Mácsai Pál és Dés László is fellép a 25. Zsidó Kulturális Fesztiválon

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Grélinger Ágnes With open doors to spaces without walls (fotó / forrás: Balogh Attila / a PLACC Facebook-oldala)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!