by Garam Katalin 2022. szept 28.

Mágikus találkozás jön létre a kiállított tárgy és a néző között

– Interjú Susanna Petterssonnal, a Svéd Nemzeti Múzeum főigazgatójával

2018 tavaszán, öt év renoválás után megnyitotta kapuit Európa harmadik legrégebbi múzeuma (az oxfordi Ashmolean és a firenzei Uffizi után), az 1792-ben alapított stockholmi Nationalmuseum, vidám falfestéssel, új elrendezéssel. Fél évvel később új főigazgatót neveztek ki, az ötvenhat éves finn Susanna Petterssont, és a múzeum azóta is a skandináv kultúra egyik fellegvára.

Fotó: Anna Danielsson/Nationalmuseum

Mi a kultúra szerepe a svéd társadalomban?

Ezekben a nyugtalan időkben az embernek el kell alaposan gondolkodnia azon, hogy a kultúra hogyan őrzi, viszi tovább az értékeinket. A kultúrán keresztül tudunk kötődni nem csak saját közösségünkhöz, hanem nagyobb léptékben az egész világhoz. A kultúra mindenütt jelen van – a nyelvtől, a zenétől az irodalomig mindenben, amit napi szinten fogyasztunk. Sokan úgy vélték, a kultúra mára elveszítette jelentőségét. De gondoljunk csak a pandémiára, amikor otthonról dolgoztunk vagy karanténben ültünk! Kultúra nélkül hogyan éltünk volna? Mennyivel szürkébb és unalmasabb lett volna a világunk, mennyivel magányosabbak lettünk volna. Az intézmények, például a múzeumok, amelyeknek én is a képviselője vagyok, rendkívül nagy szerepet játszanak az emberek, a társadalom jóllétében, és szerintem a járvány alatt még fontosabb lett a kultúra. Hogy az ember hozzáférjen a kultúrához, az általa nyújtott hihetetlen gazdagsághoz. Nélküle kevesebbet tudnánk a világról.

Van-e különbség az emberek kultúrafogyasztásában attól függően, hogy hol élnek, milyen az iskolai végzettségük, maguk is kreatívak-e vagy csak passzív fogyasztók?

A kultúra különböző válfajait tekintve – popzene, szépirodalom, művészeti kiállítások –, nem látok különbséget, valamennyien részesei vagyunk annak, amit kultúrának nevezünk. A kultúra fogyasztásában persze vannak különbségek. Könnyebb a városlakóknak elmenniük színházba vagy kiállításra – Stockholmban és környékén nagyjából kétszáz múzeumot találunk. Az ország északi részében más a helyzet. De ezt a különbséget csökkenthetik a digitális lehetőségek, mert a kínálaton keresztül azok is részt vehetnek a kulturális életben, akik nincsenek fizikai közelségben. Ez nem egyenértékű azzal, mint amikor valaki ténylegesen a helyszínen van, de kiegészítő szolgáltatásként kifejezetten jó, hogy kitárjuk a virtuális ajtókat, betekintést engedünk például a múzeumi kiállításokba.

  • A 2022-es költségvetésben az állam százmillió korona rendkívüli támogatással segítette a kultúrát, amiből húszmilliót a kulturális örökség digitalizálására adtak. Az állami támogatás az összes költség hatvanöt százaléka, ami a fix kiadásokra elegendő, a többire külső forrásokat kell bevonni.

A digitalizálás és bizonyos kiállítások ingyenessé tétele mellett hosszú távon hogyan lehet ezeket a kiadásokat fedezni? És ha az egész svéd kulturális örökséget digitalizálják, nem fél-e attól, hogy a tárgyakat sötét, üresen kongó, pókhálóval belepett csarnokokban állítják majd ki, és mindenki mindent a világhálón fog nézegetni? Talán nem a közeljövőben, de mondjuk két generáció múlva.

Amikor muzeológiát tanítok – mert docens is vagyok –, szoktam beszélni a tanítványaimnak arról, hogy hihetetlenül értékes, mágikus az a találkozás, amely közted és az autentikus, eredeti tárgy között létrejön. Ez nem történik meg, amikor a tárgyakról készült fényképeket nézed az interneten. A múzeumi élmény itt születik meg, a tárgy és az ember között. A digitális megoldások nagyon jó „melléktermékek”, de nem helyettesítik a valós élményt.

Nem lenne okos dolog mindent digitalizálni. Több mint hétszázezer tárgy van a gyűjteményünkben, ugyanolyan kávéscsészéből például több példány is, tehát válogatni kell. Szakmai szempontból is meg kell szűrni a tartalmat, hogy a látogató jó digitális élményt szerezzen. Lehetősége legyen belépni a gyűjteményekbe, az adatbázisokba, szabadon kereshessen műalkotásokra, iparművészeti tárgyakra.

Fotó: Bruno Ehrs/Nationalmuseum

A svéd Nemzeti Múzeum hatóság is. Mit jelent ez?

Azt hiszem, a világon egyedülálló a svéd megoldás, hogy a Nemzeti Múzeum egyben hatóság is. Általában az ilyen nagy, állami intézmények alapítványi formában működnek, de mi hatóságként közvetlenül a minisztérium alá tartozunk, mindenféle köztes szintek, igazgatótanács, kuratórium, egyebek nélkül. Ez óriási felelősség, de nagy előnye a helyzetnek, hogy gyorsak tudunk lenni. A párizsi Louvre-ban például ahhoz, hogy jelentős új beszerzésekről döntsenek, különböző bizottságokkal kell egyeztetniük, egyes esetekben a minisztérium hozzájárulását is kérniük kell. Nálunk – a kollégáimmal egyeztetve – én határozok. Ez azt eredményezi, hogy gyorsak vagyunk, aminek adott esetben nagy jelentősége lehet. Az, hogy nem csúszik ki a dolog a kezünkből, mert megvan a cselekvési szabadságunk, látszik a gyűjtemény profilján is.

  • 2022. áprilisban a Nemzeti Múzeum az év múzeuma lett. Ez minden évben egy verseny, amit idén a Nemzeti Múzeum nyert meg. Egy bizottság szavaz a győztesről. A motiváció szerint „a Nemzeti Múzeum mindenki múzeuma, amely bővíti a művészetről és a kultúráról folyó párbeszédet a társadalomban, egy pedagógián és digitalizáción keresztül ható együttműködés, messze túljutva a múzeum falain. Örömteli a megszólítás módja, amely az egész működést átszövi.”

Hogyan fogadták a tavasszal kapott kitüntetést?

Nagyon meghatódtunk. A folyamat hosszadalmas, a nevezésekkel kezdődik. Bárki nevezhet egy múzeumot. A zsűri begyűjti az összes javaslatot, majd készít egy rövidített listát a kiválasztott jelöltekből, és meglátogatja a helyszíneket. Őszintén szólva, nem hittem, hogy győzni fogunk, mert egy olyan nagy múzeum, mint a Nemzeti, hátrányos helyzetben van. A közönség soraiban ültem, amikor a színpadon a kulturális miniszter felnyitotta a borítékot, és bejelentette, hogy mi győztünk – annyira meglepődtem! És persze borzasztóan örültem, hálát is éreztem, mert a kollégáim fantasztikus munkát végeztek. Nagyon jó volt, hogy az összes munkatársammal osztozni tudtam ebben az örömben. Egyszóval nagyon sokat jelent.

Fotó: Anna Danielsson/Nationalmuseum

A motivációban szó esik a – minden korosztályból érkező – régi és új látogatókról, akiket saját alkotásra ösztönöznek, az idősek otthonától az iskolai tornatermekig és az online programokig. Örömteliség a párbeszédben, a vidám színekkel felújított termekben. A zsűri is kiemelte a kultúra fontos társadalmi szerepét.

Mi minden korcsoporttal foglalkozunk. A legfiatalabb látogatóink egészen kicsi gyerekek. Vannak baba-tárlatvezetéseink: a szülőkkel megnézik a műalkotásokat a babá, utána festhetnek – ehető festékekkel dolgoznak. Csodálatos látni őket. Megnézik, megszagolják, megkóstolják. A legnépszerűbb az áfonyaszín. az egész arcukat összekenik vele.

  • Svéd sajátosság a 2011 óta működő „kulturális együttműködési modell”. Korábban a múzeumok a Kultúrtanácstól kérvényezték a támogatást. A mostani decentralizált rendszerben országos, regionális és helyi grémiumok döntenek a pénzek elosztásáról. Egyszerűbb támogatást szerezni, ugyanakkor a decentralizált pénzelosztással a kultúrpolitikát is decentralizálják: megtörténhet, hogy egy választási eredmény megváltoztatja a központi kultúrpolitikát. Például az egyik svéd kisvárosban egy szélsőséges párt adta – a legtöbb szavazat birtokában – a polgármestert, aki azonnal bele akart szólni abba, hogy a múzeumban milyen kiállítások legyenek, mit szabad és mit kell tenniük.

Ha nem a parlament vagy a minisztériumok döntenek a támogatások szétosztásáról, fennáll annak a veszélye, hogy a helyi kultúrpolitika szembemegy az alapelvekkel. Mi a véleménye erről?

Létezik egy törvény, amely előírja, hogy a politikai döntéshozóknak „kartávolságra” kell maradniuk, sem állami, sem helyi szinten nem történhet meg, hogy egy politikus beleszóljon abba, milyen döntéseket hoz egy múzeum a beszerzések, a programok, a kiállítások tekintetében. Ennek ellenére vannak, akik megpróbálkoznak vele. A múzeumi törvény azonban mindenek fölött áll, és garantálja az intézmények függetlenségét. Mi politikai befolyásolástól mentes, autonóm szereplők vagyunk, ami tartalmi szempontból fontos. A választási eredményeknek vannak következményei a kultúra finanszírozására nézve, de az állami pénzek csak a fix költségeket fedezik, a működésünket a pénzforgalmunkból kell finanszíroznunk. Nagy szerepük van a különböző támogatóknak, szponzoroknak.

Fotó: Bruno Ehrs/Nationalmuseum

Honnan érkeznek a szponzorpénzek? Alapítványoktól, nagyvállalatoktól? Előfordul, hogy nagyvállalatok részben vagy teljesen finanszíroznak kiállításokat?

Igen, előfordul, de Svédországban, épp a hatósági elv miatt, az emberekben az maradt meg, hogy az állam fizet. Nem értették meg vagy nem tudják, hogy az állam nem finanszírozza teljes egészében a működésünket. Sokat kell tennünk azért, hogy javítsunk a helyzetünkön, hogy a vállalatok több pénzzel segítsék a munkánkat. A Covid-19, az ukrajnai háború, a növekvő infláció nem könnyíti meg a dolgunkat, ellenkezőleg. De azért harcolunk!

2018-ban lett a svéd Nemzeti Múzeum főigazgatója. Finnországból jött, és egy másik finnt váltott a poszton. Megszokott dolog, hogy a skandináv kultúrában dolgozó emberek országot váltanak, jönnek-mennek egymás kultúráiban? Mennyire egységes az északi kultúra?

Nagy előnyünk, hogy van egy közös, északi nyelvünk, és ez lehetővé teszi, hogy egyik országból a másikba költözzünk, ott dolgozzunk. A svéd nem az anyanyelvem, az iskolában tanultam meg, mert minden finnek tanulnia kell svédül, hiszen Finnország kétnyelvű ország. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden finn beszél is svédül, de nekem a svéd már régóta a munkanyelvem volt, így azonnal tudtam dolgozni. Hogy mennyire gyakori ez? Jó pár példánk van erre Stockholmban, az Északi Múzeum vezetője dán, a Modern Múzeumé szintén, a Dizájn és Építészeti Múzeum vezetője Nagy- Britanniából jött, én Finnországból. Norvégiában a Nemzeti Múzeum igazgatója szintén Dániából érkezett. Alakítottunk egy csoportot a skandináv nemzeti galériák vezetőiből, ahol arról szoktunk viccelődni, hogy finnek és dánok irányítják az északi múzeumi világot.

Villa Curiosa (Fotó: Barnens Konstvärld)

Mekkora a nők aránya? A világban férfiak által dominált terület, de Skandináviára ez nem igaz.

Ha a nemzeti galériákat nézzük, Dániában férfi a főnök, Oslóban nő, Svédországban két nő (a Nemzeti és a Modern Múzeum), Finnországban kicsit más a struktúra, a főigazgató férfi – szóval eléggé kiegyenlített az arány. Igaza van, a hagyomány, hogy férfit válasszanak ezekre a vezető pozíciókra, másutt jóval jellemzőbb, mint Skandináviában. Azt a kérdést szoktam kapni, hogy milyen érzés nőként vezetőnek lenni? A válaszom az, hogy nem is gondolok erre. Csak egyszerűen végzem a dolgomat.

Nagyszerű munkát hagyott ott Finnországban, az Ateneum (Finn Nemzeti Galéria) vezetője volt. Miért fogadta el a svéd Nemzeti Múzeum főigazgatói állását? Mi motiválta?

Elmesélem, hogyan történt. 2017-ben, közvetlenül karácsony előtt jött egy hívás a svéd kormányhivatalból: volna-e kedvem Svédországban dolgozni, érdekel-e a Nemzeti Múzeum főigazgatói állása? Nem, nem, nem – válaszoltam. Nem érdekel, mert annyi dolgom van Helsinkiben. Péntek délután van – mondta a hang a telefonban –, legyen úgy, hogy alszol rá egyet, és hétfőn ismét felhívlak. Hazamentem, elmeséltem a férjemnek. Mit gondolsz? – kérdeztem. Nevetett. Korábban kétszer költöztünk az egész családdal Londonba. Először a férjem miatt, másodszor én kaptam egy felkérést, így tudtuk, hogy ha az ember el meri fogadni a váratlan ajánlatot, vállalja a kihívást, az általában érdekes lehetőségeket von maga után. Betöltöttem az ötvenhatodik évemet, dolgoztam több helyütt, tanítottam egyetemen, doktoráltam, rengeteg mindent csináltam, amivel gyarapodtam, úgy éreztem, megvan bennem a tudás és még a lelkesedés is, hogy belevágjak. És a gyerekeimnek is lehetőséget adok arra, hogy Svédországban éljenek. Ami végül is eldöntötte a kérdést, az a Nemzeti Múzeum hatalmas gyűjteménye. Ez nemcsak svéd léptékkel mérve jó gyűjtemény, hanem világszínvonalon is. Olyan lehetőségeket kínált, amelyek nincsenek meg Finnországban.

És ahogy az arcát nézem, látom, hogy egyetlen pillanatig sem bánta meg ezt a döntést.

Nyitókép: Susanna Pettersson (fotó: Anna Danielsson/Nationalmuseum)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!