Több fényt!

Az első kiállítóhely a világon, amely fényművészeti művek gyűjtésére, kutatására és rendszeres bemutatására szakosodott. A Light Art Museum (LAM) Budapest  az álomszerű terek, a valószerűtlen fényművészeti alkotások, a valóság kibillent érzékelése, a művészet és a tudomány cinkos összjátéka. Mindez az egykorvolt Hold utcai piac tereiben. A három éve működő múzeum céljairól, az intézmény iránti erős érdeklődésről, az immerzív, élményalapú kiállításokról beszélgettünk L. Laki László társalapítóval és Vida Szabolcs művészeti vezetővel.

Honnan az ötlet?

L. Laki László: Régi tervem volt létrehozni egy kiállítóteret, ahol audiovizuális, vetítésalapú vagy fényinstallációs művészeti munkákat mutathatunk be. A koronavírus-járvány után ez különösen fontos lett számomra, mert hiszem, hogy a fény segít a lelki egészség helyreállításában, megőrzésében. Helyet kerestünk, ahol e tervet megvalósíthatjuk, végül három évvel ezelőtt megtaláltuk az akkor kihasználatlan Hold utcai piacot.

L. Laki László (fotó/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Az épület műemlék, ezért átalakítani sem lehet. Könnyű volt kiállítótérként hasznosítani?

Vida Szabolcs: A belső terekben található, szeparált bolthelyiségeket tekintve az épület műemléki besorolása egyszerre áldás és átok. Áldás, mert fénnyel dolgozunk, így a művek a nagy, nyitott térben elhelyezve zavarnák egymás. Azonban az egykori üzletek viszonylag kicsik, alacsony belmagasságúak, ami logisztikai szempontból nehezíti meg a helyzetünket. A boxokba nem fér be mindegyik műtárgy, és az sem mindegy, hogyan tudjuk bennük elhelyezni azokat, végül pedig minden kiállítás rendezésekor azt is ki kell találni, hogy az egymástól elkülönített művek miként kommunikálhatnak mégis egymással. A piactér közepén hatalmas szivar alakú felfújt „zeppelint” helyeztünk el. Az installáció egy lakóház nagyságú ballon, amely belsejében 360 fokban vetített videó, Kati Katona Immensia című műve látható.

Vida Szabolcs (fotó/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

A fényművészet meghatározása kicsit bizonytalan. Valaki a mostanában divatos fényfestést érti rajta, más az ünnepségek idején látható hatalmas köztéri vetítéseket, akad, aki a kortárs művészet egy szeletét…

V. Sz.: Ugyanez a rétegzettség igaz a festészetre is, itt sem más a helyzet. Kicsit tágabban kezeljük a dolgot, mert alapvetően persze a fénnyel foglalkozunk, de szélesebb horizonton inkább úgy hivatkozunk rá: újmédia-művészet. Nemcsak fényművészeti tárgyakat mutatunk be, hanem találhatók a múzeumban olyan alkotások is, amelyek inkább csak tematizálják a fényt. Sőt olyanok is, amelyek a kiállítás központi témáját nem a fény segítségével dolgozzák fel. Egyébként a LAM egyedülálló kezdeményezés a régióban, hiszen amellett, hogy kiállítóhelyet működtetünk, aktívan támogatjuk új művek létrejöttét, tehát producerként is tevékenykedünk. A szakmai munka eredményes: alig három év alatt eljutottunk odáig, hogy komoly nemzetközi intézményekkel működünk együtt. 

L. L. L.: A különféle dekorációs célú vetítéseknek nincs hozzáadott vagy mögöttes értékük. Hatásosak, okoznak valamiféle esztétikai élményt, de egyik sem több ennél. A nálunk látható alkotásoknak tartalmuk és erejük van, mögöttük igazi művészet lelhető fel. Nagy volumenű, tematikus kiállításokat hozunk létre, mindegyik tizenegy hónapig fogadja a látogatókat, a jelenlegi a harmadik, és június végéig látható. Szeptember első felében nyílik a következő. Eddig összesen százhúsz-százharminc mű fordult meg itt és évente kétszázezer látogató. 

Kati Katona: Immensia, 2024 (fotó/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Az alkotások kísérletezés eredményei, vagy a fényművészet már túl van ezen?

V. Sz.: Azt gondolom, túl vagyunk a kísérletezésen. A fényművészek már nemcsak vizsgálják a mediális kereteket, de tágítják is azokat. Az újmédia-művészetben, a mostani, Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai című kiállításunkon látható alkotások többsége konkrét témákról szól. Az álmokról, a Föld mágneses mezejéről, az agyhullámokról, egyebekről. Egy-egy téma megjelenítéséhez a művészek mintegy alkotóeszközeként használják a fényt, azaz nem csupán kísérlet tárgyává teszik azt. Kurátoraink, Bencsik Barnabás és Szalai Borbála is garanciát jelentenek a minőségre.

A fényművészeti alkotások gyűjthetők? Van piacuk?

V. Sz.: Ahogyan az újmédia-művészet egyre nagyobb teret foglal el a művészetben, mind több alkotó használ ilyen eszközöket a gondolatai megformálásához, így természetesen egyre inkább válnak gyűjtemények részévé. Sőt! Szerintem a múzeumi stratégiák is átalakulnak majd annak érdekében, hogy az intézmények efféle műveket is befogadhassanak. De tény, hogy egyéb műtárgyaknál jóval nehezebben gyűjthetők, hiszen jellemzően installatív, nagy teret igénylő alkotások. Másrészt a technika fejlődésével problematikussá válhat az olykor több évtizedes elektronikai eszközök karbantartása, javítása. És persze felmerül az eredetiség kérdése is: mi a helyzet akkor, amikor valaki másolatot készít egy videóról, animációról?

L. L. L.: A magyar alkotók – részben a kiállításaink hatására – már érzékelik, hogy az újmédia- vagy fényművészetnek is vannak lehetőségei, ezért egyre többen fókuszálnak arra, hogy a művük gyűjthető legyen. A válasz tehát: igen, lehet gyűjteni, mi is bérlünk műgyűjtőtől alkotást, és saját kollekciónkat is folyamatosan gyarapítjuk. 

Csörgő Attila: Hogyan szerkesszünk narancsot?, 1994 (fotó / forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Ez a művészeti forma nem tűnik olcsónak.

L. L. L.: Valóban nem az, mert a művek bérleti díja csak egy része a költségeknek. Leggyakrabban kell még hozzá egy-két „dolog”. Néhány projektor, vagy mondjuk, egy lencse, ami „kicsit különleges”, és egy ilyen „kicsit különleges” lencse úgy negyvenezer euró... Magánmúzeumként a belépőjegyek árából fizetjük az épület költségeit, rendezünk kiállításokat. Nem tudunk versenyezni a külföldi világvárosok nagy, állami támogatásból dolgozó múzeumaival és a közel-keleti gigafesztiválokkal. A saját tőkénkből gazdálkodunk, saját egzisztenciánkat tesszük függővé attól, hogy a LAM hogyan működik, ezért kell mindig minőséget mutatnunk és kockáztatnunk.

V. Sz.: Nem tudjuk kifizetni azokat az őrült összegeket, amelyekhez a művészek az említett helyeken hozzászoktak, ugyanakkor az is látszik, hogy szívesen vesznek részt LAM-kiállításokon, hiszen nemzetközi élvonalba tartozó alkotókkal dolgozunk, ezért sokszor megengedőbbek – megértik, hogy itt mások a lehetőségek. Miközben persze egyértelmű, hogy egy-egy ilyen mű kölcsönzése miért drága.

A múzeum belső tere (fotó/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Gondolom, az elkészítése is az.

V. Sz.: A művészek némelyike stúdiót tart fenn húsz-negyven alkalmazottal, a megvalósításhoz ugyanis szerteágazó szaktudásra van szükség. A robotikától a programozáson keresztül sok mindent ki kell szervezni, ami szintén emeli a költségeket. De a műalkotás tartalmát, gondolati hátterét, az azzal kapcsolatos állítást megfogalmazni, kérdést feltenni változatlanul a művész dolga.

A nézők művészeti élményt vagy érdekességeket várnak inkább a múzeumtól?

V. Sz.: Nyitásunk első időszakában rendszeresen érdeklődtek tanárok, hogy miféle hely ez, mert amikor osztályfőnöki órán feldobták a diákoknak a kérdést, hová menjenek kirándulni, gyakran a Light Art Museumot jelölték meg. Csodálkoztak, mert több évtizedes tanári pályájuk alatt még soha nem akartak a gyerekek múzeumba menni. Hogy a kérdésre is válaszoljak: lehet, hogy a látogatók egy része úgy jön ide, hogy mindössze szórakozni és kikapcsolódni szeretne – zárójel: miért ne lehetne mindez szórakoztató? –, aztán lát harminchét műtárgyat, mindegyik előtt műleírást talál, felfedezi a kiállítás koncepcióját, és számára is kiderül, hogy művészettel találkozik. Lehet, hogy sokan életükben először látnak kortárs művészeti kiállítást.

EJTECH (Kárpáti Judit Eszter, Esteban de la Torre): Unfold, 2024 (fotó / forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Egyáltalán: hogyan találnak ide a látogatók?

L. L. L.: Sokat teszünk a közönség megszólításáért. Figyelembe vesszük az életkori sajátosságokat, a kulturális különbözőségeket, ezért mindenkit más és más módon igyekszünk elérni. Lényegében közhasznú létesítménynek tartjuk a múzeumunkat. És büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években negyvenezer diáknak szerveztek itt művészettörténeti órát.

Annyi biztos, hogy a műveknek több rétegük van. Biztosan van, aki csak a felszínt, és akad, aki a mélységeket is látja.

V. Sz.: Így igaz, mindenki a tudása szerint képes érteni ezeket a műveket. Mindenesetre a nagyon erős látványhoz könnyű kapcsolódni, de ott a tartalom – ezért válhat az újmédia-művészet „kapudroggá” a kortárs irányába. Egyben kurátori kísérlet is: kicsit elrugaszkodik a diszkurzív terektől, és a tradicionális „white cube” (fehér kocka), azaz semleges múzeumi környezettől. A LAM nagyon érdekes pozíciója és szakmai kihívása, hogy a kreatíviparban tevékenykedő aktív művészeket és stúdiókat olyan térbe emeljük be, ahol a kortárs képzőművészekkel, a jelen vagy a múlt hatalmas sztárjaival együtt állíthatnak ki. Mondjuk Ólafur Eliassonnal, Brian Enoval, Jon Rafmannal és Moholy-Nagy Lászlóval. Ez értékes szimbiózis, mert ezek a kreatív stúdiók – egyébként joggal – vágynak arra, hogy a képzőművészeti térben is felismerhetők és elismertek legyenek, megkezdődjön a kanonizálásuk. A kortárs alkotók pedig a közönségre vágynak, és itt azért egészen más a nézőszám, mint egy kis kortárs galériában.

Olafur Eliasson Eye see you, 2006 (forrás: ©TBA21 Thyssen-Bornemisza Art Contemporary Collection)

L. L. L.: Többféle háttérrel jönnek az emberek. Annak is izgalmas tapasztalat, aki állandóan múzeumokba jár, és annak is, akinek ez az első kortársművészeti élménye. A látogatóknak nem kell feltétlenül művészettörténeti ismeretekkel rendelkezniük, hamar rájönnek, hogy e művek megértéséhez nem kell létra, elég, ha a látogató „kinyitja magát”, mert akkor elkezdi érteni.

A hatezer forintos belépőjegy sok vagy kevés?

L. L. L.: Alig több, mint egy mozijegy ára. Mint említettem, nincs szponzorunk, a jegybevételből élünk. Állami pályázatokon nem indulunk. Eközben a múzeumot fenn kell tartanunk, ezért igyekszünk minél vonzóbbá tenni. Művészetpedagógiai foglalkozást tartunk gyerekeknek, programot szervezünk felnőtt- és nyugdíjascsoportoknak, olcsóbban kínáljuk a belépőt, ha valaki elővételben veszi meg, de kevesebbe kerül a jegy gyerekeknek, nyugdíjasoknak és iskolai csoportoknak is. Az ötödik kerületi lakosok évente egyszer ingyen nézhetik meg a kiállítást. Egy ilyen intézmény életben tartása önmagában is nagyon drága, esetünkben évente éppen egymilliárd forint. A jegyárakat úgy alakítottuk ki, hogy ezt kitermelhessük. A maradék megy az edukációs programokra. 

fuse*: ONIRICA (), 2023 (fotó / forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Alighanem valóban edukálni kell az újmédia-művészet közönségét.

V. Sz.: Szombatonként közös programokat szervezünk a GYIK Műhellyel, amelyek négyéves kortól ingyenesek. Az év második felében könyvet adunk ki, amely segít a gyerekeket bevezetni a fényművészetbe. Ingyenes tárlatvezetéseket tartunk középiskolásoknak. A MOME-n teljes, féléves kurzust vittünk végig, de volt kurzusunk a Budapesti Metropolitan Egyetemen is. Szerveztünk két ingyenesen látogatható konferenciát huszonkét nemzetközi előadóval, ősszel tervezünk hasonlót. Egy „portfolio review” (szakmaidosszié-áttekintés) szervezése is zajlik, amelyen kiállítási lehetőség reményében egyetemisták mutathatják be a munkáikat hasonszőrű intézmények kurátorainak. Mindezekhez csak a holland és a japán követségtől kaptunk szerény anyagi támogatást, amúgy saját forrásból hoztuk létre. Tavaly nyáron pedig a nyolcnapos nyári egyetemünkön nemzetközi előadók tartottak PhD-szintű aktív, középgenerációs képzőművészeknek egyhetes kurzust, amely az agyhullámokkal és a generatív művészettel foglalkozott.

Nyitókép: Látogatók a Phantom Vision kiállításon (fotók/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)

Lásd még:

A fény forradalma – Budapesten nyílt meg a világ legnagyobb fényművészeti múzeuma

A jövő szórakozása már elérhető – Eddig nem látott audovizuális élményt kínál a Westendben nyílt PIXIM