„Nem véletlenül fontos nekem az akadálymentesítés a színházban”

Ez év márciusában írtunk arról, vajon hol tart a színházak akadálymentesítése. Fontos kérdés ez, hiszen mintegy 230 ezer mozgássérült, körülbelül 60 ezer vak és több mint 218 ezer látássérült ember él az országban. A lakosság 10 százalékát sújtják hallásproblémák, körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren súlyosan nagyothallók. A súlyos belszervi sérültek száma megközelítőleg 60 ezer, a mentálisan sérülteké mintegy 70 ezer, az értelmi sérülteké 60 ezer körüli, és – becslések szerint – legalább 100 ezer autista honfitársunk van.

A Fidelio friss interjújában Barnák László színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetője – a nagy nyilvánosság előtt most először – arról beszélt,  milyen volt siket szülők gyermekeként felnőni, és mindez hogyan hatott az életére.

„A szüleim nagyon keményen dolgoztak egy olyan társadalomban, ahol a fogyatékkal élők elfogadása nem volt általános. Nagyon fontos lenne, hogy az egészségügyben, a hivatalokban a jelnyelv ugyanúgy jelen legyen, mert a hallássérültek számára – a feliratozásokon túl – nincs sok más olyan lehetőség, ami segítené az integrálódásukat a társadalomba” – mondta László.

Általános iskolásként szembesült azzal, hogy a többi gyerek egy kicsit furcsán néz a szüleire, magyarázni kezdte nekik, hogy ők nem hallanak – és ettől zavarban volt. „A gyereknél, ha nem edukálják ebből a szempontból, lehet, hogy kialakul valamifajta szégyenérzet. Mert ami nekem normális, az osztálytársaim számára nem feltétlenül az. Ez ugyanolyan, mint amikor bejön valaki a lakásodba, és akkor egy kicsit az ő szemével is nézed az otthonodat. Szóval, volt bennem egy negatív érzés, nem tudtam jól kezelni a helyzetet” – mesélte.

„A SINOSZ, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége nagyon sokat tesz azért, hogy a jelnyelvet népszerűsítse, és a hétköznapokba is behozza a kommunikációnak ezt a formáját. De mindez még gyerekcipőben jár. Legtöbbször az akadálymentesítés csak arra terjed ki, hogy a kerekesszékesek be tudjanak jutni a hivatali épületekbe, de nincs jeltolmács, pedig legalább akik ott dolgoznak, azoknak lehetne valamifajta tudásuk erről az egészről. Voltak erre akciók és kis kampányok, hogy ismerd meg ezt és ezt a jelet, aztán ezek valahogy eltűnnek, elhalnak. Így olyan, mintha a társadalmunkon belül egy mikrotársadalom is létezne.”

A hallássérült emberek hiába dolgoznak és fizetik az adót úgy, mint mások, nincs olyan intézmény, ahol idős korukban foglalkoznának velük. Pedig nagyon sokan vannak, csak nem tudunk róluk.

A Szegedi Nemzeti Színház legtöbb prózai előadása akadálymentesített, a zenés daraboknál lufikat szoktak osztogatni, mert azok rezonálnak, és a nagyothallók a rezgéseken keresztül érzékelik a muzsikát.

„Nem véletlenül fontos nekem az akadálymentesítés a színházban. Hogy a hallássérült nézők olyan kulturális élményhez jussanak, amihez van jeltolmács vagy valaki, aki segít nekik” –  vallja Barnák László. Mint mondta, a látássérülteket is segítik. Mindig nagyon örül, amikor fotókat osztanak meg a közösséghez tartozók, akik újra és újra elmennek hozzájuk. Már nézői csapatukhoz tartoznak, mert tudják: náluk ugyanúgy átélhetik a színház varázslatát, mint „ép” társaik.

Fotó: Tóth Artin

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

-----------------------------------------------

A 90 decibel Project nevű civil szerveződés kifejezetten kulturális intézmények, illetve projektek akadálymentesítésére jött létre. Tevékenységükről honlapjukon, valamint itt olvashatnak.