„Mi vagyunk a cukrászda, ahol néha savanyú az édesség, de sosem romlott”

Támogatói estet tart a TÁP Színház 2025. október 8-án az UP Rendezvénytérben. A Minden oRossz Varieté Ever című produkció a Minden Rossz Varieté speciális változata – előadás a TÁP Színház fennmaradásáért. „Várjuk azokat, akik szeretnek szenvedni és közben azt akarják, hogy nekünk kicsit jobb legyen. Mert most tényleg a Lé(t) a tét!” – olvasható a társulat honlapján. Kong a vészharang, hogy miért, arról Vajdai Vilmossal, a TÁP Színház vezetőjével beszélgettünk.

Minden oRossz Varieté Ever, korábbi változatában: Minden Rossz Varieté. Zavarba ejtő cím.

Készülünk a nagy támogatói varietére, amelyben minél rosszabb dolgok lesznek. Az alapja, hogy mindenki kínosat és rosszat csináljon, aminek az az értelme, hogy a színész is megszabadul attól az elvárástól, hogy jónak kell lennie színpadon, a felszabadultságból pedig sokkal természetesebb dolgok jönnek ki, mint egyébként. Tehát színésznevelési szempontból is jó.

Vagyis létezik az a pillanat, amikor kínosnak lenni nem kínos?

A kínosság olyasmi, mint a futás: eleinte nehéz, fárasztó és szúr, aztán átfordul valami eufóriába. Ha az ember elkezd próbálkozni azzal, hogy kínos legyen, az először fáj, de egyszer csak megérzi az ízét, mert valódi dolgok jönnek ki belőle. Olyan előadást ritkán látok színpadon, amelyben ilyen sok valódi, őszinte pillanat megjelenhet. Egy kőszínházban hónapokig dolgoznak azon, hogy a darab megérjen, igazi legyen. Közben ezt percek alatt is el lehet érni. Igaz, nem megismételhető az alkalom: egyszeri, akkor és ott működik.

Ha a Minden Rossz Varietében megjelenik valami, ami viszont nem kínos vagy rossz, akkor az kilóg belőle?

Már régóta csináljuk az előadást, és amikor összejönnek olyan számok, amelyekben valaki nagyon jót és vicceset csinál, akkor az is beleillik – éppen attól rossz, hogy jó. Vagyis, ha az a feladat, hogy rosszat csináljon, és jót csinál, akkor az rossz. Tehát ennek az eszmének minden megfelel. És most, a támogatói varietében lesz is egy-két régebbi jó-rossz. Sok fiatallal dolgozom, ők még nem értek be annyira, hogy mindent pontosan értsenek, de azt már igen, hogy be kell vállalniuk a rosszat, túl kell lépniük saját határaikon. Ezért akár pszichológiai jelentősége is van az előadásnak. A próbákon néha úgy érzem, csoportterápián vagyunk, ahol feljönnek olyan dolgok, amiket amúgy senki nem mondana ki, nem beszélne róla, vagy nem csinálná meg. De attól, hogy meg van engedve, sőt az a kérés, hogy csináljon kínosat, rosszat, fölszakadnak a gátak.

A TÁP a független színházak közé tartozik. Mitől van ezeknek a társulatoknak akkora erejük, hogy jószerével már az összes hivatalos támogatásukat elveszítették?

A hatalom nagyon hosszú ideig nem jutott el ehhez a rétegig, nem akarta a független színházakat eltüntetni. Sokáig a politikusok se gondolták, hogy nagy erejük lenne a társulatoknak, inkább csak ignorálták az egészet.

Jelenet a Katona József Színházban játszott Rókonokból (fotó: Stark D. Zoltán)

És nagy erejük van?

Hát, szerintem nagy erejük van, de eleve már a nevük is baj. Az ilyen megnevezéssel működő csoportsulásokat ennek a kormánynak nehéz elviselnie, mert egyre több kárt tudnak okozni neki, de aki el akarja tüntetni őket, csak magának fog több bajt okozni: ezeknek a színházaknak a hatalomtól már nem lesz anyagi függésük, viszont a szájukat nem lehet befogni. Itt van például a Loupe Színházi Társulás, ami szintén független, és ők aztán igazi dühvel mennek neki akár a rendszernek is. Idáig csendben elvoltak a függetlenek, miközben persze arról beszéltek, ami a valóság, tehát nagyon sok rendszer- és társadalomkritika volt az előadásaikban. Szeribtem a hatalom eleinte még úgy gondolta, nem érnek el annyi embert, hogy ez bármit is számítana. Most viszont – egy részükről téves döntés alapján – nekimentek a független színházaknak is, módszeresen építik le őket, amivel maguknak tesznek rosszat, mert szélesebb körben hoztak előtérbe egy nagyon innovatív réteget.

A TÁP Színház népszerű, keresett. Miért kell mégis támogatói előadást csinálniuk?

A támogatások hiánya miatt. Most például azért is, mert Németh Ákos, akinek a darabjára támogatást nyertünk, a bemutató előtt másfél héttel visszavonta a darabját, pedig akkor már szinte kész voltunk az előadással, megvolt a díszlet, és a színészeket, alkotókat is ki kellett fizetnünk, hiszen több hónapig dolgoztak rajta. Így az egyetlen éves bemutatónk hiúsult meg. Ákos a székesfehérvári színház prózai tagozatának vezetője lett, és ő akarja bemutatni, viszont mi kaptunk rá ötmillió forint támogatást a Fővárostól, amit vissza kell fizetnünk. Miközben az éves költségvetésünk hatmillió forint. Volt huszonkét millió is, ebből lett a kormányváltás után tizennégy, majd kilencmillió, most már csak hat. És minden független színházra kábé ez a jellemző. A TÁP Színházzal speciálisan az is baj, hogy sokféle a működésünk. Például az Utas és holdvilág hatórás mű, több évig készült, nagyon precíz, pontos darab. Vannak olyan nagy előadásaink – például a Rókonok – amik színpadra készültek, hosszú próbákkal, részben profikkal, és vannak az egyéb ad hoc előadásaink, mint például a Minden Rossz Varieté, ami szinte a nézők előtt születik, és bár van egy kerete,  alapvető szabály, hogy azt is feszegesse. Dekonstruktív előadás, ami népszerű, nagyon sokan szeretik, de nem biztos, hogy ugyanazok vágynak rá, mint az Utas és holdvilágra. Így nehéz eldönteni, hogy a TÁP Színház micsoda valójában. Ezt a támogatásban is éreztük korábban, akkor is, amikor még volt több lehetőség, forrás, amire pályázni lehetett, vagy amiből életben lehetett maradni.

Jelenet az Utas és holdvilágból (fotó: Stark D. Zoltán)

Hogyan lehetett ezt érezni?

Ezt a kettősséget a döntéshozók sem tudták mindig értelmezni. Aki mondjuk a kuratóriumból olyat látott, mint a Minden Rossz Varieté, az nem gondolta, hogy ennek a társulatnak sok pénzt kellene adniuk előadásokra. Az Alatta-felette című darabunk csak egy dramaturgiai keret, azon belül civilek mesélhetnek saját történeteteket, ezekből áll össze az adott téma szélesebb perspektívája. Ilyen lesz 2025. szeptember 29-én is: a generációk kérdése a téma. Kicsit összehasonlítjuk őket, leginkább fiatalok beszélnek majd arról, hogyan képzelték a jövőjüket korábban, hol tartanak most, és mit gondolnak, mi lesz velük tíz év múlva és később. Ez nem vicc, nem móka. Általában tízen-tizenöten mesélnek, abszolút civilek, bár lesz köztük néhány fiatal színész is. Szóval, általában is nehezen felfogható, hogy többféle előadásunk van.

Egyik darab a szereplők feszengését igyekszik oldani, a másik szokatlan színházi megoldásokkal lepi meg a közönséget.

Aki hozzánk jön szerepelni, azért jön, mert valamit ki akar fejezni. És vannak a nézők, akik nem azért jönnek, de néha őket is bevonjuk az előadásba, és ez érdekesebb kérdés. Vigyázunk a nézőre is, senkit nem sértünk meg a méltóságában. Nem csinálunk hülyét belőle, de felkínáljuk a lehetőséget, hogy ő maga hülyét csináljon magából.

Az is fontos, hogy a TÁP Színház olyan megoldásokkal, darabokkal is kísérletezik, amikkel egy kőszínház nem mer, mert nekik tutira kell menniük.

A kísérletezés a független színházak feladata. Ők jelentik a gyökeret, amiből a színházi élet táplálkozik, ezérl a független színház már nem is kiirtható. Amikor elkezdtem, még alig volt egy-kettő alternatív – értsd: független – színház, most meg már nagyon sok van és nagyszerűek. Remek terep a magukat kifejezni vágyó (nem csak) fiataloknak, akik épp nem a hip-hop műfajában MC-k... A létükhöz talán nem is a pénz a legfontosabb feltétel. A független színházcsinálás belső indíttatásából fakad. És az akkor is előtör, ha nincs pénz. Ezért mondom, hogy a függetlenet ellehetetlenítése téves elképzelés.

Alatta-felette (fotó: Szőke Péter, @peterpictures)

A TÁP 1994-ben alakult. Egészen más volt a társadalmi környezet – minden más volt. Hogy lehet az értékeket átmenteni a „minden másból”?

Egy csomó értékes dolog született akkor, ezek közül néhányat kipróbálok, hogyan működnek a mai korban. Akkor és azóta nagyon sok formával kísérleteztem, és sok olyan eszközt, dramaturgiai fordulatot használtunk a TÁP Színházzal, ami most újdonság vagy akár bevett eszköz a kőszínházakban. De igazán a tartalom az, ami a kornak szól, a kor meg általában a fiatalokról, ezért is jó, hogy nagyon sok fiatallal dolgozom folyamatosan. Civilekkel és ifjú színészekkel is. Ők képviselik a jövőt. Én meg, mint egy vámpír leszívom belőlük, hogy mi lesz a jövő, hogyan gondolkodnak, és így maradok én is fiatal. Majd – gondolom,  amikor nagyon elegem lesz ebből a megkülönböztetésből – az idősebbekkel is foglalkozom. Azért a formák, hogy hol és hogyan lehet még újat találni, most is érdekelnek, de ez most már kevésbé fontos, mert a mai kor teljesen erről szól.

Aki színész a Katona József Színházban, közben egy független színházat csinál, abban a két szerep nem karambolozik belül?

Igazából nem. Leegyszerűsítve: a Katonában megmondják, hogy mit csináljak mint színész, a TÁP Színházban meg én mondom meg másoknak, mint rendező. Ez a kettő valamennyire egyensúlyba hozza a főnökségemet az alázattal. Régen is úgy gondoltam, hogy sokat, sokféle dolgot csinálok, azóta is így van ez. Nemrég dolgoztam New Yorkban, most csináltuk a Rókonok felújítását, a következő az Alatta-felette, amit az Inga Kultúrkávézóban mutatunk be, utána jön a támogatói Minden oRossz Varieté Ever, közben készülök egy hangjátéksorozatra, ami a Park FM-en lesz színészekkel, zenészekkel, már dolgozunk a Csinibabán, ami jövő májusban kerül közönség elé, és október közepén a Katonában elkezdjük próbálni Bodó Viktorral a Mester és Margaritát, amiben remek szerepem lesz.

A jól kitalált formai vagy tartalmi másságokon kívül van-e a TÁP Színháznak stratégiája, hogy merre tovább?

Nincs stratégiánk, mert nincs olyan biztos alap, amihez igazodhatnánk, amire stratégiát építhetnénk. Az üzleti szellem meg a legtávolabb áll tőlem, sajnos. És még az ismeretségeimet, a sok év alatt felgyűlt kapcsolati hálómat sem tudom működtetni, mert az alkotás érdekel, a biznisz nem. Ez az adott pillanatokban mindig sok nehézséget hoz, de hosszú távon megéri.

Hogyan lehet összefoglalni, hogy mi a csoda az a TÁP Színház?

Ha már egy cukrászdában beszélgetünk, úgy mondanám: mi vagyunk a cukrászda, ahol néha savanyú az édesség, de sosem romlott. Mindig friss. Vagy egy fehérneműboltban azt mondanám:  mi úgy adjuk a bugyikat, hogy már előre beleszarunk. Ez a TÁP.

Nyitókép: Vajdai Vilmos (fotó: Macsuka Patrik)

Lásd még:

Utas és holdvilág helyett Minden oRossz Varieté Ever – Változás a Magyar Nemzeti TÁP Színház fennmaradásáért tartott est programjában

Csak semmi megszokott! – A lassan három évtizede működő TÁP Színház szembe megy mindennel, amit a színház műfajától várhatunk.

Harmincéves a Magyar Nemzeti TÁP Színház

A Csinibaba Táncdalfesztivál egyszeri alkalom, soha többé nem lehet majd látni – Beszélgetés Vajdai Vilmossal, a Katona József Színház Budapest Park-beli estjének rendezőjéve