by artisbusiness.hu 2022. May 27.

„Négyek”

Gedeon Irén, Laár András, Szotyory László és Wild-Zentai Mariann kiállítása az OTP Bank Galériában

A Négyek „Végül minden ki derül” című tárlata a 1131 Budapest, Babér u. 9. alatti OTP Bank Galériában tekinthető meg 2022. június 8-áig. A záró esemény június 8-án 18 órakor kezdődik.

Laár András köré mintegy húsz éve gyűlik egy lelkes csoport, hogy hallgassák  spirituális vagy asztrológiai tanításait, és együtt énekeljenek vele „badzsanokat", indiai szanszkrit szent dalokat. Ez a csoport az évek során amolyan szeretetközösséggé vált, külön-külön is egymás barátai lettek, és ezen barátságok manifesztációja a Négyek kiállítása.

Gedeon Irénre nagy hatást gyakorol az ősi kultúrák világa, a barlangrajzok, időtlen tájak, kövek, hegyek anyagainak mintázata, és foglalkoztatja az emberi lélek mélységeinek kutatása is. E témák egyszer csak megjelenítődnek alkotásaiban, néha számára is meglepő módon.

Laár András festészete tökéletesen rímel groteszk humorára, ennek a világnak a képi megjelenítése. Gyógyító képei felemelnek, áldást hoznak, a teljességre, a békességre vágyóknak szeretetet sugároznak.

Szotyory László (Munkácsy Mihály-díjas):  „Minden festményem rajongásból születik. Csak az késztet festésre, ami lenyűgöz a megrendítő szépségével. Nincs más motiváció. A képek előadásában pedig az ízes festőiség, a festés élvezete kormányoz.”

Wild-Zentai Mariann: „Alkotok. Csendben, alázattal, szeretettel, jelenlétben, s törekedve arra, hogy mindez minden pillanatban önazonossá tisztultan történjen. Abban az izgalmas és áldott közegben, ahol az intuíció áramlása a dolgok tiszta természete, s ahol a formák, síkok és arányok állaga súg...”

A nagy érdeklődésre való tekintettel a 2022. június 8-ai eseményen korlátozott darabszámban művészeti nyomatok is elérhetők.

Bővebb információk ITT.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!