Laboratórium a demokratikus életért

Az Európai Unió nagy sikerű kezdeményezése már 1985 óta hívja fel a figyelmet a kontinens sokszínű kulturális örökségére. A cím minden évben más városhoz kerül, idén az Európai Bizottság döntése alapján a finnországi Tartu és a norvégiai Bodo városa mellett az ausztriai Bad Ischl is Európa Kulturális Fővárosa (EKF) lett.

A Kulturhauptstadt 2024 (Kulturális Főváros 2024) művészeti vezetője, Stefan Rabel 2023 áprilisában történt elbocsátása után újra meghirdették a pozíciót, amit végül hatvankilenc pályázó közül Elisabeth Schweeger nyert el. Schweeger irodalomtudós, kulturális menedzser és művészeti vezető, aki Manuela Reichert kereskedelmi igazgató vezetésével csatlakozott a csapathoz.

Kérem, mondjon néhány szót saját magáról és szakmai pályafutásáról!

Bécsben születtem, ott is nőttem fel. Először irodalmat és filozófiát tanultam, majd színházi rendezőként Németországba mentem dolgozni. Később visszatértem Bécsbe, ahol kiállításokat rendeztem, és tanítottam az Angewandte Képzőművészeti Akadémián. Később színházi vezetői pozíciókat is betöltöttem, többek között Münchenben és Frankfurtban.

Elisabeth Schweeger (fotó: Anette Friedl)

Amikor kiderült, hogy az ön pályázata nyert, azonnal készen állt a munkára?

Nagyon izgalmas kihívásnak tartottam, hogy Stefan Rabel távozása után átvehettem a Kulturhauptstadt 2024 művészeti vezetését. Úgy éreztem, ez a feladat a szakmai pályafutásom során tanultak összegzése lehet. A csapatommal megvizsgáltuk, hogy mi lehetséges, mi nem, hol kell esetleg változtatnunk. Még mielőtt idekerültem, nyílt pályázatot írtak ki az alkotóknak. Ez roppant mód megnehezítette a munkámat, mert több mint ezer jelentkezést kaptunk. Ugyanakkor örültünk, mert ez azt is jelentette, hogy az egész régió nagyon kreatív. Kifejlesztettünk egy ötletbörzét, amit úgy kell elképzelni, mint egy művészeti vásárt. Ahol minden művész bemutathatta magát, mi pedig meghívtuk az összes lehetséges kormányzati és menedzser szereplőt, hogy jöjjenek el, nézzék meg, mert egyedül képtelenség elbírálni ezer projektet. És akkor valóban el kellett kezdenünk kidolgozni a marketing- és sajtóprogramot, a támogatásszerzés stratégiáját. Nekünk mindössze két év alatt kellett mindent megcsinálnunk, amit mások általában négy vagy öt év alatt csinálnak meg. Őszintén szólva, ez eléggé nehéz volt.

A művészeti vezetésben milyen területekre összpontosított?

Nem kívántam konkrét területre fókuszálni, mivel egy EKF-programsorozat mindig nagy és sokrétű. Az első dolgom az volt, hogy áttekintettem a meglévő lehetőségeket, és megvizsgáltam, hogyan tudjuk optimalizálni azokat. Rengeteget beszélgettünk, vitatkoztunk: tényleg meg tudjuk csinálni? Van-e megfelelő költségvetés? Külföldi művészeket meghívjunk? Ez rendkívül izgalmas projekt, és biztos vagyok abban, hogy a csapat együttes munkájával sikerült még tovább fejlesztenünk. Minden látogató talál kedvére való, igényes kiállítást, koncertet, múzeumot.

Milyen jelentőséggel bír az ön, illetve a régió számára a Kulturális Főváros cím?

A cím alkalmat teremt arra, hogy újraértékeljük a gazdag történelmi hagyományokat és a régióban rejlő lehetőségeket. Az EKF projekt nem csupán a múltbeli tradíciókat ünnepli, hanem lehetőséget kínál a jövőbeli fejlődésre is. Fontos, hogy az együttműködésre és a közösségépítésre összpontosítsunk annak érdekében, hogy megőrizzük és fejlesszük a kulturális életet.

Huszonhárom településsel kellett együtt dolgoznia. Mennyire voltak lokálpatrióták a civilek? Támogatták a munkáját, vagy időnként kötötték az ebet a karóhoz, és nem engedtek a saját elképzelésükből?

Az itt élők bizonyos szempontból makacsak, nem fogadják el könnyen mindazt, ami problémaként felmerül, és időnként valóban hosszú vitákra volt szükség velük. De ezután volt egy nagyon pozitív momentum, amikor együtt kezdték el megírni a pályázatot. Ez volt az első lépés annak megértése felé, hogy igenis jó, ha összejövünk és együtt dolgozunk. És minden egyes önkormányzat hozzájárult a finanszírozáshoz. Tehát elmondható, hogy már a kezdetektől fogva volt egyfajta elkötelezettség, ugyanakkor sokan irigykedtek, hogy miért az a projekt kapta meg a támogatást, és nem az övék… de ez természetes emberi viselkedés.

Elisabeth Schweeger (fotó: Anette Friedl)

Mi alapján került egy adott projekt egy adott városhoz?

Bad Ischl csak egy a sok város közül. Mivel az EKF 2024 programra csak egyetlen város adhatta be a pályázatát, viszont a mi esetünkben valójában egy egész régió pályázott, ezért ez nagyon hosszú vita volt Brüsszellel. Ők azt mondták, kizárólag Bad Ischlnek kell pályáznia. Mi azt mondtuk, hogy nem, Salzkammergutnak kell lennie a 2024-es Kulturális Fővárosnak, mert mi mind a huszonhárom polgármesterrel együtt dolgoztunk. Sok mindent tanultunk menet közben, például rájöttünk, hogy képesek vagyunk megbeszélni a problémákat, akár azt, hogy milyen anyagokat használjunk az építkezéseken, vagy hogy hogyan kezeljük a klímaváltozást. Mert persze, gőzerővel dolgozunk a turizmuson – de ha egyre melegebb lesz, ha egyre kevesebb lesz a víz, akkor mi van? Ahogy én látom, ugyanez a helyzet más országokban is, rájöttek az emberek, hogy együtt, közösen tudunk utat találni például a minisztériumokba, hogy több pénzt kapjunk, mondjuk az üres területek felújítására. A miniszterelnök akkor kezdett jobban reagálni a kéréseinkre, amikor felismerte, hogy a bal- és a jobboldali pártok hirtelen együttműködnek.

Volt-e bármilyen elvárás, kötelezettség a kormány részéről?

Nem, nem volt. Az egyetlen kötelezettség, ami ebben az esetben egyáltalán felmerülhet, az, hogy a művészet erejével formáljuk a jövőnket. Az itt élők identitása természetesen a régió gazdag kultúrájának öröksége, egyfelől nyitottak, támogatóak, de ugyanez az örökség szemellenzőssé is teszi őket. Nem mernek a mikrovilágukon túl tekinteni, mert a félelem is ott munkálkodik bennük. És amikor az az érzésük, hogy a nyitás, a változás közben elveszítik az identitásukat, mert beengednek egy másik kultúrát a saját kis világukba, akkor természetesen mindig kialakul egy társadalmi vita, ami abból indul ki, hogy „nincs szükségünk másokra, elég erősek vagyunk!”

Minden kemény vidék magában hordozza ezt a mentalitást, és szerintem a városokban is ez a helyzet, csak ott kevésbé tűnnek fel a más kultúrákból érkezők, mert eleve sok migránssal találkozhatnak a helyiek. A félelem is kisebb mértékű bennük. Nagyon sokat kellett beszélgetni erről, és mindig elmondani, hogy mi ugyan veletek dolgozunk, de távolabbra is tekintünk, körülnézünk külföldön, Európán túl is. Mert fontos, hogy milyen impulzusokkal találkozunk. A jövőnk építése a tét. Fontos persze, hogy függetlenek maradjunk, de azt is nézzük meg, hogy mit tudunk adni a többieknek, az idelátogatóknak. Ez kulcskérdés, mert a turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ágazat a régióban. Ha úgy tekintünk rá, mint nyílt párbeszédre, ahol más országokból származó emberek találkoznak az itteni emberekkel, akkor ez egyfajta érdek- és tudáscsere.

Mesélne a projekt pénzügyi hátteréről?

A régióból hatmilliót eurót kaptunk, az államtól tízmilliót és tízmilliót a két tartományi kormánytól, Stájerországtól és Felső-Ausztriától. A többi támogatásból, a különböző kereskedelmi tevékenységekből és a jegybevételekből származik. Tehát összesen körülbelül harmincmilliónk van. Ugyanakkor Veszprém, a korábbi kulturális főváros százötven milliót kapott. Kissé más költségvetés.

Nehéz volt a régió vállalatait bevonni?

Igen. Szerintem nehezebb volt, mint máskor, mert gazdaságilag nem túl könnyű idők járnak. De végül a teljes összeg nyolc százalékát kaptuk. Ennek nagyon örültünk, bár lehetne több is. Az az igazság, hogy túl későn kezdtünk szponzorokat felkutatni. Mielőtt elvállaltam ezt a munkát, meglehetősen sok nehézséggel küzdöttek a team akkori tagjai. Kevés időnk volt a program létrehozására, az összes támogatás- és marketingfejlesztésre, valamint a rendezvények financiális hátterének megteremtésére. Ez nem volt könnyű. De megcsináltuk.

Nyitóesemény (fotó: Henrieke Ibing)

Ki a célközönség?

Mindenkit szeretnénk bevonni. Vannak olyan projektek, ahol jegyet kell vásárolni – igyekszünk megfizethető belépőjegyeket biztosítani –, de a programok nagy része ingyenes. Ugyanakkor mindig magas minőségűek, elképesztően színvonalas előadásokat, tárlatokat, koncerteket sikerült megnyernünk Bad Ischlnek. Azt gondolom, tényleg mindenki számára elérhetőnek kell lennie egy ilyen eseménysorozatnak. Arra is rájöttünk, hogy megváltozott az ide látogató vendégkör összetétele. Rengeteg osztrák jön a régióba. Korábban inkább a németek jöttek. Sokan érkeznek Szlovéniából, Csehországból, Hollandiából is. Mivel a zsidó kultúrával is foglalkozunk, ami különlegességnek számít, biztos vagyok a zsidó vendégek leendő nagy számában is.

Mekkora látogatottságra számítanak?

Ezt még túl korai lenne megsaccolni. Év végén lehet majd értékelni, amikor látjuk a számokat. A megnyitóról tudok beszélni, ott négy nap alatt hetvennégyezer ember fordult meg. Ez hatalmas szám ennek a régiónak.

Milyen volt a fogadtatás?

A lakosság és a nemzetközi sajtó reakcióit látva azt érzem, hogy az emberek megértették, mi a célunk ezzel a programmal. A megnyitó is egyértelműen meghatározta, hogy mi a térség valódi potenciálja, és hogy valóban nyitottak vagyunk az új ötletekre és lehetőségekre. Ez volt az a pont, amikor számomra is világossá vált, hogy túl kell lépnünk az elavult hagyományokon, és egy nagyobb, sokszínűbb közösséget kell kialakítanunk.

Fotó: Henrieke Ibing

Az aktuálpolitika mennyire befolyásolja a művészetet?

Fontos globálisan megérteni, hogyan építjük a jövőnket és miért mondjuk, hogy a művészet erejével mi mindent meg lehet csinálni. Víziókat kitalálni, stratégiákat fejleszteni… És ilyenkor nem pusztán a műalkotások közvetlen hatására gondolok, hanem arra is, hogy egyáltalán mi a művészet vagy hogyan gondolkodunk róla. Együtt dolgozom alkotó emberekkel, cégekkel, a turizmus képviselőivel. Foglalkozom a klímával, az ökológiai problémákkal. Így és ezen a módon a művészetet nagyon is átitatja a politika. És persze a hatalom megpróbál beavatkozni, manipulálni, ez Ausztriában is tetten érhető jelenség. A mi feladatunk igazából az, hogy nemet mondjunk erre, mert a művészet szabad. „Beszélgethetünk róla, ellene is lehetsz, de nem mondhatod meg, hogy mit kell tennünk!” Ezen dolgozunk. A demokrácia elve alapján ez a mindennapi feladatunk. Kicsit olyanok vagyunk, mint egy hatalmas laboratórium a demokratikus életért.

Nyitókép: Elisabeth Schweeger (forrás: Kulturhauptstadt 2024)

Lásd még:

Bécs = kultúra

Ausztriában az energiaszektor adja a legtöbb pénzt a kultúrára