
Harmincéves a Magyar Nemzeti TÁP Színház
Az évfordulót fesztivállal ünneplik, a programsorozat egyben támogatói esemény is. A műsorismertetőben egy álláshirdetés is szerepel: a harmincéves süllyedő hajó kormányost keres.
A TÁP Színház idén ősszel ünnepli 30. évfordulóját, ennek alkalmából két héten keresztül tartó eseménysorozattal várja az érdeklődőket: a TÁP30 Fesztiválon szeptember 15-e és 30-a között több mint egy tucat előadáson vehet részt a közönség a Trafóban és a Jurányi Házban. A kollektíva performanszokkal, improvizációs estekkel és bemutatóval is készül az ünnepre.
„Amikor elkezdtem színészként dolgozni, azt láttam, hogy az én pályám nem élettörténet, hanem szereptörténet lesz. Ettől megijedtem, és elkezdtem távolságot tartani a színészettől és magamtól, a magam színészetétől is. Az idők folyamán azért kiderült, hogy alapvetően a színház a legfontosabb nekem, de a színészi munkát önmagában kevésnek találtam. Az alkotómunka minden része érdekelt, és mivel a rendező az, aki a munkafolyamat minden egyes elemét összefogja, evidensnek tartottam, hogy rendező legyek. De a TÁP nemcsak ezért jött létre, hanem azért is, mert zavart az akkori színházi struktúrában a túl sok a szabály, a régi berögzültségek. Ilyen apróságoktól, hogy nem olvasunk újságot, nem eszünk a színpadon, odáig, hogy hol válik el egymástól a színpad és a nézőtér. Túl zártnak éreztem ezeket a kereteket” – mesélte Vajdai Vilmos a TÁP Színház alakulásáról.
A TÁP30 Fesztivál egyben támogatói esemény is: a jegyvásárlók jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az idén 30 éves TÁP Színház folytathassa megkezdett munkáját, azaz tovább képviselhesse a pályakezdő művészeket, teret adjon a formabontó előadó-művészeti gyakorlatoknak, nyitott, kísérleti műhelymunkával átrajzolja a műfajok határait, illetve színvonalas kortárs magyar drámákat mutasson be Budapest kiemelten fontos független tereiben.
Vajdai Vilmos (fotó: Gordon Eszter)
Az elmúlt:
30 év kb. 333 különböző bemutató
30 év kb. 1500 előadás, performansz
30 év kb. 3333 munkatárs
3 fődíj
3 főjelentés
min. 3 külfőd
A most:
30 éves süllyedő hajó Kormányost (produkciós vezetőt) keres*
(ez egyben álláshirdetés is)
A TÁP30 Fesztivál programja:
szeptember. 15. Rokonok – fázisbemutató (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
szeptember 20. Roletti (Jurányi, Kamaraterem)
szeptember 21. Alvószínház (Jurányi TÁP Terem)
szeptember 22. Virtuális Valóság (Jurányi, Kamaraterem)
szeptember 23. A helyzet ura (Jurányi, Nagyterem)
szeptember 24. Mit csináljak, hogy jobban érezd magad (Jurányi, Kamaraterem)
szeptember 26. Minden Rossz Varieté (Trafó, Nagyterem)
szeptember 28. Oktatás (Jurányi, Nagyterem)
szeptember 28. A szexualitás története (Jurányi, TÁP Terem)
szeptember 30. Nagy Színészverseny (Jurányi, Nagyterem)
* Fő feladatok:
• a társulat működési, művészeti és pénzügyi stratégiájának kidolgozása a művészeti vezetővel közösen
• az előadások és más programok teljes körű szervezése és értékesítése: tárgyalás, szerződéskötés, kapcsolattartás
• a szervezet biztonságos gazdasági-jogi működésének fenntartása, szoros együttműködésben a szakmai vezetéssel és a könyvelővel
• pénzügyi alapok megteremtése: pályázatfigyelés, pályázatírás, beszámolók és elszámolások készítése, szponzorkeresés
• a 3 fős stáb koordinációja (asszisztens, titkár, műszaki munkatárs), hatékony működésének kialakítása
• partnerekkel való együttműködés, kapcsolattartás, érdekvédelmi képviselet
• színészekkel, közreműködőkkel való kapcsolattartás, szerződések megkötése, számlák befogadása, kifizetések koordinálása
• számlák kiállítása, utalások bonyolítása, számlák rendszerezése
Elvárások:
• kortárs előadó-művészeti terület ismerete (gazdasági, jogi, szervezeti, művészeti)
• alapvető számítógépes ismeretek
• kommunikációs és problémamegoldó képesség
• vezetői képességek (döntéshozatal, felelősségvállalás, stratégiai érzék)
• munkabírás, terhelhetőség
Előny:
• kortárs előadó-művészeti területen szerzett korábbi tapasztalat, kapcsolatrendszer
• civil szférában szerzett tapasztalat
• pénzügyi-gazdasági ismeret, tapasztalat
• pályázatírási gyakorlat
• idegen nyelvek ismerete
• jogosítvány és gépkocsi
Jelentkezés 2023. augusztus 15-éig motivációs levéllel és fényképes önéletrajzzal a tap.produkcio@gmail.com e-mail-címen.
További információk a fesztiválról: ITT.
Lásd még:
-------------
Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.
Nyitókép: Minden Rossz Varieté, 2016 (fotó: Dömölky Dániel)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!