by Kiss Dorottya Réka 2021. Jun 16.

Luxembourg Art Prize

„Úgy gondolom, ez a díj minden művésznek szól, korosztálytól, nemzetiségtől és műfajtól függetlenül.”

A Luxembourg Art Prize egy évente meghirdetett nemzetközi művészeti díj, amelyet a Luxemburgi Nagyhercegségben található Pinacothèque magánmúzeum szervez. A díj célja, hogy minden évben újabb amatőr vagy profi tehetségeket fedezzen fel, kortól és nemzetiségtől függetlenül.

A 2015-ben létrehozott Luxembourg Art Prize abban szeretne segíteni, hogy nemzetközi szinten elindítsa vagy elősegítse a művészek karrierjét azzal, hogy komoly ajánlásként, referenciaként járul hozzá önéletrajzukhoz. 

Évente 24 finalistát jelöl ki a múzeum, és végül 3 díjazottat választ ki egy független zsűri. A nyeremény: 50 ezer euró illeti meg az első helyezettet, 20 ezer a másodikat, és 10 ezer eurót kap a harmadik helyezett. A díjazottak szabadon, bármire felhasználhatják ezt a pénzt, tetszésük szerint – írja  a honlapján a Luxembourg Art Prize.  

Luxembourg Art Prize c 2018-as döntősök (forrás: wenmengyu.com)

Minden résztvevő kap egy kilenc nyelvre lefordított hivatalos oklevelet, amely méltatja művészi eredményét, és nemzetközi ismertséget biztosít a számára. 

A díj eddigi döntősei izgalmas nemzetközi hálózat tagjai. 2015 óta a világ számos kiváló művészét válogatták már be a döntőbe, akik kiemelkedő művészi lehetőségeket kapnak, és együtt egy magas színvonalú szakmai közösséget alkotnak. 

A jelentkezők az alábbi művészeti ágakban pályázhatnak a Luxembourg Art Prize-ra: rajz, print, installáció, festmény, fényképészet, szobrászat, vegyes technika, dekoratív művészet (textil és anyag, üveg, fa, fém, kerámia, mozaik, papír vagy más technikák).

A folyamat négy lépésből áll: 

  1. Pályázati felhívás: A pályázatokat online lehet benyújtani minden évben szeptember 30-áig. Három különálló csoport van, különböző határidőkkel, a művészek akár többre is pályázhatnak. A következő határidő június 30. (a 2. csoport lezárása), a 3. csoportba történő jelentkezés zárul szeptember 30-án. 
  2. A döntősök kijelölése: A Pinacothèque Múzeum művészeti bizottsága megvizsgálja a pályázatokat, és mindhárom csoportból nyolc-nyolc döntőst választ ki. A 24 döntőst november 1-jén hirdetik ki.
  3. A nyertesek kiválasztása: A független zsűri november folyamán áttekinti a 24 pályázatot, és kiválasztja a három díjazottat.
  4. Hivatalos oklevél: A nyertesek kihirdetése után a művészek hivatalos oklevele december 1-jén válik elérhetővé. A Pinacothèque Múzeum a résztvevők elismeréseként adja ki az okleveleket, amivel a művészek érdemeit és művészi tehetségét emelik ki 

Formanyomtatványokon lehet jelentkezni (az utolsó csoportba 2021. szeptember 30-áig), a művészek  ezen a linken hozhatják létre profiljukat. A jelentkezés folyamatáról és a szabályokról részletes információk a LAP honlapján találhatók. 

A Luxembourg Art Prize nyertesekről döntő, végső zsűrijének tagjai:  Anne-Claudie Coric, a Párizsban és Brüsszelben található Galerie Templon ügyvezető igazgatója, Olivier Donat,  a MuCEM (Európai és Földközi-tengeri Civilizációk Múzeuma) főigazgatója (Marseille, Franciaország), Adriano Picinati di Torcello, a Deloitte Consulting Art & Finance Osztályának igazgatója, Isabelle de Maison Rouge művészettörténész, műkritikus, szabadúszó kurátor, Christophe Duvivier, a Musée Pissarro és a Musée Tavet-Delavour in Pontoise kurátora. 

Ludovic Thiriez Magyarországon élő francia festőművész 2018-ban elnyerte a Luxembourg Art Prize-t, és mesélt az Art is Businessnek a folyamatról, megosztotta a díjjal kapcsolatos tapasztalatait: „A Luxembourg Art Prize-ról egy barátomtól hallottam. Nagyon megörültem neki, mert nem könnyű díjakat találni, ha valaki Magyarországon élő francia művész. Gyakran az adott országban kell élni, »megfelelő korúnak« vagy egy ország állampolgárának kell lenni ahhoz, hogy jelentkezni lehessen művészeti díjakra. Azt is tapasztalom, hogy sok díj pénz, munka, utazás, egyebek szempontjából nem igazán éri meg túl sokat kérnek tőled.

Ludovic Thiriez: Little Walk, 2021 (forrás: ludovic-thiriez.com)

A Luxembourg Art Prize folyamata rendkívül gördülékeny, és szerintem nagyon korrekt. Hervé Lancelin, – aki szenvedélyes gyűjtő és nagyon kedves ember –, először kiválasztja a csapatát. Számos különböző terület tapasztalt szakembereit, akik az évek alatt már jó néhány ismeretlen művészt felfedeztek. Ezután átadják a kiválasztott művészek pályázatát a zsűrinek. Ez a zsűri lenyűgöző, magasan képzett, különféle látásmódú emberekből áll. Minden tagja visszajelzést ad a beválogatott művészeknek, és kiválasztják közülük a nyerteseket. 

Az összes kiválasztott művészt meghívták két-három napra Luxemburgba. Nagyon jó volt találkozni a többi művésszel, eltölteni egy kis időt Luxemburgban, megosztani egymással a művészettel kapcsolatos gondolatainkat, beszélgetni Herve-vel és csapatával. 

Korrektnek találtam, hogy az elején befizetett díjon kívül ők gondoskodnak minden másról. Ők szállítják a műveket oda-vissza, fizetik a szállításukat, a szállást, és még zsebpénzt is adnak. A Vernissage és a győztes bejelentése után az egész csapatot, a zsűrit és a művészeket meghívták ünnepelni egy nagyon szép étterembe. Nagyszerű pillanat volt, amit megoszthattunk a zsűri tagjaival és a többi művésszel.” 

Arról, hogy milyen lehetőségeket adott a díj, Ludovic azt mondja: „Először is nagyon fontos volt számomra a pénznyeremény, és egy évvel később még fontosabbá vált. Ez a pénz azért nagyon fontos, mert egy ideig anyagi biztonságot nyújt, így időt és nyugalmat ad a projektjeink folytatásához, befejezéséhez. Az expozíció,  a megkeresések egy kis pluszidőbe teltek, de egy évvel a díj után már kezdtem e-maileket kapni szerte Európából, galériáktól, amelyek velem akartak dolgozni. Kialakítottam néhány olyan kapcsolatot, amelyek nagyszerű megjelenési lehetőségeket kínálnak számomra különböző helyeken. Ez hatalmas lendületet adott, éppen a karrierem  megfelelő pillanatában. A folyamatot követően már a művész feladata, hogy továbbvigye a történetet, kihasználja az előnyöket, és fejlődjön a művészetében. 

Úgy gondolom, ez a díj minden művésznek szól, korosztálytól, nemzetiségtől és műfajtól függetlenül. Minden művésznek, aki már megkezdte pályafutását, és egy izgalmas munkamenetet alakított ki. Fontos megjegyezni azt is, hogy néha nem elsőre választják ki az embert. Mivel a kiválasztási folyamat két külön szűrőt takar, célszerű többször is próbálkozni.”

Ludovic Thiriez-interjú – Luxembourg Art Prize, 2018

Egyre több művész pályázik a díjra minden évben. 2020-ban a Pinacothèque Múzeumhoz 423 pályázat érkezett, a művészek átlagéletkora 46 év volt. Az alkotók újra felhasználhatják az előző év továbbfejlesztett pályaműveit, így nem kell az elejétől kezdeni, ha valaki újra megpróbálja.

A Luxembourg Art Prize-ról további izgalmas statisztikák és információk olvashatók a weboldalukon.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!