Egy ízig-vérig magyar européer művészeti vállalkozás Olaszországban: Umbriai Magyar Köztársaság

A Péterfy-Novák Éva–Péterfy Gergely házaspár 2021-ben úgy döntött, a közép-olaszországi Todiba költözik. Ha két tollforgató irodalommal foglalkozik ott is, abban nincs semmi meglepő. Ha egyúttal akcióművészeti projektbe kezdenek, arra már felkapjuk a fejünket. Engem is felcsigáztak, így hát Szerb Antal és az ulpiusok nyomába eredtem velük egy csoportos Utas és holdvilág-kiránduláson. A lenyűgöző kultúrkaland zárónapján beszélgettünk. 

Tudatosan vagy sem, de az irodalmi ihletésű barangolások szervezésével betöltenek egy piaci rést. Hogyan kezdődött? 

Péterfy Gergely: Mérhetetlenül kíváncsi vagyok Itáliára, folyamatosan próbálom bejárni, százhúsz éves koromra talán el is jutok minden zugába, ahová szeretnék. Amikor Todiba költöztünk, rengeteg barátunk jött látogatóba, és nekik is megmutattuk a legérdekesebb helyeket, közben elmeséltük, amit összeolvastunk, megtudtunk róluk. Aztán egyszer csak az az ötletünk támadt, hogy tágítsuk a kört, hátha szívesen csatlakoznának mások is olyan irodalmi sétákhoz, ahol beszélek a városokról, megosztom a legjobb sztorikat, felidézzük Szerb Antal sorait, fölolvasom a nagyapám, Jékely Zoltán Találkozások, magasabb szinten című novelláját, amelyet mentoraihoz, köztük Szerb Antalhoz írt 1947-ben. Este pedig csevegünk, borozgatunk, és jól érezzük magunkat így együtt. A Facebook-oldalamon megkérdeztem olvasóimat, érdekelné-e őket egy umbriai kirándulás Szerb Antal Utas és holdvilága nyomán. Hatezer lájkot és sok ezer választ kaptam. Minket is meglepett, hogy ekkora igény van rá. 2022 elején volt az első meghirdetett irodalmi sétánk, és azóta már több százan jöttek velünk. 

Todi (fotó: Máté András)

A Villa Luisa Hotelben beszélgetünk, itt szállnak meg művészetbarát vendégeik. S ezzemlátomást igen-igen kedveli önöket a személyzet. Todi aránylag kicsi város, hamar hírét vehették, hogy lakik itt egy magyar házaspár, két író, akik körül mindig történik valami. Respektálják a helyiek, hogy ennyire aktív életet élnek és az idegenforgalmat is fellendítették? 

P.G.: Persze, mi vagyunk a két titokzatos ungherese, akik valamit tudhatnak, mert állandóan tömeg van körülöttük. Sokat jövünk-megyünk a városban, nagy barátságban vagyunk a lakóival, akik örülnek, hogy hozzájárulunk az idegenforgalomhoz is. A vendéglősök, a szállodások, borászok mind kedves üzletfeleink és barátaink. Gördülékenyen lehet velük dolgozni, nagyon becsületes társaság.

Egyre több magyar települ Todiba és a közvetlen környékére. Jól sejtem, hogy önök vonzzák őket ide, és formálódik egy minden tekintetben páratlan közösség? 

P.-N.É.: Igen. Csodás történettel indult. Néhány hónapja lehettünk Todiban, amikor Gergő egy szombat délelőtti rádióinterjúban elmesélte, hogy mit keresünk itt, milyen az élet Umbriában. Budapesten, a XIII. kerületben ez a beszélgetés szólt egy éppen parkolóhelyet kereső, korunkbeli férfi autójában. Mivel hosszan nem talált szabad helyet, elég sokat hallott az adásból, és akkor sem kapcsolta ki a rádiót, amikor már le tudott parkolni, ugyanis egyre jobban érdekelte, amit Gergő mondott. Végül kiszállt a kocsiból, vett két üveg bort, hazavitte, letette az asztalra, és azt mondta: „Ildike, költözünk!” És Ildike azt válaszolta, hogy jó. Rám írt, hogy ismerünk-e ingatlanost, elküldtük őket a miénkhez, idejöttek, és bérbe vettek egy lakást. Ők voltak az első fecskék. 

P.G.: Azóta egy egész fecskeraj érkezett.

P.-N.É.: Akadtak olyanok is, akiknek már volt házuk a közelben, ők is megkerestek minket. Ez egy szépen növekvő helyi mag, ami köré gyűlnek a mi kis Umbriai Magyar Köztársaságunk állampolgárai – most adtuk át a hatszázadik útlevelet.

Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely (forrás: Péterfy Gergely)

Magam is megkaptam a humber állampolgárságot. Ez a gesztus megkoronázta a csapatélményt, mindenki büszke örömmel vette át az okmányként jelképes, tárgyként műremekszépségű igazolványt. Mit tapasztalnak, tartják egymással a kapcsolatot a humberek? 

P.-N.É.: Ezek a kapcsolatok túlnőnek egy-egy irodalmi kalandozáson, sokan együtt jönnek vissza az újabb, más útvonalakra, de Pesten is van közös programjuk: együtt járnak színházba. Nem tudtuk előre, hogy ilyen klassz dolgot sikerül létrehoznunk, de megtörtént: felépítettünk egy remek emberekből álló közösséget. Nyomokban sincs gonoszság, rosszindulat, gyűlölet. 

P.G.: Tulajdonképpen Itáliának köszönhetjük, hogy ekkora és ilyen összetartó közösségünk van: itt módunkban áll olvasóinkat, követőinket fogadni és irodalmi barangolásokkal, beszélgetésekkel jól tartani. Ők pedig hírét viszik.  

Ez olyan értelemben nem műalkotás, mint a regényeik, de úgy gondolom, szerves része az életművüknek.

P.G.: Így van! Az Umbriai Magyar Köztársaság akcióművészeti projekt. A kirándulásaink performanszok, amelyekben színházi térként kezeljük Umbriát. Közösen bejárjuk ezt a díszletet, és színészként, narrátorként viselkedve prezentáljuk a művészeti élményt – ami persze nekünk is élvezet. Én egyszerűen nem tudok lejönni a katedráról, az a kedvenc foglalatosságom, hogy történeteket mesélek. Olyanokat is, amik nincsenek benne a tankönyvekben és az útikalauzokban.  

P.-N.É.: Én meg imádok etetni, itatni, gondoskodni. Nekem ez a fő szerepem.

P.G.: Ezekben az ötnapos performanszokban – különbözőképpen, olykor a szerepeinket keverve – bemutatjuk a tájat is, magunkat is, a magyar és az itáliai kultúrát is. Nagy hangsúlyt helyezünk az olasz–magyar történelmi szálakra, például Folignóban nemcsak az Ospedale San Giovanni di Battista kórházat látogatjuk meg, ahol az Utas és holdvilág főhőse, Mihály feküdt, hanem a Trinci palotát is, ahol Nagy Lajos király többi vitézével együtt iddogált Toldi Miklós. Umbria tele van magyar vonatkozású emlékekkel.

Teatro della Concordiá (forrás: Notizie Comuni-Italiani)

Montecastello di Vibióban láttuk a világ legkisebbnek tartott kőszínházát, a kilencvenkilenc néző befogadására képes Teatro della Concordiát, amelyet 1802-ben, önerőből építettek a helyi lakosok. Magyar vonatkozása nincs, de lehet – fél füllel hallottam, hogy szeretnének ott létrehozni egy előadást. Körvonalazódik már, hogy mit, hogyan és mikor mutatnak be?

P.G.: Tervezési fázisban van a projekt. Nagyon szeretnénk a magyar művészeti életből kiszorított, marginalizált szereplőkkel bemutatni egy olyan színházi produkciót, amely kifejezetten ide készül. Ezzel várjuk majd a magyar közönséget. Jó úton haladnak a tárgyalások.

Van esélyük arra, hogy városi támogatást kapjanak? 

P.G.: Nagyon szívesen adnak próbahelyiséget ingyen vagy jelképes összegért, sok mindenben segítenek. Pénzügyi forrásért még nem fordultunk hozzájuk. Az EU-hoz sem, de figyeljük a pályázatokat. 

Teatro della Concordiá (forrás: Wikimedia Commons)

Apropó pályázat: van két saját ösztöndíjprogramjuk. Mi a céljuk, illetve kiket támogatnak?

P.G.: Létrehoztunk egy nonprofit szervezet, amelynek egyik célja az, hogy magyar írókat támogasson. Ezzel az alkotói ösztöndíjjal egy hónapot lehet Todiban tölteni egy bérelt lakásban, nyugodt körülmények között, tisztes havi ellátmánnyal. A költségeket alapítványunk állja. Szerzőként tudjuk, hogy ebben az abszurd világban milyen sokat jelent legalább egy kis időre megszabadulni minden nyűgtől és csak a legfőbb dolgunkkal, az írással foglalkozni.

P.-N.É.: Pedagógusokat is várunk. Évente egy-két pályázónak meg tudjuk adni azt a lehetőséget, hogy ingyenesen barangoljon velünk Umbriában. A repülőjegytől az étkezésekig, az utolsó fillérig mindent az alapítvány fizet. Azért találtuk ki ezt az ösztöndíjat, mert úgy gondoljuk, a kulturális értékek felismerése és megőrzése az irodalom- és történelemtanárok hozzáállásán is múlik. Szeretnénk nekik úgy megmutatni az itteni kultúrát, hogy maradandó élményt vigyenek haza és közvetítsenek majd a gyerekeknek. 

Dragomán György, Péterfy-Novák Éva, Szabó T. Anna és Péterfy Gergely (forrás: Péterfy Gergely)

Hová tudnak, akarnak nőni az Umbriai Magyar Köztársaság művészeti projekttel? 

P.G.: Meglepő gyorsasággal növekszik, magától, mert rengeteg követőnk, olvasónk tisztel meg bennünket az érdeklődésével, a bizalmával. Sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy életvitelszerűen itt rendezkedjenek be. Az tartjuk a legfontosabbnak, hogy ez a független magyar kulturális sziget működjön, eleven maradjon, és minél több ember számára adjon művészi élményt, inspirációt, kitekintési lehetőséget, szabadságélményt. 

P.-N.É.: És közösségi élményt. Csodálatos, intim állapot egy fotelban olvasni, de egyre nagyobb vágyunk, hogy kitörjünk a magányból. Elképesztő hiányunk van abból, hogy közösen, egy térben nézzünk, hallgassunk, éljünk meg valamit. Nem biztos, hogy ugyanazt érezzük és gondoljuk róla, de ez egyáltalán nem baj. A baj az, ha nem tudunk beszélgetni, mert meg sem hallgatjuk, eleve elutasítjuk mások véleményét. 

P.G.: Nagy örömünkre nálunk működik a párbeszéd. Nemcsak balliberális világnézetünket osztó művészetkedvelők érkeznek hozzánk, hanem szerencsére olyanok is, akikkel politikailag nem feltétlenül értünk egyet. A nézetkülönbségeken felül lehet emelkedni. Itt túllendülünk a magyarországi kettészakítottságon, és a világunk teljesen természetes módon kizárja a megosztási törekvéseket is. 

P.-N.É.: A közös művészi élmények, a performanszok összehozzák az ateistát a hívővel, a liberálist a konzervatívval, a fiatalt az idősebbel. Nem acsarkodunk, hanem beszélgetünk. Sok személyes meghívást is kapunk, írnak, hogy ha arra járunk, ugorjunk be egy kávéra, menjünk el egy összejövetelre. Persze nem korlátlan az időnk, nem jutunk el mindenhova, de igyekszünk eleget tenni a kéréseknek. Hiszen összetartozunk. 

Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva (forrás: Péterfy Gergely)

Előfordul, hogy a Szerb Antal-séták résztvevői adakoznak a Pro Arte Libera Alapítványuk javára?

P.-N.É.: Hogyne! Sőt ismeretlenek is. Természetesen mi is beletesszük a magunkét.

P.G.: Célunk az is, hogy minél többen megértsék, miért fontos a művészet támogatása. Gondoljuk el, milyen világ lenne az, amelynek nincsenek hiteles krónikásai. Ahol nincs szabadon alkotó író, aki leírja a kort, amiben élünk, festő, aki lefesti, színész, aki eljátssza, zeneszerző, aki dallamba-ritmusba önti, filmes, aki dokumentálja. Ahol a jelen- és utókornak nem jut más lenyomat, csak a propaganda.

Az eredeti cikk a 2025 szeptemberében kiadott, Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva (forrás: Péterfy Gergely)

Lásd még:

Írói napló, útikönyv, történelmi kalandozás és gasztronómiai tanulmány az umbriai dolce vitáról – Megjelent Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely könyve

Morális iránymutatás, avagy aki nem avatkozik közbe, az gyáva kukac – Beszélgetés Péterfy Gergellyel

„Azt akartuk, hogy életszaga, bűze, kosza legyen” – Páros interjú Péterfy Gergely íróval és Nagy Ervin színművésszel A király, a gróf és a tanár című könyvük apropóján

Itália – a művészet otthona – Bemutattuk olasz lapszámunkat

Okcitániából, Umbriából és Marokkóból indul mentőcsónak a kortárs magyar kultúráért – Ki viszi át a túlsó partra?