„Nem illúziót adunk a hallgatóknak”

Tucatnyi színész és rendező kollégájával, színházi szakemberrel alapított 2024 őszén Budapesti Színészképző néven színiiskolát Bodó Viktor. Itt a diákok koncentráltan, személyre szabottan és gyakorlatközpontúan sajátíthatják el a színészmesterséget. A hallgató-oktató létszámarányt, a koncepciót és a tanári kar névsorát nézve elitképzésről beszélhetünk, amely – helyzetéből fakadóan is – nem a képzés végén kapott papírra fókuszál, hanem a használható és komplex tudásra, illetve a nagy részben külföldi, a diákoknak gyakorlati lehetőséget biztosító partnerek adta háttérre. Az iskola alapítóját az első trimeszter tapasztalatairól kérdeztük.

A Budapesti Színészképzőn jelenleg zajló képzést még az egyetemfoglalás előtt dolgozta ki a majdani SZFE-s osztálya számára, ám az intézmény szétverése miatt végül nem indult el. Most, öt év elteltével ez az iskola merőben mást jelent, hiszen a fővárosban az einstandolt egyetemen kívül nincsen máshol színészképzés. Iskolája egyelőre úgymond rendszeren kívüli, viszont mint színházpolitikai tett és kulturális kezdeményezés lényegesen nagyobb a jelentősége. Ön hogyan látja?

Szétválasztom: a képzés színvonala egyetemi szintű, tizenhat hallgatóra jut húsz tanár, tehát mondhatjuk, hogy ez egy sok szűrős, a diákokra erős figyelmet szánó – ronda szóval élve – elitképzés. Ugyanakkor nem rendelkezünk azzal az egyetemi akkreditációs, óriási adminisztrációtól roskadozó háttérhajóval, amely konkrét helyzetben nagyon nehezen mozdul. Rugalmasabbak vagyunk, azonnal tudunk ugrani. Nálunk az oktatói kar az ide járó diákok egyénisége alapján instruál, és nagy hangsúlyt fektetünk a pályára állításban a gyakorlatra is, nem csak az elvre. Nem illúziót adunk a hallgatóknak – a mi diákjaink ténylegesen ott lesznek a magyar és külföldi partnerszínházaink által biztosított a gyakorlatokon.

A Budapesti Színészképző első színész osztálya (forrás: Bodó Viktor)

Ezeket a partnerszínházakat az ön korábbi, illetve jelenlegi munkahelyei adják: a kölni, hamburgi, stuttgarti színház.

Igen, ők helyből csatlakoztak, de vannak újak is, a németeken kívül a prágaiak, illetve a Katona József Színház is hozzáteszi a kapcsolati tőkéjét. Székely Kriszta a Mitos21 európai színházi hálózat alelnöke lett, így a nemzetközi színtéren is fontos személynek számít. Emellett Schilling Árpáddal – aki Litvániában rendező osztályt visz – kezdtünk el beszélgetni arról, miként működhetnénk együtt a színész osztállyal. Igyekszünk arra nevelni a hallgatókat, hogy külföldi munkánkban is gondolkodjanak, illetve próbáljuk közel hozni hozzájuk a projekt alapú szemléletet. Fontos, hogy önálló, autonóm alkotóként tudjanak hova nyúlni – például, ha pályázatot akarnak írni. Az is jelentős különbség, hogy a készségtárgyak nálunk a harmadik trimeszterre összekapcsolódnak: a színház és a film, az ének, a mozgás és beszéd mind egy vizsgában összpontosul, nem szétválasztva, ahogyan az a színházban is működik. Viszont kevesebb az elméleti tárgy. Ez a metódus jobb fókuszt ad a hallgatóknak, a nagyobb egyetemeken ugyanis a figyelem általában elaprózódik. Mi annak idején a főiskolán nem tudtuk teljesíteni az órarendet, és mindenki tudta, hogy nem is lehetséges.

Ki lehet esni itt is, van rostavizsga?

Természetesen ki lehet esni, de nem feltétlenül a vizsgán. Ez egy folyamat, amelynek során visszajelzéseket adunk a hallgatóknak. Nagyon fontos, hogy minden vizsgán legyen jelen az összes tanár, és mindenki személyes értékelést kapjon az oktatóktól. Ha valakinek alkohol- vagy drogproblémája adódna, segítséget nyújtunk, de ha bárkinek hat igazolatlan hiányzása összegyűlik, akkor távoznia kell. Eddig még nem gyűlt össze senkinek.

Az intézmény oktatói (forrás: Bodó Viktor)

Nemrégiben jelent meg a hír, hogy Ascher Tamás is indít színészosztályt ősszel a Freeszfén. Van igény, kereslet ennyi alternatív színészképzésre?

Ezt a képzést az egyetemről távozó oktatók már akkor el akarták indítani, amikor megszűnt, hívtak engem is, de akkor még nem voltak a számomra szükséges garanciák, hogy igent mondjak.

Egymás konkurenciái lesznek?

Az oktatásban nagyon jó a konkurencia, ez a hallgatóknak is érdeke. De elkezdtünk arról is gondolkodni, hogy akár felváltva indítsunk osztályt, vagy esetleg ne is minden évben, mert ha kiszámoljuk, hány frissen végzett színészt foglalkoztatnak a magyarországi intézmények, tragikus szám jön ki. Úgy végeznek osztályok, hogy a kezdő színészek gyakorlatilag munkanélküliek, márpedig az illúziót, miszerint papírral a kezükben a fiatalok azonnal pályára állnak Magyarországon vagy Budapesten, el kell kerülni. Ez számomra is egy forró téma, több színházigazgatóval is egyeztetni kezdtem ezügyben. És az is biztos, hogy még több lábon kell állnunk, jelenleg is zajlik a finomhangolás, és így lesz végig a képzés alatt is.

Ha nincs a főszponzor, Polgár András mecénás, el se indul az iskola?

Szerencsések voltunk, mert megvolt a főszponzorunk, és utána rögtön jelentkeztek további támogatók, például Gauder Milán, Mátyásfalvi György, Orlai Tibor, Molnár Piroska és Csányi Sándor színművészek, akik egyes hallgatók tandíját fizették ki. Ez nekünk és a hallgatóknak is igen értékes, példaértékű és jóleső gesztus, és a legjobb pillanatban történt. Akik jó helyen szeretnék tudni a támogatásukat, nyugodtan választhatnak minket. Ráadásul oktatást, fiatalokat támogatni szerintem nagyon menő. A többség tudja, mit jelent diákként élni és milyen meghatározó értéke van a támogatásnak. Szóval várjuk a további támogatók kapcsolódását, hogy ösztöndíjat is adhassunk, a külföldi fesztivállátogatáson útiköltséget, szállást biztosíthassuk, bővíthessük a tanári kart, hangszereket vehessünk, a vizsgák költségvetését, vagy akár vidéki, nemzetközi vendégjátékokat fedezhessük. Most például öltözőszekrényeket kell vennünk tizenhat főnek, ez használtan kétszázötvenezer forint. Az indulásunkhoz persze kellett Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapító-vezetője is, aki a helyet biztosítja. És most kezdünk el tárgyalni a különböző szakmai partnerekkel, cégekkel, tehát elkezdjük kialakítani a támogatói kört.

De ha a fő támogató nincs, akkor nem tudtak volna elindulni?

Akkor nem.

Polgár Andrást ön hozta a képbe?

Viktóriával együtt, de már ismertük korábban is, a Szputnyikot [Szputnyik Hajózási Társaság, Bodó Viktor korábban alapított saját társulata – K. A.] is támogatta.

Mik a tapasztalatok az első trimeszter végén: mennyire válik be a modell? Hogyan mozoghatnak ebben az újfajta képzésben a diákok ?

Mi ezt a kérdést is megfordítottuk: előbb a hallgatók értékeltek, és arról számoltak be, hogy voltak ugyan félelmeik és máshonnan szerzett rossz tapasztalataik az alá-fölé rendeltségi viszonyok miatt, de itt biztonságban érzik magukat. Ez nagyon fontos. A tanárok is visszajeleztek, hogy milyen jó, hogy ennyit egyeztetünk, mert így látjuk egymás munkáját. Bevezettük például a tanári naplóírást, nem azért, hogy ellenőrizzük egymást, de így online követhető, hogy ki mit tanított. Ez utólag, a képzés részletes leírásához is jó dokumentáció lesz. Fontos, hogy a hallgatók pihenhessenek is, legyen magánéletük. Nekünk annak idején egyáltalán nem volt, hullottak szét a magánéletek, még aludni se tudtunk. És nem akarunk rettegéslégkört sem kialakítani.

Rozgonyi-Kulcsár Viktória a 2024-es JuNYÁRi Pikniken (fotó: Gulyás Dóra)

Mit tudnak a hallgatókról, honnan jönnek a diákok? Próbálkoztak korábban az einstandolt intézményben, esetleg másutt, vagy ezeket teljesen visszautasították?

Változó. Voltak, akikről tudjuk, hogy oda biztos nem akartak jelentkezni, ezért nagyon örültek ennek a lehetőségnek, mások pedig már valahol elkezdtek egy képzést.

Mennyit hall arról, milyen minőségű képzés folyik a politika által gründolt egyetemen? Foglalkozik egyáltalán ezzel?

Hírek jönnek, és jót még nem hallottam. Ennek a nagy einstandolásnak, ennek a nagy borzalomnak nem az lett az eredménye, hogy óriási érdeklődés lenne a hallgatók iránt a vizsgákon azok részéről, akik ezt az egészet kitalálták. De a diákokat bántanám a legkevésbé. Egy osztályt láttam, Hegedűs D. Géza és ifjabb Vidnyászky Attila osztályát, ott voltak tehetséges fiatalok. De mi nem ellenük vagyunk. Az egy nagy mamut állami intézmény, amelyet támogat a politika, számunkra egy értelmezhetetlen torzó a magyar kultúra egén. De a hallgatókkal való beszélgetésekből látszik, illetve már a felvételin is látszott, hogy a mostani fiatalok sokkal jobban értesültek, jobban informáltak, mint amilyenek mi voltunk. Abszolút képben vannak. Annak idején például, amikor a főiskolára jelentkeztem, nem tudtam, ki az a Marton László, és azt se, hogy a Katona József Színház a legjobb szakmai műhely, hiába fordultam meg ott néha a nagymamámmal. Az egész egyetemfoglalás a mai napig feldolgozatlan, kaotikus ügy, nem lehet róla egységesen vélekedni. Bárkivel beszélek erről, egyéni viszonyulása van hozzá. Az biztos, hogy a hallgatókat nagyon megtörte, és rögtön utána itt volt a Covid is, így szegények két oldalról kaptak baltát a nyakukba.

Ha kapna egy ajánlatot, ami szerint úgy taníthat ott, ahogy ön szeretne, akkor se vállalná?

Nem. Ezek elvi dolgok. Ráadásul mi hálózatban gondolkodunk, ahhoz pedig, hogy a hallgatókat helyzetbe hozzuk, az egész egyetemet kellene megmozgatni, ezt meg nyilván nem tudnák garantálni nekem, hisz’ elképzelésük sincs, mit kellene csinálni. De nem ítélkezem, ezek a döntések kompromisszumok, amelyeket bárki megköthet egyéni félelmei mentén, aszerint, mennyire függ az egyetemtől. Én nem függtem. Mindenesetre a színházi világ soha nem volt egységes, soha nem volt egy csapat, egy közösség.

Az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tüntetése 2020-ban (fotó: Lázár Todoroff)

És ez önnek fáj?

Már feldolgoztam. Nagyon fájt akkor, amikor az egyetemfoglalásnál megint elhittem, amikor már a teljes nemzetközi szcéna is kiállt a hallgatók és a tüntetők mellett, hogy ennyi talán elég lesz a hatalomnak, de nem. Ez kegyetlen volt. És most már a teljes képet látva nem nagyon látok reményt, hogy ez változna. Ez van, ezzel kell főzni.

Lehet így színházat csinálni?

Színházat csinálni szerencsére nagyon sokféleképpen lehet – akár könnyebben és sokkal szervezettebben is, nyitottabban az európai trendekre. Magyarország be van zárva. Sok módon javíthatnánk ezen, de hát van az az elv, hogy a kultúrát is rettegésben kell tartani és a hatalom ízlésére formálni. Amikor a pályát kezdtük, akkor is elmondták, milyen esélytelen ez a hely és hogy most a legnehezebb független színházat alapítani. A színészi pálya eleve kiszolgáltatott és nem megbecsült, a kontinens szerencsésebb országaiban nem feltétlenül kell a színésznek három másik helyen dolgoznia a színháza mellett, mert megél a fizetéséből.

Rendezőként mennyire van tele a naptára?

Általában két-három évre látok előre. Ez nem azt jelenti, hogy fullra betáblázom magam, hagyok pihenő, töltekező, előkészítő időszakokat, illetve a család és az iskola miatt most jelentősen többet vagyok Magyarországon.

Osztja-e a vélekedést, miszerint a nyugat-európai teátrumoknak nehezebb színházat csinálni, éppen amiatt, mert a hatalmi problémákkal, harcokkal, egyáltalán a közép-kelet-európai kulturális sajátosságokkal nem kell szembenézniük, így kevesebb témájuk marad?

Nem. Egyszer egy svájci színházban vitatkoztak a dramaturgok, milyen nehéz darabot találni, mondván, ez meg ez nem a mi gondunk. Közelebbről nézve mindenhol vannak problémák, és nem feltétlen kell saját kis lokális ügyekről beszélni, lehet európai jelenségekről is. Nálunk talán épp fordítva van: azért nem érdemes egy darabot színre vinni, mert sokkal durvább a világ, amelyben élünk. Például az Übü királyról le kellett mondanunk, mert egyszerűen a valóság sokkal cifrább, pedig az egy brutális, eltúlzott, durva ceruzával rajzolt diktátorröfögés. Az a show, ami nálunk megy, egy rendkívül alacsony színvonalú szappanopera, aminek vannak dramaturgjai és nagy stábbal működik.

Nem szokott politikusokat meghívni az előadásaira?Már csak provokációból, gesztusból, poénból is?

Nem. Nem szoktam politikusokkal semmilyen viszonyt ápolni.

Legközelebb mit rendez?

Füst Milán Boldogtalanokját az Örkényben Nagy Zsolttal, Tenki Rékával és Csákányi Eszterrel. Erős szereposztás, mély drámai mű.

Miért ezt?

Meg akartam tudni, mit tudok most erről a szakmáról, a rendezésről. A darabot rendeztem már a pályám elején Marosvásárhelyen, kíváncsi vagyok, mire jutok a mostani eszközeimmel. Az alapelképzelés az volt, hogy írunk egy zenés darabot a nyugatosokról Závada Péterrel, de aztán leginkább a kifejezetten zenés anyagnak számító LSD (Lidércek, Shaxpeare, Delírium, az Örkény Színház másik előadása) miatt végül prózaibb, drámaibb irányba mentünk.

Mit tart eddigi élete legnagyobb szakmai sikerének?

Egyértelműen ezt az iskolát. Ahogy dolgoztunk rajta, éreztem, hogy magabiztosan rakom le az alapokat, és el tudom mondani az elképzeléseimet azoknak, akikkel beszélek. Egy ilyen képzés mögött sok év munka áll, nem lehet csak úgy összedobni. Ez olyan, mint a rendezés: a jóhoz kell az előző három rosszul sikerült darab.

Miből tudja, ha egy rendezése rosszul sikerült?

Amennyiben egy év után leveszik a repertoárról. A jó színháznak híre megy, a rossznál meg elindul egyfajta enerváltság a nézőknél is.

És melyik az a pont, ahol ezt megérzi?

Az első egybemenésnél. Ott már látszik, milyen esélyeink vannak, lehet csodákat tenni időnként, de alapvető kérdés, hogy az összegyűlt anyag összképe mennyire erős, és hogy megvan-e benne és bennünk az a hajtóerő, ami végül megemeli és berobbantja.  

Nyitókép: Bodó Viktor (forrás: Bodó Viktor)

Lásd még:

Hal helyett inkább hálót szeretne adni, amivel majd halat tudnak fogni – Interjú Gauder Milán üzletemberrel, az Átrium társtulajdonosával, aki úgy döntött, egy időre közös ügyek és társadalmi célok szolgálatába áll

A támogatások jelentős része „Róbert bácsi”-alapon folyik el – Interjú Polgár Andrással

„A báb csodálatos absztrakció” – Interjú Szikszai Rémusz színész-rendezővel